Az idézet a Hamlet ötödik felvonásából való, közvetlenül a jó éjt, királyfi után. Ott kezdünk, ahol befejeztük, a herceg és a báró kedélyeskednek egymással, majd Eric kérésére a halálköpő bemutatja tudományát Eric egyik emberén. Itt tudjuk meg, hogy a zöldes trutyi által okozott tetszhalál elviselhetetlenül fájdalmas. Juliette és Nick is folytatják a múltkor elkezdett vacsit, illetve evésről szó sincs, kölcsönösen bocsánatot kérnek egymástól mindenért, mindenki szeret mindenkit, vagyis szent a béke, csókban forrnak össze. A báró egy korrekt kis vudu szertartás keretében útnak indítja a zombi-sereget. Frau Pech nagyon kotyvaszt valami cuccot, mindenféle érdekes hozzávalókból, ide értve az élő bogarat is, és elővesz egy Doppelgänger feliratú fiolát is.

Monroe ezerrel dicséri Rosalee főztjét, majd rájönnek, hogy üres a kéró, Nick máshol éjszakázik, úgyhogy szabad az út a szerelem előtt. Főrendőrt hívja a szépszemű, átküldte a hercig fiókjában talált iratok képét. Halotti anyakönyvi kivonatok, orvosi papírok, holtest-szállítási engedélyek, útlevelek fénykép nélkül. És egy olyan dosszié, amin csak egy név áll, de amúgy töküres. A félvér azon törpöl, mit tervezhet a telivér. Eric átváltoztatott szolgája elkezdi a balhézást a városban.

Az idézet haiti vudura utal, részemről nem igazán hallottam róla, élőhalott, aki az elhunytak lelkeit várja, és cilindert visel. Eric herceggel kezdünk, Adalind éppen elbűvölte, és kíváncsi lenne rá, hogy milyen lehetett még ereje teljében. Adalind meglebegteti, hogy lehet, lesz még olyan, majd egy mozdulattal ledobja a ruháját. Eric már éppen elmerülne az élvezetekben, mikor telefonhoz hívják, a kedves apukája, a király keresi. Adalind természetesen kihallgatja, mit beszélgetnek, Eric örül, hogy a családok beleegyeztek, és ha elkezdődik, akkor senki sem zavarhatja meg őt. És fog majd ajánlatot tenni, de amúgy is vannak lehetőségei. Remélem, később megvilágosodunk, mit is tervez.

Mivel Juliette ugyanabban a rongyban van, szerintem Nick és ő most értek haza az előző rész végéből, Nick amúgy is arról beszél, hogy az ilyen furcsa esték nála elég gyakoriak. Sajnálkozás, bocsánatkérés, Julis nem szeretne kapkodni, mert az is hiba lenne. Szóval most csak félénk csók, aztán kissé bátrabb csók, aztán másnapra vacsi megbeszélése. Reggel egy fura szerzet épp totálisan szétver egy házat, ahol egy nő hullája is fekszik. Wu érkezik a helyszínre egy kollégájával, berontanak, az ürge meg nekik ugrik. Egy tár ólom kell hozzá, hogy végre meghaljon, amit randa zöldes trutyi kiengedésével tesz teljessé. Főcím.

Az idézet rohadtul nem Grimm, tegye fel a kezét, aki nem ismerte fel, aztán battyogjon vissza a középiskolai irodalomórákra. Julissal kezdünk, aki már ki-bejár az emlékeiben, elég csak a végszót fennhangon kimondania, és rögtön 3D-ben mozizik is. Ezúttal arra réved vissza, amikor a macskakarmolást követő este Nick mindenáron orvoshoz akarta vinni, merthogy Adalind egy boszorkány. Monroe kora reggel már bevásárolt a piacon, a cuccokat pakolássza, és lezsírozzák Nickkel, hogy este nyolckor együtt vacsoráznak, a dúvad finom vegafasírtot csinál (bár a cucc nem fasírtnak, sokkal inkább steaknek néz ki). Közben Nick csörög, Hank visszatért a városba, úgyhogy randiznak egy kávézóban.

