A múltkor ott hagytuk a grand finálé előtt kettővel, hogy Octavianus kizavarta Antoniust Rómából, mint Kukorica Jancsit a gazdaembör, Vorenus pedig vele ment Egyiptomba. Most is az említett marconával indítunk, aki megint Niobét álmodja maga mellé, az ébredés csúnya dolog, mert egy kopasz egyiptomi prosti fekszik mellette, aki Vorenus hülye álmai miatt pótlékot akar elkérni. Vorenus felöltözik, és megy a palotába, de előbb összefut a valami gyanús anyagot szívó, leginkább egy transzira emlékeztető Poscával, aki jelenti, hogy Bibulus szenátor, meg a többiek meggyüttek tárgyalni a gabonáról. Posca maga nem megy oda, mert Kleopátra nem bírja elviselni az okostojás görögöt, és nem szívesen halna meg emiatt, meg hát ki fog vigyázni az édibédi feleségére, ha ő meghal.

Vorenus befut, de nem a tárgyalásra, hanem valami vadászképző tanfolyamra: egy szarvasnak öltözött hullajelöltet instruál, közben Kleopátrának magyarázza a vadászat alapelveit. Bibulus próbálja Antoniust visszarántani a valóságra a mátrixból, de az túlságosan el van foglalva most a szarvasvadászattal, meg Kleopátrával, tépjen sorszámot, és várjon a sorára. Közben mégis hajlandó tárgyalni, az eredeti ár háromszorosát kéri a gabonáért, plusz Karthágót. Bibulus gyorsan igent mond, aközben a szarvasember, ha nem találják el, szívrohamban fog meghalni a nagyon is igazi nyilak ugyanis körötte szállnak el, és egyre közelebb. Antonius örül, mert Octavianus nagyon kétségbe lehet esve, hát a nép éhezik, és persze nem Antoniust okolják, aki katonából vedlett át megélhetési celebbé, és baromira élvezi az egész helyzetet, mert a nép mindig őt fogja szeretni. Na konlúzsön: az eredeti ár háromszorosa, Karthágó, és csapjuk hozzá Hispániát is. Bibulust már a rosszullét kerülgeti, há’ mit képzel el bakker, sarkon fordul, és tehetetlenül távozik. Kleopátra még céloz az íjjal, és kilövi szegény szarvasembert, na megvan mára a vacsora.

Hejj, az utolsó előtti előtti epizódja ez a Rómának, azaz ezután 2 hét múlva vége van az egésznek, fellélegezhet mindenki. Az epizód legelején Octavianus mond egy szép beszédet a római nők szerepéről a római nőknek, nagggyon erkölcsösek voltak anno, ennek tiszteletére majd hoz néhány erkölcsös törvényt, és aki nem hiányzott a töriórákról, amikor a principátust tárgyalták, akkor az tudja, hogy ez meg is valósult. Egyfajta szélsőséges ellentétként közben a nővére, meg az anyja látható mindenféle pózokban, így majd alapos nagytakarítást kell tartani a saját háza táján. Maecenas szerint kitűnő demagóg beszéd volt, de Octavianus teljesen komolyan gondolja, no, most már csapjunk bele a feleségkeresésbe, hálistennek ebből nem lett reality show, mint a Benkőéből. Az első, és végső jelölt Livia Drusilla, aki már házas, sőt, még fia is van, a kis Tiberius. Mivel a lány is szívesen hozzámenne, ezért a frigy tulajdonképp már megköttetett, Livia Drusilla férjének tudta nélkül, de sebaj (egyébként Octavianus harmadik felesége vót, és Julia Augusta néven jobban ismeretes).

A szép házból takarodjunk kifele a koszos római utcákra, Timont épp kiírják a sorozatból, megy haza a családdal együtt Júdeába, ahol talán Levi is ott várja őket. A felesége picit érzelgősködik, hogy Timonnak rossz az ízlése a ruhák terén, de egy jó ember, és egyszer sem cáfolt rá házasságuk alatt. Kamera elfordul, Posca illetve a nála nagyobb felesége shoppingol, ami abból áll, hogy Posca adja neki a pénzt, a lány meg elkölti, szép ez a szerelem, na. Posca rögtön ezután Maecenasszal beszél annak a gyaloghintójában – muszáj bazi óvatosnak lenni, miután az uraikat lopják meg, nyilván Heródes aranyáról van szó ippen. Maecenas szívesen áltatná magát, de ez nem csupán némi illeték-jutalék, hanem kőkemény lopásról, aminek a botránya ha kipattan, akkor nekik a fejük a porba hull, hiába fontos emberek. Még épp meg tudják ezt beszélni, mert néhány pillanattal később beszáll Jocasta is rengeteg ékszerrel a nyakán-kezén-lábán, csoda, hogy nem húzza le a fémek súlya.

