Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 2x03 - A szépség és a szörnyeteg

2011. augusztus 25. 09:08 - Zenóbia

A már megszokott felvezetéssel indítunk, ebből két dolgot kell kiemelnem. Az egyik, hogy nem tudom mindenki számára nyilvánvaló-e a Turner és Hooch utalás, de ha nem, legyen az. Tehát Turner és Hooch = Egyik kutya, másik eb, a főszerepben Tom Hanks és egy erősen nyáladzó bullmasztiff. A másik dolog, hogy Beckett haja mennyivel jobb volt már röviden, de most komolyan. Szökőkútnak örül tehát egy enyhén becsípettnek tűnő estélyi ruhás lány, egyből meg is akar benne fürdeni. A pasija tessék lássék tiltakozik, de tiltakozás közben már gombolja is az ingét, főleg mivel a lányon már csak fehérnemű van, és azt sem tartana sokáig leimádkozni. Évődnek romantikusan a vízben, mígnem a lány észreveszi a mellettük fekvő hullát, ennyit a romantikáról, sikoly.

Castle és Alexis reggeli közben Martha-nak végszavaznak, egyébként undorítóan jól néz ki ez a nő, nem tudom hány éves lehet. Megnéztem, 1942-ben született, szerintem ez kamu. Ennyi idősen inkább bele sem gondolok nálam mi lesz a helyzet, nyilván majd gyerekeket riogatnak velem (ha rossz leszel, elvisz a csúnya néni). Főszerepet játszana egy Broadway darabban, ami évi kilenc hónap távollétet jelentene a családtól, tehát nyilván nem kapja majd meg, mert szükségünk van Martha-ra. Telefon, Castle indul a helyszínre, Alexis könyörög hadd menjen vele, ne kelljen tovább próbálnia, de Castle kegyetlen. Fehér nő, tárca és cipő eltűnt, ez utóbbit a hercegnél kell keresnünk Castle szerint, de Beckett nem hisz már a mesékben.

Tovább
Címkék: castle
10 komment

Castle 2x01 – A múlt sebei

2010. november 04. 09:00 - Neoprimitív

Eredeti cím: Deep in Death

Ott hagytuk abba, hogy Castle felkészülve a legrosszabbra bevallja Beckett-nek, ő bizony minden tiltás ellenére kutakodni kezdett az anyja halála körül, pedig ennek azonnal kénköves kirúgás volt a beígért büntetése. Ehhez képest úgy látszik, mégsem volt akkora a baj, mert az őrsön Castle éppen két cicababával fényképezkedik, miközben Beckett interjút ad. Cosmo cikk és címlap készül és nyomozónk a kinti Szabó Patrícia kérdéseire válaszolgat olyan mosollyal, mint ha a fogát húznák – talán még sincs minden rendben. Amikor kiderül, hogy Castle már nélkülözhetetlen munkatársnak állította be magát a sajtónál, elviharzik, és megpróbálja Montgomery-nél lefújni az egész cécót – hiába. A polgármesternek fontos a cikk, szóval mars vissza smúzolni.

Ryan-éknak persze nagyon tetszik az ingyen cirkusz, Beckett-et is rábeszélnék egy ilyen új fazonú egyenruhára (én is!). Castle bukkan fel a kávéfőzőnél és próbál mentegetőzni, hogy az egész nem is az ő ötlete volt, de Kate elhajtja, neki teljesen mindegy, írónk hol és mit csinál, ő szeretné végre befejezni Miss Cosmo szórakoztatását. Híresen érzékeny és figyelmes szerzőnk természetesen még mindig nem érti, mi volt a rossz abban, hogy nagy ívben tojt a másik kifejezett kívánságára. Beckett-nek nem ez a szerencsenapja, mert ahelyett, hogy a menetrend szerűen érkező hulla miatt megszabadulhatna tőle és a riporternőtől, Montgomery rálőcsöli mindkettőjüket, had legyen „életszagú” a cikk.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Castle 1x10 - A koronatanú

2010. október 11. 10:00 - Neoprimitív

Eredeti cím: Death in the Family

Évadzáróhoz érkeztünk, a nyitány ennek megfelelő. „Csak dobd be a gondjaid egy zsákba és mosolyogj” – szól a dal, míg egy lopósautó éppen elszállít egy tilosban parkoló kocsit. Az, hogy a sofőr benne ül nem tűnik fel nekik, mint ahogy az sem, hogy az ő gondjai már valóban egy zsákban vannak – kár, hogy a zsák viszont a fején, így aztán a mosoly is hiányzik.

