Hogy volt?

Kettős ügynök 2x03 - Bang and Blame

2013. június 12. 11:00 - teardrops

Mindjárt kezdésnek egy autósüldözésbe csöppenünk, Annie száguld kis piros kocsijával az autópályán, mint a szélvész. Ja nem, nem üldözünk senkit, csak Chloe-t, az egyik unokahugot kell villámgyorsan kórházba vinni, mert leesett a mindegyhonnan. Annie nyugtatja a lányokat, főleg a sérültet, már szóltam Anyunak, nincs gáz, megérkeztünk. Rohannak az első dokihoz, akit meglátnak, Annie pánikol, de a doki nyugis (és - micsoda véletlen - még jól is néz ki), miután átvizsgálta a kislányt megnyugtatja őt és a hugát, majd a nagylányt elhívja egy randira. Doktor Rámenős. Annie kapkodja a levegőt, de naná, hogy belemegy. Nővére közben befut és miközben aggódik kicsit a lányáért, azért nem győz kacsingatni hugának, hogy el ne szalassza ezt az embert. Pedig Walker épp elsétál, ugyanis Főnökasszonyt látja meg a kórház folyosóján. Nem semmi egy munkahely, még egy sima családi kórházas balhé sem fér bele az estébe új ügy nélkül. De legalább megvan a doki telefonszáma, hogy felhívhassa a pénteki ebéd miatt.

ca203_02.jpg

A parkolóban a két nő csatlakozik Auggie-hoz, Annie egy dossziét és eligazítást kap: belső gond van, a Farm egyik fegyver és taktikai oktatója, bizonyos Ray Goskin, kiadja a legjobb újoncokat, akik emiatt repülni kénytelenek az ügynökségtől. Goskin 12 évig szolgált Irakban és Afganisztánban, de elkapták és tuti akkor lett besúgó, mert kínzással bárkit rávehetnek bármire, meg aztán gyanús eltávjai vannak, meg fura viselkedése, ja meg laptopja is, mert elfogtunk egy levelet, de nem a gépéről jött. Annie, de csak, ha vállalod, neked kell beépülni, mert te vagy a legjobb álca, úgysem fejezted be a lőgyakorlatot és Roy bácsi nem ismer, mert utánad került oda, szóval jól körülnézel, lebuktatod, hurrá, de ha baj van, akkor egyedül vagy, neked is annyi az ügynökségnél. A mappa 10 másodpercen belül megsemmisíti önmagát. 

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 2x02 - Good Advices

2013. február 14. 13:00 - teardrops

Annie kávékkal érkezik Auggie irodájába, de nem hogy barátját, senkit nem talál a környéken, kivéve Jai-t, aki felvilágosítja, hogy negyed háromkor azért halt ki az iroda, mert a fél hármas értekezletet áttették kettőre. A lány rohan és épp ott szakítja félbe barátja mondatát, hogy szerezzenek anyagot Budapestről (!), de ez már nem is érdekes, mert meglátva őt, az egész bagázs felkiált: meglepetés! Még torta is van az asztalon egy szál gyertyával, amit Annie nem akar elfújni, hiszen nincs is szülinapja. Azaz van, vagyis lesz hat nap múlva, Auggie-nak naptárra lenne szüksége. Hacsak… hacsak már most tudja, hogy valamiért nem lesz itt akkor. És tényleg, Joan épp ekkor lép be, hogy az irodájába hívja Walker ügynököt, ahol elmondja az új küldetését: egy Salma Devrient nevű lányt kellene beszerveznie, aki egy szíriai nagykövetségi munkatárs, mégpedig Párizsban. Óigen, minden nő álma ez a város, Joan már kezdi is megbánni, hogy Annie-t küldi, mert látja rajta, hogy készül repdesni örömében, de a lány jó ügynök módjára marad a földön, visszamondja a leckét, azaz a lány múltját és jelenét, és hogy azért jó lehetőség most beszervezni, mert sebezhető a nemrégi szakítása miatt és Amerikának mindig jó, ha van egy szír-hír-közeli besúgója a láthatáron. Nem mellesleg a jól végzett munka bebiztosíthatja Walkert a CIA-nál.

ca202_01.jpg

Máris Párizsban vagyunk, Annie követi a lányt, fotókat készít, feltérképezi a szokásokat, időbeosztást, satöbbit, Auggie-nak jelenti a részleteket és kap is egy kis fejmosást, amiért már 3 napja ott van és még nem lépett kapcsolatba Salmával. Az idő viszont épp akkor jött el, hiszen a Louvre kiállítótermei ideális ismerkedési terep, Annie leteszi a telefont, indul a lány felé. Azaz csak a hűlt helyéhez, mert a látogatócsoport kivonulása után Annie egyedül ténfereg a 19. századi képek között. 