Serviliával indítunk, aki mélyen gyászolja Brutus halálát, egyenesen arra vetemedve, hogy felvegye a fia halotti maszkját, jájj. Az elárvult Jocasta is sírdogál, épp házasodik a szentem, Atia le is cseszi, hogy álljon le ezzel, mer’ hülyén fog kinézni, ha a sírástól kipirult arccal megy az esküvőre. Jocasta gondja tökéletesen érthető, mert nem egy Adoniszhoz megy hozzá, de még csak Céronáldóhoz sem, a szerencsés férj ugyanis a felszabadított, és dúsgazdag Posca, aki naná, hogy vigyorog mint a tejbetök, a sármjával biztos nem tudott volna egy ilyen nőt meghódítani. Az esküvőn Jocasta hangja egyszer-kétszer meg is bicsaklik, Atiára is rátekint, hogy biztosan jó ötlet-e ez, de az mással van elfoglalva, Antoniust fűzi meg, hogy ők is házasodjanak össze, de Antonius most még leszereli.

Már órák óta fent van a nap, de Eirene tovább lustálkodik, Pullo láthatóan oda meg vissza van örömében, így bolondozni eddig nem láttuk. Szeretne azért egyet szeretkezni, de a lány saccperkábé az ötödik hónapban lehet, így erről le kell tennie a kedves meláknak, ehelyett be kell érnie azzal, hogy a gyermek már mozog. Vorenus közben Memmióval tárgyal, mert jött egy bazinagy gabonaszállítmány, és nem tudják a belső kikötőket használni, a kintiek azonban Memmiónál vannak. A rohadékja 5%-t kér cserébe, ami nem lenne rossz ötlet, viszont tutira engedélyt adna a lopásra, így abból az 5%-ból hamar 50% lesz. Sikerül megegyezniük: Mascius emberei felügyelik a kirakodást, így nem lesz probléma. Memmio egyik embere pusztán véletlenül (marha látványosan) elejt egy szalmabábút, azaz továbbra is incselkedik Vorenával, és van foganatja is, becsülve a szalmabábok számának gyarapodásából.

A címből már ki lehet következtetni, hogy biza’ most fog eldőlni a köztársaság sorsa másodszor, aztán majd harmadszor az évad végén, de gondolom ez nem egy akkora spoiler. Szóval Brutus és Cassius haladnak végzetük felé valahol Hellász északi részén. Cassius teljesen belemerül a hadsereg adminisztrációjába, de Brutus már egy római diadalmeneten érzi magát, pedig még győzniük is kell, de ki nem szarja le, simán nyerünk, nem? Brutus kedélyesen elbeszélgetett a katonákkal, és kiderült, hogy milyen rendes emberek is vannak a plebejusok közt, nahát. Cassius szerint a sereg állítólag már zúgolódik a sok menetelés miatt, hát teccettek volna menni Alexandrosz alá harcolni, esetleg Xenophón tízezreivel hazatalálni. Meg különben is, egy katona fél élete a meneteléssel telik el.

A másik táborban Antonius vázolja fel a taktikát, közben már Octavianus proscribál, kell a pénz, Antonius meg is lepődik, hogy milyen kegyetlen kis szarházi. Lepidus nem túlzottan örül ennek, mert a Brutus-pártiak közül jó néhány barátja is van, ráadásul Brutus a sógora, úgyhogy aggodalma érthető, de tökéletesen fütyülnek rá, kell a pénz, és nem kell az a rohadt ellenzék – Lepidust ráadásul jutalomból Rómában felejtik, hogy felügyelje a rendet, közben az egyesített sereggel Brutus és Cassius ellen vonulnak, kihasználva a tényt, hogy ők még nem tudnak a megbékélésről. Persze Antonius is ír néhány nevet a halállistához, mindjárt Ciceróval kezdi, illetve Atia nyomására rákerül Rufus Tranquillius is, Jocasta apja, nehogy teljesen rossz útra vigye Octaviát.

