Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 2x14 - Ki lakott a házacskámban?

2011. november 11. 14:00 - Zenóbia

Fiatal boldog család ér haza valahonnan, majd döbbenten fedezik fel, hogy valaki evett a konyhájukban és még el sem mosogatott, valaki aludt az ágyukban és még be sem ágyazott, valaki aludt a kislány ágyában is, sőt még most is benne alszik. Alussza örök álmát. Castle kora reggel hangosan örül az újságnak, leginkább annak ami benne van, a legkapósabb agglegények között a kilencedik helyen végzett, persze Martha lehűti, tavaly még a hetedik voltál édes fiam. És ő végigolvassa a cikket is, amiben megemlítik csak úgy mellesleg, hogy Castle jövőre már lehet, hogy nem lesz agglegény, hiszen romantikus kapcsolatban él Beckettel. Most akkor mindenki képzelje el Beckett reakcióját a cikkre. Megvan? Castle-nak is megvan, enyhe félelem ül ki a fejére. A telefon csörög, soha senki nem örült még így egy hullának, inkább hetven hulla, mint hogy Kate elolvassa a cikket. A hulla, akit mégsem hívhatunk Hófehérkének, mert hogy pasi a lelkem, marad hulla.

Szóval a hulla a kislány rózsaszín baldachinos ágyában aludt, mit árul ez el róla? Na jó, abbahagyom a hülye költői kérdéseket, különben is Castle szerint csak annyit, hogy jobban szerette a puha vánkost. A lényeg, hogy nyakon szúrták egy tűvel, az injekciótól pedig leállt a szíve. Ryanék a konyhában találtak egy fényképezőgépet, a pasas mindent lefényképezett mielőtt beköltözött, hogy aztán ugyanúgy hagyhassa a lakást, mint ahogy volt. Ez egy ilyen elitebb fajta csöves lehetett, derogált neki az aluljáró, amit amúgy maximálisan megértek, így éppen nyaraló családokat pécézett ki, jelen esetben Dysonékat. Ryanék összevissza szivatják Castle-t, mert természetesen ők már olvasták a cikket, amúgy le merem fogadni, hogy Beckett is olvasta már, csak úgy tesz mintha. Közben megvan a csöves ujjlenyomata, Douglas Bishop, ittas garázdaságért már elkapták egyszer. Ketamin nevű érzéstelenítőt kapott, egy lónak is elegendő mennyiséget. Megérkezik azonosítani az áldozat húga a férjével, utoljára egy munkahelyi bulin találkoztak a reptéren, ahol hugi férje is dolgozik. Nem tudnak senki ellenségről, Douglast mindenki szerette, na persze, ez ilyen szeretetteljes világ, induljunk a mezőre virágot szedni de rögtön.

Tovább
Címkék: castle
3 komment

Castle 2x13 - A maffia maffiája

2011. november 03. 11:39 - Zenóbia

Vidám kis zenére festenek a festők fehérre egy szobát, mígnem egyikük hengerére piros szín keveredik. Majd nem csak a hengerére, hanem a homlokára és a szemébe is befolyik a vér, ami a felettük lévő lakásból csepeg át a plafonon. Mennyi vér kell ehhez, hogy eláztassa az alattunk lakót, azta!? Az áldozat Jack Coonan az Ír maffia volt végrehajtója, akit valami vérprofi bérgyilkosnak kellett kinyírnia, mert úgy ejtett rajta 35 lyukat egy késsel, hogy neki még a fegyverét sem volt ideje előhúzni. A srácok vad eszmefuttatásba kezdenek a bérgyilkos nindzsák pontos meghatározásáról, aztán Castle felfedezi, hogy a hulla Johnny Vong rajongó volt, akit csak Ryan nem ismer, mert ő nem néz éjszaka tévét. Vong az amerikai álmot adja elő a tv shopon, itt még a szar is aranyból van, azaz hogyan gazdagodjunk meg munka és pénz nélkül. Kezdjünk el porszívót vagy univerzális zsíroldót árulni?!

