Gabrielle cefet rossz hangulatban indul hátbaszúrt Bradley temetésére. A fekete sápasztja, a gyászoló rokonság idegesíti, a liliomok meg egyfolytában csavarják az orrát, és nincs ember, akinek ez jól állna. Ráadásul a halott ugye utolsó találkozásukkor kirúgta Carlost, ami miatt jó szaftos bosszút érdemelne, nem könnyeket. Mrs. Solis hangulata egycsapásra megváltozik azonban, amikor kiderül, hogy a jó Bradlynek már nem jutott ideje kommunikálni a döntését a cég főfejese felé, aki így még a gyászbeszédek előtt felajánlja Mr. Solisnak az elhunyt állását. Juppié! - ujjong Gaby, és csak Carlos harmadik figyelmeztetésére sikerül legalább kicsit moderálni a széles vigyort a fején.
Hat interjú, nulla válasz - ez már Lynette álláskereső maratonjának a mérlege. Az előterekben várakozással töltött idő azért nem teljesen haszontalan, mert az életre készíti fel az embert. A huszonéves - szintén az állásra jelentkező - csajszik csivi-csevegéseiből ugyanis tökéletesen kihámozható például, hogy 4 gyerek és 7 kihagyott év után mekkora az esélye egy 40-es nőnek a pr-szakmába való visszaevickélésre. Igen, pont nulla. Lynette azért elszántan jár az elbeszélgetésekre, mellékesen meg megkéri Gabyt protezsálja már be Carlos vezérigazgató úrnál, ha már úgyis marketingest keres az ő cégük is. Gaby azonban "jajj kedveském, én sajnos nem tudok mit tenni" típusú vállrándítás-sorozat kíséretében nemet mond a küldetésre. Nem is titkolva, hogy esze ágában sincs kockára tenni egy Jó Barát De Ki Tudja Milyen Szakember kedvéért a család friss vez.ig. posztját. De aztán felbukkan Lucy Blackburn.