Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 6x15 - Elveszett Paradicsom

2009. augusztus 22. 16:00 - the black ball

O’Neill a szokásos vasárnapi grillezéshez készülődik, amikor feltűnik Maybourne, és kiszolgálja magát. Persze nem Jack szakácstehetsége vonzotta ide, hanem a Prométheusz híre, miszerint Simmons ellopta, és az Ősök egyik fegyverraktárához vitte. Természetesen Maybourne mindig mindenkinél többet tud, így például azt is, hogy azon a bolygón van egy csillagkapu. Csak Simmonsnak egyszerűbb volt megszerezni a hajót, mint megszállni a Parancsnokságot. A lényeg az, hogy Maybourne véletlenül pont ismeri ennek a bolygónak a címét, és csak két apróságot kér cserébe: elnöki kegyelmet és azt, hogy részt vehessen ezen a küldetésen.

O’Neill megszagolja második kedvenc ezredesünk leheletét, mert egész biztos benne, hogy Maybourne hullarészeg lehet, ha azt hiszi, hogy ebbe belemennek. Maybourne veszi a lapot, úgyhogy szépen a tűzre dobja a bolygó címét, de Jack még időben leönti sörrel. A papírt, nem Maybourne-t, pedig az viccesebb lenne. Persze Maybourne nem ennyire hülye, közli, hogy a bolygón egy áthatolhatatlan kapu védi az Ősök fegyvereit, és egész véletlenül nála van a kulcs. Szóval gondoljuk meg az ajánlatot. Előbb inkább körülnézünk a bolygón, ahol meglepetésünkre nem az Ősök, hanem az eddig ismeretlen negyedik faj, a Furlingek technológiájával találkozunk.

Tovább
Címkék: csillagkapu
8 komment

Csillagkapu 6x14 – Hatalmi harc

2009. augusztus 16. 11:00 - Llew

Kezdésnek röviden emlékeztetnek minket arra, hogy Kinsey szenátor mennyire köcsög egy alak, hisz Hammond tábornokot is megzsaroltatta, hogy jobb ráhatása legyen a Parancsnokság működésére, majd Jack Fehér Házi látogatását is megfúrta, és azon töprengett, vajon az ezredes meddig menne el, hogy megakadályozza az elnökké választását. Ezek után valaki szépen lepuskázza, és amíg a testőrök csak pislognak a napszemüvegük mögött, addig O’Neill sétál ki egy sikátorba, kezében a fegyvert rejtő táskával.

Majd arra tér vissza a bázisra, hogy társai a szenátor haláláról szóló híreket nézik a TV-ben. Minderről ő nem tud, ugyanis szabin volt. Sok ideje azonban nincs is emészteni a hallottakat, mert Hammond tábornok érkezik két katonával, akiknek az a feladata, hogy letartóztassák az ezredest, és gyanúsítottként átadják a washingtoni zsaruknak. A csapat persze nem hiszi, hogy O’Neill követte volna el a gyilkosságot, a bizonyítékok azonban arra utalnak. A lövés helyszínéül szolgáló hotel biztonsági felvételén szerepel az ezredes, és egy tanú látta, amint a tavába dobta a gyilkos fegyvert, amit meg is találtak.

Tovább
Címkék: csillagkapu
7 komment

Csillagkapu 6x13 - Láthatatlan invázió

2009. augusztus 15. 14:00 - the black ball

Sivatagos bolygóról érkezünk, pontosabban egy Ősöknek tulajdonított bázisról, ahonnan elloptunk egy nagy világító valamit. Első ránézésre magas emberek halogénlámpája, vagy alacsony emberek szoláriuma lehet, mindenesetre akkor kapcsolt be, amikor Jónás összetapogatta. Amíg a leletről dumálunk, Jónás észrevesz egy vörös garnélarákot tigrisfogakkal és szárnyakkal, ami lazán átrepülget a bázis falain. És persze senki más nem látja, csak ő. Itt kell megjegyeznem, hogy a CGI-s srácok nagyon be lehettek szívva, vagy meg nem értett művészek.

