Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kés/alatt 2x09 – Rose & Raven Rosenberg

2008. november 18. 13:00 - Madmoazell

Az előző epizódbeli kiborulások sora után talán ma sikerül kicsit nyugodtabb vizekre eveznünk. Hát igen, ahogy arra számítani lehetett, fiaink biznisz-bontásra készülnek, az ügyvédnő éppen azt ecseteli, hogy a tény, miszerint Christian Matt apja, eléggé kimeríti a vis maior fogalmát. A hölgy próbálná helyrehozni a dokik közötti szituációt, de végül nem ő segít, hanem az anyagiak belibbentése. Hát igen, a srácok a felét nem hoznák össze, ha külön játszanának, Sean pedig máris lemondta az összes előjegyzést. Kivéve egyet, a Rosenberg-ügyet, amiről ha jól sejtem, hamarosan többet is megtudunk. Most legyen elég annyi, hogy egyedül kevés lesz hozzá, Christiannek pedig jól jön a reklám a jövőre nézve.

Egy korábban beütemezett zsírleszívás közben Liz kiakad, hogy ugyan vele most mi lesz, mire Sean kedvesen bejelenti, hogy mehet akármelyikőjükhöz melózni, ja meg csak hogy az anesztez áptudét legyen,  Julia és Christian félrekúrása miatt tartanak itt. Liz lesokkol, majd próbálja rábeszélni az urakat a megbocsátásra, meg arra, hogy tekintsenek egymásra úgy, mint egy családra, de egyelőre nem sokat ér el a hegyibeszéddel. Christianék New York-ba tett látogatása utánra ki kell találnia, kinél marad.

Tovább
Címkék: kés/alatt
2 komment

Kés/alatt 2x08 – Agatha Ripp

2008. november 11. 13:00 - Madmoazell

Agatha Ripp, mai betegünk meglehetősen feslett nőszemély. Volt. Kurva is, drogfüggő is, terhes is. Már megtért. Olyannyira, hogy stigmái is lettek gyorsan, amiket a fiúknak kéne helyretenniük. Na jó, nem olyan „igazi” stigmák, hogy megszállta a szentlélek vagy mi, hanem ő csinálta őket, és a papok jól elhitték neki. Mindegy, helyre kéne tenni, merthogy szegény beteg is, sebláz, vagy mi, meg hát hogy néznek már ki. Ja és mindezt persze pro bono, mert annak a lánynak is ezt csinálták a tévében, különben meg tényleg mit szólnak majd a papok, ejnye. A lányzó végül természetesen még a főcím előtt asztalra kerül, dokijaink megtesznek mindent az épségéért. Ja és Liz terhes. Hűűűűű.

A műtét után nem sokkal Christian a rendelő előtt belebotlik egy rakás gyertyába és hívőbe. Agatháért imádkoznak, hiszen hát megérintette őt az Isten. Meg hogy imádkozzonő is másokért, például egy spanyolajkú család kisfiáért, akinek farka nőtt. Mármint valami csökevénye. Sean be is megy megkérni papékat, hogy ugyan paterolják már el a népséget a rendelő elől, meg mondják már el a hívő lelkeknek, hogy Agatha valójában kamuzott egy irtó nagyot, de Malley, a főpap nem enged. Inkább letolja Seant, hogy ejnye, hogy nem hisz, és bejelenti, hogy Agathát majd a Vatikán vizsgálja felül stigma ügyben. Leginkább.

Tovább
Címkék: kés/alatt
2 komment

Kés/alatt 2x07 – Naomi Gaines

2008. november 04. 11:00 - Madmoazell

Ahelyett, hogy rögtön beleugranánk Ava és Matt ágyikójába, mai első lépésként megismerhetjük Mrs. Declant, aki kicsit zavarodott tekintettel üldögél McNamara és Troy doktorbácsik irodájában. Szegénynek kapásból nyugdíjas jegyet adtak el a moziban, emiatt döntött úgy, hogy meglátogatja a fiúkat, de most már kicsit megbánta. Na nem azt, hogy felvarrassa a pofiját, hanem azt, hogy pont itt tegye mindezt. A hölgy a váróban ugyanis meggyőzte, hogy rosszul tenné. Naná, hogy Bobbi Broderick támad újra. Vagyis most támad csak igazán. Meg a hasát is mutogatja, ami tényleg elég randa. Ja igen, és a hölgy elég korrektül csinálja, amit csinál, nem akar perelni, nem akar új műtétet, hanem nyilvános elismerését annak, hogy meggyalázták a testét, ennek érdekében már fel is hívott egy riportert. Már hiányzott a stressz.

