A München környéki kis faluba (az epizódot valójában a bajor kisvárosban, Tittmoningban forgatták) éjszaka érkezik meg a címben megénekelt busz, s a helyi kocsma pincérlányát, Helgát – mint mindig – most is ott várja a megállónál Bruno, a „falu bolondja”, a szellemi fogyatékos fiatalember. Bruno általában mindenhová követi a lányt, cipeli a csomagjait, s Helga most is alig tudja lerázni, holott van fontosabb dolga: a városból érkezett, ahol orvosnál járt, s az eredményt gyorsan közölni kell az érintettel. Kiderült ugyanis, hogy gyermeket vár az indolens helyi kocsmatulajdonos, Oskar Holler léhűtő fiától, az éppen biliárdozó Erichtől, aki – nem meglepő módon – roppant mód nincs feldobva a hírtől.

Négy hónapja tart csak a kapcsolatuk, így a férfi gondolni sem akar a gyerek megtartására. Annál kevésbé, mivel gyorsan megtudjuk, hogy a nehéz sorból származó hölgy a pincérkedésen kívül kapcsolatuk kezdete előtt más, jövedelmezőbb szolgáltatásokat is nyújtott rendszeresen a Gasthof Post férfivendégeinek, valamint a főnöknek, azaz Erich apjának is. A fiú gyorsan rohan is a papához a kellemetlen hírrel, s a családi konzílium döntése értelmében pénzzel kellene rábírnia a lányt a terhesség megszakítására. Közben Bruno apja, az idült alkoholista Franz Wollweber tér be a kricsmibe, de pénze nincs az italozáshoz. Erre Oskar keményen elhajtja, hiába ígéri az öreg, hogy a jövő héten pénzhez jut disznója eladásából, nincs apelláta, a tulaj személyesen hajítja ki, errefelé így mennek a dolgok.

Oskar tanácsára Erich éjszakai sétára és beszélgetésre hívja el Helgát, s a helyi kis tónál a fiú megteszi 3000 márkás ajánlatát Helgának, abortuszért cserébe. Erre szóváltás kerekedik, majd a belékapaszkodó lányt dühében a tóba löki. Helga válaszul kiabálni kezd vele, hogy mindenáron meg fogja tartani a gyermeküket, s másnap el is mondja mindenkinek a faluban, hogy kitől fogant. Ezzel alá is írja a halálos ítéletét, a hidegvérű Erich ugyanis belefojtja a tó vizébe. Erich persze közben maga is csuromvizes lett, az apja vetkőzteti otthon, miközben értesül a fejleményekről. Mivel a holttestet hamarosan felfedezik, s a rendőrökre is számítani kell, őket megelőzendő rövid inspekciót tart a lány szobájában. Oskar gyorsan megtalálja a terhességet bizonyító orvosi papírt, amit zsebre vág, majd összegyűjti Erich gyilkosságkor viselt ruháit, s gyorsan bedobja azokat is a tóba. A fogadós fejében megfogan a mentő gondolat: a félkegyelmű Bruno. Egyre látványosabban kezdi el itatni a nem sokkal előtte még durván kihajított öreg alkeszt, ezzel is puhítva abban az irányban, hogy az éjszaka folyton csavargó bolond fiára kenhessék a gyilkosságot.

Közel negyedóra telik már el az epizódból, amikor először látjuk Derricket és Harryt, müncheni irodájukban, amely ekkor még meglehetősen világos, virágokkal díszített helyiség hűtőszekrénnyel, mosdókagylóval, valamint egy hatalmas méretű barna szekrénnyel. Horst Tappert a memoárjában leírta, hogy számtalan kritikával élt a szűk negyedszázad alatt Herbert Reinecker forgatókönyveivel kapcsolatban, s ezek folyton visszatérő eleme volt, hogy időnként borzasztó későn tűnnek fel ők a színen. Ha a nézők lemaradnak a főcímről, 10–15 percig azt sem tudják, hogy a Derricket nézik, mert nem találkoznak azokkal a figurákkal, akikkel azonosítani tudják a sorozatot. Állítása szerint egy olasz nyilvános vetítésre ült be egyszer, ahol szintén csak jó negyedóra elteltével lépett színre Derrick, s addigra a nézők fele már rég elhagyta a termet.

A müncheni rendőröket hamarosan a tó partján, tücsökciripelés közepette láthatjuk viszont. A falu apraja-nagyja megjelent az események hírére, s csendes tűnődéssel vizsgálgatják a távolból Helgának a fűre kiterített holttestét. Végszóra szegény Bruno is megérkezik a helyszínre, aki képtelen felfogni, hogy az imádott lány nincs többé. A tópartról a falusi templomba rohan be a következő pillanatban Harry által követve, ahol Istenhez imádkozik azt mantrázva, hogy támassza fel a lányt haló poraiból. Mindenesetre Derrick figyelmét nem kerüli el a tény, hogy Bruno Wollweber volt az egyetlen, aki megsiratta a tragikusan elhunyt fiatal pincérnőt...

