Eric nyugtalan álmából Mandy telefonjára riad, melynek tárgya a mostanra totálisan padlóra jutott Patrick folyamatban lévő öngyilkossági kísérlete. Az öcsi stílusosan, a tetőn sorolja, hogy miért nincs értelme semminek, és hogy Eric hogyan tette tönkre még azt a kalap szart is, ami eddig az élete volt. "Nagyon fáj", idézi tudtán kívül József Attilát, majd lendülne is vertikálisan az aszfalt irányába, amikor Eric egy határozott mozdulattal, némi idiótázás közepette visszarántja. Warnerék sosem unatkoznak. Cornellnek már a virágokon talált vérnyomokról szóló jelentés is a kezében van, hála serény és jó kedvű kollégájának. Évődnek egy sort, Cornell kioszt pár pluszfeladatot az indíték kiderítése érdekében,  majd mindenki megy a dolgára. Patricket mindeközben Eric palacsintáztatja és leckézteti az édesanyjukkal közös alkoholproblémáiról, aztán elflashbackeli nekünk, hogy pontosan hogyan zajlott a vitatott lépcsős incidens. A piásan üvöltöző jóasszony éppen Mandy karcsontjait készült alternatív sorrendbe állítani, amikor a bátyus a szükségesnél egy fokkal hevesebben lépett közbe, hirtelen - illuminált állapotban kezelhetetlen - egyensúlyvesztést okozva. Hát így esett (hihi), hogy Mrs. Warner II. örökre elcsendesedett. Patrick erre nem emlékszik (mondjuk nem csoda, mert nem is látta), és arra sem, hogy a mama az ő csontjait is átrendezte néha. A testvéri analízis során megállapítják, hogy az indokolatlan kitörések oka valószínűleg a boldogtalanság volt. A békülés elkerülhetetlen, de Patrick egyelőre még nem bírja letenni a flaskát. 

Hát, apád benne van, erről kár lenne vitát nyitni, mutat rá Danny, a mi jó Ericünk pedig még kevésbé érti ezt a egészet, mint három résszel ezelőtt. Azonnal be is rontana az épületbe, ahová a pénzt vitték, de józan haverja ügyes érveléssel imádkozza ki kezéből a művelethez felkapott téglát. Mert hogy nem kéne most lecsukatni magukat. Hősünk duzzogva hallgatja Danny javaslatát, miszerint majd ő másnap körülnéz a helyszínen, mert szelíd, mindössze egyszer gyilkoló emberként nem fér a fejébe, hogy miért nem rombolhatja porig a zsarolót rejtő házat. Dannynek bezzeg lehet, cö. Cornell kecsesen vonul a magánlabor szeretetcsomagját meredező szemmel forgató JAG színe elé, majd a zsarolási ügyet és Kate ezzel kapcsolatos magánakcióit elemzi. Megállapítja, hogy John vagy féltve rejtegeti az ő kis drágaszágát, a javítós papírt, vagy titkolja, hogy valaki lenyúlta. Ralston meglepődik, hogy van egy DNS-eredmény is, mert úgy látszik, nem tudja, mire valók az ilyen laborok. Cornell szalad is a cuccal a véres ruhák közt lazító kollégához, aki majd jól lefuttatja a rendszerben.

Ralston beszámol Cornellnek a bordélyban történtekről, legalábbis azokról, amelyeket Danny és Eric generált. Két lövés, semmi halott, üres ház. Tök uncsi lenne, ha nem lehetne ezt is összekötni a dicső céggel és Kate repülésével. Így viszont zsaruink kénytelenek körbeszaglászni a ribik nélkül szomorú és kihalt helyszínen, ahol Andrea tíz másodperc alatt megleli a legfontosabb bizonyítékot, a rejtett kamerát. Hú, ha az mesélni tudna! És hopp, tud is, méghozzá egy FTP szerveren keresztül, ahová diszkréten feltöltődnek a helyi politikusok és hatósági személyek édeshármasozós, kecskehere-ingerlős videói. Cornell totál lázba jön, amikor úgy tűnik, hogy mindezt hamarosan popcornnal a kezében nézegetheti, de a hátrahagyott kütyüről sajnos már mindent eltüntettek. Ennyit a szombat estéről. És persze nem kérdés az sem, hogy a minden bizonnyal súlyos OCD-ben szenvedő Melanie törölgetett már megint. Valaki segítsen már azon a szegény nőn!