Ötödszörre csendül fel az amúgy igen fasza főcím, sok-sok római utalással, kedvencem a „nobilitas miseria nostra”, bár az „arma” szóval ellátott óriási pénisz se rossz. A római zsinagógában járunk, szemmel láthatóan ez a római zsidóság találkahelye, nahát, itten van Levi, és vele együtt Timon is imádkozik. Váltás, Gallia Cisalpinában kajál a félig-meddig hadseregnek tekinthető felfegyverzett horda, Antonius brutálisan megszőrösödött (egy átlag római szerintem kapásból egy borotvapengével támadna a szakállára), vadászatból tér vissza egy páros ujjú patás állattal – emlékeztet arra a horrorba illő jelenetbe, amikor az osztály másik csoportjának biosztanára éccaka közepén megjelent a tábor szélén, na neki is pont ilyen szakálla volt. Antonius a patthelyzete ellenére láthatóan nagyon élvezi a helyzetet, nem nagyon akar róla tudomást venni.

Vorenus és Pullo szereztek egy szekeret is, és mindjárt Rómába érnek. Pullo szerint nem kéne visszamennie az egyesületbe Vorenusnak, mert egyrészt Antonius már nem konzul, másrészt a tolvajok és gyilkosok körébe nem feltétlenül gyereknek való hely. Vorenus nagyon fafejűen gondolkozik, hát mégis hol bánnának velük ezután tisztességesen?! Az internet korában talán még igaza is lehetne, csak Rómában nem volt wifi. Vorenus még mindig bazi tisztességes, hazudni nem hajlandó, úgy bemutatkozni költözésnél, hogy „én maffiavezér voltam, a lányom kurva volt, a másik kettő rabszolga, de megmentettem őket a procurator kibelezésével” az elég húzós, a Született feleségek asszonykái sütivel nem kínálnák már meg. Néhány katona torlaszt okozott az úton, Vorenus katonásan odapattintja, hogy húzzanak már el. No nem úgy van az, Octavianus Caesar katonáiról van szó, maga az érintett előző nap táborozott le Róma mellett, a Mars-mezőn, a hadseregével együtt. A gyerekei máris szöknének tőle, ezt csak úgy suttyomban jegyzem meg.

Nu, hát előzőleg ott hagytuk abba, hogy a bérgyilkoskölök Duro próbálja megmurdelni Atiát, a finom ragun keresztül, amit a tenyeres-talpas szakácsleány fog felszolgálni. Mivel minden garabonciás kihalt arrafelé, ezért a szakácsleány kezd énekelni Atiának egy műsoros vacsora keretein belül, de aztán elkezd vérezni a szája (poén, hogy összenéznek, de nem esik le nekik a tantusz), majd utolsó leheletével is a dalt énekli. Persze Duro pont leselkedik az ajtónál, innen már a képet nem nehéz összerakni, hogy ki volt a tettes, Castor gyorsan utána is veti magát.

Vorenusszal nyitunk, aki valószínűleg sokadszorra álmodik Niobe halálával, és biztosan nem utoljára. Amióta a családját teljesen halottnak hiszi, azóta elég kegyetlen emberré válhatott, erre utal, hogy az egész banda elnémul, és csökkentett hangerővel tombol tovább, amikor a Don megjelenik. Pullo a felesége mellett megszelídült, már nyoma sincs a torkonszúrt embereknek, mert átverték a kockajátékon, jót tesz ez a népességnek is. Vorenus munkába kezd, és leszarja mások érdekeit, ha kell, kivágja a hepciáskodók nyelvét.

Solozzo, a Török Memmio jön látogatóba, mert van egy visszautasíthatatlan ajánlata súlyos problémája van Carbónak, az emberének: az egyik aventinusi prominens polgár, Quintus Bubo fajtalankodott a 12 unokaöccsével, és fizetett érte. Don Corleone nem kíván beszállni a drogbizniszbe Vorenus szerint azonban a fiú prosti volt, ki is volt fizetve, ezzel meg van oldva a dolog, és Quintus Bubo farka is a helyén marad. Sonny Pullo közbeszól, szerinte nagyon is jó üzlet befektetni a kokóba most az egyszer Memmioéknak igaza van, és kasztrálni kéne a fickót, mire a Don Vorenus leszidja fiát megsérti Pullót, na kezdenek megint összeveszni, nem lesz jó vége.