Derrick a tópartról persze rögtön a fogadóba érkezik, ahol a kezét az események ütőerén tartó erős személyiség, Oskar Holler kezdi el kalauzolni. Ahogy az várható volt, megnézik a halott lány szobáját, s Oskar már itt felhívja a rendőrök figyelmét a Helgát hűséges ölebként mindenhová követő Brunóra. Azt hazudja Derrickéknek, hogy Helga félt Brunótól, s láthatólag ezt a sztorit kellőképpen egyeztették Erich fiúval is, mert ő csak ráerősít a dezinformációra. Jahn asszony, az idősebb pincérnő azonban megrökönyödik ezt hallva, szerinte szó sem volt arról, hogy Helga félt volna a félkegyelmű fiútól. Megvan az első figyelemre méltó elem a nyomozás során...

Helga korábbi „vendégei”, a falu idősödő kujonjai természetesen joggal tartanak attól, hogy a nyomozás során a lány őket is érintő mellékfoglalkozására fény derül, esetleg Oskar fel is dobja őket Derricknél névvel, címmel, telefonszámmal. Az asszonyok nem örülnének otthon a fejleményeknek, mondják, s mi ezt el is hisszük nekik. Oskar megnyugtatja őket: nem árulja el a dolgot a nyomozóknak, ha cserébe ők sem kürtölik világgá, hogy az elmúlt négy hónapban már csak Erich csapta a szelet a lánynak. Oskar magához veszi Helga szobájából annak kedvenc plüssmaciját, majd azzal az ürüggyel keresi fel Bruno szerény hajlékát, hogy meg szeretné nézni az öreg alkesz eladó disznaját. A disznó külleme nem váltja ugyan be a hozzá fűzött reményeket, de mi tudjuk, nem is ez volt a cél: egy óvatlan pillanatban szétmarcangolja a plüsst, s elrejti Bruno üresen álló ágyában.

Ezzel párhuzamosan igyekszik meggyőzni az öreget, hogy Brunónak jobb dolga lenne a jelenleginél, ha beismerné a gyilkosságot. Börtönbe nem csuknák, hanem gondos orvosi kezelésben, megfelelő ápolásban részesülne élete végéig, s ha az apa ebben segít neki, akkor ingyen ihat nála utána annyit, amennyit csak nem szégyell. A deal világos és kecsegtetőnek is tűnik, de Franzban felébred a lelkiismeret, képtelenségnek tartja, hogy a fia megölte volna imádata tárgyát. Eközben a bajban lévő falusi vendégek a fogadóban szintén Oskar útmutatásai alapján kezdenek el vallani a nyomozóknak: azt hazudják, hogy a gyilkosság éjszakáján, hazatérőben látták Brunót a tó körül ólálkodni. A fogadós eredményesnek tekinti a tanyán folytatott beszélgetést az idős alkoholistával, s azzal tér vissza a kocsmába Derrickékhez, hogy az apa szerint Bruno fia a gyilkosságot követően csak hajnali öt körül tért haza, s reszketve mondta, hogy Helga halott, miközben még fel sem fedezték a holttestet. Oskar Holler szerint a szitu egyértelmű, őrizetbe kell venni gyilkosság vádjával a fogyatékos Bruno Wollwebert.

Derrick és Harry ki is autózik rögtön a tanyára, s az ágyán fekve találják Brunót. Harry elkezdi faggatni a múlt éjszakáról, de nem megy vele semmire, miközben Derrick fedezi fel az ágy mellett a szétszaggatott plüssmedvét. A főfelügyelő nem hajlandó egy elmebeteget letartóztatni, még akkor sem, ha az ő felelőssége, hogy esetleg futni hagynak egy gyilkost. Ráhagyja a dolgot Harryra, s megnyugtatandó a fogadósékat, végül a társa viszi demonstratíve egy rendőrautóban Münchenbe a „letartóztatott” Brunót. Derrick azzal búcsúzik társától, hogy menjenek csak nyugodtan, ő majd viszi utánuk a valódi tettest.

Derrick megkéri Oskar Hollert, hogy hadd vegye ki az egyik szabad szobát a fogadóban, maradni szeretne ugyanis éjszakára. A tulaj vonakodik – hiszen az ügy már megoldódott, ugye –, de végül beadja a derekát. Jahn asszony készíti elő a nyomozónak a szobát, s Derrick rögtön el is kezdi megdolgozni a hölgyet, aki az egyetlen olyan személynek tűnik a környéken, aki képtelen hinni Bruno bűnösségében. Jahn asszony azonban tehetetlennek érzi magát az Oskar Holler meghatározta miliőben, jól össze is szólalkozik Derrickkel, majd szinte sírva kérdezi, hogy ugyan mit tehetne ő ebben a helyzetben? A főfelügyelő csak annyit kér, hogy segítsen neki.

