Az idézet ezúttal a Csipkerózsikából van. A rész ott folytatódik, ahol az előző véget ért, Nick hátat fordít a hulláknak, mire az egyik feláll, és a kardfogú áll előttünk. Nick háta mögé lopakodik, ráveti magát, de a nyomozó ügyesen védekezik, így a kardfogú lerepül róla. Nick fegyvert ránt, lő egyet, a golyó nem éri a kardfogút, az felrohan egy lépcsőn, bujkálni kezd, mire hősünk a mindenféle ott lévő gépeken kezd el utána mászni. Közben anyuci is megjelenik egy emeleti ablakban, lemászik, és észreveszi a plafonra felfüggesztett FBI-ost, akinek a kezéhez bilincselve lóg a másik ügynök alkarnál leharapott keze, csöpög belőle a vér. Nick közben zajt hall, megfordul, mire a hátára ugrik a kardfogú, kiveri a kezéből a pisztolyt, de a nyomozó jól irányzott dupla lábas rúgással lélegzetvételnyi szünethez jut, amit arra használ, hogy a pisztolya után eredjen. Az sajna, beesett valami tartály alá, hiába nyújtózkodik érte, nem éri el, a kardfogú már újra támadja.

Közben Eddie és Rosalee odaérnek a kórház elé, de Nick még sehol. Monroe azon szántogat, hogy Nick biztosan elindult már, ugyan mi mást csinálhatna. Hát, éppen a kardfogút püföli, persze puszta kézzel, és elég hatékony is benne, bár egyszercsak a kardfogú a földre teperi, ütésre lendíti a kezét – mire anyuci lerúgja a fiacskájáról. Innentől hol egyik, hol másik Grimmel kell a macskacicónak megküzdenie, két oldalról ütik-rúgják, miközben Monroe azon szántogat, hogy már fáj a hasa, annyira izgul, de nincs semmi baj, Nick biztos meghitt beszélgetést folytat az anyjával. Ehelyett együtt verik szegény cicuskát, Nick a földre kerül, de a mama hátulról gyorsan átkarolja a macsek nyakát, kezében egy késsel, és faggatózni kezd, ki küldte témakörben. A kardfogú csak azon bánkódik, hogy két Grimm van, és hogy ő nem tudott erről, aztán kiugrik anya kezéből, fel a második szintre, de Grimm asszony erre számított, ergo látjuk, hogy a kés tövig a cicus nyakában van. Kis szenvedés után visszaadja lelkét a teremtőnek, és persze emberré alakulva leesik a földszintre. Mama még szeretné kikutatni, hogy megtudja, ki küldte, de Nick elrohan kórház iránt.

Az idézet nem Grimm, hanem Yeats. Kezdésként az Atlanti-óceánon látunk egy hajót, belül konténerek, az egyikből szenvedős-halódós kiabálás hallatszik, mindez tíz nappal ezelőtt. Tegnap felirattal ugyanez a hajó befut Portland kikötőjébe. Egy órával ezelőtt már ki is kötött, francia zászló lengedez rajta, kövér egyenruhás fazon zseblámpával a kezében megy a konténerek között, az egyik ajtó alatt nagy vértócsa szivárog kifelé. Kihívja a parti őrséget, kinyitják a konténer, odabent elképesztő módon széttrancsírozott, darabokban lévő hullák, a falon vérrel írt, francia feliratok és egy kasza rajza. Mire megkérdezi az egyik a másikat, hogy vajon mi történt a potyautasokkal, már halljuk is a morgást, és valami tigrisféle lény ugrik rájuk, nem hagy belőlük túl sok értékelhető részt. Elérkezünk a most pillanatához, és az évadzáró utolsó jelenetében találjuk magunkat, csak épp anyuci szemszögéből: megérkezik Nick házához, végignézi kívülről, ahogy a kedvencem és a pici fia egymást csépelik, beavatkozik, mellkason szúrja Kimurát, megtörténik a nagy ráismerés. A tigrisszerű lény jóízűt eszeget az áldozataiból, majd visszaváltozik emberré. Új főcím, az első évadból vett képekkel, az előzmény rövid összefoglalójával.

