Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 7x23 – Hollander’s Woods - ÉVADZÁRÓ

2015. május 20. 13:00 - Zenóbia

Véres nő. Erdő. Fut. Kamion elé. Szívás. Addig is Castle örül, mert kap egy életműdíjat, már csak az a kérdés, hogy a komoly óriási Castle fej, vagy a ferde mosolyú óriási Castle fej lógjon mögötte. Kate meg mindjárt Kapitány lesz, ők lesznek a nagggyon sikeres páros. A srácok is azok, pont tíz éve dolgoznak együtt, tíz év, az nagyon sok. Mondom ezt úgy, hogy tizenhárom éve vagyok ugyanazon a munkahelyen, mondhatjuk, hogy kitartóan vagyok hülye. A nőt még nem tudjuk ki, csak azt, hogy a melltartójába gyömöszölt ötven dolcsit, egy kulcskártyát, meg egy kávézós blokkot. Castle sokkot kap, amikor meglátja a hullát, majd mindjárt megtudjuk miért, de a nőnek kereszteket vésett a gyilkosa az arcára, és a kamionos látott valamit kibukkanni az erdőből, amikor elütötte a nőt. Valamit, maszkban. Egy fehér maszkban, amit fekete kereszt szel át, és fekete könnyek csíkozzák.

7x23_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
4 komment

Castle 7x22 – Dead From New York

2015. május 13. 13:00 - Zenóbia

Sid Ross elintézte, hogy emberünk soha a büdös életben többé ne egyen hamburgert. Ketchuppel legalábbis. Mert hogy a liftben zabál, és egy másik csajjal szidja Sidet, amikor az elkezd vért csöpögtetni az öltönyére, aztán beesik hozzájuk a liftbe, csak úgy a mihez tartás végett. Martha meg a darabjának az első két sorát ismételgeti, még két napig, ami pont az, hogy „Meghalt?” Roppant szórakoztató lehet így élni mellette, bár nem az volt, hogy elköltözik? Kissé mintha nehezen találna lakást. Sid filmrendező volt, és megalkotta a Ma, szombat este című showt, legyen az bármi, míg meg nem fojtották a saját nyakkendőjével, aztán be nem baszták a liftaknába. Mindenki rettegett tőle, kivéve a felesége, de végre valaki, akinek voltak ellenségei. Sok. Tegnap este mielőtt kinyírták, még hazatelefonált, hogy valami baja van valakivel, de lerendezte. Na ja. A produkciós cég feje Gene Vogel tudhatja, hogy mibe keveredett, Chad el is kíséri hozzá Beckettéket. Vogel épp meetinget tart a teamnek (bocs, szállóige a munkahelyről, rettenet), hogy a mai műsort Sid emlékének kell szentelniük, és szól egy pár szót Danny Valentine is, aki a műsor mostani házigazdája, és mindenki odavan érte.

7x22_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 7x21 – In Plane Sight

2015. május 06. 11:00 - Zenóbia

Apa-lánya program van, ha csak el nem dugták az ülés alá Kate-et, de kétlem. Londonba repülnek épp, fasza kis légörvényeken keresztül, úgyhogy Castle már épp kezdene imádkozni/hányni, vagy esetleg felváltva, vagy a kettőt egyszerre, bár viszonylag nehéz hányás közben imádkozni. Nem mintha próbáltam volna. Szóval, előadást tart majd, íróknak, és Alexis nem fogja meghallgatni, egyrészt mert már kívülről tudja a beszédeit, másrészt mert a barátaival találkozik, harmadrészt meg mert vélhetően lezuhannak a tetves repülővel. Szerencsére Beckett szeme láttára, mert hogy épp beszélnek, amikor megszűnik az adás. Nem, nem zuhannak le, a személyzet nem azért nem mosolyog, mert már biztos a halál, hanem mert van a gépen egy faszi, Kyle Ford, légimarshall, aki küldött egy üzit a földnek, hogy szerinte fenyegetés van a gépen, de megoldja. Aztán eltűnt. Hopi. Castle-t kérik fel, hogy oldja meg az ügyet, mint egyetlen kompetens személy, ez már önmagában rémisztő, mondja Castle is.