Épp megbeszélik, hogy Hank sikeresen elszakította az Achilles-ínát, és ezért mankózik, mikor pisztolylövés hallatszik. Míg Hank értesíti a rendőrséget, Nick beszalad a könyvesboltba, ahonnan ezerrel menekül kifelé a nép. A dedikáló író halott, az emeleten egy nő könyörög Antonnak, hogy eressze el, a pasi meg azon győzködi Chloét, hogy menjen vele. Nick látja a polcokon át, hogy Anton bizony valamilyen féllény, úgyhogy hősleg megmenti a nőt. Anton kiszalad a hátsó lépcsőn, majd a folyóba veti magát. Jó sokáig nem jön fel. Főcím.

A mai idézet egy népszerű népmeséből való, de a Grimm fivérek meséskönyveiben is szerepel. Magyarul speciel Grimm-félét nem találtam belőle, de szerintem ti is ismeritek, az a mese, amiben a fiúcska iszik egy forrásból, és szarvassá változik, bár a húga óva intette ettől. Visszatekintés után a lakókocsiban nyitunk, Nick azon töri az okos kis fejét, mit vihettek el Konstantinápolyból a 13. században, ami olyan fontos volt – vagyis a kulcsocskája rejtélyét próbálja megfejteni. Váltás után egy legelőn egy fiatalember azt nézegeti, mi történt a marháival. Több tetemet is talál, aminek felvágták a hasát, és kivettek onnan valamit. Hirtelen egy kék fejű, első látásra földönkívülinek rémlő, emberszerű egyed tűnik fel. A fiatalember előveszi a puskáját a kocsiról – de mire ezt megteszi, már ott van előtte az idegen, lök rajta egyet, és a kocsiból kiálló cövek felnyársalja az embert. Ez sem fog már lövöldözni. A kékfejű ezen láthatóan teljesen elcsodálkozik, majd elszalad. A halotthoz odaér egy idősebb férfi egy másik autóval, el is szörnyed rendesen. Még látja a sötétben világító idegent elszaladni a legelőn át. Azt már csak mi látjuk, hogy amikor a lény átveti magát a szögesdróton, kissé fennakad rajta, és egy darab szépen világító bőrt otthagy a majdani helyszínelőknek. Főcím.

Monroe Rosalee-nak mesélget a szüleiről, kiderül, hogy pont ugyanott laknak, mint gyerekkorában, ráadásul az apja nem tud lépést tartani a korral, és valószínűleg még mindig jár éjszakánként vadászni. Ez ugye, dúvadéknál kicsit mást jelent. A ciki az, hogy a szülők szeretnék meglátogatni a kisfiukat, és úgy gondolják, hogy nem szállodában akarnak lakni – vagyis Nick egy fedél alatt lenne apuval és anyuval. Ez Rosalee szerint is durva lenne. Arra viszont jelen állás szerint nincs remény, hogy Nick és Juliette addigra összejönne, és Monroe nem szeretné, ha Nick kinyírná a szüleit – bár kétségtelen, hogy okot biztos adnának rá. A beszélgetés megpecsételéseként csókban forrnak össze. Persze ekkor robban be Nick is, hangosan kiáltozik Monroe után, segítséget szeretne - és elég nehezen esik le neki, hogy talán kicsit tapintatosabban is közlekedhetne.

A mai idézet Grimm, Az ördög három aranyhajszála, gyerekkoromban nagyon szerettem azt a mesét (most meg újraolvasva kiakadtam, hogy miről is szól igazából). Gyönyörű környezetben indulunk, havas hegycsúcs, erdő, miegyéb. Egy geológusnő egy füstölgő lyukat csodál, köveket gyűjt műanyag zacsiba a környékéről, és arról magyaráz fényképezés közben, hogy mekkora meglepetés itt egy fuvarolát találni, hú. Mozgást hall a fák közül, úgyhogy a kocsijához indul. Mikor rakodna befelé a hátsó ülésre, egy idősebb fickó kitépi a kezéből a táskáját, mondván, hogy ezt nem viheti el, nem az övé. A nő észnél van, lefújja a bácsit gázspray-vel, bepattan a kocsijába, és a köveivel együtt elhajt. Telefonon meséli a főnökének az atrocitást, a csalódott fickó pedig gyorsan valami új lénnyé alakul, szarva van és patája is – jó kezdés.