Eric éppen Patricket hívogatja idegbajos rántottafőzés közben, amikor beugrik hozzá rég látott atyja. A békülékeny John szerencsére nem vámpír, ezért a rideg és vádló („mindig lelépsz, amikor baj van”) utód invitációja nélkül is be tud lépni a lakásba. Azt viszont nem ússza meg, hogy számon kérjék rajta Kate tisztaságának kétségbe vonását, meg a parancsolgatást, melyek közül persze egyik sem a valódi probléma. Inkább az volna az, hogy annak idején Eric nevelgette el a tesókat, mialatt fontos apu utazgatott, alkesz anyu meg két ájulás közt terrorizálta a csemetéit. John azzal érvel, hogy a dühöngő mama már a múlt, de Ericet akkor is zavarja, hogy néha feljön, mint egy savas büfi és szörnyen csíp egy darabig. Talán Patrick is ezért halad jó úton a lépcsőről lebucskázás, kómába esés kombó felé. Johnról túl könnyen peregnek le a kínos tények, Eric nem is tud mit hozzátenni a sóhajtozáson kívül.

Mandy nagyban puffog, amiért Eric ennyire sokat ad a gyanús Danny szavára, amikor a bátyó genyó módon témát vált. „Miért nem mentetted inkább a házasságodat, mint hogy mások hülye kis jogi ügyeit rendezgesd?” kérdi empatikusan, mire Mandy kénytelen bevallani, hogy Greg már hetekkel azelőtt – válási papírnak álcázott - útilaput kötött a talpára. Hogy miért, azt továbbra sem szívesen közölné, de a halott feleség kártya bevetése után mégis rákényszerül: az ura nem akart gyereket. Amanda bőg egy sort, majd Eric vigasztaló szavaira azon ismert igazsággal reagál, miszerint egy férfi könnyen beszél, hiszen bármikor nyomhat egy Anthony Quinnt vagy Charlie Chaplint, a nőnek viszont kölökügyben vannak bizonyos korbéli korlátai. Ezt a tesó sem tudja cáfolni. Mandy közli, hogy nem kell a pátyolgatás, tud ő sírni egyedül is.

Másnap az irodában egy bizonyos Mark Peterson várakozik, méghozzá Kate-re. Ez a tévés médiumok korában annyira nem is fura, de azért Eric él a gyanúperrel, hogy a fickó nem tud a pottyanós incidensről. Mielőtt felvilágosítaná, kellemetlenül kivallatja, de Mark nem túl közlékeny, csak valami üzletet emleget. Sajnálja, hogy Kate kimúlt, a gyilkosság szó emlegetésére viszont látszólag nagyon megugrik a vérnyomása és/vagy cukra. Biztos azért pattan be a liftbe oly’ pánikszerűen. Nem, nem hajlandó elárulni, mit akart a holt asszonytól, aki egyébként nem foglalkozott üzletkötéssel.

Eric kissé megborul a hírtől, miszerint új haverja, Danny rendőr, ráadásul minden jel arra mutat, hogy Cornell informátora. Ennyit az őszinte barátságról, az átbeszélgetett éjszakákról és a közös vallatásokról. Danny azt állítja, hogy nem tehetett mást, viszont lánya tényleg van. Illetve most éppen nincs (meg). Visszatekintünk egy apa-lánya vitára, amelynek lényege, hogy Rachel nem akart együtt vacsorázni a fater társával, viszont fiúkat tartott a szekrényében. Az „Amíg az én kenyeremet eszed” című sláger előadása közben Danny finoman ribancozott egyet, Rachel pedig feldúltan távozott. Eric a megrázó jelenet ismertetését követően sem hajlandó együtt érezni, ő most nagyon-nagyon morci, pedig Danny szerint hálás is lehetne, amiért nem köpte el Cornellnek a Liam-ügyet. A szakítás így is elkerülhetetlen, de mielőtt becsapódna az ajtó Danny mögött, még biztosítja málé hősünket, hogy  Cornell még nem húzta le a listájáról. Ha ugyanis így lett volna, az özvegyet rendesen tájékoztatnák a nyomozásról. Neal kihallgatása előtt Mr. JAG a Cornellel folytatott párbeszéden keresztül meséli el a nézőknek, hogy miért is dolgozik egyedül kollégája. Mint minden magányos, zord zsarunak, neki is meghalt a társa, az empatikus rendőrség pedig egészen idáig hagyta őt csendesen gyászolni, de most már új partnert javasolnának. Nem, kösz, mondja Cornell, hatékonyabb vagyok egymagam. Oké, de azért annyira ne ess neki a fickónak, hogy eszébe jussanak a jogai, javasolja JAG. Egy ügyvéd azért már mégis túlzás lenne.