7x21_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 7x20 – Sleeper

2015. április 29. 13:00 - Zenóbia

Castle álmodik, rosszakat, nyöszörög is, meg minden, és már egy hete nem írt semmit, tarthatatlan állapotok ezek, és még sápadt is. Az eltűnéséről álmodik, felvillanak neki képek, arcok is tartoznak hozzá ráadásul, de nem akar tudomást venni erről az egészről, mert most épp minden szép és jó az életükben, kurvára nem hiányzik neki, hogy most akkor megint felkavaródjon ez az egész szar. Megértem. De Kate elzavarja az ő pszichológusához, mindig bírtam ezt a fickót. Ha nem emlékeznétek (ahogy Castle sem höhö), az volt, hogy az esküvőre menet leszorították az útról, két hónap múlva csónak, aztán egy pasas később, aki azt mondta neki, hogy ő maga kérte, hogy ne emlékezzen semmire, ők meg elintézték neki ezt az apróságot. De most mégis emlékezni akar, mert idegesíti, hogy vajh mit tettek vele abban a két hónapban, vagy mit tett ő másokkal. Hipnózis jön, és roppant hatékony, úgyhogy már sokkal részletesebb az álma, amiről nem tudjuk még momentán, hogy csak az ő fantáziája, vagy a valóságból származó emlékei.

7x20_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 7x19 – Habeas Corpse

2015. április 15. 15:00 - Zenóbia

A sikátorban menekülős pasi szerint meg tudják beszélni, de az üldőzős autós szerint meg nem, szokott ez így lenni. Beckett is okos, meg Alexis is okos, szex megint nincs, mert hulla van helyette. Viszont pénteken buli lesz, jótékonysági rendőrbál, tehetségkutatóval, hű bazmeg. Ryan és Espo fel is lépnek, már kétszer megnyerték, tavaly Dirty Dancing, ugye viccelnek? Szerencsére Castle nem indulhat, remélem, ez így is marad. A hulla névtelen, fejbebaszták egy csővel vagy baseball ütővel hajnali egykor, a szemtanúnak sikerült a hátsó fényszórókból megállapítani, hogy sportkocsi volt. Nabazmeg. Már nem is névtelen, mert ő Richie a „Pitbull” Falco, baleseti ügyvéd, reklámja is van a tévében, amit mindenki látott, csak Ryan nem. A pasas feje egy kutya testére van ráapplikálva, és úgy magyarázza, hogy ő a kis emberek ügyvédje, szerintem nem baseball ütővel kellett volna kinyírni, hanem szétmarcangoltatni kutyákkal. Az irodájában nyolvanhárom gipszelt kisember várja a sorát, na, mire odaér Richie, pont meg is gyógyulnak. Castle szerint mind szimulál, ennek bizonyítására az egyikhez hozzávág egy galacsint, de az pont mégsem szimulál.

7x19_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 7x18 – At Close Range

2015. április 08. 13:00 - Zenóbia

Bocs az egy hét csúszásért, de költöztem, tapétát vakartam, festettem, zsíroldóztam, nincsenek körmeim. Ryan rész lesz ma, mert hogy testőrködik is újabban a sógorával, most épp valami roppant fontos emberre vigyáz, annyira titkosfontos, hogy még a többieknek sem mondja el,  hogy ki az. De nem a One Direction. Engem mondjuk a One Republic egy fokkal jobban feldobna, de hát ők tudják. Ryan még állásajánlatot is kap Franktől, ha netán megunná Espot. Lopez képviselő lesz a mai hullánk, legalábbis gondolom. Hátul ül, a feleségével Miával, meg az asszisztensével, akinek már most elfelejtettem a nevét, remélhetőleg nem lesz fontos. Mr. Lopez egyenlőre csak a szar fotóktól fél, mert nem tenne jót a kampánynak, de most úgy tesz, mintha Carolyn Decker és a projektje miatt lenne itt, mert a jótékonykodás viszont jót tesz a kampánynak. Ryan egyből ki is szúr a tömegben egy arcot, akinek nem kéne ott lennie, és még épp időben fegyverzi le, mármint veszi ki a kezéből a flakon vért, amit az rá akart löttyinteni a képviselő úrra, mert nem szimpatizál vele. Carolyn már el is ájult Ryantől. Óh.

7x18_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 7x17 - Hong Kong Hustle

2015. március 25. 11:00 - Zenóbia

Nagyon sejtelmesek vagyunk, sötét is van, erdő is, köd is, meg egy kapucnis kínai csaj aprít fel éppen egy hullát a fűben, amit észrevesz egy éjszakai futást kedvelő fickó, és oda is megy, hogy megnézze közelebbről, mert teljesen hülye. A csaj ráfogja a pisztolyát, de nem lövi le, úgysem látszik az arca a kapucni alatt, gondolja, mert az is teljesen hülye. Kate-nek problémái vannak, mert egy barátja, akivel együtt kezdték a mindent, már Kapitány valahol, ő meg nem. De az nem is lenne jó, már tudjuk egy előző részből, csak ők erre nem emlékeznek. Henry Graham a mai hulla, mellkasi lőtt seb, jó, nincs is felaprítva, kár. A kocogós faszi még mindig ott van, eddig őrizte a hullát, és ő sem érti, hogy miért nem lőtte fejbe a csaj. Aki profinak tűnt, és a lóvét otthagyta, viszont elvitte a telefont és a kulcsokat. Henry pedig várt valakire, mert elszívott egy fél doboz cigit, legalább ennyi öröme volt, mielőtt kinyírták. A dohányzás öl. höhö.

