Mai idézetünk ismét a Brémai muzsikusokból való, mint a 2x12-é. Juliette halálra aggódja magát Nick miatt, aki ugye, vörös fejjel fekszik a földön. A nő mindenáron mentőt akar hívni, és hát lássuk be, mivel ötük közül ő az egyetlen, akinek fogalma sincs semmiről (istenem, meddig húzzák még, hogy beavassák?!), ez érthető is a részéről. Hogy lecsillapítsa, Monroe előadást tart neki hormonokról, feromonokról, szerencsére mielőtt nagyon bele kellene keverednie a hazugságokba, Nick normál színe vissza-, ő meg magához tér. Vizet kér, Rosalee meg gyorsan magával viszi főrendőrt és az amnéziást, hogy Monroe kettesben maradhasson a Grimmel. A nagy titokzatoskodás azért szükséges, mert a párocskának szánt bájitalba kell Nick vére, amit a vérfarkas nagy élvezettel csöpögtet ki az ujjából. Titokzatosan, a tenyerébe rejtve adja át az üvegcsét Rosalee-nak, aki simán azt hazudja Juliskának, ez csak ízesítő, hogy ne legyen keserű. Könyörgöm, ezek nem tudják, hogy hazudni bűn?! Összekeveri, odaadja, megisszák. Juliette nem akar a boltban várni arra, hogy hasson a cucc, úgyhogy hazamegy, egyedül. Nick még odaveti főrendőrnek, hogy ez maradjon is így, majd ő is távozik. Főrendőr aggódva kérdi Rosalee-t, hogy mi lesz, ha nem hat, mire a rókuci: „bárcsak tudnám”. Biztató. Julis hazataxizik, Nick szokás szerint a sarokról lesi, hogy okés-e a dolog. Ő nem látja, mi igen, hogy annyira azért nem: a ház nappalijának padlója feneketlen lyukká lett, Juliska belépés után éppen csak elkerüli, hogy beleessen. Menekülne kifelé, de az ajtót sem tudja kinyitni. Főcím.

Monroe pénzt tesz be a bankba, örök aforizmáinak egyikét citálva a pénztárosnak („az idő kereke pénzt tesz a zsebbe”), amikor váratlanul három bankrabló ront be. Nem kispályáznak, átváltozott féllények, két dúvad és egy eddig nem látott randaság. Géppisztolysorozatok, indokolatlan durvasággal földre taszigált emberek, és a pénzszerzés kevéssé legális formája jellemzi őket. Monroe csak áll, láthatóan nem kap szikrát a fajtársaitól, míg az egyik dúvad földre nem kényszeríti. Egy kopasz úr megnyomja a riasztót, mire kap néhányat a puskatussal, és a behatolók gyorsabb üzemmódra váltva összeszednek még némi készpénzt, és távoznak. Bevágódnak egy híd alatt parkoló kisteherautójukba, visszaalakulnak, és nagyszabású örömködésbe kezdenek a jól sikerült akció okán. A két farkasról kiderül, hogy egy párt alkotnak, a nő emberként nem is csúnya. A harmadik bumfordi arcú szakállas, érezhetően nem ő a csapat vakmerője, sokkal óvatosabb és félősebb, mint a dúvadak. Nick egy kávézóban a kulcsot mutogatja Hank-nek, beavatja a főrendőrrel kapcsolatos összes fejleménybe, valamint megtudjuk, hogy ezentúl a nyakában hordja a sokak által keresett kulcsocskát, hogy csak a halála árán szerezhessék meg. Juliette az ajtónak kucorodva éjszakázott, a nappali padlója továbbra is folytonossági hiányt mutat. Szeretne felmenni az emeletre, de az konkrétan végtelenített lépcsősoron keresztül lenne megközelíthető, amit ő annyira nem akar bevállalni.A szemtanúk a berontó bankrablók rendkívül élethű álarcáról értekeznek az egyenruhás rendőröknek, mikor Nick és Hank a helyszínre ér. Monroe hihetetlenül megkönnyebbül, hogy ők kapták az ügyet, így legalább nekik elmondhatja, hogy szó sincs álarcról, a szemetek direkt átalakultak, hogy így rémítsék halálra a népet. Az egyik egy pikkelyes volt, a másik kettő dúvad, ami Monroe-nak személyes sértés. A dolog még annál is durvább, mint fényes nappal bankot rabolni: megsértették a keverék-kódexet, azaz a svábföldi törvénykönyvet. Mivel a nyomozók pont olyan bután pillognak ennek hallatán, mint én. a farkas-barkas javasolja a lakókocsi meglátogatását, a kellő információk beszerzése céljából. Szóval négyszáz éve összegyűltek széles e világról a keverékek elöljárói, és irányelveket fogadtak el, melyek biztosítják a keveréklények épségét és jólétét. Ugyanis nagy bajba kerülnek a keveréklények, ha felfedik magukat, hogy kihasználják az embereket. Monroe itt a boszorkányüldözést hozza példának, ami, ugye, a féllények módszeres mészárlását jelentette valójában. Nick ezt érti, de mivel a rablók átváltoztak, nincs ujjlenyomat, se személyleírás, így képtelenség elkapni őket. Monroe ugyan felajánlja a segítségét, de a pikkelyesekről és dúvadakról szóló szpícs nem annyira hatásos a bíróság előtt. Inkább keresnek hasonló álarcos ügyeket a nyilvántartásban, elvégre ezek annyira magabiztosak voltak, hogy biztos nem ez volt az első akciójuk. Juliette a gödör szélére merészkedik, mikor csörög a telefonja, és természetesen egy ügyes mozdulattal a lyuk mélyére hajigálja. Bakker, ha eddig nála volt a teló, miért nem hívott már ezer éve segítséget?!