Hammond háromszor fésülteti át a bázist, de nyoma sincs, így megszünteti a karantént. Szerinte a CSK-1 túl sok küldetésen volt mostanában, úgyhogy kényszerpihenőt kap mindenki. O’Neill szerint talán Jónásnál most jelentkeznek a naquadria sugárzásának tünetei, de Fraiser nemrég vizsgálta, és egészségesnek tűnt. Sebaj, szünet van. Jack megint megy pecázni, megint hívja Cartert, aki megint nem ér rá, mert az őscuccal akar mulatni. Jónást bántja egy kicsit, hogy talán megőrült, úgyhogy a szerkezeten lévő jeleket kezdi vizsgálni, amíg át nem mászik a kezén egy sárgás kék százlábú. Persze ezt sem látta más.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 6x12 - Természetellenes kiválasztódás

2009. augusztus 09. 10:00 - Llew

Olyannyira az előző rész folytatásában vagyunk, hogy Thor és O’Neill párbeszéde pisi szünet nélkül, két mondat között lett elvágva. Szürke kis barátunknak ismét szüksége van a náluknál hülyébbekre, illetve a félig kész hajójukra, mivel ez elég fejletlen ahhoz, hogy a replikátorok rá se bagózzanak. Ugyanis az asgardok felállítottak egy csapdát a technobogaraknak. A Reese tekervényeiben talált gyülekezési parancs aktiválásával Hala nevű bolygójukra csalták őket, hogy egy berendezéssel időbuborékot hozzanak létre a bolygó körül, amiben tíz a negyedikenszer lassabban ketyeg az óra. Vagyis ami ott egy év, az normálisan tízezer. Ezzel elég sok időt nyerve maguknak, hogy megoldást találjanak a replikátor problémára.

Sam szerint zseniális ötlet volt, Jack szerint azonban nem annyira, hisz ha működött volna, Thornak most nem lenne egy lehetetlen küldetése a számukra. Ön, nyert Mr. O’Neill. Valahol szar került a palacsintába, és övék a megtisztelő feladat, hogy kiderítsék hol. Merthogy a gép nem aktiválódott, miután a kis szürkék evakuálták a népüket. A feladat tökegyszerű. Berepülni a replikátor bolyba, megjavítani a szerkentyűt, aktiválni, aztán időben és egy darabban elhúzni. Mondhatni séta a parkban.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Csillagkapu 6x11 - Prométheusz

2009. augusztus 09. 09:00 - the black ball

Carter a remekül hangzó, 3823-as épületkomplexum felől tart vadonatúj autója felé, amikor egy szőke riportercsaj, Julia Donovan az útját állja. Éppen egy sztorin ügyködik, amivel kapcsolatban felmerült Carter neve. Tudomást szerzett ugyanis egy Prométheusz nevű projektről, ami annyira titkos, hogy a kongresszus sem tud róla, de a riporterek igen. Carter persze nem tud semmiről, erre a csaj előkap egy marék triniumot a zsebéből, és közli, hogy szakértői vélemények alapján ez a fém nem található meg a Földön. Szép nagy rés lehet a Parancsnokság falain.

Hammond ráküldi Cartert és Davis őrnagyot a riporterre, de nincs sok idejük, mert 4 nap múlva adásba kerül a cucc. Egyezséget kötünk Juliával és a főnökével, miszerint a csaj bármit lekamerázhat a projekttel kapcsolatban, és amikor megérik a nyilvánosságra hozásra, akkor ők kaphatják az exkluzív sztorit. Addig persze minden film és jegyzet nálunk marad, de egy szép napon véletlenül minden beesik majd egy nagy kazánba. Véletlenül. Carter és Jónás kapja meg a harci feladatot. A projekthez egy trafóháznak álcázott liften keresztül vezet az út, ahol megpillantjuk a Föld első csillagközi utazásra képes űrhajóját, az X-303-ast, avagy a Prométheuszt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 6x10 - A gyógyszer