7x17_castle1.jpg

Ő sem volt egy matyó hímzés, mert öt évet ült testi sértésért. Valami fuvarozó cégnél dolgozott, de pont nem kellett semmit sem éjfélkor leszállítani a sötétködöserdőbe, család nincs, barátnő nincs, de jó sofőr volt, mert már megjavult. Na ja. Behajtóként dolgozott, azaz elvitte az emberek kocsiját, ha akarták, ha nem. Nem akarták nagyon, úgyhogy néha megfenyegették baseball ütővel, vagy ami épp kéznél volt, de vélhetően nem ezek nyírták ki. Viszont tegnap kiment ebédelni, idegesen jött vissza, és le is lépett egyből, ráadásul pár napja megszerezte egy X5-ös indítókódját, pedig nincs is a listán. Jajj, de érdekes. Castle szerint a nő egy triádos bérgyilkos, akinek Henry lenyúlta a kocsiját, amivel elvett egy darabot a lelkéből, a nő ezért megölte, majd elvette a zsebéből a Harry Potter legújabb kéziratát. A bérgyilkossal tudok azonosulni. A srácok össze is futnak vele Henry lakásában, ahol olyan szépen lefegyverzi őket a nő két másodperc alatt, hogy ha ez nem ninja, akkor senki. Nem az, picsába.

7x17_castle2.jpg

Helyette rendőr, még cikibb, hogy lenyúlta a srácok pisztolyát. Zhang nyomozó tagja az USA-Kína szervezett bűnözési klubnak, amúgy San Franciscoban, csak most momentán épp erre járt. Mert Henry-vel barátok voltak, és aggódott érte, mert a pasi elárulta, hogy bajban van. De mire ideutazott, épp kinyírták, ő meg úgy döntött, hogy kinyomozza egyedül, mert jó. Papírjai is vannak róla, mert hogy annak a különítménynek nem csak tagja, hanem konkrétan ő a főnök, Kate mindjárt sokkot kap. Főleg, hogy innentől együtt fognak dolgozni ezen, lehet versengeni, meg minden. Alig várom. Először is irány hármasban az étterem, ahol Henry kajált, kínai, nyilván. Törzsvendég volt, és Zhang egyből kiszúrja az egyik pincér csajt, hogy az sokkot kapott a hírtől, úgyhogy lecsap rá, gyorsabban, mint Kate. Ráadásul előnyben van egy egészen kicsikét, mert ő tud kínaiul, Kate meg nem annyira.

7x17_castle3.jpg

Beckett egészen kicsire összement már, főleg, hogy lecsekkolta Zhang férjét, aki akciófilm sztár, meg a két csodaszép gyereküket, önbizalom elásva. Mélyre. Henry egy pasival ebédelt, aki azt mondta neki a végén, hogy ezt nem úszod meg szárazon. Be is szartam. Mivel van free wifi, csekkolják, hogy ki csatlakozott rá, meg is van az emberünk, Michael Glassman. Ez meg egy FBI ügynök, az összes kurva hivatalt felvonultatják ebben a részben, ráadásul ez itt tagad mindent, mert szerinte nem akarnak belefolyni ebbe valójában. De szeretem, amikor ilyeneket mondanak nekem, hogy nem akarod te ezt tudni valójában. De. Igen. Henry cipőtalpán találtak formaldehidet, viszont lopott X5-öst nem jelentett senki, a fiúk mennek nyomozni, Castle haza, Kate meg Zhanggal megy csajos estét tartani. Csak kicsit más fogalmaik vannak a női nyomozóknak a csajos estéről, mint mondjuk nekem. Castle be is van fosva, hogy baj lesz, de a fiúk lehurrogják, pediglen.