Castle vendéget fogad: Joanna Beckett aktáját mutatja meg egy régi halottkém ismerősének. Tudja, hogy egy tíz éves ügynél szinte semmi esély sincs újat találni (nem olvas Blikket), de azért kéri, nézze át. Martha is kiszúrja a vendéget és szerinte fiacskája már megint olyan területre merészkedik, amitől jobb lenne, ha távol tartaná magát. Vagy szóljon Beckett-nek, vagy ne kutasson a háta mögött a múltjában. Rick-nek nincs ideje magyarázkodni, mert Alexis érkezik haza, akit életében először bálba hívtak. Ettől olyan boldog, hogy Castle-nak esélye sincs se kérdezősködni, se ellentmondani, csak az igen az elfogadható válasz. Boldogan merengene azon, hogy milyen jó fej is ő, mikor Martha megint visszarángatja a földre: elengedi a lányát egy fiúval, akit nem is ismer? Milyen apa az ilyen?

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 1x09 - Váltságdíj

2010. szeptember 27. 12:00 - Neoprimitív

Eredeti cím: Little Girl Lost

A cold open kivételesen csak annyi, hogy hűvös kora reggel van, ezért Beckett örömmel vegyes meglepetéssel veszi tudomásul, hogy a helyszínre érkezve Castle a kedvenc kávéjával és péksüteményével várja. Mit keres itt vasárnap hajnalban a helyett, hogy valami megfelelő adottságú ágymelegítő mellett lustálkodna? Na persze ha Castle azt hiszi, hogy a kérdése mögött esetleg féltékenység van, akkor csak álmodozik. Castle szerint mikor ő erről álmodozik, akkor Beckett nem féltékeny, hanem beszáll harmadiknak, de a mondatot a képébe tolt medvetalp miatt már nem tudja befejezni. (A magyar fordítás pont elszúrta a poént, hogy mitől kapta fel Beckett a vizet, az itt szereplő az eredeti szöveg.)

Egyébként Montgomery hívta és nagy ügy kell legyen, mert szólt, hogy nagyon siessen. Úgy látszik Beckett-et az idegesíti, hogy Castle számára egy hulla csak egy izgalmas buli, de gyorsan kiderül, hogy nem csak erről van szó – látta az új könyv címlapját. Amin a főhősnő öltözete egy szál pisztoly. A felháborodása érthető, csak butaság volt elmondani, mert a borító még csak Castle rajongói oldalán látható – ejnye nyomozó, miket olvasgat maga a neten? A lakásban Montgomery fogadja őket: a két éves Angela Candelát az otthonából rabolták el reggel. Nem, holttest nincs – akkor minek vagyunk mi itt? Castle azért, mert a gyerekrablások hivatalból az FBI felségterülete és Montgomery a testületi jó viszony szellemében bosszantani akarja őket, Kate pedig azért – nos, mert a vezető ügynök személyesen őt kérte. Bizonyos Will Sorenson és a név hallatán Beckett egyáltalán nem boldog, de szakmai fegyelem is van a világon.

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 1x07 - Szegény gazdagok

2010. szeptember 13. 12:00 - Neoprimitív

Eredeti cím: Home is where the heart stops

Vidám dallamra szállongó tollpihe – vagy öt másodpercig egész könnyed hangulatban lehetünk. Aztán a tollpihe egy vértócsában landol, a nyitott ablakon besüvítő szél felkavarja többit és a lassan kinyíló faliszéfből egy brutálisan megkínzott halott nő bukik elő, ennyit a felvezetésről. A Castle-rezidencián ma vívótőrre cserélték a lézerpisztolyokat és Martha vad zongorafutamai mellett Rick és Alexis újra játssza a klasszikus 1938-as Robin Hood végső párbaját esti testedzésként. Alexis a vívómaszk védelmében tájékoztatja apját, hogy éppen készül bepasizni, de ezt Castle egyelőre elég nyugodtan fogadja. A szokásos telefon, majd érkezünk a helyszínre, ahol Ryan allergiája miatt éppen teletüsszögi a helyszínt, nesze neked DNS minták.