És megint Nick nappalijában állunk, aki csak annyit tud kinyögni: hogyan, mire a mama közli, hogy a sakállal kell foglalkozniuk, mert ő az apja egyik gyilkosa. Anyu szerint tudniuk kell, hogy tényleg a Sárkánynyelv küldte-e, ezért az elkábított fickót a hasára görgeti, és megtekinthetjük az ízléses tetoválást a gyönyörű hátán. Közben megérkeznek a rendőr-kollégák, anya kámforrá válik, Wu detektálja, hogy a sakál még él, főrendőr meg a hátán lévő tetovát fixírozza. Főrendőrt Juliette hogyléte érdekli, döbbenten hallja, hogy kórházban fekszik. Kimurát bilincsben elviszik. Monroe és Rosalee közben végeztek a macsek elkábításával, és a lábikóját valami löttybe mártják, a nő szerint arra kíváncsiak, hogy sárgul vagy zöldül a folyadék. Az ehelyett égkékre színeződik, mire Rosalee közli, hogy szólniuk kell Nicknek.

Kis emlékeztető az előző részekből: Adalindból kiszáll a boszorkányosság, Colt elejti az érméket Nick pofonjától, és Hank látja visszaváltozni Nagylábat dokivá. Az idézet Csipkerózsikás, kíváncsi vagyok, ki fog száz évig alucikálni. Hank rémálmodik, Monroe-t látja, ahogy dúvadként ráront. Nick és Eddie egy kávézóban beszélik ezt meg, nyomozónk nem ismer a társára, nagyon aggódik érte. A dúvad szerint ez érthető, hiszen amikor megpillantotta őt, halálra vált. Ezen elszántogatnak még egy darabig, közben látjuk, hogy egy fószer őket fényképezgeti, ahogy kilépnek a kávézóból. A fazon otthon ki is nyomtatja a fényképeket, majd telefonál, a hívottal annyit közöl, hogy megtalálta a barátját, ideje Portlandbe jönnie. A másik visszakérdez: Marquesa-t? (Ő a fősakál az érmés részből, aki Nick szüleit is megölte.) Nick a negyedik elkövetőt nézegeti a gépén, mikor Hank kávét hoz neki. Kitárgyalják, hogy szegény nem sokat aludt, majd Akira Kimurára terelődik a szó, az Interpol küldött róla infót, utoljára egy hamburgi aranykereskedőt ölt meg, azt, aki Portlandbe adta el az aranyérméket. A gyönyörűség halántékán a félelem sisakja nevű tetkó virít, ami legyőzhetetlenséget jelent. Utolsó ismert tartózkodási helye Lisszabon, 14 hónappal ezelőtt. Ehhez képest már meg is érkezik a fényképezgető csókához. Főcím.

Adalind egy tál tejbe csepegtet valami méregfélét, amit aztán megitat egy szépséges cicussal. A magánnyomozó elmeséli Kimurának a tizenharmadik rész tartalmát, kiemelve, hogy a fősakál mindenáron a főrendőrt akarta kinyírni. Mutogatja a fényképeit is, Nick, Hank, Monroe és Renard százados szerepel rajtuk, szerinte négyük közül az egyik tudja, hol vannak az érmék. Azt kezdi bizonygatni, hogy ő mindenkiről mindent tud, úgyhogy Kimurának szüksége van rá. Erre a szépség szörnyeteggé válik (ő is sakál, mint a másik három), és pontot tesz az ügy végére. Kicsivel később idősebb, fekete ruhás nő érkezik a szobába, átfordítja a halott magánzsarut, és közli, hogy a kíváncsiság káros az egészségre. Adalind a gyönyörűséges cicust Juliette-hez vitte, némi szabadkozó társalgást követően közli, hogy szegény macsek gyengélkedik, keveset eszik és ellustult. A cica dorombolni kezd, majd megkarmolja Juliette kézfejét. Azon kívül a szeme tiszta fekete, a nyelve meg sárga, de azért rendes kiscica. Nyomozóink a szállodában helyszínelnek, a magánkopó úgy néz ki Wu szerint, mint akit fűkaszával nyírtak ki. Nick kiszúrja, hogy a testet megfordították, mert nem stimmelnek a vérnyomok. Találnak egy kocsikulcsot is, ami szerencsére riasztós, így azonnal meg is találják a hozzá tartozó járgányt. A csomagtartó tele van fényképezős cuccokkal. Bejárónő-féle viszi ki a szemetet valahol, de Akira elkapja. Nick letölti a képeket a talált gépről, és meglátja, hogy bizony őket és a főrendőrt fotózta az áldozat, meg a házi dúvadját is. Azonnal rendőröket rendel hármójuk házához, ide értve a századost is, akit meg is próbál felhívni.

