Hogy volt?

CSI: A helyszínelők 9x15 - Ölj meg, ha tudsz!

2009. július 21. 11:22 - zaphodbb

Egyszerre három hullát is elénk tárnak ma éjszaka: egy takarítónő egy motel szobában kiterített nőt, egy fiatal fickó egy házban, a medence partján heverő hullát, egy részeg fickó pedig egy kocsiban, az első ülés elé bedőlt halottat talál. Nick az autós palit, Catherine a moteles csajt, Langston pedig a medencés fickót fotózza. Az első kettő halott mellett hever egy újság, címlapján egy nő és egy férfi, ugyanaz a lap, ugyanaz a fotó. A harmadik, medencés halott faszi pedig a címlapról az ürge. Mi már tudjuk, hogy minden összefügg mindennel, hiszen ezt már Sziámi is megénekelte, de vajon Langstonék mikor jönnek rá?

A medencés egy gazdag műkereskedő, akinek a padlón verték szét a fejét. Itt bevágnak nekünk egy alcímet, úgy néz ki, fejezetekre bontják a mai részt. A fejezet címe: "A bűnösök és gazdagok életmódja". Brass kérdezi ki Carsten, a műkereskedő menyasszonyát, aki szerint mindenki szerette a palit. Langston és Wendy vérpöttyöket követnek végig az udvaron, egy cicát találnak, akinek véres a mancsa. Carsten menyasszonya elmeséli, hogy buli volt náluk, ahol megjelent a fickó egyik ügyfele, tárgyaltak az irodában, ettől Carsten kiborult és hazaküldött mindenkit a picsába. Ezért ment aztán úszni, hogy lenyugodjon.

Tovább
Címkék: csi lv
3 komment

CSI: A helyszínelők 9x13 - Ropogósra sült, mentolosan friss

2009. július 07. 10:47 - zaphodbb

Gyorskajáldában vagyunk, egy kiszolgáló épp felmos, közben látjuk, amint kint, eltakart arcúak nagyon ügyködnek valamin, végül egy kurva nagy csirke esik be az ablakon. Nick, Langston és Brass a helyszínre, a Choozy's Chicken nevű gyorsétterembe érkeznek, Bob Graham, az üzletvezető hever a konyhában, a földön csöndesen. A padlón olaj van, Langston talál egy hátizsákot, benne egy férfi farmer, ami tuti nem az áldozaté és egy kulcsot a zsebében, ami az üzleté.

Langston és Nick a vért és az olaj nyomokat vizsgálják, a vonszolásnyomok kifelé tartanak, úgyhogy kint folytatják a kutatást. Találnak egy olajos hordót, amin mandarinul más étterem neve van, nem a csirkésé. Langston egészen véletlenül tud egy kicsit mandarinul. Naná. Guminyomokat és egy oszlopon súrlódásnyomokat látunk, illetve egy törött visszapillantót is. Brass a vezető helyettessel beszél, aki sokat dumál és keveset mond. Az utolsó ember az üzletben, akit láttunk felmosni, egy Elizabeth Martin nevű lány volt. Riley közben átnézi a kasszát és a széfbe is benéz, egy csomó zsét talál. A biztonsági kamerának pedig a kihúzott dugóját húzza elő a pult mögül.

Tovább
Címkék: csi lv
18 komment

CSI: A helyszínelők 9x12 - Fegyvertelen és veszélyes

2009. június 29. 12:43 - zaphodbb

Öltönyös ember megy be egy nyilvános vécébe, ahol a tükörről leír egy belekarcolt írást. Majd miközben a dolgát végzi, nyílik mögötte az ajtó. A vécé előtt közben egy fickó nagyon be akar jutni, veri az ajtót. Belülről küzdelem hangjai hallatszanak és az ajtó alól vér kezd szivárogni. Majd kilép a vécéből egy monstrum fickó, véresen. A következő képeken már a helyszínelők gyűlnek a vécé előtt, Catherine és Langstom mennek be helyszínelni, míg David, a boncdoki segédje, kint küzd a hányingerrel. Brass sincs egyedül, két öltönyös, egy férfi és egy nő van vele.