Jacky bátyja volt a jófiú a családban, és jön a tipikus indokkal, hogy magukra voltak utalva fiatal korukban, így a bátyjának muszáj volt az utca legkeményebb csávójává változnia, akire hamar fel is figyelt Finn Rourke, a maffiafőnök. A munkájáról viszont nem mesélt, így nem sok hasznát vesszük a tesónak. Az Ír maffia kocsmája előtt Beckett megkéri Castle-t, hogy lehetőleg maradjon csöndben és vágjon kemény arcot, amit egyből gyakorolni is kezd. Már a pultos is egy igazi menő csávó, puszta kézzel veszi ki a záptojást az üveg trutyiból, és marcangolja szét a fogaival, igazán rémisztő látvány. Természetesen Castle-nak több sem kell, már nyúl is az üvegbe a tojásért, amit aztán elegánsan egyből bele is hány egy kis tálkába. Ha valaki tudja, hogy milyen tojás az és miért eszik az írek, akkor ossza meg velem légyszi. Finn Rourke közli Beckettel, hogy húzzanak a bélbe, itt senki nem fog emlékezni még a saját anyja nevére sem, ha a zsarukról van szó. A fenyegetés közben verekedés hangjai hallatszanak egy másik helységből, természetesen megnézzük jól, hogy mi történik. Az, hogy éppen szétverik Mario Mendoza, azaz Trucho fejét, de inkább a verést választja, mint Beckettet, ki érti ezt.

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 2x12 - Nők gyűrűjében

2011. október 27. 14:03 - Zenóbia

Menyasszony zárt ajtón kopogtat Sophie-t szólongatva, aki nem reagál, ez pedig erős aggodalommal tölti el a megjelenő örömanyát és sleppjét. A menyasszony egyébként Alyssa Milano a Bűbájos boszorkákból, itt sem néz ki rosszabbul, bár mintha sminkelhették volna erősebben is, mert kissé fáradtnak tűnik az arca. Szerencsére vagy inkább szerencsétlenségre egy arra járó takarítónő beengedi őket a szobába, ahol látszólag egy darab Sophie sincs, amíg be nem nézünk a szekrénybe. De a menyasszony benéz, Sophie meg visszanéz rá, csak nem tud kacsintani, mert halott. Ezt mondjuk nem kívánnám az esküvőm napjára. Sophie ritka randa hulla egyébként. Castle-nál első látásra értelmezhetetlen cselekedet folyik, Alexis celluxozza vadul a lábát, majd a kezét is egy székhez, és a száját is leragasztja, Castle külön kérésére. Mindezt azért, hogy rájöjjön, a következő fejezetben hogyan fog Nikki Heat kiszabadulni egy szorult helyzetből.

Miután Alexis kirámolja a védekezésképtelen Castle tárcáját, el is indulnak Marthaval próbára és shoppingolni. Ebben a részben amúgy nem tudom mi történt, de nem csak a menyasszony néz ki iszonyú fáradtnak, hanem Castle szemei alatt is akkora táskák vannak, mint aki nem aludt egy hete. Vagy csak én nézem erősebb fénynél mint szoktam. Persze ahogy kilépnek az ajtón csörög a telefon, Beckett az. A telefon az üveg dohányzóasztalon, Castle pedig eljut odáig, hogy oldalról rádől az asztalra, ami várakozásaimmal ellentétben nem törik össze, de igaz, így is elég rosszul néz ki ma, nem hiányoznak neki még az üvegszilánkok is az arcába. Innen vajon hogyan tovább, kíváncsian várom. Lanie vázolja a helyzetet, Sophie-t éjjel 3-5 között hátulról megfojtották, az egyik fülbevalóját pedig kitépték a füléből, de nincs a szobában.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 2x11 - Az ötödik golyó

2011. október 20. 12:00 - Zenóbia

Castle kivételesen előbb odaér a helyszínre mint Beckett, ezt az időt pedig arra használja ki, hogy egy póznához kötött kutyával barátkozzon, akit egyből szeretne társául fogadni, Sherlocknak nevezni, sapkát rakni a fejére, nagyítót tenni a szájába. Szegény kutya. Ki tudja mit hoz még ez a rész, lássuk a hullát. El ne feledjem, Kate új kabátban, ráadásul pirosban. Az áldozat Victor Fink galériatulajdonos, a helyszín pedig a galéria, ahonnan a szomszédok este tíz után hallották a lövéseket. Az asszisztens, Darius szerint nyolckor zártak, a gyilkos nem vitt el semmit, a kamera pedig csak kamu, be sincs kötve. Ugye-ugye meg kellett volna gondolni, hogy min érdemes spórolni. Victor menekült a gyilkos elől, így az nem túl elegánsan kénytelen volt hátba lőni, kétszer is, biztos ami tuti. Ryan hiába veti be minden matematikai tudományát, mégsem boldogul a feladvánnyal, ezért megosztja velünk is. Szóval a galériában öt töltényhüvely van elszórva, ebből az áldozat hátában van két golyó, a falban még kettő, de nincs meg az ötödik. Hány éves a kapitány?