Amatőr videofilmet látunk, törött ágakat filmeznek, mondván, hogy ezek Nagyláb nyomai, így jelölte meg a területét. Megpróbálják idehívni, ehhez Dave Nagyláb-hívó hangot hallat, ami szerintem sima farkasüvöltés. Találnak egy friss hullát, és valami állati ordítás-röfögés is hallatszik. Elindulnak a hang irányába, a többi sikítozásba fullad, a kamera rohanni kezd, majd a földre esik, aztán még látjuk, ahogy az egyik szereplő nekirepül egy fának. Idős bácsi az istállóban tevékenykedik, mikor a lovak nyugtalanul nyeríteni kezdenek. Bácsi puskával a kezében kimegy a karámhoz, lő kettőt, ordít egyet, aztán már az állatorvost hívja, mert az egyik gyönyörű lova nyakán hatalmas harapás- és karmolás-nyomok maradtak. Nem találjátok el, ki a kihívott doki: hát persze, hogy Juliette. Rögtön megállapítja, hogy a támadónak széles álkapcsa és szétálló fogai voltak. Mikor megtudja, hogy a támadó a kerítést is átszakította, gyorsan megnézi. Valami állati szőrt talál, ami nem a lovaké, beteszi kis dunsztosüvegbe. A szőr mellett óriás lábnyomot is találnak, mire a nem-menyasszony okosan megjegyzi: kövessék a nyomokat. Vért is lelnek, szóval a bácsi mégis jól célzott. El is indulnak kettecskén, zseblámpafénynél, de a nyomok egy ponton megszűnnek, helyette egy cipőt találnak – kár, hogy láb is van benne, meg körülötte néhány felkoncolt hulla. Juliette sokkot kap, a bácsi pedig megkérdezi: mi az ördög tette ezt?

Nick a lakókocsikájában nézegeti a nyomdás kulcsocskájának a lenyomatát, térképeken próbálja megtalálni, mit is ábrázolhat, mikor csörög a telefonja. Juliette az, a gyilkosságok hírére a Grimmből előtör a nyomozó, indul máris. Mire odaér, a teljes stáb ott van, a látvány alapján Hank állat-támadásra, konkrétan farkasra tippel. Nick kétkedik, szerinte a mezítlábas nyomok miatt ember kellett legyen az elkövető. Wu mondja meg a tutit, egy mezítlábas ember farkassal a nyakában (komolyan, ezt a humor-vonalat nem kellene erőltetni, szörnyű). Kicsit vitatkoznak, hogy ők vagy az erdészet-e az illetékes, bár kutyák mindenképpen kellenek a nyomkövetéshez, majd Wu megleli a kamerát, amiből biztos kiderül, kit kell keresniük. Zörög a bokor, és az elkövető helyett egy túlélő bukkan elő, sokkos, sírós csajszi, de annyit azért el tud mondani, ő látta, hogy Nagyláb gyilkolta meg a többieket, és még itt van a közelben, jaj.

