"Aludni jó, meghalni jobb, de persze legjobb lett volna sohasem születni." - Heinrich Heine
Az eredeti címről (Breakfast in Bed) természetesen a UB40 örökbecsű darabja ugrik be, azzal kiegészítve, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén én is ágyban heverészve írtam ezt a hogyvoltot. Zavarodott arcú fazon érkezik haza valami lepusztult hotelben levő lakásába, hóna alatt csomagot szorongat. Scott, a portás, és az emeleten a Laura nevű szomszédasszonya is figyelmezteti, fejezze már be a sok vircsaftot, ne zajongjon annyit, mert már elege van belőle mindenkinek. A folyosó végén egy idős férfi kerekesszékből figyeli a jelenetet. A csávó (Dan) bezárkózik, a csomagból hosszú lánc kerül elő, ki ez, csak nem egy Petőfi epigon? (És mi mégis láncot hordunk, stb). Vagy esetleg proletár, aki csak a láncait veszítheti, netán kísértet, aki éjféli útjára készül? Bár az is lehet, hogy csak simán Eszternek hozta... Mire ezt mind végiggondolom, a csávó már fel is szögezte a láncot az ablakok elé, ezek szerint védeni akarja magát valamitől, talán a kommunizmus kísértetétől, Marx nyomán. (Elég lesz már, mert még megköveznek az olvasók.)