Végre újra Skóciában! S máris a lallybrochi hétköznapokba csöppenünk: hőseink távollétében újabb jövevénnyel gyarapodott a Murray család, a birtok körüli ügyes-bajos dolgok, a mindennapi teendők pedig Claire lelkének is gógyírt jelentenek. Jamie-vel úgy gondolják, eleget tettek azért, hogy megakadályozzák a háborút, jöhetnek a boldog, idilli hétköznapok.
Bostonban indítunk, 1954-ben. Egy vörös hajú kislány könyveket lapozgat egy könyvtárban, s a háttérben valamit keresgélő Claire-t anyukájának szólítja. A kislány rácsodálkozik az egyik könyvben egy gémre, az asszony elmondja, hogy látott már ilyet Skóciában, nagyon-nagyon régen. A madár lesz az átkötő motívum a két idősík között, a következő jelenetben Claire egy kórházi ágyon fekszik és kusza, álomszerű képek villannak be arról, hogy Hildegarde anya és Forez, a hóhér épp őt műtik. Bár szegénykórházról van szó, Claire azért baldachinos ágyat kap. Itt értesül arról, hogy kislánya - az apáca szavaival élve - csatlakozott az angyalokhoz.
Bármiről is beszélt az előző rész végén Claire és Jamie, Murtagh továbbra is a párbaj lázában ég, főleg, hogy Randallt már ki is engedték a Bastille-ból. Az inastól hallott is egy helyről, ahol nem járőröznek a zsandárok, az pont jó lesz az amúgy tiltott párbajozáshoz. Tessék gyakorolni, csak semmi lazsálás. Jamie ekkor szól, hogy nem lesz párbaj. Murtagh valószínűleg még soha nem volt ilyen dühös keresztfiára, szerinte úgy váltogatja a véleményét, mint egy menstruáló nő. Keresztapus saját bevallása szerint (is) egyszerű ember, de elvárja a magyarázatot. Azt azonban még mindig nem kap.
Hajnalban a katasztrofálisra sikeredett este romjait takarítja a személyzet, amikor Jamie hazaér. Őt és Murtagh-t kiengedték a Bastille-ból Duverney közbenjárására, de Kisrandall ottmaradt, ráadásul a botrány miatt Sandringham is kirúgta. Aggasztóbb hír azonban, hogy Csinos Csárli Saint-Germainnel távozott. Az álarcos támadók ügyével is foglalkozni kell, Claire elmondja, hogy az erőszakolók azért futottak el, mert őt egy bizonyos La Dame Blanche-nak hitték. Jamie bevallja, ő nevezte így az asszonyt. Egyszer. Talán csak egyszer. Talán kicsit részegen. Vagy nagyon is. A bordélyházban.
A főcím mindig jelzés értékű utolsó képkockáiban egy foltos kezű illető épp egy hintó kerekét buherálja meg, nyilván lesz ennek még jelentősége. Aztán megint sakkparti szemtanúi leszünk, miközben Claire és Jamie azon vitatkoznak, milyen nevet adjanak a születendő gyermeknek. A nő a Lambertet javasolja, férje szerint túl angolos, lehetne inkább helyette a Dalhouise. Ez persze Claire-nek nem tetszik, mert olyan, mintha tüsszentett volna valaki. A miniszter közben sakkot ad. A hirtelen felbukkanó Saint-Germain szerint Jamie két lépésben simán nyerne így is. Legyen inkább új játszma, közben a miniszter elsuttogja, a lehetséges angol támogatók felkeltették Lajos király érdeklődését. Claire egyszer csak fuldokolni kezd.
Kemény az élet a francia fővárosban, Jamie megint hajnalban érkezik haza a Csinos Csárlival töltött mulatozásból, s rögtön mennie is kell tovább. A borkereskedésbe ellenőrök jönnek, aztán ott a szokásos sakkparti a pénzügyminiszterrel, s este megint az ivászat a bordélyházban. A házastársak (+ a lakáj) a röpke reggeli találkozás során úgy keringenek a palotában, mint a West Wing szereplői a Fehér Házban. Emlékszünk még arra, amikor Jamie egyszerű lovászfiúként élt Leoch várában? Egyébként nem találja egy ideje a bátyjától kapott faragott kígyócskát, nos, legalább annak keresésével elfoglalja magát majd a személyzet.
A komorabbra sikerült szezonnyitó után visszatér a harsányság és vidámság, s vagy fél tucatnyi új szereplővel ismerkedhetünk meg röpke egy óra leforgása alatt. A látvány terén sem spóroltak a készítők, főleg nem a kosztümökkel, Caitriona Balfe szinte minden jelenetben új ruhát visel. Nyitányként Jamie és Claire szeretkezik, de hamar vége szakad a mókának, amikor az asszonyból megint Randall lesz. Jamie erre agyba-főbe szurkálni kezdi. Naná, hogy álom volt, ráadásul nem is először fordul elő vörös loknis hősünkkel. Claire nyugtatgatja, hogy a kapitány halott, de Jamie inkább megy és átnézi a számlákat, elvégre befolyásos borkereskedő.
Vágjunk akkor bele az időutazós kalandsorozat második évadába, melyben a múltba csöppent ápolónő, Claire és 18. századi férje, Jamie épp a jövő megváltoztatására készülnek. Legalább is az első szezon utolsó jelenetei szerint. Az új évadot viszont úgy indítjuk, hogy Claire a földön fekszik, épp magához tér, miközben a narrációban azt mondja, bárcsak meghalt volna. Amikor legutóbb így láttuk, akaratán kívül kétszáz évet utazott az időben. Most is a köveknél van, s kétségbeesetten keresgélni kezd valamit (később kiderül, egy gyűrűt) a fűben. Keserűen felüvölt, aztán elindul, és hamarosan egy aszfaltozott útra ér. Mögötte pedig felbukkan egy autó.
Szokásos reggeli ceremónia a börtönben: zászlófelvonás, hipphipphurrá György királynak, a meztelen Randall a meztelen és üres tekintetű Jamie mellett ébred a priccsen, meg ilyesmik. A felföldi azt mondja, Randall tartozik neki egy élettel. A közben öltözködni kezdő tiszt késsel a kezében megindul a fekvőhely felé, valami azonban nincs rendben, furcsa zúgás hallatszik odakintről, Randall a hátsó ajtóhoz siet (Jamie megtörten utánakiált: kééérem), kinéz a rácson, s valaki nagy bociszemekkel néz vissza rá odakintről. Múúú, meggyüttünk, mi vagyunk azok a nagy marhák, akik épp a börtönön keresztül szeretnénk hazatérni.
Az intro záró képsorai - melyek mindig utalnak valamiként az epizód tartalmára -, nem sok jót ígérnek: különféle kínzóeszközöket, sőt még egy vasálarcot is láthatunk. Aztán következik a börtönudvar, ahol nagyipari méretekben zajlik a kivégzés. Toprongyos elítélt a vérpadra fel, hóhér meglöki, aztán reccs. Majd újra és újra és újra. Az egészben az a legszorongatóbb, ahogyan az angol katonák szenvtelenül végzik közben a papírmunkát. Jamie és McQuarrie is ott áll a sorban, az iratokból pedig látható, hogy mindjárt rájuk kerül a sor.