Esküvői fotókkal indulunk, egy szőke nő és egy meglehetősen nyálas pasi boldog egybekeléséről látunk fényképeket, közben megjön az idézetünk is: És boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Éles váltással hirtelen azt látjuk, ahogy Mr. Idecock, miközben az ajtaján letartóztatási paranccsal kopogtatnak a rendőrök, elegánsan főbe lövi magát. A fickó nem guanóval gurigázott, akár harmincöt milliárd dollárt is csalhatott, ezt már onnan tudjuk, hogy az esküvős nyálas pasi a kocsijában rémült arccal hallgatja a híreket. Idősebb, csendéletet festegető fekete urat hív fel telefonon, az összes pénze az öngyilkos csalónál volt, nem maradt semmi, teljes a pánik. Idős úr hazaküldi, majd ott találkoznak. Nyálas pasi akkora házban lakik, máshol kastélynak is beillenék. Otthon várja a képről már ismert felesége, éppen estélyi ruhákat próbálgat, mert ma lesz a bál. Aztán már üzlet, Arthur arról panaszkodik, hogy minden centjét a csalónál fektette be, nem maradt semmije, csak épp pár fillér a megtakarítási számláján.

Spencer, az idősebb úr azt javasolja, hogy keressék fel Lucinda (ő nyilván a feleség) mostohaanyját. Férjuram tiltakozik, ő ugyan nem mehet oda, ettől függetlenül mégiscsak odamennek. A mostoha viszont simán nemet mond, hiszen egy éve, mióta Arthur feleségül vette Lucindát, még egyszer sem hívták meg őt, úgyhogy pukkadjon meg a problémáival együtt. Spencer megpróbálja kiosztani, hogy még mindig fodrász lenne a lány apja nélkül, de nem sok sikerrel, anyó minden centért megdolgozott, Lucinda meg nem érdekli őt. Az is kiderül, hogy Spencer a keresztapu, most sem lesznek tündérek. Esteledik, mostohaanya aludni vágyna, de zajt hall. Benéz az ágy alá, és halálra rémül, mert valami szörnypofa vicsorog rá. Elkezd rohangálni a házban, de aztán csak eléri a végzet: szörnypofa elé áll, és pofába sikítja, de úgy, hogy darabokra törik a csillár, minden üvegből készült tárgy szétrobban, anyunak meg kifolyik a szeme, és keresztülbucskázik a korláton. Csúnya véget ér a szépséges márványpadlón.

Idézet szerint a három kecskés-trollos mese a mai penzum, végre nem állatos féllény, hanem igazi troll, előbb-utóbb, remélem, lesznek tündérek és koboldok is, a Grimm-mesék hemzsegnek tőlük (kis szépséghiba, hogy speciel ez a mese nem Grimm, de volt már ilyen). Nick a fegyveres szekrényében nézelődik, majd erdőbe kirándul, ahol hirtelen rátámad valaki, és a földre teperi – ja, hogy Eddie-vel volt találkozója, csak nem éppen így gondolta az összefutást. Monroe szerint, ha fejlődni akar, akkor legyen résen. Grimm-féle fegyvertechnikai előadás után gyakorlati bemutató, Nick tényleg tud lőni, nem csak pisztollyal, és a szegecses buzogánnyal is verhetetlen, ha tökök az ellenfelek. Egy híd alatt két ember találkozik egymással, az idősebbről rögtön kiderül, hogy hódféle féllény, és nem akar fizetni a brutálisabb kinézetűnek. Mivel még az államügyésszel is megfenyegeti, a másik gyorsan trollá alakul, és tettleg lép fel érdekei védelmében. Ámde, miközben épp folyékony cementbe fullasztgatja szegény öreg hódot, egy fiatalabb, szintén hódfejű meglátja, és még a rendőrséget is kihívja. Sajnos, az öregen ez már nem segít, a troll viszont meglátja a szemtanút, és üldözőbe is veszi. Hosszas kergetőzés után a tanú egérutat nyer, a troll mérgesen balra el. Tévé előtt szunyókáló polgár zajt hall a pincéből, úgyhogy felkap egy piszkavasat a kandalló mellől, és bátran lemegy a lépcsőn. Már épp lesújtana a betörőre, mikor mindketten gyorsan hóddá válnak – a szemtanú, Arnold fészkeli épp be magát a haverja alagsorába, mert ő ugyan haza, ezek után, nem mer menni.