Bent a vécében minden tiszta vér, a földön az öltönyös fickó szétverve, az egyik karja levágva. Vagyis a nyomok szerint inkább letépve. Langstom talál az áldozatnál egy igazságügyi minisztériumi tollat, itt jön közbe Brass, aki bemutatja a földön fekvő Hatford ügynököt az FBI-tól. A másik két öltönyös pedig a társa. Langstom éles szeme észrevesz valamit az egyik vécé fülkében, amit én agynak, esetleg bármi másnak nézek, ami egy emberi belső szervnek nézhet ki. Langstom hajlani kezd rá, hogy a szemtanúnak talán mégis igaza van: a nagy vörös Hulk kommandózta le az áldozatunkat.

Tovább
Címkék: csi lv
2 komment

CSI: A helyszínelők 9x11 - The Grave Shift

2009. június 22. 15:06 - zaphodbb

Langstomot látjuk, amint épp összekészül az első napjára helyszínelőként. Catherine találkozik vele össze a laborban, és felsorolja neki, hogy mi minden legyen mindig nála. Langstom már így is egy hatalmas bőröndöt húz maga után, szerintem több cuccot már nem kéne bepakolnia. Hodgeshoz érnek, aki csúnyán néz és nem köszön, mert még mindig egy idióta. Langstom Nickkel megy az első helyszínére, egy betöréshez.

Miközben mennek be a helyszínen a kirabolt házba, a háttérben felrobban valami, de nagyon. Langstom és Nick tátott szájjal nézik, majd Nick megy kideríteni, mi volt a robbanás, Langstom meg megy be a házba fényképezni a bizonyítékokat. Bent a tulaj idegesen telefonál. Nick már jön is az infóval: egy ház robbant fel és rögvest mennek is oda, csak itt rögzítik előbb a nyomokat. A tulaj megmutatja Nicknek a hálószobában, hogy mi tűnt el, közben Langstom nekilát az ujjlenyomatok levételének.

Tovább
Címkék: csi lv
1 komment

CSI: A helyszínelők 9x10 - One to Go

2009. június 15. 10:00 - zaphodbb

Visszatekintéssel kezdünk, a Dick és Jane gyilkosságok első áldozatát, Joelt és az új hullát nézzük. Az új áldozatnak van egy felesége is, aki az eddigi DJ gyilkosságokhoz hasonlóan, eltűnt. A főcím után, Grissom és Brass beszélnek arról a laborban, hogy Haskell (a DJ sorozatgyilkos) egyetlen hívása Langstomhöz volt az elmúlt 48 órában. Váltunk Haskellre, amint épp idéznek tőle az előző részből, hogy neki az a szórakozás, ha elvesz valakitől valamit. Közben látjuk, amint egy hason fekvő, kikötözött nő éled és egy fickó mászkál körülötte, mindenféle válogatott kínzó eszközök között.

Grissom megy Ackley-hez, hogy a seriffel valamit meg kéne beszélni, kiderül, hogy Ackley lett az alseriff. Grissom összefut Langstommel a laborban, aki azért jött, mert kiderítette, hogy Haskell valami kábító keveréket adott az áldozatainak, amitől nem  tudtak küzdeni. Grissom itt közli Langstommal, hogy igényt tart szakértő tanácsadóként rá a nyomozásban. Langstom örül. Grissom felveti, hogy Haskell segítőtársa Langstom egyik hallgatója lehet. Grissom kérdéseire a válaszból megtudjuk, hogy Langstomnak egy Forester nevű tanuló adta az ötletet, hogy szervezze meg Haskellel a szemináriumot.