Tovább
2 komment

Kettős ügynök 2x01 - Begin the Begin

2013. január 28. 17:00 - teardrops

Ha nem is ősszel, de elkezdte honi csatornánk a folytatást, sőt rákapcsolt és heti két adagot ad. Ha nem is ilyen tempóban, de én is elkezdem a hogyvolt-folytatást és ha rákapcsolok, majd magamat adom.:-)

*~*~*~*~*~*~*

Valami hiba lehet a Mátrixban, mert erős deja vu-érzés kerít hatalmunkba, úgy indul ez az évad, mint az előző: hazugságvizsgáló. De most Benre kötve (nos, máris ellőttem az izgalom forrását, ha bárki kételkedett volna Nagy Ő életben maradására), a kérdező pedig Annie, aki merő szeretetből – a nézők felé, hogy tudjuk, hogyan jutottunk el Ben hátba lövéséig az előző évadzáróban – előadja a sztorit a sri lankai akcióról, meg Benről, aki nem mondhatja válaszként a mi történt-re, hogy lövésem sincs, csak igent, vagy nemet, meg magáról, aki volt oly’ bátor és megmentette az életét. Igen, most ott romantikáznak Guamban, a haditengerészeti kórházban, miközben a férfi ugyan járni még nem nagyon tud, de válaszolni igen. Meg mást is, ahhoz viszont nem kell a nővér. Ja, hogy már nincs is az „őrhelyén”? Akkor bizony gáz van, Annie kimegy, körülnéz, majd a nagy semmiből rájön, hogy menekülniük kell. Később már a hangokat is hallják, de milyen jó, hogy nem várták meg, honnan jön, mert bizony szíjjel lőtték volna őket rendesen. Ketten is. Így viszont csak az ágynemű lett szita, ami viszont üldözésre készteti a két rosszfiút. Lépcsőházi hajsza, verekedés, menekülés, majd a megfelelő pillanatban segítség a katonáktól. Sikerült, menjünk haza. (kicsit újabb) főcím.

ca-201_01.jpg

Otthon, már a Bethesdában, Jai fogadja őket, Bennel kicsit szájkaratéznak, máris vágyik vissza Guamba, pedig Jai olyan figyelmes, hogy még egy sudoku könyvet is hozott neki. Annie elbúcsúzik, majd a kocsiban Jai intelmeit hallgatja, miszerint Mercer magányos farkas, egyedül dolgozik és imád terepen lenni. 

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x11 - When the Levee Breaks (ÉVADZÁRÓ)

2012. június 07. 11:00 - teardrops

Hong Kongban Jófej Tanár éppen befejezi az órát és még ötletet is ad az egyik tanulójának az anyag megjegyzésére, majd rosszat sejt és nem véletlenül: Csúnya Bácsik jelennek meg az ajtóban, mire tanárunk menekülőre fogja, átszáguld az épületen, majd mikor bekerítik, az ablakon távozna, de rájön, hogy kissé magasan van. Sebaj, Csúnya Bácsik szépen lesegítik és meg is nyugtatják, ne féljen, Sabine Professzor, Ben Mercer most nem tudja megmenteni.


Nos, Ben Mercer nem is Hong Kongba tart, hanem a DPD épületéhez, tök nyugisan, fegyvertelenül, szépen felöltözve, alig ismerjük meg. Ki tudja, mit csinálhatott, de most egy hadsereg várja célra tartva, magányos hősünk pedig udvariasan bemutatkozik, elmondja, hogy régebben CIA ügynök volt, most pedig csak azért jött, mert ki akar jönni a szekrényből az illegalitásból.