Castle szerint az ötödik golyó jégből készült, szerintem meg ez az ötlet légből, höhö, bocs. Ryan szerint a jéggolyó is ütött volna lukat, azaz léket, Beckett nem értékeli a fantasztikus és csak egészen enyhén erőltetett poénokat. Victort a halála előtt egy órával hívta valaki telefonon, egy titkosított számról. A hívást New Yorkból indították egy olyan telefonról, ami a Bahreain mobilszolgáltatóé, azaz sosem kapnak rá végzést, sok sikert. Tanú keresés közben találnak egy fickót az utcán, aki nem tudja ki ő, hol lakik és mit csinál ott ahol éppen van, se igazolvány, se tárca, se memória, behozták Ryannek, boldoguljon vele ahogy akar. Victor feleségének az a legnagyobb problémája, hogy most mi a fene lesz a melleivel, amit csakis a férje kedvéért csináltatott meg. Aki pedig rettentően utálta a férjét, az Rocco az előző asszisztens, valami pénzügy miatt, de Rocco nyápic alak, így a gyilkosságot nem nézi ki belőle. Gondolom azért ezt leellenőrizzük mi is.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Castle 2x10 - Kémkedni veszélyes

2011. október 13. 14:00 - Zenóbia

Jó seggű lány óriás pizzás dobozzal, (ez a két dolog nagyjából elég is, hogy a nők nagy része máris utálja) lopakodik ki a folyosói szemétledobóhoz, ami természetesen tele van, és természetesen a tuszkolástól egyszer csak leesik egy hulla a jó seggű lány orra elé, aki ettől sikító frászt kap. Ő sem fog többé pizzát rendelni. Mindeközben Castle mit sem sejtve idegesíti Marthat, aki egy darabot tanulna, ha ő nem játszana kommandósat egy játék helikopterrel éppen. Hazaér Alexis is, akinek három napos gyakorlatot kell eltölteni egy közhivatalban, vajon mi lesz az a közhivatal, na vajon mi? És igen, a nyertesnek megint nem jár csoki, tudom-tudom, abbahagyom. Szóval holnap reggel Beckett már nem csak Castle-nak, hanem Alexisnek is eligazítást tart. Nyakába veszi az egész családot. Most jött el a pillanat, hogy Castle is tudomást szerezzen az újabb hulláról, így Martha nyugodtan tanulhat végre.

Ó, itt van Lanie, már nagyon hiányzott, bár Perlmutternek nagyon bírom a bunkóságát. A hullát mellkason lőtték. Castle is befut a helyszínre, befogott orral, mert finnyás, és nem bírja a hulla és a szemétszagot egyszerre. Orrcsipesz? Ryan vele szemben bírja a szagokat, előugrik egy konténernyi szemétből, ahol megtalálta a hulla pénztárcáját. A hulla Sam Parker, nem idevalósi és a 15. emeleten lőtték le. Biztosan meglátogatott itt valakit. Vagy nem, majd megtudjuk. Másnap reggelre okosabbak lesznek, Sam Connecticutban élt a feleségével és két gyerekével, irány a hullaház, hogy kikérdezhessék az asszonyt. Ahol hullaházhoz nem illően szappanopera zajlik, mert nem egy feleség van, hanem egy feleség és egy menyasszony. Sam tudott élni. Még ha nem is túl sokáig.