Hank bent ül az őrsön, de a kollégái egyszerűen kigurítják székestől, söpörjön el Hawaiira, négy éve nem volt már szabadságon. Vajon kivel fog nyomozni akkor Nick, megint Monroe-val? Juliette hazaér, és szokás szerint mindenütt Nickeket lát, a múltkorihoz képest annyi a változás, hogy átlátszó kísértetek helyett totálisan élethű valamennyi, ráadásul átjárkálnak saját magukon is, bizarr. Julis kezd begolyózni, ordítva kiviharzik, kocsiba vágja magát – de Nick ott is ott van, az anyósülésről magyaráz valamit. Az őrület határán Juliette odacsap, persze a keze átszalad rajta – a kocsi meg fel a padkára, és egy ott parkoló másik autónak csapódik. Főcím.

A mai idézet Andersennek a Paradicsom kertje című meséjéből származik. A nyitó jelenetben – ami fél évvel korábban játszódik - egy férfi éppen a házastársi erőszakot gyakorolja asszonyán, mivel a nő nem azt a ruhát vette fel, amit az apjuk óhajtott vala. A veszekedés és a dulakodás odáig fajul kettejük között, hogy a pasas átváltozik oroszlánná, a nő egérkévé, majd a fickó haragjában egyszerűen átdobja a nőt az erkélykorláton. Az esés letális, a házvezetőnő viszont mindent végignézett. Vissza napjainkba, Nick és Monroe arról beszélgetnek, hogy a dúvad lesz szíves megmutatni Juliette-nek a lakókocsit, mivel nem akarják, hogy elköltözzön, Nick viszont nem elég bátor ehhez. A bíróságon a gyilkos oroszlán ügyét tárgyalják, az ügyész klasszul összefoglalja, mi történt. Az ügyvéd viszont valamilyen varázslást eszközöl nyitóbeszédében, a belőle áradó illattal simán befolyásolja az esküdteket – köztük Rosalee-t is. Julis épp matat otthon valamit, mikor Monroe felhívja, hogy menjenek most azonnal a lakókocsiba. A nő úgy örül, hogy még meg is öleli a dúvadat, és mielőtt bárki meggondolhatná magát, indulnak is. Főcím.

Julis tisztán emlékszik a lakókocsira, meg hogy szakadt az eső. Bent eleinte csak nézelődik, aztán hirtelen elkezdenek feltörni az emlékei. Monroe szegény nincs könnyű helyzetben, hiszen nem akarja igazán elmondani a Grimm-melót, de Juliette folyamatosan kérdésekkel bombázza. A fegyverszekrény és a kőmorzsoló-gift aztán teljesen beindítják Julis memóriáját, csak éppen az összes, Nick-kel kapcsolatos maradvány egyszerre tör elő belőle, amitől teljesen összezavarodik, és valójában egy szót sem ért abból, amit Nick mondani akart. Kirohan, és nyilván még két-három részig képesek lesznek elhúzni a megvilágosodását.

Kezdésként valaki kitépi az Alice Csodaországban című könyv belső címlapját, miközben megkapjuk a soros idézetünket – mely ezúttal a Rumpelstiltskinből való, eredeti Grimm, magyarul Pancimanci néven lehet megtalálni. Hatalmas buliban nyitunk, egy csapat fejlesztő-programozó-dizájner ünnepli, hogy piacra került végre a Fekete erdő 2 című opusuk. A vezető fejlesztő Jenna, őt és a csapatát éltetik erősen. Közben egy ismeretlen bemegy az egyik irodába, irdatlan hosszú karmokat növeszt magának, melyekről valami folyadék csordogál alá. Mivel füstölögve marja a padlót, feltehetőleg valami erős szerves sav lehet. A koccintások-pohárköszöntők után Jenna az egyik beosztottjával, Brodyval félrevonul az egyik irodába, a fiú etyepetyére vágyna, a nő kissé húzódozik, elvégre ez egy munkahely. Egy-smár után Jenna zajt hall, ez elég alapot ad húzódozásának konkrét visszautasításba való átmeneteléhez, így szabadkozva bár, de távozik. Brody berág, azt hiszi, valamelyik kollégája bújt meg az irodában, így felháborodva a keresésére indul – mire a savas körmös illető belemar a hasába, nem kicsit. Fájdalmas nyöszörgéseit hallva Jenna visszafordul a folyosóról, de az irodában már csak kedvese kettévágott holttestét találja meg. Borzalmas sikollyal fejezi ki iszonyatát. Főcím.