Nyomozóink helyszínelnek a híd alatt, Wu már tudja az áldozat nevét, a bácsinak elég híres építőipari vállalata volt. Nick közben megkéri a szemtanú mobiljának azonosítását. Az áldozat naptárában estére egy találkozó van beírva, bizonyos S. B-vel. Közben megérkezik a válasz: Arnold Rossano volt a szemtanú, és még címe is van, úgyhogy Nick és Hank oda indulnak. A házban senki, viszont egy csomó gyönyörű fajáték van mindenfelé – meg a falon egy fénykép, amin Arnold mellett még két ember álldogál, láthatóan sikeres pecázás után. Nos, az egyik régi jó ismerősünk, a sok résszel ezelőtt felbukkant hűtőgép-szerelő (akivel aztán többször is találkoztunk, még sütit is vitt, és a zárat is megjavította, szóval szinte már haver a féllények között), a másik meg a polgár, akinek a pincéjébe a tanú bevette magát.

Az idézet a Vasjankóból származik, gondolom, a vadászkopók miatt került ide. A nyitóképből kiderül, hogy Nick folytatja az ősök hagyományát: saját tapasztalatait ő is lerajzolja-megírja a sárga lapú könyvekbe, méghozzá válogatott kifejezésekkel, olyat például nem vet papírra, hogy tapló, helyette szadistát ír, ami szerintem teljesen mást jelent, de ki vagyok én, hogy egy Grimmel vitatkozzak. Eközben Washington D. C.-ben egy rőtbundás menekül egy újfajta ronda pofa elől, aki jól láthatóan szag után keres. Vágás után a rőtbundás már St. Louis-ban üldögél egy szállodai szobában, telefonon érdeklődik valamilyen járatok után, mikor lépéseket lát az ajtó alatti hasadékon keresztül. Gyorsan vállára kapja a táskáját, az ablakhoz rohan, kinyitja, aztán már csak a berontó ronda pofát látjuk, ahogy csalódottan berongyol, kinéz az ablakon, majd menne kifelé a szobából. S meglepetés: a rőtbundás valahonnan előkerül (mégsem ugrott le), fejbe csapja ronda pofát, elveszi tőle a jó kis hangtompítós maroklőfegyverét, és szépen kétszer mellbe durrantja. Még megmutatja nekünk, hogy a ronda pofa tenyerébe egy különös, két összefonódó rombuszból álló szimbólum van égetve, vagy tetoválva, majd ezúttal már tényleg kisétál az ablakon. Másnap reggel egy új hangtompítós figura érkezik a szobába, társa hulláját átlépve csak az érdekli, mi volt az innen kezdeményezett utolsó hívás a telefonról. Vágás után végre Portland-be ér a történet, a rőtbundás buszról száll le, kicsit körülnéz, elindul, de az új hangtompítós versenyző már ott vár rá. Zord arccal el is kezd rá lövöldözni (figyelem: buszpályaudvar, özön autó meg járókelő, de ő akkor is simán céllövöldét játszik), a rőtbundás meg persze menti a bőrét, ahogy tudja. Az eredmény: néhány meglőtt autó, egy betört üveg, egy vérfolt a talajon, és a rőtbundás ottmaradt táskája a földön, amit a lövöldöző vesz magához.