Tovább
Címkék: csi lv
1 komment

CSI: A helyszínelők 9x09 - 19 Down

2009. június 08. 13:33 - zaphodbb

Tévé villódzik, egy nő sír benne. Egy faszi nézi élvezettel, és a mögötte álló palitól kérdezi, hogy mennyit ér ez a felvétel neki. A pali nem válaszol a kérdésre, hanem inkább legyilkolja hirtelen, bezsákolja és elviszi egy erdőbe, ahol beledobja egy patakba. Ott aztán mi végignézhetjük, ahogy a zsákban lebomlik a hulla, broáf. Grissomra váltunk, az irodában keresztrejtvényt fejt, majd kimegy a többiekhez és kiosztja az éjszakai melókat. Ezután közli, hogy elmegy, már keresik a helyére az új embert, addig Catherine lesz a főnök. Mindenki ledöbben, Grissomot elcsipogják, mi meg még végignézünk Riley, Greg és Nick elképedt arcán.

A zsákban elrohadt ismerősünkhöz hívták Grissomot, aki egy nevetséges szalmakalapot hord. Dunsztjuk sincs, mikor halt meg, mert egy nagy leves az egész hulla. A boncterembe ugrunk, kiöntik a hullát az asztalra, Nick, Hodges és Catherine turkálnak bizonyítékokért. Találnak egy dávid csillagot meg némi szőke és barna hajat. A doki a vizsgálat után 25 évesre tippeli az áldozatot. Grissom a doki lelkizése elől, amit a távozásával kapcsolatban, elmenekül az irodájába. Beírja a gépbe a jellemzőket, amit eddig megtudtak a hulláról és a dávid csillagos nyaklánc alapján kap is egy embert, aki a Dick és Jane gyilkos lehetséges áldozataként, eltűntként van nyilvántartva.

Tovább
Címkék: csi lv
4 komment

CSI: A helyszínelők 9x08 - Young Man with a Hom

2009. május 29. 09:26 - zaphodbb

Helyi Megasztár színpad, két feltörekvő tehteség énekel, egy fekete csak és a fehér fiú. A producer addig basztatja őket, míg végül a csaj elsírja magát és elrohan. A srác apja a színpad mögül őrzi a fiát, úgyhogy az hiába akar, nem rohanhat a lány után vígasztalni. Helyszínre érkezünk, a doki segédje bontja ki a lepelbe csomózott holttestet, aki nem más, mint a fekete csaj a színpadról. Ugrunk a boncterembe: a doki, Grissom és Cathernie is jelen, kicsomagolják a csajt egészen. Ki van feste, flancos fehérnemű van rajta. szexuális bántalmazást sejtenek.

A dalos színpadra váltunk, Brass kérdezi ki a producert. Annyit tudunk meg tőle, hogy Laylára, aki az áldozatunk, a gardedámjának kellett volna vigyáznia, aki nyilvánvalóan nem jól tette a dolgát, ezért kirúgta. A másik versenyző - aki Kip - apja mondogatja közben a háttérben a fiúnak, hogy akkor ő nyert, ha Layla meghalt, de a producer lehűti és visszahívja a legutóbb kiszavazott fiút, ő lesz a döntős Kip mellett. Apának lehervad a vigyor az arcáról.

Tovább
Címkék: csi lv
Szólj hozzá!

CSI: A helyszínelők 9x07 - Woulda, Coulda, Shoulda

2009. május 25. 11:21 - zaphodbb

Egy nő és egy kislány holttestét látjuk. De nem, a kislány mégsem halott, odalép egy mentős hozzá és pulzust talál. Már viszik is a kórházba. Jön Grissom és Greg helyszínelni, de egy nagy káosz az egész helyszín, mert a mentősök összetrappolták. Brass lép Grissom mellé, kiderítette ki az áldozat: Janelle Rowe az anya és a lánya, Nora. A szomszéd hallott lövéseket, ő hívta a zsarukat. Apa érkezik meg, küzd a rendőrökkel, hogy odajusson a feleségéhez, de leteperik a földre.