Főrendőrnek csörög a telefonja, ismeretlen számról keresik, mire elővesz a fiókból egy másik készüléket, abba üti bele a számot (micsoda konspiráció), majd rövid csevejt bonyolít a szívemnek kedves, pszichopata tekintetű sofőrrel. Egy találkozóban egyeznek meg, mivel bátyó még nem tért haza. A háttérben egy másik fickó erőst figyeli a sofőrt, lesz itt még bonyodalom. Juliette hazaér, fennhangon szólongatja a kísértetét, hogy itt az alkalom beszélgetni, de az nem bújik elő, mire a nő kicsit hülyén érzi magát. A rendőrség Brody holttesténél helyszínel, Wu ismerteti a részleteket. Nick három méterről nézegetve kiszúrja, hogy nem simán kettévágták a hullát, hanem savval égették széjjel (múltkor még ultralátása nem volt, ugye?). A tettes a falon üzenetet is hagyott (játssz velem), amit senki nem ért egyelőre.

Mai idézetünk Andersen hasonló című meséjéből való (magyarul álommanó néven szokták futtatni). Gyönyörszép piros Cadillac-kel fejfájós ember érkezik egy templom elé. Odabent egy csoportfoglalkozás zajlik, első blikkre gyászfeldolgozás, egy hölgy könnyes arccal siratja a bátyját, nem tudja, mi lesz vele nélküle. Fejfájós úr is leül a többiek közé. A csoport vezetője meg is szólítja, így megtudjuk, hogy Andrénak hívják, a neje csontrákban halt meg. A foglalkozást követően süti-kávé mellett beszélget a bátyját-vesztett nővel, aki az akcentusa alapján kiszúrja, hogy Dél-Afrikából kellett André érkezzen. Belsőséges mondatokat váltanak, mintha nem is csak most találkoztak volna, hiába, a közös sors, a veszteség nagyon könnyen összeköt. A férfi felajánlja, hogy hazaviszi kocsival a gyalogláb lévő nőt. Julis a konyhában gezemicét rámolászik. mikor fura hangokat vél hallani. Kirongyol a nappaliba, ahol valami illékony, füstszerű szellemalak rajzolódik ki, majd eltűnik. André tényleg hazavitte a nőt, a házában kávéznak-beszélgetnek tovább. Csajszi közli, hogy ő már nem akar többet sírni, mire a fickó erőteljes győzködésbe fog, sírjon csak nyugodtan, szemében a szívemnek kedves pszichopata lángocskák éledeznek. Aztán biztosra megy: telefújja a nő szemét valamiféle piros porral, amitől az könnyezni kezd, és nem lát semmit. A pasi erre átalakul rém undorító bogárfejű izévé, és lenyalogatja a nő könnyeit. Az továbbra sem lát, úgyhogy vakon tapogatózva magára rántja a könyvespolcot, és többé nem kell aggódnia a fogyatékkal élés problémái miatt. Főcím.