Nick és Hank a szemtanúk beszámolója alapján összerakja, merre menekültek a rablók, találnak egy üres területet ott, ahol az utcai kamerák elveszítették őket, gyanítják, hogy kocsit cseréltek. Wu két hasonló rablást talált az előző hónapban, két boltot rámoltak ki. Főrendőr hívatja Nick-et, aki négyszemközt maradván rögtön arról érdeklődik, hogy a százados szerelmes-e még Juliette-be. Renard érzései már múlóban vannak, úgyhogy csípné, ha Nick nem lenne megsértve, hiszen tudja, hogy miért történt ez az egész. Renard meglebegteti, hogy ha meg tudnak barátkozni egymással, történelmet írhatnak, ha meg nem, akkor a süllyesztő vár rájuk. Ja, és Adalind azért nem kapta meg tőle a kulcsot, mert a Grimmben jobban bízik, mint a családjában. A csevejnek Nick telefoncsörgése vet véget, most nem tudjuk meg, hogy ő mit szól ehhez az együttműködéshez. Monroe hívja, a Kivert kutya kocsma elől, ami a kétes hírű keverékek kedvenc kricsmije, és szerinte itt fogják ismerni a három rablót. Nem megy be, míg a nyomozók oda nem érnek. Juliette tovább barátkozik a lyukával, ami fura mély hangon dörmög, és elektromos kisülések villódznak a mélyén.

Monroe abban bízik, hogy a becsületkódex megsértése miatt biztos mindenki el akarja kapni a rabolókat, úgyhogy segíteni fognak neki. A két nyomozó úgy dönt, egy próbát megér, és már épp tódulnának befelé, mikor Eddie felhomályosítja őket: a belépéshez át kell alakulni, úgyhogy csak ő megy, és ha tíz perc múlva még nincs kinn, akkor kezdjenek el aggódni érte. Besétál (a kocsmában Rammstein szól, mint azt közölték velem, bevallom őszintén, én csak gugli és jutyúb segítségével tudtam ezzel az információval mit kezdeni), és rettentő idétlenül kérdezősködni kezd. Az az ostoba helyzet áll elő, hogy épp a pikkelyest kezdi kérdezgetni, a három gyönyörűség ott biliárdozik éppen, úgyhogy hamar bajba kerül. A farkasfiú ráadásul felismeri, hiszen ő fektette meg a bankban. A kölcsönös felismerés után Monroe megpróbálja megzsarolni a hármast, hiszen nem köpött a zsaruknak, úgyhogy adjanak neki is a léből. Ehelyett verésben részesítik. Hank tizenkét perc után már aggódik, pláne, hogy a törzsközönség bámulatos gyorsasággal a távozás hímes mezejére lép, „bunyó, bunyó” felkiáltások kíséretében. Nyomozóink berontanak, Nick Monroe-t kapja el, Hank a két farkast. Úgy tesznek, mintha elhinnék a sima kocsmai verekedés sztoriját, de közben igazoltatják a párocskát. Mivel senki sem tesz feljelentést senki ellen, Eddie-t kiterelgetve távoznak – de már legalább van két nevük. Juliette továbbra is a villogó-dörmögő gödröt bámulja, de már eléggé félni látszik.

