Eleven és Mike csak rövid ideig örülhetnek a találkozásuknak, mert gyorsan kiderül, hogy Hopper bújtatta el Elevent, és ettől Mike nagyon pipa lesz. Hopper félrehívja Mike-ot, egy férfi a férfival beszélgetésre, de Mike-ot nem lehet lenyugtatni, és szó szerint nekiront a seriffnek. Hopper persze próbálja megmagyarázni, hogy így volt a legjobb Elevennek, de Mike hisztérikusan dühöng és lehordja mindenfélének a seriffet, aki végül a pofon helyett inkább magához öleli a feldúlt kamaszt, és ez bejön. Közben Eleven a többiekkel összepacsizik, és Max is széles mosollyal köszönti, de Eleven figyelmen kívül hagyja a bemutatkozó karlendítést, és elmegy a lány mellett, hogy Joyce-ot megölelhesse. Eleven ezután csekkolja Will állapotát, majd Joyce megkérdezi tőle be tudja-e zárni a kaput, amin demogorgonok most már ki-be járnak.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.