Sean baromira ki van akadva Bobbin, de Juliát a napi dráma sokkal jobban érdekli az újságban, egészen konkrétan az, hogy egy csávó már a harmadik nőt erőszakolta meg a hónapban. Emberünket a média már el is nevezte Késesnek, Julia pedig jól betojik, mikor kiderül, hogy mindez tőlük 6 kilométerre történt, be is rendel egy riasztót a házba. Az utolsó áldozat amúgy egy modell, Naomi Gaines. Bingó, napibeteg lesz belőle. Nem is akárhogy.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x06 – Bobbi Broderick

2008. október 28. 13:00 - Madmoazell

Liz a hasát simogatja éppen, mikor Sean meglepi. A könnyei is potyognak, a hormonok miatt. Liz ugyanis teherbe szeretne esni, még az se stresszeli, hogy kicsit idős már a témához. Őt nem, de a meddőségi központot igen, ugyanis problémáznak a korán, és nem igazán pesztrálják az ötletét. Christian persze rögtön nekiáll cseszegetni, hogy sose késő, meg úgy egyáltalán, ez nem gáz, és Liz záros időn belül le is lép, Sean meg nekiáll hegyibeszédet tartani, hogy attól még, mert másokon éli ki magát, Wilburt nem hozza vissza semmi.

Napibetegünk Mrs. Broderick, egy tisztes középkorú asszony. A hölgyemény kicsit furcsa, úgy tűnik, ráunt a háztartásbeli feleség szerepére, most épp állásinterjú előtt áll, amire rendbe kéne hozatnia magát. Mármint a hasát, csak hogy úgy nézzen ki, mint azok a lányok, akikkel versenyben lesz a melóért. Sean előadja neki a kötelező irányelveket, no cigi, no napozás, sőt, Bobbi kap egy szép paksamétát a műtéthez, csak hogy átolvashassa, mielőtt aláírja. Bobbi nem olvassa át, csak aláír. Hmmm.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x05 – Joel Gideon

2008. október 21. 13:00 - Madmoazell

Sean kocsival tart hazafele, fülén lóg a telefon, és épp azt tárgyalják Juliával, hogy citromos, fokhagymás vagy narancsos csirke legyen a vacsi, mikor a kocsi szépen belerepül egy másikba, dirr-durr és csitt-csatt. Még jó, hogy van légzsák. Szerencsére nem olyan hatalmas a baj, Christian rögtön neki is áll pátyolgatni barátját a kórházban. A szitu súlyát jelezheti az is, hogy Sean egy szisszenés nélkül bírta a seb összevarrását, ergo sokkot kapott, valami nincs rendben. És még a cipője sincs meg. A nagyobb baj az, hogy a másik sofőr meghalt. Na ha erre nem borul ki McNamara doki, akkor semmire.

Christian már otthon van, téblábol fel és alá a lakásban, mikor kopogtatnak, és beesik Gina. Wilburt keresi ezerrel, de bukja a dolgot, a gyerkőc nincs a lakásban. Pedig milyen szép gyerekrablás lenne. Mikor kiderül, hogy James, az igazi apuci vitte el magával, Gina rájön, hogy most igazi bibi van, pláne, amikor Christian közli vele, hogy ennyi, húzhat ő is el innen a fenébe. Gina még próbálja győzködni, hogy Christian ezt nem teheti meg, nem lehet ilyen kis nyámnyila, hogy hagyja a gyereket elvinni, meglátjuk, mi lesz belőle.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x04 – Mrs. Grubman