Tovább
Címkék: castle
3 komment

Castle 2x09 - Holtan is szeretlek

2011. október 06. 14:00 - Zenóbia

Házaspár araszol lassan kifelé a parkolóházból, közben az asszony firtatja, hogy a férj miért bámulta a főnöknője melleit, a férj meg tagad, dehogy bámultam, rosszul láttad, sújtson le rám az ég, ha hazudok. Legközelebb majd gondolkodik, mielőtt megszólal, az ég nem ismer tréfát, és agyondobja a szélvédőjüket egy hullával. Na ugye, hogy a mellét nézted?! Castle-t írás közben először az zavarja meg, hogy egy telefonbeszélgetésből úgy hallatszik, mintha Alexis életében először titkolna előle valamit, másodszor pedig a hulla. Gyanítom, hogy a második nagyobb boldogsággal tölti el. A helyszínen meglepődnek, mert a Kapitány is jelen van, még pedig azért, mert az áldozat Jack Buckley, a helyettes államügyész és ügyeletes jófiú a zsaruk szemében, mert minden bűnözőt rács mögé dugott, sosem kötött alkut. Amit így hirtelen megtudunk róla, hogy nem adta magát könnyen a gyilkosnak, metróval járt, elvált, és a polgármester természetesen már holnap tudni akarja, hogy ki nyírta ki. Hajrá.

Beckették első útja a hivatalba vezet, ahol Buckley titkárnői gazdagítják őket úgy százhatvan darab rosszarcú fickó adataival akiket lecsukatott, illetve egy szokatlan infóval, miszerint hétfőn behoztak egy ijesztő pasit bilincsben, akivel Buckley nagyon veszekedett. A pasinak jó napjai vannak, újra megkirándultatják, csak most Beckett kedvéért. Mr. Knox alibijét nem kevesebb mint egy pap igazolja, aki a mentora az Anonim Alkoholistáknál. Neki bezzeg bejön az istentől kapott alibi, nem úgy, mint az előző részben Winstonnak. A veszekedésnek az volt az oka, hogy Buckley megvádolta testi sértéssel, amit nem ő követett el, de ezt nem vette be az államügyész agya. Ryan ellenőrizte Buckley metrókártyáját, amiből látszik, hogy a halála napján változtatott a megszokott útvonalán. Esposito közben beszélt a lakása portásával, akitől megtudjuk, hogy valaki nagyon akart Buckley-val találkozni, úgy kellett kidobni. A gyilkosság reggelén pedig ugyanez a fickó settenkedett a környéken, vesztére kép is készült róla, ha ezt tudja biztos nem ilyen hülye arcot vág.

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 2x08 – A rossz hír hozója

2011. október 01. 10:15 - Zenóbia

Biciklis futár száguld keresztül a városon, mint akinek petárdát dugtak a seggébe. A száguldást rá várakozó fekete autó állítja meg, elegánsan kigördül elé, futárunk pedig kevésbé elegánsan elterül a földön, a történet kedvéért holtan. Az autóból maszkos férfi ugrik ki, szerzi meg a csomagját, majd elhajt. Eközben Alexis vezeti be Martha-t az internetes kapcsolattartás rejtelmeibe, épp profilt gyártanak a „MyFace”-en. Martha természetesen húsz éves kori fényképet tesz fel magáról, mi mást. Ebből kellemes viccelődés fakad, Castle letámad egy tükröt ellenőrizni, hogy tegnap óta tényleg magasabb lett-e a homloka. Itt megragadnám az alkalmat, és kérném az összes erősen kopaszodó férfit, hogy tolja már le azt a három szál haját, mert az férfias, a három szál hajhoz való ragaszkodás viszont szánalmas, köszönjük a nép nevében.

A tett helyszínére érve Castle próbálja első körben elmondani Beckettnek, hogy mi történt, de mivel ő a saját fogantatásától indul, ezért Beckett inkább átvált Espositora. Éles elmével levonják a következtetést, hogy a futárt a csomag miatt ölték meg. Nohát. Miközben a Kapitánynak vázolják a helyzetet, ő nagyon gondterhelten papírokat igazgat, túl kicsi az ügyfelderítési arányuk, emiatt szar az értékelésük, emiatt szar az élet, de lesz ez még szarabb is, jön Esposito a hírrel, miszerint a csomagot egy vélhetően arab, vélhetően terrorista fickó küldte az egyik rendőrkapitányságra. Beckették berontanak a feltételezett arab csomagküldő terrorista lakásába, ahol egy becsövezett vénasszonyt találnak, aki nem a következő bombát gyártja lelkesen, hanem a Rosalindát nézi a tévében. Kis csalódás látszik az arcokon. Aztán már csak kínosabb lesz a dolog, mikor kiderül, hogy a futárcégnél elírták a nevet, és ezért hangzott arab terroristának.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 2x06 - Vámpírok alkonya