Brass hallgatja ki apát, akinek lőpornyomok vannak a kezén. Állítólag a sivatagban gyakorolta a célba lövést. A helyszínen Greg próbál valamit kideríteni a nyomokból. Talál egy véres bútorsarkot, ahova szerinte a kislány fejét verték oda. Másik esetre váltunk. Két részeg gimis fiú csavarodott fel egy fára. Nick szálkákat talál az utas sebében, amit nem ért, mert a fához nem ért hozzá a holttest. Vissza a másik helyszínre, Riley turkál a vérben a padlón, majd mutat Gregnek egy kis követ. Greg a konyhában kotorászik és megtalálja a lövedéket egy telefonkönyvbe fúródva. Az ajtót felfeszítették, Riley kimegy körülnézni.

Tovább
Címkék: csi lv
2 komment

CSI: A helyszínelők 9x06 - Say Uncle

2009. május 20. 09:00 - zaphodbb

Koreai mulatozó népeket látunk, minden szép és jó, de csak amíg el nem kezdenek lövöldözni. Utoljára egy napszemüveges kisfiút látunk, aztán váltunk éjszakára, a helyszínelők és a nyomozók a helyszínen, egy nőt és egy férfit lőttek le, öt lövéssel. A fickónál megtalálják a szabadulási papírjait, hat hónapig volt börtönben ittas vezetésért, de a nőnél nincs semmilyen irat, nem tudják azonosítani. Grissom megtalálja a kisfiú napszemüvegét, ami vérrel van lefröcskölve. Ezek szerint a kisfiú értékes szemtanú de senki sem tudja hol van.

A rendőrségen mindenkit, aki az áldozatok közelében volt, azt kék fénnyel átnéznek, vér után kutatva. Az egyik fickó fenn is akad Greg kék fényén, vér van a ruháján. Brasshez megy kihallgatássra, de nem hajlandó semmit sem mondani, valami félreértelmezett lojalitás miatt. A boncteremben a doki és Grissom a golyók röppályáját próbálják rekonstruálni. Nem stimmel valami, a nőbe alulról felfelé lőttek a lyukak alapján. Plasztikai műtét nyomai vannak a szemhéján, amiből arra következtetnek, hogy prosti volt. Meg is találják hamar az orvost, aki műtötte, aki szerint a nőt erőszakkal műtteték meg egy koreai banda tagjai, pisztolyt nyomtak a doki fejéhez. Védelmi pénzt is szedtek tőle, de a doki rendelőjébe az új biztosítója kamerákat szerelt fel, azóta nem zaklatják. Kameraérzékenyek.

Tovább
Címkék: csi lv
2 komment

CSI: A helyszínelők 9x05 - Leave Out All the Rest

2009. május 11. 11:03 - zaphodbb

Sara beszél hozzánk bevillanásokban egy videóról, közben Grissom halad, a videó a fejében játszódik. Sara elemzi, hogy milyen rossz volt neki Las Vegasban. Szakad az eső, Grissom megérkezik egy helyszínre, Catherine már ott van. Az áldozatnál nincs irat, 2-4 órája lehet halott. Hiányoznak az ujjai a kezén és a lábán is, a csuklóján kötözés nyomai láthatók. Az arca konkrétan le van nyúzva, égett motorolaj van a hátán, ebből Grissom nyalint egyet és már rá is jön, hogy egy dzsip vagy SUV alvázára volt kötve a faszi.

Ugrunk a boncterembe, Nick és Grissom vetkőztetik és fotózzák a hullát. Kilenc késszúrást találnak a felsőtestén. Közben Grissom szemmel láthatóan szenved Sara miatt. A doki is odalép hozzájuk, megállapítja, hogy az áldozat arca, a halál beállta után horzsolódott le. És klassznak titulálja, hogy látja a faszi agyát az orrüregén keresztül. Ezen Grissom szemöldököt ráncolva ledöbben.

Tovább
Címkék: csi lv
2 komment