2009. augusztus 02. 12:00 - Llew

Idegen világ lakói várnak valakit a csillagkapu előtt. A katona aggódik, a politikus optimista. Szerinte az érkezők népük legelismertebb képviselői, a vezetőjük, pedig minden bizonnyal briliáns és intelligens tárgyalópartner, akihez fel kell kötniük a gatyát. Alig várja, hogy találkozzon egy ekkora géniusszal. Erre betoppan a CSK-1, és O’Neill egy „Üdv, srácok”-kal köszönti az egybegyűlteket. Hát, nem erre számítottak, az látszik az arcukon, de ha már itt vannak a vendégek, ugyan mondják már el miként műkszik ez a kapu dolog. Cserébe felajánlják a tretonin nevű szert, ami jobb, mint a vietnámi kenőcs, mert immúnisak tőle minden betegségre.

Teal’c és Jonas, mint földlakók, Zenna Valkkal, az ásatás vezetőjével ismerkednek, míg O’Neillék folytatják a tárgyalást. Kéne nekik egy adag tretonin, hogy a mellékhatások tekintetében megkérdezzék kezelőorvosukat, gyógyszerészüket. Cserébe hoztak tíz csillagkapu címet. Mind kezdőknek való pálya, ahol lehet szokni a játékmenetet, meg tapasztalati pontokat gyűjteni. Új barátaik azonban rögtön csúnya szörnyeket akarnak hentelni. Ugyanis a templomromokban talált szövegek alapján összeállított listájukról, Carter három címet kapásból goa’uld anyabolygóként azonosít.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 6x09 - Szövetség

2009. augusztus 01. 15:30 - the black ball

Nahát, az Alfa-bázison kezdünk, biztos van valami csel. Á, meg is van: az Alfa-bázis is erdőben található. Szabad jaffák mászkálnak mindenhol, és közben tok’rák jönnek a kapun át. Már megint hazavágták a ki tudja hányadik tok’ra bázist a kukacok. Egy Ocker nevű jókukac majdnem bucira ver egy szőkejaffát, aki segíteni próbált neki egy za’tarc detektor cipelésében. Láthatóan a tok’rák nem örülnek a jaffáknak, fordítva szintúgy. A mieink ellátják a sebesülteket, aztán pedig a halottakat a 100%-os hatásfokú tok’ra hamvasztási módszer keretében beledobáljuk a kapu örvényébe.

A ceremóniát megint az Ocker-szőkejaffa páros zavarja meg, mert a jaffa dumált a hamvasztás alatt. Jack szerint jókukacék jobb ha nem felejtik el, hogy a szabad jaffák nélkül már sehol sem lennének. Később Jacob felfedi Jack előtt a nagy titkot, avagy miért akkora mocskos sznobok a tok’rák a jaffákkal szemben: Több ezer éven át ha megöltek botfegyverrel egy tok’rát, akkor jaffa volt az elkövető. Ráadásul pont az imént tizedelték meg újra Anubisz jaffái a tok’rákat, úgyhogy kissé nehéz nekik egykori gyilkosaikkal jópofizni. Másnap Carter újabb rosszhíreket hoz: valaki megbuzerálta a naquadah-generátorunkat, ami így pár órán belül felrobbant volna.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 6x07 - Árnyjáték

2009. július 27. 13:30 - the black ball

Kivételesen valóban zanzásított hogyvolttal kell szolgáljak (amúgy sem olyan hejdejó ez a rész). A jövő hétre normalizálom a dolgokat remélhetőleg. Tessenek elnézni nekem.

A Kelowna felveszi a kapcsolatot a Földdel, hogy naquadriáért cserébe fegyvereket és vadászgépeket kaphassanak. Ugyanis a másik két nagyhatalom szövetségre lépett a Kelowna ellen. Ha nem kapnak megfelelő fegyvereket, használniuk kell a naquadriabombát. A kelownai küldöttség egyik tagja Jónás korábbi tanára és munkatársa (utolsó cylonunk), aki tudatja, hogy titokban ellenállást szerveznek, és puccsot akarnak végrehajtani a nép nevében, mert elegük van a háborús helyzetből. A kelownai elnököt azzal próbáljuk meggyőzni, hogy hozza nyilvánosságra a kaput, és figyelmeztessen a goa’uldra. Akkor talán összefognak.

