Hát, ez is elérkezett…
Klaus a szívéhez tartja a fehértölgy karót, és Elijah hiába győzködi, a tesó elszánt, és nem hajlandó megváltoztatni a döntését. Csakhogy befut Hope is, immár újra emberi alakban, és döbbenten rakja össze a képet: a sötét mágia az apjában van, aki most öngyilkos akar lenni. NANEEEM! Elijah kérve kéri öccsét, hogy menjenek vissza New Orleansba, biztosan van más megoldás, de Klaus hajthatatlan – ám mielőtt bevégezné, Hope egy intéssel kitöri a nyakát. Na, ezt megúsztuk…
Marcel itallal kínálja Elijah-t, és az öltönyösnek szüksége is lesz rá, mivel se Davina, se Freya nem talált megoldást Hope problémájára. Úgy fest, nincs kiút. Ráadásul nyakukon a telihold, amikor a lány először változik majd át, és minden megkérdezett boszi úgy véli, hogy nem fogja túlélni. Elijah felveti, hogy kössék meg Hope vérfarkasénjét, de az sajnos nem opció – a bűbáj valószínűleg még jobban felgyorsítaná a folyamatot. Nem-tehetnek-semmit. És ezt a lánynak is tudnia kell, hogy legyen ideje elbúcsúzni a szeretteitől. És mindketten tudják, kire vár a hírhozó nehéz feladata…
Marcel a Rousseau’sban ücsörög magányosan, és Josh-t gyászolja. Klaus még mindig furcsán méregeti Elijah-t. Freya pedig bűntudatot érez: Ivy és Josh halott, Hope helyzete kritikus, ő pedig mindezek ellenére boldog. A mellette fekvő Keelin szerint a fent nevezettek nem utálnák ezért. Sőt! Azt mondanák, hogy ne vesztegessék az időt, házasodjanak össze – még ma! Ma? De hát ez őrültség… Kit érdekel, vágjunk bele!
Úgy fest, Klaus komolyan vette ezt az erőszak-témát. Engedi (sőt, utasítást ad), hogy Hope rajta töltse ki minden haragját, hátha így elcsitulnak a hangok a fejében. De mivel a röptetések eredménytelenek, az ősi úgy gondolja, hogy a lány visszafogja magát. Pedig nem. Az agyalás végén arra jutnak, hogy talán az a baj, hogy Hope nem az apját akarja bántani… Erre Klausnak vészjósló fény csillan a szemében, és csak annyit mond: kérek egy nevet!
Klaus tósztot mond. Az átokkal súlyosbított elmúlt hét év megviselte a várost, az otthonukat és a családjukat. De most, Hope-nak köszönhetően ismét következmények nélkül lehetnek együtt. Újrakezdhetnek mindent. És jöjjön bármilyen veszély, együtt szállnak szembe vele – családként. #örökkön-örökké
Klaus New Orleans spéci temetkezési szokásairól narrál, miközben „sétát teszünk” a LaFayette-ben. Ebben a városban ugyanis nem a földbe, hanem kriptákba temetkeznek az emberek. Ha valaki meghal, feltörik a családi sírboltot, félresöprik a régi csontokat, hogy legyen hely az újaknak. Így a vérvonalak alaposan összekuszálódnak és egy idő után már nem lehet tudni, melyik csont kié is volt – közben láthatjuk a jól ismert O’Connell, Deveraux és Claire családok síremlékeit. Az ősi hibrid szerint hasonló a helyzet a házakkal: több generációnyi tragédia van a festékek, égésnyomok, vízfoltok alatt, és együtt élünk azokkal, akik bántottak, akiket bántottunk, akiket szeretünk, akikkel harcolunk…
Hope mintha rémálomból riadna fel. Az anyját hívja, de csak Freya van mellette, aki próbálja megnyugtatni, majd kíméletesen közölni vele a szomorú hírt: Hayley meghalt. A lány zokogva omlik össze.
Zsebkendőket elő, szükség lesz rá... szerintem.
Manosque-ban kezdünk, Greta kopog a lánya ajtaján és zilált a meneküléstől. Hja, a megváltáshoz vezető út rögös, de megéri. Ekkor Elijah lép Antoinette mellé és az üdvözlést követően olyan érzése van az embernek, mintha a leendő anyós jött volna csekkolni a lánya jövendőbelijét…
Klaus dühösen ront be egy lefüggönyözött lakosztályba, ami tele van kábult vámpírokkal. Nagy buli lehetett előző este, a vérszívók nehezen térnek magukhoz – itt első blikkre biz’ nincsenek összeesküvő zsenik, de az ősit ez nem zavarja. Szenvedést és kínokat ígér, ha nem lép elő az, aki elrabolta gyermeke anyját és elküldte neki ezt az érmét. Érme feldob, mire Klaus változatos módszerekkel ritkítani kezdi a nem túl díszes társaságot (karó, harapás, napfény). Marcel is befut a végére jó zsaruként leszögezni, hogy nem áll módjában segíteni, beszéljenek, vagy meghalnak! De úgy fest, senki sem tud semmit, mígnem Greta felveszi az érmét a padlóról és már-már mosolyogva közli, hogy őt keresik.
Éppen ideje volt, hogy a város legnagyobb bulijával is foglalkozzon kicsit a sorozat. Köszi! :)
New Orleansban kezdünk, ahol Vincent Mardi Gras csodájáról elmélkedik, és a városról, ami a számtalan tragédia ellenére is mindig felülkerekedett, a szenvedést pedig varázslattá változtatta. Ennek legékesebb példája ez a karnevál, amikoris a különbségek ellenére az egész város együtt ünnepel… Képeket láthatunk a lassan díszes pompába öltöző New Orleansról és a békésen készülődő közösségekről. Megannyi különböző csoport, mégis mindenki megtalálhatja a helyét. Szóval, ha bírod a hőséget, a szerelmet, vagy csak egy jó bulit keresel, akkor Mardi Gras idején a Félhold Városban a helyed!