Főrendőr (aki Sean, mint az közismert :D) épp hazaér kies lakásába, ahol a hangtompítós ürge rá is fegyvert fog, és németül beszél hozzá – na de a mi főrendőrünk miért éppen ezen a nyelven ne tudna? Szóval némi kölcsönös fenyegetőzés meg pisztolyok lóbálása után annyi információval leszünk gazdagabbak, hogy a hangtompítós az Árulóknak dolgozik, amire főrendőr magasról tesz. Viszont megtudjuk, hogy rondapofát Edgar Waltz-nak hívják, és Ian Harmon-ra vadászik, aki az ellenállás egyik vezére (ez nyilván a rőtbundás lesz). Arra is utalás történik, hogy főrendőr múltjában valahogy benne vannak ezek az Árulók, és nem szabadulhat olyan könnyen a múltjától, mert ha nem akar segíteni, akkor… és itt Edgar egy gyönyörű latin idézetet citál, melyet főrendőr természetesen ismét csak ért: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Vidám reggel, Juliette-nek épp nincs kocsija, úgyhogy Hank jött el Nick-ért. A nem-menyasszony ezerrel amerikai reggelit készít, eközben kitárgyalják Adalind-ot, meg hogy Hank-nek gyakorlatilag fogalma sincs az egészről, csak pár kávézásra emlékszik, meg arra, hogy már Monroe-ék keltegetik. Teljesen indokolatlanul összeölelkezik a lánnyal, hogy aztán Nick egy álfelháborodást produkálhasson mosolyogva, majd gyorsan megbeszélik, hogy gyilkosságis nyomozókként éppen a hulla és áldozat nélküli, buszpályaudvaros lövöldözéshez fognak kimenni. Rosalee bemegy a boltjába, mikor hátulról befogja a száját, és lefogja a korábban üldözött rőtbundás. Végre főcím.

Aki véletlenül nem emlékezne, az előző rész tartalma itt (korábbi részek: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.) Az idézet egy általam nem ismert meséből van (de hála LepkeReloaded nevű kommentelőnknek, immár ügyesen és gyorsan meg tudom találni az eredetit), arról szól, hogy minden gonoszságot csak az anyám miatt követtem el. A nyitójelenetben eszünkbe juttatják, hogy a megtámadott Maris néni egy nyakban hordható, érdekesen összecsukható kulcsot bízott kedvenc unokaöccsére, aki most, a tizenhetedik részben látta elérkezettnek arra az időt, hogy végre megkeresse a lakókocsiban, mit is nyit a fura eszköz. Eközben főrendőrt egy rossz arcú fickó hangtompítós pisztollyal befenyíti, hogy az unokaöccse találkozni akar vele, úgyhogy induljanak. Nick hosszas dobálózás és keresgélés után rájön, hogy a kulcs nem jó sehová, viszont ha tintába mártja, érdekes nyomot hagy a papíron, tisztára mint gyerekkorom nyomdái. Ennek örömére felveszi a mobilját (igen, még mindig idegesítően sokat telefonálgatnak ebben a sorozatban), így megtudjuk, hogy Juliette-tel asztalt foglaltak, úgyhogy igyekezzen (közbevetés: ha megkérnéd egy lány kezét, az meg kikosarazna, utána simán úgy élnél vele együtt továbbra is, mintha mi sem történt volna?!).

Unokaöcsi és főrendőr társalgásából kiderül, hogy miért is került elő a kulcs: a „Család” nem vár tovább, vagy főrendőr azonnal megszerzi a kulcsot, vagy ők keresik meg a Grimmet, és veszik el tőle. Jean (ez a főrendőr neve, anyám) viszont közli, hogy ő sem ül a fenekén, hanem mindent előre eltervezett. Unokaöcsi nem kifogásokat, hanem tetteket várna tőle, erre főrendőr lerúgja rosszarcút, majd a tőle megkaparintott fegyverrel simán homlokon lövi az öcsikét. Ezután ellamentálnak azon, hogy rosszarcú nem kívánja ezt a tettekkel kinyilvánított nemleges választ átadni a családnak, mert akkor megölik. Juliette éppen azt meséli Nick-nek, hogy az egész vacsit valójában Hank szervezte, és hogy Nick még csak az új barátnő nevét sem tudja, biztos nem is beszélgetnek egymással a melón kívül semmiről. Hank részéről elhangzik a kérdés: Nick, emlékszel még Adalinde-ra? Erre persze kapunk egy laza flashback-et az eddigi közös történeteikről, kezdve a pókméreggel való beoltástól a bosziszörnyes vicsorgásig, majd a szép szőke lány közli, hogy ő nagyon örül a találkozásnak.