Ez az epizód mindjárt Vorenusszal indít, aki úgy döntött, hogy megvalósítja Petőfi rémálmát, és ágyban, párnák közt kíván meghalni, farkasszem-versenyezve Fulmen lecsapott fejivel. Pullo bepróbálkozik azzal, hogy a gyászidőszak lejárt, nem mintha érdekelné Vorenust. Mivel nem tud mit tenni, Pullo szépen eloldalog. Közben az Aventinuson kitört a háború, mindjárt látunk is egy kisebb csetepatét, ahol késsel a hátában szaladgál Fülig Jimmy. Tulajdonképp a helyzet olyan, mint egy átlagos Robert Rodriguez-filmnek a belezős jelenetei, minden utcasarkon feltrancsíroznak valakit.

Az arisztokrácia körében eddig nyugodtnak tűnik a helyzet, de Antonius konzul képtelen rendesen végezni a munkáját, neki ez unalmas. Befut Kleopátra is, aki szeretné Caesariont Caesar gyermekének elismertetni, de nem jár sikerrel (egyiptomi nő gyerekét a római nép nem fogja elismerni) – viszont Alexandriában fog állomásozni néhány római légió, és a szokásos áron szállítják továbbra is Rómába a gabonát. Antonius arcán tisztán látszik, hogy simán megdugná Kleopátrát meg is súgja neki, de a nő nem hagyja magát – egyelőre. Ha a családja, és az országa érdekében az kell, akkor szajha lesz.

Salve mindenkinek, aki eme hogyvótot olvassa – Róma második évad, tulajdonképp már kétszer is lement az ertéelen, jól becélozva a hajnali 1 órás kezdést, nesze hülyék, nézzétek. No de sebaj, lássuk a Barátok közt mintegy kétezer évvel ezelőtti verzióját, kopasz Berényi Miki, meg a helyi Vilibá’ helyett Octavianusszal, Antoniusszal, és a többiekkel.

Ugyanott kezdünk, ahol az első évad véget ért: Caesar halott, oda az igazság, Posca siratja elhunyt urát. Antonius gyorsan tágulna a szenátus épületének környékéről, sokat már nem tud tenni Caesarért, hacsaknem ő az orvosok MacGyvere, vagy maga House, hogy a Vicodin, vagy valami flash segítségével megmenti a több tucatnyi késszúrást szenvedett Caesart. A túlbuzgó kis Quintus, Neptunusz ex-ostora, a Charlie Adam-hasonmásverseny harmadik helyezettje azért megpróbálja megölni, biztos ami biztos alapon.

Békés színházi matinéval indul az epizód, amelyben a csepűrágók a lelkesen éljenző, népes nézőközönség színe előtt megelevenítik a múltkori gladiátorviadal emlékezetes pillanatait. (A Vorenust alakító színész vörös parókája mindent visz.) Pullo ezalatt kilométernyi kötéssel a fején egy távoli ispotályban lábadozik, és halvány fogalma sincs arról, hogy a nagyfaluban épp hérosszá avatják. Míg alszik, Da Vinci helyi elődje egy egész jó szénrajzot készít róla, ám Pullo felébredvén kikéri magának ezt a szemtelenséget. A szorongatott művészember eldadogja, hogy az arénás események óta a két marha képeivel pingálják tele Rómát. A város imádja kettejüket, felnéz rájuk, a nők pedig kórusban sóhajtoznak, ha szóba kerül a neve. Pullo a hallottakból arra a bölcs következtetésre jut, hogy ideje lenne visszatérni a forgatagba, így nem sokkal később kiszökik a kórteremből, és egy elkötött lovon hazavágtat.

Közben a páros másik fele egy vallásos rítus keretében birtokba veszi Caesartól kapott földjét. A szertartás leginkább abból áll, hogy a család igyekszik visszafojtottan vihogni, mialatt a papok nagy átéléssel csengettyűznek, tömjéneznek meg kántálnak. Vorenus szerint jobb szokniuk a gondolatot, hogy a földből fognak élni, hisz a fene tudja, Caesar hogy fog reagálni az arénás magánakciójára. Niobéval a sáros földön heverészve-enyelegve megállapítja, hogy nem is lesz rossz ez az új élet, aztán alaposan egymásba feledkezve magas ívből tesznek a pap türelmetlen csengettyűzésére.