Monroe és Rosalee a fűszerboltban beszélik meg az este történéseit. A rókuci szerint Eddie pont úgy beszél, mint a bátyja, aki sok hibát elkövetett, de a keverék-közösség érdekeit mindig híven szolgálta. Befutnak a nyomozók, megtárgyalják a le-nem-tartóztatást. A rendőröknek bizonyíték kell, úgyhogy másnap reggel kimennek majd a párocska címére. Monroe szerint az ügy nagyon komoly, úgyhogy ha nyomozóként nem tudja megoldani, zárja le az ügyet Grimmként. Nick szerint az egész város a nyomozásra figyel, úgyhogy meg kell próbálniuk rendőrként elintézni. Távoznak, mire Rosalee megkérdezi, hogy Eddie miért nem szól a keveréktanácsról, de Monroe közli, reméli, arra nem lesz szükség. A rabolók szintén az este átbeszélésével töltik az idejüket, a csajszi szerint ki kellet volna nyírni a kérdezősködő zsarolót, csak hát jöttek a zsaruk. Farkasfiú szerint őket sosem kapják el. Amúgy már készülődnek a következő bankrablásra, a pikkelyesnek fényképei vannak az új helyszínről. Átvenné a farkasokkal a másnapi akciót, de azok inkább mennek lefeküdni.

Reggel nyomozóink farkasfiú bejelentett lakcímén kezdenek, elhagyatott gyárépületnek néz ki, a padlót valami zöldes szötymő borítja. Nem is találnak ott, csak egy hajléktalant, aki viszont a szörnyekről értekezik láthatóan nagyon fél. Amúgy sem beszélhet, mert a szörnyek kivágják a nyelvét. Viszont elmondja, hogy a köpcöst Gusnak nevezik, aztán elrohan. Juliette a lépcsőn szunyókál, mikor csörög a mobilja. Ezúttal bátran elindul a gödör felé, és láss csodát: a padló a léptei nyomán visszaépül, a nappali egyszerre érintetlennek tűnik, így épségben eljut a telefonjához. Nick hívja, aminek rettentően megörül. Én Nick helyében farokfelvágva rohannék, ha a nőm így örülne nekem, de ő csak elköszön, és annyi. Ostoba pasi.

A hármas megrohanja a bankot, szokásos forgatókönyv, ám kifelé menet az utcán a farkasfiú elejt néhány köteg bankjegyet. Lehajol érte, a kirontó biztonsági őr hősködni kezd, úgyhogy lelövi őt is, meg egy épp rosszkor rossz helyen lévő járókelőt is. Hopika, innentől már nem rablók, hanem gyilkosok. Monroe valami áfonyás palacsintát készített Nicknek spenótos-bazsalikomos juharsziruppal reggelire (hatszor visszajátszottam, akkor sem értettem a másik jelzőt), ám az a nyomozónak nem elég étvágygerjesztő, így csak kávét kér. Monroe előhozza a keveréktanácsot, ez egyfajta igazságügyi testület keverékeknek, ami súlyosan (többnyire kivégzésekkel) bünteti a szabálysértéseket. Csak azért mondja, mert ha elfajul a helyzet… de az már elfajult, mint azt Nick telefoncsörgése is jelzi. Kivételesen Monroe is csörög, és nem nagyon akar hinni a fülének. A rablók tényleg abba a gyárba mennek, ahol a nyomozók is jártak reggel, a zöld trutyiba mindannyian belelépnek. Eldugják a pénzt és a fegyvereket, de Gus nagyon nincsen kibékülve a helyzettel, rettentően berezelt a gyilkosságtól. A farkasok viszont csak a gazdagságnak örvendeznek, szerintük nem kell ennyit görcsölni.