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x10 - I Can't Quit You, Baby

2012. június 01. 11:00 - teardrops

Annie éjjel érkezik, lehet, hogy száraz, kiégett aggyal is, de fogfájással biztos, egyből ugrik a hűtőbe fagyiért, de Danielle-t is ott találja, aki miután túltette magát abbéli csodálkozásán, hogy hugát ilyen későig dolgoztatják a zord főnökök, rá is tér a lényegre: Chloe osztálykirándulása befuccsolt és ő volt oly bátor és nagynénjét ajánlotta, aki a Smithsonian-ben dolgozik, mert az milyen izgalmas lenne a 30 harmadikosnak és a néhány anyukának, beleértve Danielle-t is, ha látnák, hol dolgozik Annie Walker. Jó ötlet, mikor lesz, most csütörtökön? De hát az már csak két nap… nem baj, üsse kavics, megszervezem, mondja Annie, majd jóéjtpuszit ad nővérének, vicsorog a fájdalomtól és elhárítja a fogorvosra utaló megjegyzést.

Eközben a zord főnökök Jai-jel és néhány kollégával helyszíni közvetítést néznek arról, hogy a new yorki JFK reptéren átnéznek egy csomagot a vámosok. Az érintett utas, bizonyos Don Ridley, felháborodva közli, hogy azok csak orvosi segédeszközök, a papíroknak meg rendben kell lenniük, mert azokat az amerikai követségen állították ki Londonban. A kutatás eredményre vezet, ugyanis előkerül egy kis csomagocska csiszolatlan gyémánt. Nosza, a pasi menekülőre fogja, átgázol mindenkin, de végül elkapják. A DPD-nél pedig azért figyelik, mert a neve felmerült több Angolában összeszedett beszélgetésben, ez a Nagyfőnöknek meg is üti a fülét, elhívja feleségét és közli, hogy a fejesek azt akarják, hogy vonják be az ügybe Henry Wilkoxot, a rettegett exvezért, aminek végülis egyikük sem örül, de hát a parancs, az parancs. És hogy a házastársi viszony, vagy viszály se maradjon ki, Joan –látva Arthuron, hogy elég nyúzott- felajánlja az ágyukat ma estére, ám a férj mosolya egyből lelohad, amikor feleség folytatja: én itt leszek, ha szükség lenne rám.

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x09 - Fool in the Rain

2012. május 28. 11:00 - teardrops

Torontóban, az aktuálisan zajló világkereskedelmi konferencia egyik iráni delegáltja futni készül, ami csak azért gyanús, mert egy nagy sárga borítékot is elrejt a pulcsija alá. A szobatársát lerázza, a hotel halljában a biztonsági őrnek előadja a 'futni-készülök-közben-hallgatom-az-mp3-t' magánszámot, majd az utcán leint egy taxit a zuhogó esőben, bemutat némi kápét és azt kérdezi a sofőrtől, ennyiből milyen közel tudja őt vinni a Nagy Ámerikához. Nagyon, a Niagara vízesés nincs is olyan messze.

Nagyő Ben felbukkanásának és újabb eltűnésének kiheverését enyhítendő Annie a munkába menekül, későig bent marad az irodában és felesleges dolgokat csinál, amit már Joan sem hagy szó nélkül. Hiába esküdözik a lány, hogy kiheverte, Joan szabadságra küldi. Nem kell (Annie, ne légy béna!), jól vagyok. Jó, akkor mesélj a levélről, amit a fél stábbal elemeztettél. Annie előkapja a fiókból a pár szavas búcsúlevelet, melyről már mindent tud, még azt is, hogy hol nőtt az a fa, amelyikből a papírt készítették, a grafológiai elemzésből Ben egyes tulajdonságait is megismerte, csak azt nem tudja, mit jelent az üzenet. Nalátod, Annie, feleslegesen rágódsz, menj egy kicsit pihenni. Végül meg is teszi, kezdésnek otthon épp a kádban lazít, amikoris nővére ront be mérgesen, mert a férje már nem munkanélküli, új munkát kapott, amivel csak az a baj, hogy emiatt nem tud elmenni a 10 éves házassági évfordulójuk ünneplésére szánt második nászútra. No de sebaj, mivel Annie a hibás, hogy koszorúslányként nem beszélte le a frigyről, most törleszthet: együtt utaznak. Annie nem tud kibúvót, hisz' kimenőt kapott, irány a Niagara. Micsoda véletlen!