Ericnek döntenie kell, hogy együtt nyomul Dannyvel, a verőlegénnyel, vagy kihívja az úgyis későn érkező, semmire sem jó rendőröket. Előbbit választja, remélve, hogy a lányka nem provokálja majd ki a kínzást és happy enddel zárhatják az estét. Ez még várat magára, a csaj ugyanis tagadja, hogy komoly kapcsolata lenne Liammel, akitől bizonyára csak a szimpátia miatt kapott 30 000 dolcsis tévét. A Doktor House-i filozófiát („mindenki hazudik”) követő Danny azonban addig ordibál vele, amíg bele nem egyezik, hogy elcsalja nagyvonalú udvarlóját (nem VV) Dina Falatozójába. És közben nem próbálja figyelmeztetni, mert akkor garantált, hogy „valami rossz” történik.

„Gyilkoshoz képest elég ijedős!”, alapozza meg a jó viszonyt a rejtélyes férfi, és a biztonság kedvéért rákérdez, hogy jól tudja-e, miszerint Eric a tettes. Utóbbi lányos zavarában  - a nemleges választ követően - visszadobja a kérdést, aminek persze így semmi értelme. A fegyveres rossz arcú a látszat ellenére nem Liamet, hanem azt a fényképen szereplő lányt, - bizonyos Carlyt - keresi, akit Neal próbált felszedni. Eric keménykedve közli, hogy ha tudná, sem mondaná meg, hol van, mire a verőlegény kellemetlenül közel tolja hozzá az arcát, hogy aztán vigyorogva titulálja bátornak és hülyének. Ja, a fotót egyébként Kate küldte el neki, mielőtt lepottyant. Az infótól Ericre rájön a pislogás.

Amanda tombol, amiért Cornell közönség előtt égette be Ericet a javítós leleplezéssel, de a nyomozó csak folytatja rendületlenül. Az őrsön már egy monokliról kérdezősködik, ami a dolgozók szerint Kate arcán volt látható egy alkalommal, mire Eric előad egy történetet a rosszkor kinyitott konyhaszekrényről. Cornell szkeptikusan áll a dologhoz, hiszen hallott már szép meséket ilyen balesetveszélyes szekrényekről, kádszélekről és ajtófélfákról, de egyelőre nem feszegeti a témát, inkább arra kíváncsi, miért járt Eric a tetőn. Hát azért, mert a Kate-nél voltak a cetlik a beszédéhez szükséges kulcsszavakkal, és mivel szeretett a tetőn elmélkedni, arrafelé kereste. Sajnos akkor már csak az egyik cipője és a mobilja hevert ott bánatosan, ő pedig jóval lejjebb, az aszfalton pihent.

Az első évadhoz hasonlóan most is egy rohanó emberrel indítunk. Az illető ezúttal Eric Warner (Michael Ealy), aki egy irodaház lépcsőjén lefelé versenyez a lifttel, kétségbeesett lihegéséből kiindulva nem jókedvében. Hamar kiderül, hogy tényleg nem, a felesége, Kate (Jordana Brewster) ugyanis kipottyant a sokadikról, és nem elég, hogy ezzel hamarabb leért nála, de még el is hunyt. Eric hirtelen nem is tud mit szólni, csak sokkosan, boldog időket flashbackelve szorongatja a holt asszonyt, mialatt odasiető családja a katasztrófaturistákkal közösen sajnálkozik és értetlenkedik.