A helyszíni csevelyből kiderül, hogy ez a negyedik ilyen betöréses rablás, mind jobb környéken történt. Az előző alkalommal agyonverték a tulajt, itt lelőtték (a párna volt a hangtompító), de előtte levágták az ujját a jeggyűrűvel, kedves emberek. Az áldozat özvegy volt, a lánya már itt van – Beckett nézéséből már látszik, hogy ez nem csak egy ügy lesz számára a sok közül. Castle le van döbbenve, ez az ő világa, ebben is előfordulhat ilyen? Hányszor ölnek meg ilyen helyen embereket? – kérdezi de Beckett találó válasza („mindenkit csak egyszer”) nem nyugtatja meg túlzottan.

Tovább
Címkék: castle
8 komment

Castle 1x06 - Kockázatos nyomozás

2010. szeptember 07. 15:00 - Neoprimitív

(Eredeti cím: Always buy retail)

Az első epizódra emlékeztető, jó kis horroros hangvételű nyitányt kapunk: lobogó gyertyaláng, kés hegyéről lecsöppenő vér, idegen nyelvű kántálás, egy amulett és végül az üveges szemű áldozat. A folytatás szokás szerint teljesen más: valakik éppen romhalmazt csinálnak a hálószobából, olyan vehemenciával üzekednek. Először Castle feje bukkan fel, de ne reménykedjünk, nem Beckett volt az edzőpartner. A vörös hajú lepedőakrobatával nem először gyakorolhattak, mert Castle szerint a top tízbe azért még nem fért be a mutatvány. Sorolni is kezdi, de csak kilencig jut, melyik a tizedik? Amikor Alexis megfogant – vagyis az első Mrs Castle-höz van szerencsénk. Meredith nagyon lelkes, nagyon boldog és nagyon jó híre van: olyan jó így újra együtt, hogy akár folytathatják is, visszaköltözik New York-ba. Hiába tűnik el Meredith feje újra a szemünk elől, Castle szeme nem a gyönyörtől áll keresztbe.

Még akkor is a sokk hatása alatt áll, mikor beállít a tetthelyre, ahol Beckett-ék a rituálisan elrendezett halottat vizsgálják. Úgy érzi, az őt ért csapást azonnal meg kell osztania a többiekkel, akik egyelőre nem tudják átérezni a helyzet komolyságát. Mikor végre tud a halottra is vetni egy pillantást egy korábbi alapos kutatómunka kamatozik: ezek egy vudu szertartás nyomai, sőt, ha belenéznek a halott szájába, ott is kell legyen valami. Van is, az amulett, de annak a jelentését nem ismeri. Ellenben otthon megvannak még a korábbi könyvéhez összeszedett információk, ha Beckett-et érdekelné. Oké, lássuk a forrásokat, Espositóék addig fussák le a kötelező köröket.

Tovább
Címkék: castle
3 komment

Castle 1x05 - Jéghideg ölelés

2010. szeptember 03. 12:46 - Neoprimitív

(Eredeti cím: A Chill Goes Through her Veins)

Vékonyka gyerekhang énekel az elmúló fájdalomról, a levegőben pedig mintha egy szellem vagy angyal lebegne a sötétben. Aztán fényszórók gyulladnak fel és az angyal már nem lebeg, hanem egy betonvas rácson hever és nem is annyira angyali, hanem inkább halott. És csöpög.
A telefon pedig csörög, mégpedig Beckett ágya mellett, így pár snittben láthatjuk a reggeli készülődést: az ékszeres dobozból, amit egy házaspár képe díszít, férfióra kerül a csuklóra, láncon függő gyűrű a nyakba, majd a fiókból pisztoly a tokjába – mehetünk. A helyszínen – ami egy építkezés – Esposito és Castle várja, az utóbbi teljesen fel van dobva. Az első igazi hideg nyomos esete, ezúttal szó szerint, ugyanis a már látott hulla jéggé van fagyva és most olvadozik. Ezért aztán Lanie sem tud pontosabbat mondani a haláláról egyelőre, Beckett pedig egy közeli képet kér az arcáról, hogy az adatbázisban megkereshessék.