2008. október 07. 12:00 - Madmoazell

Annie, Sean és Julia McNamara egyetlen pici leánya pubertál, egészen konkrétan nekiáll premenstruálni. Ő ezt ugyan először le akarja zavarni azzal, hogy szúnyog csípett bele a bugyijába, ami nem is az övé, de aztán anyu és apu kitalálják, hogy ez csakis a gonosz csúnya pubertás bácsi lehet. Nem nagyon érti a lányzó, hogy mi van, még csak 8 éves. Apucit ez nem veti vissza abban, hogy kicsivel később egy gimnazista pompomlány fenekéről szabja le a ráncokat, és persze a rendelőben megindul az észosztás, hogy micsoda dolog már ilyen fiatalokon műtétet végrehajtani. Christianből persze lassan kibukik, hogy Wilbur miatt van teljesen kiakadva, bár elég nehéz a helyzete, tekintettel arra, hogy a gyerkőc vér szerinti szüleivel kell „megküzdenie”. Sean erre felvezeti, hogy Annie tele van hormonokkal, és nem normális, hogy már meg is jön neki, de hát ezek a fiatalok…

Julia és Suzanne barátnője elég meglepő módját választják annak, hogy megünnepeljék Annie „mensi-korba” lépését – Mensi-hercegnő bulit fognak tartani. Óje. Nagyon kreatív ötlet, bár Juliának annyira nem begyere. Suzanne, a barátnő amúgy most állt le a botox-szal, mert rájött, az egészséges ételek jobbak, mint a plasztikai műtétek, ezen Julia teljesen lehidal. Hát, végülis férjura ezt nem sűrűn mondogatja neki.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x03 – Manya Mabika

2008. szeptember 30. 14:00 - Madmoazell

Napibetegünk Ms. Manya Mabika, aki egy elég drámai háttértörténetet hozott magával a rendelőbe. A hölgy modell, és nagyon bántja, hogy nem hogy orgazmusa nincs, de még csak érezni se érez sokat a csiklójával. Merthogy nemiszerv-csonkítás áldozata lett a messzi Áfrikában, Szomáliában. Ahogy meséli a dokiknak a történetét, látni a fiúk arcán, hogy most kicsit visszazuhantak a valóságba, merthogy ilyenek tényleg történnek még manapság is. Sean már belekezdene abba, hogy a klitorisz helyreállítása egyelőre csak fizikailag lehetséges, tehát „úgy fog kinézni, mintha”, de az érzékelést nehezebb lesz visszahozni, mikor belevág Christian, hogy van kísérleti módszer rá, lábujjhegyből vesznek ki hozzá ideget. Kicsit morbid, és egyelőre csak pár esetben próbálták ki, de hátha. Manyának ez a hátha számít. Veszíteni már úgyse veszíthet semmit.


Christian amúgy rögtön le is akar csapni a műtétre, hogy Sean majd csak asszisztál neki, de mi tudjuk, hogy kettejük közül ő a gyengusabb (még ha puncikról is van szó). Mondjuk ezzel az erővel Liz is műthetne, mégiscsak ő a csiklószakértő, és mikor megkérdezik őt is, hihetetlenül kiakad, hogy miért verik a...z asztalt a fiúk, és miért nem azzal foglalkoznak, hogy a legjobb doki műtse meg szegény lányt. Érthető, de hát ők pasiból vannak.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x02 – Christian Troy

2008. szeptember 23. 13:06 - Madmoazell

Libby Zucker miatt fáj mindenkinek a feje, aki csak él és mozog a rendelőben. A hölgy ugyanis az előző rész végén szépen főbe lőtte a haversrácot, és persze a McNamara/Troy-on csattan az egész. Ez valahogy olyan megszokott… Liz és Sean épp ezt tárgyalják, mikor megérkezik Christian, akinek nem volt túl jó reggele, merthogy az aktuális kufirc-partnerére rájött a tüsszögés a tollpárnától, és jól orrba vágta Dr. Troyt. Szomorú. Az viszont kevésbé, hogy Sean yip-je teljesen eltűnt, ergo már nem remegnek a praclijai, lehet műteni is. Christian rögtön fel is ajánlja eltört nóziját a cél érdekében, bár az komoly dilemmája, hogy már sose lesz tökéletes. Jaj. Sean hiába van felpörögve a műthetek_azonnal-témára, az asztalon fekvő beteg ütőerét konkrétan szétnyiszálja, azaz itt még lehet, hogy gondok lesznek.