A fűszerbolt zsúfolásig tömve van aggódó keveréklényekkel, teljesen ki vannak akadva, szerintük szólni kell a tanácsnak, Freddy (Rosalee bátyja) is ezt csinálta volna. A rókuci mindenkit nyugalomra int, és benyögi, hogy ő tudja, kit kell hívni. Ezzel haza is küldi a pánikos tömeget, aztán kéri Monroe-t, hogy segítsen neki. Főrendőr, Nick és Hank az eseményeket tárgyalják, végre együtt, titkolózás nélkül. Imádom, ahogy a százados közli a csokifiúval: „üdv a klubban”. Főrendőr szerint az ügyet gyorsan meg kell fékezni, különben zavargások törnek ki. Rosalee kicsi volt, mikor ugyanilyen pánikban voltak a keverékek, mint most. Az apja viszont teljesen nyugodt maradt, és egy héttel később véget is ért az egész. Monroe eközben egy vasalt faládát cipelget, amit a rókuci felnyit, és keresgélni kezd az iratok között. Apjától a bátyja, bátyjától ő örökölte a feladatot: bár nem igazán értenek egyet a tanács ítéleteivel, ők értesítik, ha valami gáz van. Úgyhogy Rosalee tárcsáz, az éjszaka közepén egy holland számot (mármint Európában éjszaka, Amerikában fényes nappal van), De Gruut ügyvéd urat hívja. A bácsi ugyan álmából ébred, de a kódex emlegetésére rögtön magához tér, és már írja is az adatokat. Ugyanakkor főrendőr e-mailt ír, érdekes módon De Gruut-éknak ő is, az elkövetők fényképeit küldi el.

Hank kibányássza a nyilvántartásból Gus-t, két éve együtt ült a farkasfiúval, úgyhogy mennek is a címére. Ahol közben a farkasok nem bírják tovább hallgatni az óvatoskodó pikkelyest, és közös erővel átharapják a torkát. A kiérkező nyomozók már csak Gus hulláját találják meg. A cipőjén viszont ott a zöldes trutty, ami Hanknek fel is tűnik, úgyhogy arra mennek tovább. A jóságos nagyapónak kinéző holland ügyvéd az elkövetők fényképeit nézegeti, majd a segédjével megtárgyalva az esetet kimondják a halálos ítéletet rájuk. Merthogy minden nemzedéket szükséges emlékeztetni a biztonságuk törékeny voltára. A nyomozók megérkeznek a gyárba, a mindent láttató varázslámpáikkal berongyolnak (hogy lesz mindig töksötét, ha letartóztatás készül?!), de olyan zajosan közlekednek, hogy az éppen a rejtekhelyről előrámoló dúvadak meghallják őket. Kisebb lövöldözésbe keverednek egymással, de persze a Grimm legyőzhetetlen, ráadásul Hank sem ijed meg a szeme előtt végbemenő átváltozástól (Monroe jól kiképezte anno), úgyhogy a farkasok letartóztatása elkerülhetetlen. Végre van elég bizonyítékuk is, bár a farkasok ezt másként gondolják.

Főrendőr épp arról nyilatkozik, hogy megvannak a gyanúsítottak, és épp hozzák őket befelé a yardra. Ám alighogy bekísérik őket, egy parázsló szemű figura mindkettőt mellbe durrantja, úgyhogy nem kell az adófizetők pénzét pocsékolni a bizonyítási eljárásra. Az ügyvéd és a segédje elégedettek, hogy milyen jól elterjedt a kivégzésük híre, és hogy megszűntek az „álarcos” rablások azóta.

Juliette végre az ágyában alszik, ám nem sokáig, mobilcsörgés riasztja fel. A telefonban ugyanaz a dörmögés, amit a lyuk csinált, ráadásul a képernyőn is elektromos villanások láthatóak – melyek gyorsan átterjednek a padlóra is, mert Juliette nyoszolyája bizony ugyanolyan randa gödör felett lebeg. A dörmögő hang pedig közli: azt szeretném, hogy megtudd az igazat. Tehát Juliska nem a szer mellékhatásaként hallucinált végig, hanem valaki szórakozik vele.