Jónás professzora megpróbál elintézi egy találkozót a Föld és az ellenállás között. Elárulja, hogy titokban naquadriát csempészett az ellenállásnak, szép nagy mennyiséget. Mivel nem akarunk fegyvert adni a Kelownának (már egyszer megjártuk), a professzor szerint inkább neki segítsenek a puccsban, és akkor megkapják a készletet. Azonban a kelownai kormány felfedi a prof szándékait, aki egy katonától való menekülés közben kétemeletnyit zuhan. A Földre visszük gyógyítani, ahol Fraiser kideríti, hogy a prof a naquadriától skizofrén lett: az egész ellenállást és az üldözését is csak hallucinálta.

Tovább
Címkék: csillagkapu
5 komment

Csillagkapu 6x08 - A többi fickó

2009. július 26. 11:00 - Llew

Egy Her’ak nevű jaffa érkezik raportra a főnökhöz. A napi külön feladat, hogy élve elfogja a CSK-1-et és Khonsu elé vigye őket, mert ezzel majd jól benyalják magukat Anubisznál. Hammond tábornok kedvenc csapata újfent O’Neill egyik kedvenc feladatát végzi, vagyis egy csapat tudóst pesztrál a sorozat kettesszámú külső helyszínén, egy romokkal tarkított sivatagos bolygón. Az agyasok éppen egy gyűrűtranszportert vizsgálnak, és azon elmélkednek, hogy vajon a kukacok egy gyűrűgyárban építik-e ezeket, mert ez is pont olyan, mint a többi.

Harmadik társuk, Jay Felger eközben meló helyett távolról csodálja az egekbe magasztalt O’Neillt és Teal’cet. Nyilván nem először, mert társainak már elege van belőle, de ő csak azon töpreng, hogy két ilyen legendás világmegmentő vajon miről diskurálhat. Hát arról, hogy kire fogadnak az idei Stanley Kupán. Teal’c a Vancouver Canucks-ra  gondolt (kikacsintás az álladó forgatási helyszínre), amivel teljesen meglepi Jacket, aki inkább javasolja, hogy egyenek.

Tovább
Címkék: csillagkapu
4 komment

Csillagkapu 6x06 - A mélység

2009. július 19. 10:00 - Llew

Emlékeztető. Két alak szalad egy erdőben – naná, hol máshol – a csillagkapu felé, miközben jaffák üldözik őket. Mikor egyikük, egy nő elesik, és nem tud tovább menni, a férfi goa’uld hangon utasítja, hogy rejtőzzön el, amíg ő aktiválja a chappait. Tárcsázás közben azonban hátba lövik, amitől úgy a földre zuhan, hogy még a kukac is kiesik a fejéből. A jaffák a szokásos vezényszavak kíséretében tok’rának nevezik, majd a hátára fordítják. Hát, ez bizony O’Neill.

Egy szarkofágban tér magához, vagy inkább éled fel, miközben egy sötét alak bámul a képébe. A Parancsnokságra egy tok’rát várnak. Ez sok jót nem jelent. Thoran tanácsos érkezik, Hammond tábornok pedig köszöntés gyanánt rögtön lebassza, hogy hol van O’Neill, mert a néhány nap már régen lejárt. Erre Thoran közli, hogy rossz hírt hozott. Haver, a mentegetőzést még gyakorolni kéne. A helyzet úgy áll, hogy az ideiglenesen megkukacosodott Jack, miután simán kisétált a tok’ra bázisról, eltűnt, mint fing a szélben. A sztori persze elég gyenge lábakon áll, így a csapat kétkedve fogadja, de Thoran kijelenti, hogy ők már nem számítanak Kananra a következő csapatépítő bulin. A légierőnél viszont senkit nem hagynak hátra.

Tovább
Címkék: csillagkapu
6 komment
süti beállítások módosítása