Az irodában Sean első kérdése Christianhez a szokásos, mármint hogy mit nem szeret magán, de a törött orrú inkább a fenti vérfürdő okára kíváncsi. Nekiállnak vitázni, hogy akkor most Sean beteg-e, meg hogy Christian nem meri rábízni az orrát, meg különbenis, mit fog szólni a beteg, ha felébred, a néző pedig ráébred, mennyire is hiányzott már ez. Mármint a vita a fiúk között.

Tovább
Címkék: kés/alatt
Szólj hozzá!

Kés/alatt 2x01 – Erica Noughton

2008. szeptember 16. 14:09 - Madmoazell

Ott tartottunk, hogy véget ért az első évad. Sok szép néni és bácsi akarta magát még szebb nénivé és bácsivá műttetni, amiben fiaink olyan sokat tudnak segíteni. Ugye. Sean és Julia tönkremenő házasságába Christian beleoperált valamikor az első évad tájékán egy csókot, majd kiderült, hogy ő az apja Mattnek is, McNamaráék marharépa gyerkőcének. Sean az évad végén összebalhézott Escobarral, fegyvert fogott rá, meg ilyenek, és Christian újra apa lett, egy gyönyörű fekete babáé. Aki nem az övé, csak Gina hitte azt. Hehe. Folyt.köv.

 

Sean öregszik. Ezt is persze csak a pirítógépből tudja megállapítani. Christian nekiáll kérdezgetni, hogy mit nem szeret magán, mire Sean előadja, hogy az élet csodálatos, nincs gáz, viszont mikor átveszi ajándékát, egy botox-injekciót, kicsit bepörög. A 40. szülinap kemény dolog nagyon, és mivel kedveseink plasztikai sebészek, az üzlet arcai, nem árt, ha jól is néznek ki. Vicces, hogy McNamara testmozgással és helyes táplálkozással akarja magát 30-asnak láttatni. Christian persze inkább döfne. Mármint tűt. Sean viszont nem hagyja, tisztességesen akar megöregedni, és döfés helyett inkább időben érkezne meg a meglepetés szülinapi partijára. Így legalább megvan az indok, hogy miért nem kér botoxot. Csak hogy megfelelően tudja eljátszani a meglepődöttet.

Tovább
Címkék: kés/alatt
9 komment

Kés/alatt 5x13 – August Walden

2008. augusztus 26. 12:05 - Madmoazell

A bevezetőben kapunk egy kis összefoglalót arról, hogy Matt mekkora lúzer is volt az elmúlt 5 évadban, nőügyben mindenképpen – volt neki már férfi, bacis, sőt, még a szcientológus Kimber is. Most pedig? Meglátjuk. Addig viszont meghallgathatjuk, ahogy Liz felolvassa a legújabb Szívek és Szikék kritikát, ami eléggé lehúzza a sorozatot, főleg, mert Aiden egy ideje nem játszik benne, és mert Sean elég béna színész. A pasi, aki a kritikát írta, amúgy senkit nem bír, és… az a neve neki, hogy August Walden, szóval személyében készüljünk fel a napibetegre is. Christian és Liz pechére Sean meghallja a cinkelést, jól meg is sértődik, pedig Dr. Troy nekiáll kiengesztelni. Jó, hát az ő fejére senki se mondta, hogy olyan, mint egy barna papírzacsi. Na igen.

A srácok műtenek, méghozzá Rachel Ben Natant, Matt ápolónőjét. Kiderül, nemcsak ápolónő, valami több lehet ott, mert Sean épp most meséli a társaságnak, hogy a fiatalok a múltkor bezárkóztak Matt szobájába. Hogy mit csináltak, az jó kérdés, mert beszélgetni nem beszélgettek. A műtét után a dokik beszámolnak Mattnek Rachel operációinak eredményességéről. Azaz inkább az eredménytelenségről, és arról, hogy szegény lány ennél jobban már nem fog kinézni soha, és Matt is jobban tenné, ha otthagyná, mert egy ilyen szerencsétlennek ő a tökéletes fogás. Aha.

Tovább
Címkék: kés/alatt
26 komment
süti beállítások módosítása