Vágjunk akkor bele az időutazós kalandsorozat második évadába, melyben a múltba csöppent ápolónő, Claire és 18. századi férje, Jamie épp a jövő megváltoztatására készülnek. Legalább is az első szezon utolsó jelenetei szerint. Az új évadot viszont úgy indítjuk, hogy Claire a földön fekszik, épp magához tér, miközben a narrációban azt mondja, bárcsak meghalt volna. Amikor legutóbb így láttuk, akaratán kívül kétszáz évet utazott az időben. Most is a köveknél van, s kétségbeesetten keresgélni kezd valamit (később kiderül, egy gyűrűt) a fűben. Keserűen felüvölt, aztán elindul, és hamarosan egy aszfaltozott útra ér. Mögötte pedig felbukkan egy autó.
A kocsiból kiszálló férfi udvariasan kérdezgeti a meglehetősen zavartnak tűnő, 18. századi ruhát viselő nőt, hogy jól van-e, egyáltalán, érti-e az angol beszédet. Még inkább erősíti az érzést, hogy valami nincsen rendben ezzel az asszonnyal, mikor arról kezd érdeklődni, melyik évben járunk és mi lett a cullodeni csata vége, és hozzá még ráncigálni is kezdi a férfit. Lássuk be, mi is furán néznék, ha valaki napjainkban Kanizsai Dorottyának öltözve a mohácsi csata eredményéről kérdezősködne. A férfi mindenesetre megadja a választ: 1948-ban vagyunk, az angolok nyertek. Claire zokogva a földre rogy.
A főcím után Frank Randall érkezik egy kórházba sietős léptekkel. Claire közben képtelen elviselni a rádióból áradó zenét, valamint az utcáról beszűrődő autózajt. Furcsa látvány az esetlen Frank ideges, majd elérzékenyülő tekintete Black Jack arcmimikája után, Claire is megriad a 20. századi férjétől, aki így is nagyon örül, hogy visszakapta az asszonykát. Mielőtt ennél többet mondanának egymásnak, egy fotós zavarja meg őket, hiszen a bulvársajtó máris rákapott a sztorira. Frank azért elmondja, hogy Wakefield tiszteletesnél fognak lakni, Claire a házvezetőnő iránt érdeklődik és jelzi, hogy rendes ruhára lesz szüksége. Frank akkor veszi észre a székre dobott 200 évvel azelőtti ruhákat.
Eltelik egy hét, Claire pedig mániákusan bújja a tiszteletes Cullodennel kapcsolatos gyűjteményeit, miközben Frank levelet kap egy szakértő ismerősétől: bizony azok a ruhadarabok valódiak, egyediek és nagyon értékesek. A házigazda kérdezi, mikor lett az asszony ennyire megszállottja a jakobita felkelésnek? Három évvel ezelőtt nem úgy tűnt, hogy érdekelné a történelem. Claire egyébként még nem mondott Franknek semmit arról, mi történt vele. A két férfi arról is beszél, hogy a városi népet is nagyon foglalkoztatja Claire története, ők is szeretnének a kérdéseikre választ kapni. A helyi újságban már meg is jelent egy cikk, hogy Claire-t tündérek rabolták el.
A cullodeni csatában elesett skótok listájára lenne nagyon kíváncsi Claire, de nincs ilyen kimutatás. Közben a házvezetőnőnek "róla" (azaz Jamie-ről) beszél, az asszonyt nyilván nem nagyon kellett beavatni a titokba, tudta ő jól már kezdettől fogva, hogy Claire időutazó lett. Úgy tűnik, kettejük között sok szó esett Jamie-ről az elmúlt egy hétben, a humoráról, a vörös hajáról, s hogy milyen - akkor még nem használatos - kifejezéseket nem értett. Claire egy ponton megakad, s kényszeríti magát, hogy múlt időben beszéljen a férfiről. Mrs. Graham szerint így van ez jól, az ifiasszonynak volt három különleges éve, nagy kaland, de ne üldözzön egy szellemet egész életében, inkább törődjön azzal a férfivel, aki itt van mellette és teljes szívével szereti.
Frankre továbbra is az esetlen a legjobb jelző, ami összevetve az előző szezonbeli magabiztos, kissé okoskodó viselkedésével érdekes (de egyáltalán nem hihetetlen) változás. Claire szeretne vele beszélgetni, és mint sejthető, elmeséli az időutazását. Ahogyan a sorozatban eddig sem, így most sem halljuk, konkrétan mit mond az asszony, csak azt, látjuk, hogy közben hajnalodik. Frank hisz neki, és nem érdekli, hogy felesége évekig egy másik férfivel élt. Ő amúgy nagyon is el akarta hinni mások magyarázatát, hogy a felesége csak úgy elhagyta, de nem igazán ment neki. Claire-nek azonban van még egy mondanivalója: gyermeket vár. Frank először reflexszerűen megörül neki, majd rájön, hogy nem lehet ő az apa. Majdnem megüti Claire-t, de van elég önuralma. A fészerbe rohan, ott kezd törni-zúzni.
Frank a tiszteletessel beszél a történtekről, elmondja azt is, hogy nemrég volt vizsgálaton, tudja magáról, hogy steril. A pap Józseffel és Máriával példálózik, de a történész leinti, majd amikor beszalad a kis Roger, aki apának szólítja a tiszteletest, a vendég cinikusan megjegyzi, a kisfiúval se akarjon példálózni. Márpedig pont ez a helyzet, így a bölcs öregúr, hiszen a gyerekeknek az számít, kitől kapnak szeretetet, a háborús árva kisfiú például az őt magához vevő rokontól. Ha tényleg biztos, hogy nem él már a biológiai apa, akkor Frank kapott egy lehetőséget az élettől, hogy sajátjaként szerethessen és nevelhessen fel valakit.