2011. szeptember 15. 11:31 - Zenóbia

Felvezetés még mindig nincs. Westernhősnek öltözött Castle pörgeti a pisztolyt ezerrel, jó sokat gyakorolhatta, elég jól megy neki. Szerinte nem westernhős hanem űrcowboy, szerintem meg tökmindegy, Alexis szerint viszont ez a jelmez már volt egyszer. Ráadásul idén nem akar menni cukorkát kunyerálni Castle-lel, akinek a lelkesedését figyelembe véve, még hetvenhárom évesen is ott fog a görbe botjával kopogtatni az ajtókon. Alexis iskolai feladata egy tojásra vigyázni.(?) Arcot is rajzolt neki, és elnevezték Dickens Twist Olivérjéből Fagin után, aki egy bűnbanda visszataszító főnöke. Végül is valóban, egy tojásnál nincs félelmetesebb látvány. Nyomozóink kivételesen éjszakai portyára indulnak egy hullát megnézni, ráadásul egy temetőbe, Halloween idején, nagyon stílszerű. A hulla is az. Karóval szúrták át a szívét, és vámpírfogakkal rendelkezik. Buffy erre járt. – mondja Castle. A boncteremben Lanie nekiveselkedik kihúzni emberünk(?)ből a cöveket, de Castle közbelép, mert ha tényleg vámpír, akkor feléled. Azonban ez nem tartja vissza a realitások talaján élő Lanie-t. Na, van egy lukas hullánk.

A tépőfogai koronák, a combartériáján át megcsapolták, és a gyilkos parókát viselt a testen talált hajszálakból ítélve. Feketét. Kiderül, hogy ha valakit át akarsz döfni egy cövekkel, akkor ahhoz kalapács is kell, blöe. Szerencsére mire átkalapácsoltak rajta egy botot, már halott volt, egy fejsérülés segített rajta. Castle ismeri a legjobb agyargyártót a környéken, majd ő megmondja, ki a Luggatott Fiú. Pontosabban ki volt. Vámpír Klub nevű helyen vagyunk, frankó jelmezekkel, Castle innen szokott kölcsönözni. Ajánl is Beckettnek egyből egy nővérke jelmezt, mi mást. Luggatott Fiút azonosítja a fogdoki, Varjú (az eredetiben Holló, nem mindegy, de így jártunk) néven, nem túl fantáziadús. Míg dokink kikeresi a rendes nevét és címét, addig Castle vámpírfogsorra vált, ritka idétlenül fest vele. Luggatott Fiú=Varjú=Matthew, a házinéni szerint csendes félénk srác volt, aki képregényeket rajzolt, Castle pedig elájul, mert Beckett tudja kicsoda Frank Miller. A fiú egy képregénykönyvön dolgozott, és nem is rosszul. Volt vámpírbarátnője is, akivel nemrég összevesztek. Minő véletlen, a lánynak hosszú fekete haja volt.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Castle 2x05 - Az elcserélt gyermek

2011. szeptember 08. 11:47 - Zenóbia

Még jó, hogy az előző rész elején megmagyaráztam, hogy mi micsoda a felvezetésben, erre most eltűnt, volt-nincs felvezetés. Helyette van magas sarkú cipős, folyosón közeledő, agresszívan csengető, telefonban szájat rúzsozó nő, és nem elhanyagolható Castle is van, csíkos köntösben, nagyapámon láttam ilyet utoljára, csini. A nő Paula, kiélt fejjel is rendelkezik az eddigieken kívül, és valami óriási híre van, amit nem mondhat el, hogy én hogy utálom az ilyet. Gyorsan ledobja a kabátját, hogy érvényesüljön a dekoltázsa, de Castle még alszik, szóval felesleges erőfeszítés. Paula, Castle kiadói ügynöke, és reggel hét óra van, hát ez teljesen hülye. Félinformációkkal dobálózik, hogy izgalmasabb legyen a hír, és a végén tényleg az, még Castle is felébred. Három könyvet kellene írni, James Bond témában, amitől Castle konkrétan elolvad örömében, én nem annyira, nekem Rambo jobban bejön. De ugye itt jön a nagy kérdés, mi lesz akkor Nikki Heat-tel? A sorozat történetében először megtörténik a lehetetlen is, James Bond fontosabb mint Beckett, azaz Castle nem veszi fel első csörgésre a telefont, hogy rohanjon az aktuális hullához.