Castle Discovery Channel-es ideái hamar szertefoszlanak – az arcfelismerő rendszer biofeedback-en alapul, azaz négyüknek kell végignyálazni egy irdatlan kupac aktát az eltűnt személyekről, hátha felismerik. Mázli, hogy Lanie gyorsan telefonál, azonosítani tudta a halottat. Melanie ujjlenyomata kábítószeres múltja miatt volt a rendszerben. Az biztos, hogy a holttestet fagyottan szállították a helyszínre, de a gyilkosság időpontjára vonatkozóan olyan nyakatekerten fogalmaz, ami előbb-utóbb Beckettnek is feltűnik. Nem véletlenül: Melanie Cavanagh-t öt éve fagyasztották le. Igaza volt Castle-nak, ez az igazi hideg nyom!

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 1x04 – Szex, zsarolás, politika

2010. augusztus 31. 10:00 - Neoprimitív

(Eredeti cím: Hell Hath No Fury)

Elég zavaros cold opennel nyitunk, de a szőnyegből előbukkanó hulla, a homlokán egy decens lyukkal már egyértelmű. Castle mai feladatának az irodai kávé minősítését tűzte ki. Végül az akkusavban oldott majompisi metaforánál marad (bocs, maradtam az angol változatnál, a magyarnak sokadik meghallgatásra sem volt értelme), Beckett csak azt nem érti, hogy mindezt miért kell megosztania vele? Nem lenne dolga a ma megjelenő könyve körül? Áááá, dehogy, neki pont jó itt – na erre már a nyomozónál is leesik a tantusz: Castle egy hangyányit be van tojva a könyv fogadtatásától. A bejövő riasztás éppen kapóra jön, hogy ejtsék a témát.

A szokatlan páros híre már a helyszínt biztosító rendőrökig is elért, ezért Beckett egy bájos mosoly kíséretében figyelmezteti írónkat, hogy ha még egyszer mások előtt „múzsámnak” meri nevezni, megöli, oké? Halottunk egy elég dizájnos szőnyeget tett tönkre (Castle suttyomban készít is róla néhány képet a mobiljával). A lakás frissen beköltözött lakói azt hitték, rájuk mosolygott a szerencse, mikor a feltekert textilt pár saroknyira egy kukában meglátták, arra nem számítottak, hogy extra ajándék is jár vele. Tárca, igazolvány sehol, de mielőtt az adatbázist hívnák segítségül Castle kiböki, hogy ő ismeri az áldozatot – főcím.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 1x03 - Kiközösítettek

2010. augusztus 09. 07:24 - Neoprimitív

 

(Eredeti cím: Hell Hath No Fury)

Kellemes zene, a kora őszi napkeltében egy jóképű srác ringatózik egy csónakban. Kár, hogy az idillt a mellét ékesítő nagy vérfolt hazavágja. Castle a reggeli kávé mellé két jó hírt is kap: elkísérhetné Alexist az osztálykirándulásra és Martha ezentúl életvezetési tanácsadással fog foglakozni. Egy fontos ügyfele már van is – a névjegykártyája szerint –, mégpedig kedves fiacskája. Castle hiába próbál tiltakozni, Martha érvelése megfellebbezhetetlen: ő eddig is beleszólt minden lépésébe és íme, sikeres lett. Castle arcán látszik, hogy az ok-okozati összefüggést ő nem egészen így látja, viszont Martha felspannolt hangulata egyben Alexis kérésének is betesz: Castle egyszerűen nem meri Marthát egyedül hagyni az otthonukban. A további vitát a telefon szakítja félbe, hívnak a halottak.