7x17_castle4.jpg

A csajok közben versenyt lőnek, Zhangnak nyilván jobban megy. Ez is. És magabiztosan közli, hogy ez mind nem sok, egyszerűen csak meg kell találni az egyensúlyt, és aztán újabb csúcsokat meghódítani. Anyádat. Henry-vel úgy lettek barátok, hogy anno egy suliba jártak, és megvédte őt, amikor rohadtul nem tudott angolul, és mindenki kiröhögte. Egy emberi vonás, hohó. Amúgy tök szimpi a csaj, valahogy nem irritálóan adja elő, hogy ennyire jó mindenben, de tény, hogy nehéz nem összemenni a közelében, Kate-nek nem is sikerül, főleg, hogy Castle elszólja magát, hogy ráadásul még dögös is. De hát az, na. Beckett aranyos ezzel a küzdéssel. Nah, közben kiderül, hogy Henry-t elrabolták miután lelépett a munkából. A dzsip Billy Hicks nevén van, drogdíler. Nagyon drogdíler, még sosem sikerült elkapni. Ő indította el anno Henry-t a rosszfiúvá válás útján. Most meg nyilván az van, hogy az FBI nyomoz Hicks után, és be akarták szervezni Henry-t, aki ugyan már tíz éve nem dolgozik vele, de biztosan így is tud egy csomó mindent.

7x17_castle5.jpg

Ő nem vállalta, de ez mindegy, mert Hicks így is kinyírta. Viszont az FBI beleköp a levesbe, és letiltja őket Hicksről, míg nem alapozódnak meg a vádak ellene. Zhang ideges. És nyilván elindul egyedül a bokszklubba, hogy majd lefejezi Hicks-et, Beckett megy utána. Mire odaér, addigra Zhang leverte egyedül az összes smasszert, és épp Hicks nyakát próbálja elnyiszatolni egy üvegcseréppel, de aztán hallgat az okos szóra. Hicks közli, hogy de hát ők csak mókáztak, minden héten elrabolták poénból Henry-t, kérdezzék csak meg. Az, nehéz lesz. Határozottan meglepődik, hogy jövő héten már nem lesz kit elrabolni, mert valójában az van, hogy Henry-nek kellett fél kiló kokain szétzacskózva, mert valami barátját akarta vele kihúzni a szarból. Azzal már mondjuk ki lehet. Zhang összeomlik, és kiüvölti magából, hogy a házassága egy fos, nem jó anya, és nem jó barát, mert mikor Henry üzit hagyott neki, hogy baj van, akkor szart visszahívni egyből, mert túl elfoglalt volt.

7x17_castle6.jpg

Kate kimenti a Vaslady-nél, mert jó fej. A kábszer pedig bekerült Jeffrey Wadlow X5-ösébe egy parkolóházban. Jeffrey gazdag ingatlanos, drogos múlttal, de futja neki drága ügyvédekre. Viszont most előzetesben van, mert valaki felhívta a zsarukat, hogy van a kocsijában fél kiló kokó. Nem tudja ki az a Henry, viszont van egy csomó ember, aki sírva röhögne, ha ő börtönbe kerülne. A legutóbbi húzása pl. az volt, hogy elkezdte felvásárolni a kínai negyedet, mindig túllicitálva egy másik nagyvállalatot. A másik nagyvállalatot pedig egy nő vezeti, akinek mit ad isten, van egy étterme is, a Jade templom, ahol Henry volt a törzsvendég. Mimi Tan emberkereskedő hírében is áll, de már javulófélben. Ezek már csak ilyenek. Szóval Mimi nyilván rádumálta Henry-t, hogy segítsen kiiktatni Jeffrey-t, cserébe mondjuk megdughatja a pincérnőit, vagy ilyesmi.

7x17_castle7.jpg

Ráadásul van egy ruhagyára is a park közelében, ahol felszedhette Henry a cipőjével a formaldehidet. Óh, és szerelem is volt a levegőben, mert Henry nem a kaja miatt járt oda, hanem az egyik pincérlány miatt, akit ki akart váltani Mimitől. Úgyhogy alkut kötött vele, mert pénze nem volt. És találkozni akart Suyinnal a parkban, de ő nem ment el, mert valaki úgy adta át neki az üzenetet, hogy ne menjen. De ki? Mei Wu, aki szintén ott dolgozott az étteremben, és nem bírta elviselni, hogy egyetlen barátnője és sorstársa elhagyja őt, és boldog legyen, ő meg továbbra is ott rohadjon meg. Ilyen egy jó és igaz barátnő, hát na. Suyin tanúskodik Mimi ellen, így maradhat az államokban, immáron szabadon. Zhang elbúcsúzik és megy, hogy megtalálja az egyensúlyát. Kate meg összeírja a céljait, de jó, hogy neki vannak. Aztán szexelnek egyet, mint első pont a listán, éljen.