Frank felveti Claire-nek, hogy el kellene költözni Nagy-Britanniából, pont ajánlottak is neki Bostonban a Harvardon egy állást. Jobb lenne maguk mögött hagyni a történteket, az emberek bántó kíváncsiskodását, a szóbeszédeket, mindent. A férfi véletlenül kiejti a korbács szót (átvitt értelemben használva), Claire idegesen rászól, ezt az ő jelenlétében soha, de soha többet. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy beleegyezik a közös jövőbe. Franknek is vannak feltételei: a születendő gyereket úgy nevelik, mintha valóban közös lenne, s amíg ő él, addig Claire nem kutat a múlt után. Claire ebbe is belemegy, mert Jamie is ugyanezt kérte tőle. Frank elégeti a ruhákat, elvileg Claire másik jegygyűrűjét is kérné, de azt az asszony nem tudja lehúzni. A köveknél talált gyűrű pedig a bőrönd mélyére kerül.
Aztán azt látjuk, hogy Claire a repülőgépről épp utolsóként száll le, Frank nyújtja a karját, a jelenet pedig kissé erőltetetten hosszúra nyújtott. Mindezt azért, hogy aztán azt láthassuk, hogy Claire Jamie segítségével leszáll a hajóról. Le Havre kikötőjében, 1745-ben. Az előző szezon végén elindult hajó tehát megérkezett. Kicsit évődnek azon, hogy Jamie mennyire durván tengeribeteg volt, Bostonba például így nem igazán utazhatnak. A jelenetet aztán Murtagh zárja le, aki zsémbesen megjegyzi, hogy Franciaország olyan, mint amilyenre emlékezett, bűzlik a békáktól. Majd még gorombáskodik kicsit a málháikkal hanyagul bánó matrózokkal.
A még mindig bekötözött kezű Jamie este elmondja, hogy néha még mindig érzi magán Black Jack érintését. Aztán arról kezdenek beszélgetni Claire-rel, hogyan kellene belevágni a nagy tervbe, a jakobita felkelés megakadályozásába. Mit is tud Claire a történtekről? Nem sokat: Csinos Károly herceg Skóciában sereget toborzott, először még nyertek is, de az út vége a cullodeni mocsár volt 1746. április 16-án. Azonban nem tud semmit a taktikáról, a hadseregek felszereltségéről, a kezdeti győzelmek és a végzetes vereség körülményeiről és okairól. Jamie szkeptikus, így nehéz lesz, Claire szerint viszont most vannak jó helyen, mert Franciaországban kell elejét venni, hogy a hercegnek egyáltalán pénze legyen a háborúhoz. Kapóra is jön a Jared nevű rokon, akihez jöttek és aki történetesen jakobita.
Felmerül a kérdés, vajon mennyire etikus ilyesmit tenni, még annak függvényében is, hogy mennyi embert megmenthetnek ezáltal. Akad azonban még egy ennél is fontosabb kérdés: mit fognak mondani Murtagh-nak? A savanyú rokonnak nem csak a kardja, de a logikája is éles. Az okra és nem a célra kíváncsi. (Duncan Lacroix-nak kis túlzással az egész első szezonban nem volt ennyi szövege, mint ebben a jelenetben.) Ők hárman bele fognak keveredni mindenféle hazugságba és ármánykodásba, hogy megállítsák Csinos Csárlit (ez a cél), de mégis, mi az ok, hogy Claire-ék erre készülnek? Na ez az, amit most még nem mondhatnak el, de amint lehet, meg fogja tudni a végletekig lojális keresztapus. Ez így okés? Hát jó, legyen.
Létrejön a találkozás Jared bácsival, aki előbb kissé bizalmatlan, honnan Jamie hirtelen támadt politikai érdeklődése, de a fiatalabb Frasernek van egy ütőkártyája, amit bármikor be tud vetni, s rögtön meg is mutatja a hátát. Ez eléggé erős indok arra, hogy gyűlölje az angolokat, nem? No, hát meg is egyeznek, hogy amíg a borkereskedő üzleti úton van, addig az unokaöcsi viszi a párizsi ügyeket. Úgy rémlik a régi időkből, mikor már járt itt a fiatalúr, hogy van esze a számokhoz. A bizniszelés közben majd alkalom adódhat fontos emberekkel is találkozni. Jamie bebizonyítandó, hogy nem lesz gond az üzleti érzékével, a felajánlott huszonöt százalékos részesedés helyett inkább harminc...hmmm...ötöt kér. Megkapja.
Claire-re már rá-rátörnek a reggeli rosszullétek, sétálni indul a kikötőben. Persze rögtön kalamajkába keveredik, amikor himlőgyanús matrózokat (az egyik már halott) cipelnek le az egyik hajóról. Majd ő itt megmondja, hogy mi a helyzet. A baj azonban nem az, hogy valóban himlőről van szó, hanem hogy az ügyet a hajó tulajdonosa, Saint-Germain grófja (szintén borkereskedő) nem tudja elsimítani a hatóságoknál Claire miatt. A hivatalos személy igazat ad az asszonynak, ezek után már nem lehet a dolgot visszacsinálni, a hajó rakományát - kész vagyon - meg kell semmisíteni.
Claire tehát alig lépett Franciaország földjére, máris szerzett egy ellenséget. Ám Jamie nem haragszik, legalább sosem unalmas kicsi felesége mellett az élet. Mindezt a partról a lángoló hajót figyelve beszélik meg. Aztán elindulnak Párizsba.
Facebook kommentek