Elérkezett a szünet előtti utolsó rész… Aranymadaras idézet, kivételesen felleltem a mesét, de sok köze nincs a mai epizódhoz. Nick ezerrel pörög a munkahelyén, Hank-et ugráltatja mindenféle munkákkal, de aztán kiderül, hogy csak elmegy hétvégére Juliette-tel, és ettől olyan, mint a mérgezett egér. Ismét előkerül az első részben vásárolt gyűrű, lánykérés lesz, akárki meglássa, elvégre azért mennek romantikázni, hogy tökéletes körülményeket biztosítson. Hank szerint viszont a kicsoda fontosabb, mint a hol, úgyhogy nem kellene ennyire túlaggódni az egészet. Nagy nehezen végül Nick mégis lelép a rendőrségről, előtte megmutatja, hogy Whispering Pines-ba indul – ahol éppen egy Robin nevű nő telefonál egy férfival, akinek lerobbant a kocsija, emiatt el kell halasztaniuk másnapra az indulást. A nőről megtudjuk, hogy úgy lógott meg, és ha a férje megtudja, hogy szökik, nagy baj lesz. És amúgy is fogytán van az ideje. A férfi biztosítja róla, hogy számíthat rá, így Robin hazaindul. Hank a számítógépen Adalinde fényképét bámulja, amiből Wu szövegelése zökkenti ki, aki tévénézésre készül este, kajálással – viszont az étkezési szokásai továbbra is furcsák, mert egy gémkapcsot eszeget jóízűen. Robin hiába rohant haza lóhalálában, a férje már otthon várja, és rögtön ki is derül róla, hogy valami macskaféle állat, azon kívül mindenáron meg akarja etetni a nőt – ő viszont ezt annyira nem szeretné, hogy át is változik rémületében valami madárrá. Apa nem tűr ellentmondást, és gondos férjként finom turmixot készít szíve hölgyének – földigilisztából meg valami undormányos zöld kukacból, fúj.

Nick nem találja a nyaralót, úgyhogy becsönget a nőetető vadmacskához, útbaigazításért. Apu készségesen el is mondja, hol találja a Bagolyfészek nevű házat, mindaddig, míg a házból ki nem hallatszik, hogy Robin továbbra sem akar enni, inkább összetöri a turmixot. Apuci gyorsan vadmacskává változik, míg vele ordít, így Nick megláthatja, milyen remek szomszédságba jött el pihenni. A kocsiban várakozó Juliette-nek feltűnik az ablakon kibámuló nő, meg is mondja Nick-nek, hogy borsódzik a háta ettől a háztól. A férfit ez egy cseppet sem zavarja, elvégre nem ott szállnak meg. A Bagolyfészek gyönyörszép rönkház, még a bandzsa nem-menyasszony is elájul tőle. Hank az autójából bámulja Adalinde ablakát, ahol a nő tökéletesen láthatóan nyomja ki a telefonját, amikor szegény megbájolt áldozata hívni próbálja. Persze, nem véletlenül: nyalka fiatalember érkezik hozzá, az ajtóban rögtön csókot is váltanak, és a nő úgy húzza magával a házba a ficsúrt, mint aki egy pillanatot sem tud várni. Csokifiú eléggé morcika lesz. Nick közben pezsgőt bont, készülődne a romantikus hangulat, de Juliette kiszúrja az ablakból, hogy a vadmacska nem ellenzője a családon belüli erőszaknak, mert elég csúnyán rángatja vissza a kiszaladó nőjét. Nick erre felhívja a helyi seriffet, bejelentendő a családi veszekedést. Apuci nem tréfál azzal az etetéssel: leszíjazza Robint, csövet dug a torkára, és az undorító trutyit egy tömőgép segítségével juttatja a nő gyomrába. Nekem itt fordult fel másodszor a gyomrom.

