Hozzánk is elérkeztek végre a sztrájk utáni részek. (Mielőtt valaki megkérdezné: Az első évad csupán 18 részből áll.) A kényszerpihenőre való tekintettel rövid emlékeztető címszavakban: Újra szent a béke Samék és Tonyék között – Sam és Andy összejöttek, aztán mégse – Sam úgy döntött, hogy Andynek nem fedi fel titkos démonirtós énjét – Devilfőnök továbbra sem mutat semmi emberi érzelmet, neki csak a munka számít – kiderül, hogy a démonok nem vetik el annak esélyét, hogy egyszer szembeszállnak Ördögpapával – Tony meggyőzi Samet arról, hogy céljaik közösek (és rém fura a közvetlen kapcsolat közte és a nagyfőnök között, ezt kellene kihasználni)
A kórházban vagyunk, Andy ágyban fekszik, szemmel láthatóan egészséges, a doki állapotfelmér, s nem mellesleg megemlíti, hogy előfordulhatnak hallucinációk. Andy helyesel is, talán látott valami furát. De a baleset előtt! Höh? A lényeg, hogy ezeket a zöldségeket nem kell komolyan venni, dokikám ad is egy doboz tablettát a lánynak, és ennyi. Majd lehajol egy eldobott papírgalacsinért a kórteremben. Az orvos! Itt valami nem stimmel. És igen, következő pillanatban már meg is van a válasz, a három vigyorgó jóbarát (ugye Sam, Ben és Sock) felbérelte a takarítót (aki 10 év padlófelmosás közben sajátította el a szakzsargont), adja be Andynek ezt a képzelgős trükköt, a doboz dilibogyó pedig borsmentás tic-tac volt. Cool. Főcím.
A három muskétás élvezi az életet a közös lakásukban: az előző lakó nevére csomó jobbnál jobb megrendelt cucc jön, persze nekik már nem kell fizetni érte. Egy kósza pillanatig eluralkodik a bűntudat, de Sock érvelése mindenkit meggyőz: ha a csávónak derogált bejelentenie az új lakcímét a szállítóknak, megérdemli, amit kap (pontosabban amit nem kap meg). Ördögpapa ezúttal egy egész kifinomult módját választja a szemfényvesztésnek: füstölgő WC-csésze… Devilfőnök csevegne, Sam kevésbé, fásultan érdeklődik az eheti Szökött Lélek után. Ezúttal egy kisstílű ügyvéd a delikvens, néhány hete patkolt el, most visszatért, és tovább élősködik kliensein. Szó szerint szárazra szívja őket, akárcsak Imhotep A múmiában azokat a kincskeresőket, akik elvitték a szent edényeket a ládából. Andy visszatér dolgozni. A baleset rádöbbentette arra, hogy az élet túl rövid, és nincs idő az időt vesztegetni, ezért randira hívja Samet.