7x17_castle8.jpg

Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 7x16 - The Wrong Stuff

2015. március 04. 13:00 - Zenóbia

Ójajj. Űrgyilkosság. Öngyilkos leszek, úgyis az ötödiken vagyok jelenleg, sztem nemes egyszerűséggel kivetem magam az ablakon. Ki sem nyitom. Castle is ezt fontolgatja, de csak azért, mert akkor még nem tudja, hogy ez az ő kedvenc ügye lesz, amikor meglátja otthon, hogy Alexis fiúja az ő felszerelésével lézerezi a lányát, Martha pasija meg az ő pizsamájában grasszál. Azért ez a pizsi dolog elég gáz. Nah, a hulla mégsem a Marson van, kár. Ed a küldetésvezető elmeséli, hogy ez egy szimulátor, a Mars küldetés előfutáraként játszanak vele. Mars 2018 projekt, magánfinanszírozás, ez történik, ha túl sok az elmebajos milliárdos, jelen esetben Viggo Jansen a miénk. Azt ígérte, hogy 2018-ra embereket visz a Marsra, Castle is jelentkezett, de nem jutott be. Nem. Lepődtem. Meg. A hulla, Tom Richwood, pilóta volt és javító munkálatokat próbált elvégezni, mikor jött Alien, és kinyuvasztotta. A szimulátor annyira fasza, hogy csak szkafanderben lehet bemenni, mert különben széthányják a belüket, valami gázok miatt. Castle a legboldogabb ember jelenleg a világon.

7x16_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
2 komment

Castle 7x15 – Reckoning

2015. február 25. 13:00 - Zenóbia

Megint macskás lány lettem a hétvégére (hellóAaannnaaaígéremnemeszemmeg), lassan csinálhatnátok egy statisztikát, hogy viccesebb vagyok-e macskával, vagy ilyenkor igyak még egy pohárral. Beckettet elrabolták, a kocsija megvan, és szerencsére tél lévén, tudtak üzit is írni a hátsó ablakra Castle-nak, alkoholos filc használata nélkül is. Mentsd meg őt! Ebből aztán tudjuk, hogy 3XK és Nieman a bűnösök, mondjuk eddig is tudtuk. Vagy csatlakozott hozzájuk Amy is, vagy belekényszerítették, de mindegy, mert az ő segítségével csalták lépre Beckettet. Boudreau és Nieman ugya e tökéletes alibivel rendelkeznek, mivel épp az őrsön voltak, mikor az egész történt, úgyhogy Boudreau be is engedi őket a lakásába, főleg, hogy ha nem tenné, Castle átharapná a torkát, ez azért elég rendesen látszik a fején. Meg is próbálja, Ryan szedi le a pasiról, akinek már annyi neve van, hogy lassan nem is tudom, hogy a picsába hívjam. Természetesen Nieman is hozza a formáját, nemtudoksemmit, blabla. Az őrsön lassan már minden nap nagygyűlés van, ez a mostani nem túl hatékony, sem Beckett, sem Amy telefonja nem elérhető, és semmiféle kamera nem vette azt a pontot, ahol nyakon szúrták egy baszott nagy tűvel.

7x15_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
9 komment

Castle 7x14 – Resurrection

2015. február 18. 12:00 - Zenóbia

Van egy olyan megérzésem, hogy ez most tényleg egy jó rész lesz! Csak mondom, hogy eddig egy rohadt megérzésem sem vált be, kivéve a rosszakat. Fiatal lány fut az életéért veszettül, kombinében, meg vörös selyemköntösben, de ahelyett, hogy elfelé rohanna a sötét fickó elől, leginkább az egyszer csak ott áll előtte, szívás. A selyemköntöst meg fújja a szél, jajj de csúnyán meg fogsz halni drágám. Beckették már tényleg család, Alexis neki is ad reggeli búcsúpuszit, mielőtt elindulna kurválkodni, de Castle figyel, annak ellenére, hogy nem ivott kávét. Úgyhogy marad a könyvtár, egy fokkal unalmasabb. Kate lassan készen áll a közös gyerekre, a végén átmegyünk ilyen Simlis és a Szendébe, bár gőzöm sincs, hogy ott volt-e gyerek a végén, de mintha lett volna. Susan Watts a halott lány, megfojtották, aztán bedobták egy szelektív gyűjtőbe. Lanie-nek valamiért ismerős, de ne úgy, hanem máshogy, majd ennek még biztos lesz jelentősége, csak azért írom le. Susant hat hónapja engedték ki a börtönből, mert csekkeket hamisított, meg lopkodott összevissza, miután kirúgták a gimiből.

7x14_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
3 komment
süti beállítások módosítása