Wow! Végre boszorkányos idézet, remélem, folytatják az ezer évvel ezelőtt elkezdett bosziszörnyes vonalat! És igen, főrendőr a szőke boszorkánnyal beszélget, aki szomorúan számol be arról, hogy Hank nem habarodott belé. Főrendőr szerint megvannak az eszközök erre, és egy kémcsőben lévő vért ad át a csajszinak, mondván, nemrég volt orvosi vizsgálat – bakker, nálunk is van évente, ezentúl vigyázni fogok : ). Azt is megtudjuk, hogy Hank befűzése azért olyan fontos, mert nem engedhetik, hogy a Grimm a másik oldalra álljon, a férfi lelkéhez pedig a baráton át vezet az út. Ja, és főrendőr francia arisztokrata családból származik, az őseit lefejezgették a forradalom alatt. Juliette szépen megterített vacsinál valami fontosat akar kérni Nick-től, aki rögtön össze is csinálja magát, hogy jaj, kiderül a titka. De szíve hölgye csak lőni szeretne megtanulni, mert nem akar védtelen lenni a saját otthonában. Mielőtt ennek boncolgatásába mélyedhetnének, kopognak, és a szintén részekkel ezelőtt felbukkant rágcsáló-hűtőgépszerelő álldogál az ajtóban. Egy csomagot hozott, ami jól fog jönni, majd ha egyszer összeházasodnak, és megígéri, hogy senki sem fogja őket többet zaklatni – mindezt Juliette füle hallatára. És az ajtó megjavítását is Nick figyelmébe ajánlja, még nem tudom, lesz-e ennek később jelentősége. Nick próbálja megmagyarázni a nőnek, miért is épp a hűtőgépszerelő akar vigyázni rájuk, de annyira azért nem sikerül, úgyhogy inkább kibontják a csomagot, ami egy ránézésre takarószerű valamit rejt, amitől Juliette hasra esik, hogy milyen szép. Biztos, én nem vagyok lakberendező. Két rossz arcú fickó valami zubogó-füstölő edényből csavart szarvak segítségével szívja az anyagot, legott át is változnak, és mivel szerintük pörögnek ezerrel, gyorsan fegyvert fognak, és indulnak elfelé valahová. Főcím.

A boszorkány a tizedik részben megismert rőtbundás boltoshoz megy, kis listájával, gondolom, a szerelmi bájital véren kívüli hozzávalóit igyekszik megszerezni. Közben a bedrogozott szaurusz-félék a kocsiban felheccelik a géppisztolyt-lőfegyvert, és kezdeni akarnak valamit. Rőtbundásunk ingyér’ adja boszinak a cuccost, így hamar tönkre fog menni szegény. Annál is inkább, mert a drogcsávók éppen hozzá igyekeznek, a boszi távozása után a maguk kedves módján kérdezgetik, hol tartja a jó minőségű cuccot. Miután az alagsort kinyögi szegény fűszeres, gyorsan le is csapják. Míg ők az alagsorban nagy borogatás közepette megtalálják, amiért jöttek, a rőtbundás megnyomja a riasztót. Kifelé rohantukban az egyik még bele akar rúgni egyet a boltosba, de az előszedi a féllény-ábrázatát, és jó nagyot harap a lábába. A drogszaurusz, hogy szabaduljon, hármat belelő, úgyhogy biztos Nick fog jönni helyszínelni, hiszen gyilkossági ügyhöz őt hívják. Aztán csak elmenekülnek, de a harapott nagyon fájlalja a lábát. Lesz ennek még folyománya, remélem.