Így aztán Beckették hármasban vetnek egy pillantást a csatornában talált nő holttestére, akit jól fejbe vágtak hátulról, nagyjából két napja. Végszóra befut Castle is, aki meg is kapja a magáét a késésért, előadják neki a szörny van a csatornában B kategóriás horrorfilmet, félig megevett, zöld trutymóban fekvő hullával, viccesek. Lanie helyett Perlmutter van, ő kevésbé csinos, de nem kevésbé hatékony. Görbe lábujjakkal rendelkező halottunk nincs a nyilvántartásban, nem is hiányzott senkinek, tehát nincs stabil kapcsolata, sem stabil munkahelye, se táskája. Abból, hogy a hídjai rozsdamentes acélból vannak, mármint a fogain, ha ez nem lenne világos valakinek, az következik, hogy Kelet-Európából vándorolt be. Ezt támasztja alá a cukorka papír is a zsebében, amin Castle felismeri a szláv nyelvet, mégpedig onnan, hogy egyszer majdnem rendelt egy orosz feleséget. Postán. Lepecsételt borítékban. Laposra hajtogatva.

Tovább
Címkék: castle
9 komment

Castle 2x04 - A nagy átverés

2011. szeptember 01. 16:00 - Zenóbia

Fiatal tanár igazgatja a gyerkőcöket, hogy helyezkedjenek el, mert mindjárt köszönthetik Fletchert, aki épp Grönladon sétál a jégen. Babzsákfotelek vannak az iskolában, ezt csak úgy mondom, hogy lehessen siránkozni, hogy bezzeg nálunk ilyen nincs. Fletcher az Északi-sarkra tart sítalpakon, napi 16 km-t tesz meg, elmebeteg. Gyerekek ne üvöltsetek, hogy Szevasz Fletcher, mert úgysem hallja, persze üvöltenek, ahogy csak bírnak, de hát ez nyilvánvaló volt. Webkamera, Steven Fletcher Polar Explorer, amúgy szimpatikus bajszos-szakállas fiatalember, aki iszonyú hóviharban vert sátrat, és onnan mesél a gyerekeknek. Kiderül, hogy a kölykök gyűjtik neki a pénzt az expedíciójához. Amihez úgy tűnik olyan nagyon sok már nem szükséges, mert egyszer csak valaki pisztollyal a kezében megkerüli a sátrat, és használja is a fegyvert, ha már nála van. Valószínűleg nem egy jegesmedvével állunk szemben az árnyéka alapján, pedig az mondjuk eléggé megdobná a történetet. A gyerekeknél csak a tanár vág rémültebb arcot, na ezt magyarázd ki.

Castle jegyzetelget otthon, amikor csöngetnek, és az ajtóban az év legdögösebb hegedűtanára áll, aki Alexishez jött. Castle arca egy tanulmány, rögtön kérdőre vonja Alexist, hát ez meg hogy került ide. A srác Dylan, a Juilliardra jár, és zseni, mázli, hogy elvállalta Alexist. Castle szerint meg az lenne mázli ha Dylant elütné egy villamos. Szerencsére a hullával elterelik a figyelmét. Nézik a videót az isiben, amin a lövés után látszik a felborult ventilátor egy lakásban, amivel fújták a "hópelyheket" az iszonyú hóviharhoz. Most már csak azt kéne kitalálni, hogy merre van a lakás, de hát ez egyszerűen megy, a felvételen az ablakból látszó homályos foltokból mindenki számára egyértelmű, hogy az a város mely részén van. Na persze. Beszélgetnek egy jót a tanárbácsival, aki nem érti a dolgot, hiszen Fletchernek doktorija is volt. Mintha ez bármit is jelentene a mai világban, ugyan-ugyan. A lényeg, hogy Fletcher egyszemélyes expedíciót szervezett az Északi-sarkra, a finanszírozásért cserébe pedig vállalta, hogy szemléltető oktatást tart a kis okos és érdeklődő tanulóknak. Eddig ötvenezret szedtek össze neki. Ryan közben az ablakban hadonászik a mobiljával, majd jelenti, hogy megtalálta a lakást, ezt meg hogy, na mindegy, nem is akarom tudni.

Tovább
Címkék: castle
8 komment
süti beállítások módosítása