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x08 - What Is and What Should Never Be

2012. május 15. 15:00 - teardrops

Annie zuhogó esőben egy hulla mellett tér magához, kezében fegyver és próbál felállni és emlékezni, de nem nagyon hagyják, mert a rendőrök hada körbeveszi, hiába mondja, hogy nem ő volt, felszólítják, hogy feküdjön a földre (pedig olyan nehéz volt felállni), mindez arra jó, hogy közben észrevegyen még egy hullát, aki nő és akinek látványa miatt lekonyul a szája, ezek szerint ismerte. Joan a folyosón vitázik Arthurral hogy ha egy emberét elfogja az FBI, akkor nem biztos, hogy érdekli az, hogy Ben Mercer is feltűnt az ügyben, próbál utánajárni a dolgoknak. Annie az asztalhoz bilincselve ül, maga alatt van és az ismerős arc, Rossabbi felügyelő sem tudja felvidítani, még akkor sem, amikor közli, hogy bizony felismerte őt, a callgirlt. Bár most nem úgy néz ki, meg is kérdezi, hol dolgozik, mire egyből jön a válasz, a Smithsonian-ben. Kopognak. Szépszemű ügynökünk folytatást ígér a lánynak, majd a folyosón megkapja a "nem fogsz neki örülni" hírt, megjött a lány ügyvédje. Mármint az, amelyiket nem is értesíthette, ugyanis megtiltott mindenféle kommunikációt neki? Joan lép be és nem néz ki ügyvédnek, Rossabi sem hiszi el, inkább olyan eszméket hírdet, mint ügynökségek közötti információcsere és támogatás. Joan úgy mosolyog, mint aki nem hiszi el, hogy van még élő ember, aki a mesékben még hisz, de ezt magán is kipróbálhatja, mert szembe kerül Annie-vel, akitől mindent szeretne hallani: mégis, hogy a csudába' került az FBI kihallgatójába. Két nappal ezelőtt kezdődött…

Aha, szóval ez ilyen visszaemlékezős-időugrálós rész lesz. Nézzük!

Tovább
3 komment

Kettős ügynök 1x07 - Communication Breakdown

2012. április 27. 11:00 - teardrops

Műholdról indulunk, melyet éppen babrálnak, mármint programilag, ráadásul eredményesen, ugyanis az egy dolog, hogy Joan emberei csak bámulják a megszakadt kapcsolatot hírül adó kis üzenetablakot (Joan meg értetlenül bámulja az értetlenül bámulókat), de megbénult a közlekedési rendszer is, és ez mind eltörpül amellett, hogy Danielle nem tudja feltölteni friss honlapjára a friss fotókat a frissen sütött finomságairól. Most, hogy férjura nem dolgozik, ki kell valahogy pótolni a hiányzó bevételt, no meg az időt, amit otthon tölt. Annie azért besegít a falásba, amivel újabb friss képek témáját adja nővérének, aki kattintgat is vadul, de lánya szomorú bejelentése leállítja: nincs mese, mármint a tévében, csak a hangyák tánca, az meg nem érdekli. Szintén ez megy ott is, ahol Lisa Hearn öltözködik éppen és hangosan hiányolja, hogy nem látja magát HD minőségben, amikor előbújik a fürdőből, akihez beszél és aki nem más, mint… Auggie. Aki közli is, hogy őt nem vonzza a HD, de Lisa annál inkább, el is csábulna még egy menetre, de hogy ne hiányolják a munkahelyén, betelefonál. Azaz csak telefonálna, ha lenne vonal. De nincs. Na, ez már gyanús, sőt érdekesebb és izgalmasabb, mint Lisa, úgyhogy ott is hagyja a riporternőt, hogy a következő pillanatban közölje Joannal, hogy valami bűzlik Dániában, de méginkább itt a környéken, ugyanis ez nem véletlen, valaki hackerkedik (jaj), ennek pedig csak ott tudna utánajárni, ahol sok hacker van egy kupacban, amit úgy hívnak, hogy Datatech konferencia… és amire Joan már be is utalta kedvenc technikusát.