Nick, Hank és Rosalee Monroe-nál vacsoráznak, és éppen Renard-ot tárgyalják kifelé. A hölgytől megtudjuk, hogy a férfiakat varázslószörnynek szokás nevezni (nem boszik, hol itt az egyenlőség), de szörnyek elvileg nem lehetnek hercegek. Ebből kilogikázzák, hogy a százados fattyú kell legyen, és valószínűleg a család többi tagja nem annyira rajonghat érte. És hogy ezért olyan fontos neki egy Grimm szövetséges, mert így előnyösebb helyzetben van a családdal szemben. Nick szerint muszáj a végére járniuk, hogy ki kinek az oldalán áll, és hány oldal van egyáltalán. Másnap reggel nyomozóink Wu kíséretében helyszínelik a megvakult gyászoló nőt, az őrmester ismét csillogtatja néhányszor a humorát, de az olvasókat megkímélném tőle. A helyszínen két kávéscsésze, és csak az egyiken van rúzsfolt, ebből Nick éles ésszel megállapítja, hogy Mollynak vendége volt (haver, hozzám ne gyere el, mert rosszabb napjaimon azt hiszed, egész futballcsapatot láttam vendégül, pedig csak lusta voltam mosogatni). A nő telefonjában szerepel a tegnapi programja, így a gyászcsoport is a nyomozók tudomására jut. Erőszaknak nincs nyoma, de a hulla szeme feldagadt és nagyon vörös, a kezén is van szorításnyom – szóval a boncolás majd többet elárul. A templomban sem kapnak túl sok segítséget, Andréról ugyan mesél a lelkész, de sokat nem tud róla mondani. Jön viszont a telefon a halottkémtől, úgyhogy Nick és Hank oda indulnak.

Mai idézetünk ismét a Brémai muzsikusokból való, mint a 2x12-é. Juliette halálra aggódja magát Nick miatt, aki ugye, vörös fejjel fekszik a földön. A nő mindenáron mentőt akar hívni, és hát lássuk be, mivel ötük közül ő az egyetlen, akinek fogalma sincs semmiről (istenem, meddig húzzák még, hogy beavassák?!), ez érthető is a részéről. Hogy lecsillapítsa, Monroe előadást tart neki hormonokról, feromonokról, szerencsére mielőtt nagyon bele kellene keverednie a hazugságokba, Nick normál színe vissza-, ő meg magához tér. Vizet kér, Rosalee meg gyorsan magával viszi főrendőrt és az amnéziást, hogy Monroe kettesben maradhasson a Grimmel. A nagy titokzatoskodás azért szükséges, mert a párocskának szánt bájitalba kell Nick vére, amit a vérfarkas nagy élvezettel csöpögtet ki az ujjából. Titokzatosan, a tenyerébe rejtve adja át az üvegcsét Rosalee-nak, aki simán azt hazudja Juliskának, ez csak ízesítő, hogy ne legyen keserű. Könyörgöm, ezek nem tudják, hogy hazudni bűn?! Összekeveri, odaadja, megisszák. Juliette nem akar a boltban várni arra, hogy hasson a cucc, úgyhogy hazamegy, egyedül. Nick még odaveti főrendőrnek, hogy ez maradjon is így, majd ő is távozik. Főrendőr aggódva kérdi Rosalee-t, hogy mi lesz, ha nem hat, mire a rókuci: „bárcsak tudnám”. Biztató. Julis hazataxizik, Nick szokás szerint a sarokról lesi, hogy okés-e a dolog. Ő nem látja, mi igen, hogy annyira azért nem: a ház nappalijának padlója feneketlen lyukká lett, Juliska belépés után éppen csak elkerüli, hogy beleessen. Menekülne kifelé, de az ajtót sem tudja kinyitni. Főcím.

Monroe pénzt tesz be a bankba, örök aforizmáinak egyikét citálva a pénztárosnak („az idő kereke pénzt tesz a zsebbe”), amikor váratlanul három bankrabló ront be. Nem kispályáznak, átváltozott féllények, két dúvad és egy eddig nem látott randaság. Géppisztolysorozatok, indokolatlan durvasággal földre taszigált emberek, és a pénzszerzés kevéssé legális formája jellemzi őket. Monroe csak áll, láthatóan nem kap szikrát a fajtársaitól, míg az egyik dúvad földre nem kényszeríti. Egy kopasz úr megnyomja a riasztót, mire kap néhányat a puskatussal, és a behatolók gyorsabb üzemmódra váltva összeszednek még némi készpénzt, és távoznak. Bevágódnak egy híd alatt parkoló kisteherautójukba, visszaalakulnak, és nagyszabású örömködésbe kezdenek a jól sikerült akció okán. A két farkasról kiderül, hogy egy párt alkotnak, a nő emberként nem is csúnya. A harmadik bumfordi arcú szakállas, érezhetően nem ő a csapat vakmerője, sokkal óvatosabb és félősebb, mint a dúvadak. Nick egy kávézóban a kulcsot mutogatja Hank-nek, beavatja a főrendőrrel kapcsolatos összes fejleménybe, valamint megtudjuk, hogy ezentúl a nyakában hordja a sokak által keresett kulcsocskát, hogy csak a halála árán szerezhessék meg. Juliette az ajtónak kucorodva éjszakázott, a nappali padlója továbbra is folytonossági hiányt mutat. Szeretne felmenni az emeletre, de az konkrétan végtelenített lépcsősoron keresztül lenne megközelíthető, amit ő annyira nem akar bevállalni.