Közösen állítanak csapdát a nagytermészetű fogadósnak. Ez zsinórban már a harmadik rész, amelyben Derrick a nyílt színen fogyaszt alkoholt (s mellékesen a negyedik, ahol semmi bizonyíték nincs a kezében, de ezt már megszoktuk...): most egy dupla snapsszal kezd, majd egyik fiatalkori kedvenc időtöltésének hódolva kihívja egy biliárdpartira a helyi nagyágyúnak számító Erich Hollert, s az asztal mellé már szakmányban hozatja Jahn asszonnyal a söröket és a snapszokat. A főfelügyelőnek feltűnik, hogy az ifjabb Holler milyen pocsékul néz ki: sápadt, erősen izzad, s amint Derrick személyesen méri meg, a pulzusa sem az igazi. Ennek ellenére megkezdődik a kettős játék: az egyik a biliárdasztal mellett, a másik pedig Jahn asszony vezérletével a pultnál.

A pincér hölgy cseppet sem visszafogott: nedves lábnyomokat látott a gyilkosság éjszakáján a fogadó folyosóján és lépcsőin, amik vagy Oskartól, de mivel ő végig ott tartózkodott, ezért inkább Erichtől származhattak csak. Mielőtt ezt megosztaná a rendőrökkel, nagyobb és szebb szobát, valamint fizetésemelést kér magának. Az addig roppant erőszakos tulajra szinte rá sem ismerünk: első szóra egyezik bele mindkét kérésbe, másnap meglesz a jobb szoba, s járni fog mellé 100 márka emelés. Jahn asszony közli a fejleményeket a biliárdozó Derrickkel, aki emelteti vele a tétet. Nem elég a 100, kérjen 200 márkás emelést. A megtört fogadós ebbe is belemegy. Erre Derrickből előtör az állat, a biliárdasztal mellett nyakon ragadja Erichet, kirángatja a tópartra, belelöki a vízbe, mire a férfi megtörik. Igaz, nem magát a tettet sajnálja ekkor sem, hanem azon kesereg, hogy miért nem tudta elfogadni Helga a 3000 márkát a gyerek elvetetéséért cserébe, hiszen akkor nem lett volna semmi probléma… Gentlemanus.

1975 első Derrick-filmjét január 12-én mutatták be a ZDF-en, valójában azonban ez volt az első epizód, amit anno, még másfél éve rögzítettek a sorozatból. A Derrick próbafelvételei 1973 júniusában kezdődtek, először azonban csak a főszereplők által majdan viselendő ruhák színeivel foglalkoztak (Derrick barna és szürke színvilágot kapott), mivel ez volt az első, a kezdetektől színesben forgatott nyugatnémet televíziós krimiszéria. Horst Tappert utóbb elmondta, hogy nagyon elégedetlen volt az első epizód agresszív befejezésével, ő semmiképpen sem olyan Derricket képzelt el magának, mint amelyik itt emberkedett Erich Hollerrel a végén. Kétségtelen, az itt látott főfelügyelő nagyon messze állt a később a "nemzet pszichológusává" változtatott Derricktől.

A későbbi epizódokban is rendre előforduló elem, hogy a valódi tettes egy szellemi fogyatékosra akarja terelni a gyanút, ráadásul Reineckernél a félkegyelműeket rendre Brunónak hívják. A forgatókönyvíró fantáziátlanságára, vagy inkább sztereotip gondolkodására valló visszatérő névadást Horst Tappert is kritizálta. A fogyatékosok Brunónak nevezése egyébként Reineckernél abból fakadt, hogy Gerhart Hauptmann 1911-ben bemutatott A patkányok (Die Ratten) című drámájában John asszony szellemileg visszamaradott, s gyilkossá váló testvérét Bruno Mechelkének hívták, ráadásul színpadi színészként korábban Tappert is alakította ezt a szerepet...

Ezt a részt forgatták le tehát a Derrick-szériában először, de végül csak negyedikként mutatták be, beismerve talán vele azt, hogy nem ez a legjobban sikerült korai darab. Többek szerint itt érezhető leginkább, hogy sokkal jobb lett volna, ha úgy forgatják le, hogy nem ismerjük a kezdetektől a tettes kilétét, ugyanis sokkal izgalmasabb fejleményeket hozhatott volna a terhes lány eltüntetésében igen érdekelt helyi erők motivációinak erőteljesebb képbe kerülése. Ráadásul az apa-fiú kapcsolat nagyban hasonlít az előző rész, a Jubileumi ünnepség történetére is. A remek szereplőgárda azonban sokat javít a film színvonalán még úgy is, hogy a korábbi epizódokkal ellentétben itt a gyilkost játszó Hartmut Becker nyújtja talán a leginkább feledhető teljesítményt.