Lanie-ből csokifagyi lesz, ha sokáig vizsgálgatja vízben állva a hullát, de szerencsére erre nincs szükség. A srác Donny Kendall, egy elit előkészítő gimi végzős diákja és a vér hiányából meg a cipőjén lévő sárból ítélve nem a csónakban kapta a golyót. Beckett szolgái szét száguldanak park-szerin tova vértócsát és töltényhüvelyt keresni, ő meg Castle-lal megy a szülőkhöz. Azok nem furcsálták, hogy nem jött este haza. Rendszeresen az osztálytársaival volt együtt, már általánosban kialakult a baráti kör, hol itt, hol ott jöttek össze. Castle beleszól, hogy persze csak addig, amíg ők el nem költöztek. A papa elismeri, hogy igen, a Lehmann bukásával ők is padlót fogtak és ezt Donny elég nehezen viselte, de nem hagyta el magát. Beckett tudni szeretné, honnan szedte Castle, hogy el kellett költözzenek, pedig egyszerű, a műtárgyak egy része (pl. a kínai paraván) túl nagy ebbe a lakásba. Castle viszont arra kíváncsi, hogy ha beütött a córesz, akkor miből fizették a drága sulit? Ő is járt oda, és sok más mellett innen is kicsapták – most persze mindegyik iskola pumpolja, mint öregdiákot. E mögött sincs kivételesen semmi rejtély, a szülők korábbi bőkezűsége nem merült feledésbe és mivel a srác tehetséges volt, az iskola ösztöndíjat biztosított neki. Az éjszakai Central Parki kirándulásről azonban a dirinek fogalma sincs, inkább útba igazítja Beckett-éket a haveri körhöz.

Tovább
Címkék: castle
2 komment

Castle 1x02 - Veszedelmes viszonyok

2010. július 31. 20:20 - Neoprimitív

(Eredeti cím: Nanny McDead)

Pinkkel nyitunk, aki egy padlón heverő telefonból énekli, hogy "I wanna have a fight", de közben már húz is le a kamera az alagsorba, ahol valaki abszolút nem rendeltetésszerűen használja a társasház közös szárítógépét: a ruhákat le szokták előbb venni, mielőtt begyömöszölik a gépbe. Az őrsön közben Castle mond le minden kártérítési igényéről, ha tanulmányi kirándulásain valami baj érné. Beckett reménykedve kérdezi, hogy akkor máris lőhet-e, de egyelőre még nem Castle-ből lesz az aktuális hulla. Beckett el, Castle-ra még papírmunka vár.

Az alagsorban Ryan és Esposito röviden tájékoztatják Beckettet arról, amit eddig megtudtak (az áldozat a 12/f-ben lakó családnál volt dada), így megvan a személyazonosság, a padlón heverő, horpadt fehérítős flakon képében pedig a gyilkos fegyver is, öröm az ilyen nap. Beárnyékolja az örömét, hogy a 12/f-be igyekezvén a kajánul vigyorgó Castle fogadja, pedig ő olyan szívesen hagyta volna az őrsön. Castle viszont már a tetem nevét is tudja (a portástól, aki szintén rajongó) és ismét flört üzemmódba kapcsolna, még mindig hiába. A jól szituált család elmondja, hogy Sarah délelőttönként jött, kimosott, kettőre ment a gyerekért a suliba, majd hol a papa, hol a mama jött haza vacsorára, előző este éppen a férj. A hátrahagyott cuccai között pedig nincs ott a mobilja, amin a mama kereste ma, mikor hallotta, hogy nem ment el a gyerekért. Volt egy fiúja, Brent, de már szakítottak, többet nem tudnak róla. Castle még kérdezősködne, de Beckett véget vet a zenének, és megy értesíteni a halott szüleit. Castle először döbben rá, hogy vannak ennek a munkának olyan részei, amit nem lehet jópofizással letudni.

Tovább
Címkék: castle
10 komment
süti beállítások módosítása