Emlékeztetővel kezdünk, ránk is fér, az előző rész ezer éve volt már, nem is beszélve az évad többi eseményéről (1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.). Aztán belecsapunk a lecsóba, a mai idézet Ferdinand Foch-tól való, és fogalmam sincs, mi köze a mesékhez. Ott folytatjuk, hogy Nick elmondja Monroe-nak: Juliette a főnökével kavar. A nyomozó indulatból rohanna elfelé, a farkas próbálja visszatartani. Szerencsére csörög a mobil, Nick indulhat helyszínelni, szerencsétlen módon épp az általa elkövetett négyes gyilkossághoz. Monroe-féle humorbonbon: legalább tudja, hogy ki a gyilkos. Renard a lakókocsi mellett áll, épp akkor érkezik egy ember, aki semmi perc alatt fülesbagollyá alakul, és kifigyeli, milyen kulcs való a zárba. Majd elővarázsol egy épp olyat – így főrendőr úgy tud bemenni a szent lakókocsiba, hogy Nick nem jön rá. Belépve rácsodálkozik az egyik könyvre, aztán a fegyverszekrényt veszi szemügyre. Mielőtt alaposabb kutatásba foghatna, csörög a mobilja. A helyszínen Wu magyaráz Grimmünknek, az elkövetés körülményeit ecseteli – mintha Nick nem tudná. Szemtanú nincs, térfigyelő kamera sincs, személyi sincs. Mire idáig eljutnak, megérkezik főrendőr, Nick-kel gyilkos pillantást váltanak, majd főcím.

Renard gyorsan összefoglalja, melyik kopót hogyan ölték meg, Nick pedig felveti, hogy lehet, eleve nem volt az áldozatoknál személyi, mert úgy tervezhették, hogy az ellenfelük lesz az áldozat. Wu megtalálja a tenyerükben a tetoválást, Nick pedig emlékszik rá, mert Waltznak is ilyen tetkója volt. Közben persze végig úgy társalognak főrendőrrel, hogy minden mondatuk legalább kétértelmű. Renardnak megint csörgése van, Juliette drámai hangon bejelenti, hogy Nick elköltözött, és könyörög, hogy látogassa meg. Főrendőr lerázza, Wu pedig a környékbeli térfigyelők felvételeit fogja megszerezni. Renard az irodájából a pszichopata tekintetű sofőrt hívja, a négy halott kopóról érdeklődik (valaki segítsen, én azt hittem, az előző részben arról volt szó, hogy őt kapták el és ölték meg, de ezek szerint Gustavo valaki más). Főrendőr biztosat akar tudni, hogy a tesója küldte őket. A sofőr megteszi, amit tud, de nagyon óvatosnak kell lennie, Jacques-t is kinyírták (nyilván ő az, akivel az előző részben telefonált Renard). A beszélgetésnek az vet véget, hogy Nick és Wu érkezik a szálloda ajtajára néző kamera felvételével, amin jól látszik, hogy Monroe kilép, majd kisvártatva a négy áldozat is utána siet. Wu tudja, hogy ismeri Eddie-t, csak nem tudja, honnan, Nick és Renard meg nem sietnek közölni, hogy ők mindketten pontosan tudják, ki ő. Nick még ködösít is, csak nem gondolja Wu, hogy egyetlen ember végzett a néggyel? Főrendőrnek fáj a kis feje, Wu hazaküldi, úgysem fognak ma már haladni az üggyel.