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x06 - Houses of the Holy

2012. április 20. 12:00 - teardrops

Reggeli családi idillbe csöppen Annie, Unokahugok rohangálnak, ahelyett, hogy reggeliznének, Sógor elrohan melóba és vacsoráig haza se jön, Nővér pedig szomorú, mert nem mennek következő héten nyaralni a férj sok munkája miatt, jó reggelt. A munkahelyen Auggie-ba botlik, akitől egyből azt kérdezi, ki az a lány, aki miatt ugyanazt viseli, mint tegnap, naná, hogy nem kap választ, jó munkát. Az meg is lesz, Auggie-nak biztos, mert különleges megbízást kap, Joan legalábbis ezzel veszi át Annie-től technikusunkat és kíséri az asztalához; helyben dolgozhat ugyanis, mégpedig egy különleges akcióban segédkezhet. Főnöknéni folytatja a munka kiosztását a nagyteremben, ahol egy bombatámadást mutat a képernyő, mi a baj a képpel? Hát az, hogy senkit nem tudtak kinyírni, mert a híre megelőzte az akciót, áruló van a bandában. A nyomok a legfölsőbb szintekre vezetnek, furfangos módszerekkel kiderítették, hogy csak egy amerikai szenátor lehet a ludas, a feladat tehát egyszerű, minden újonc (merthogy ők még ismeretlenek mindenhol/mindenkinél) kap egyet és akié a hunyó, az nyer. Ismét van egy tippünk, ki lesz a befutó. Még akkor is, ha ez szigorúan magánakció, hiszen a szenátorok nem veszik jó néven, ha utánuk szaglásznak, sőt még úgy is, hogy Jai a projektvezető.

Annie smithsonianes álcája jól jön, képcsere ürügyén kerül egy bizonyos Jarvis szenátorhoz, a Hírszerzési Bizottság elnökéhez, aki persze már várja, mosolyog, mint a tejbetök és egyből felvázolja a helyzetet, miszerint valójában a felesége Madeline [Lauren Holly] az, aki miatt a lány itt van, ő intéz minden ilyesmit, még asztala is van a titkárnő mellett, de minek, mert állandóan bent ül a férjénél. Mint most is, Annie-val körbeudvariaskodják egymást, Feleség mosolya csak akkor nem őszinte, amikor megjelenik a csinosszőkebombázó aszisztens, alias Ashley Briggs, akivel Annie szintén bájolog egy sort, holnap tuti izomláz lesz Annie arcában. Ashley-Jervis duó politizál, Annie-Madeline duó képekről cseveg, kinek a milyen képét kellene megszerezni, majd Férj távozik és Boborján-stílusban megjegyzi, hogy ő valamilyen állatos képet szeretne, hát ez (m)ilyen izgis lesz.

Tovább
Szólj hozzá!

Kettős ügynök 1x05 - In the Light

2012. április 11. 11:00 - teardrops

Annie jéghideg kávét visz Augie-nak, csak mert barátok és ezért hagyhatja utoljára a kávékiosztó korútján, mire a srác hálából egy vadiúj okostelefont ad neki a régi "vacakért" cserébe. Annie örül, miközben egyik kollégája viharzik el mellette. A férfi Joan megbeszélését szakítja félbe, mert gáz van: legfrissebb infók szerint fegyverszállítmány tart az Államok felé, nevezetesen 3 föld-levegő rakéta, de sem azt nem tudják, milyen hajó, sem, hogy mi a célpont, csak azt, hogy 2 napon belül odaér és, hogy Hasaan Waleed van az ügy mögött. Főnöknő a komornál is komorabb, így megtudhatjuk, hogy egy igazi gazember lehet ez az ember. A következő képsorokban a hajóra ugrunk, ahol megbizonyosodunk, hogy tényleg: nyugisan ül a fedélzeten egy nagydarab néger, majd amikor a kis csenevész "matrózok" egyike fel akarja srófolni a korábban kialkudott kenőpénzt, nyugisan lelövi, van még kérdés?

Joan eközben a DPD-nél összehívja az embereit, helyzet van, itt egy hírhedt fegyverkereskedő, éppen látogatóba érkezik, de sehol semmi értékelhető infó, sőt, úgy tűnik, az ismert források bedugultak, nem tudnak senkit ráállítani az ügyre. Jai amszterdami kapcsolatfelvételt javasol, majd pár újabb hamvában holt ötlet után elhangzik egy név, McAuley, melyre mindenki kínosan elhallgat. Gyanús. Joan végül Annie-nek adja az ügyet, király, majd hozzáteszi, hogy mivel újonc a lány, neki biztos sikerül, akkor ez mégsem lehet olyan király. Auggie fel is világosítja, hogy McAuley 15 évig volt ügynök, mindent tud Kelet-Afrikáról, jó kapcsolatai vannak, akik segíthetnének Hasaan ügyleteivel kapcsolatban is, de pár éve egy idegösszeroppanás miatt bedobta a törülközőt és elvonult remetének a világvégére.

Tovább
Szólj hozzá!