Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Milliárdok nyomában (Billions) 2x12 - Ball in Hand

2018. július 16. 09:00 - orsika29b

Boyddal indítunk, szinte megfiatalodott a szabadlábra helyezéstől. Hajnali hatkor meglátogatja az éppen meditáló Axet, viszonozván a korábbi szívességet: ma letartóztatnak, de szívesen vigyázok az órádra. Lara is ledobja a bombát, hogy sorry, de ő meg a gyerekek nem fognak Axe-el menekülni. Vörös zsenink se megy sehová, marad és harcol, de egy kicsit azért megrendítette az egész helyzet. Lara arcán tisztán olvasható, hogy ő aztán a kisujját se fogja mozdítani, maximum a saját érdekében, de ez inkább kiábrándultságból és csalódottságból fakad, mint burzsuj hisztiből. Axe akkora szarban van, hogy már Hall is kiszállt a hátvédelméből és eltűnt, mint egy szellem.

36998521_963006723869149_5466417349651333120_n.png

Chuck és Dake egy templomban taliznak, Dake közli, hogy ez volt az uccsó randi, nem folyhat bele az Axe ügybe, majd ő elítéli a saját eszközeivel. Az előléptetés megsegítéséért azért hálás, természetesen, de ennyi. Chuck ennek ellenére szívességet kér: az Ice Juiceban játszott szerepét Dake ne vegye bele a nyomozásba. Dake persze nemet mond. Hős ügyészünk biztosítja Daket, hogy nélküle rohadtul nem fogja elkapni Axet és bizony igaza is lesz, de ne szaladjunk azért előre. Wendy felhívja Chuckot, elnézést kér a kirohanásáért az Ice Juice miatt. Chuck ezen már felülemelkedett, estére pedig felesége is mindent fog majd érteni. Wendy szerint megbeszélhetnék a terápián is, de hős ügyészünk nem megy többet, rá ellentétesen hat a sok nyafogás. Chuck otthon fogja várni Wendyt este, de tisztában van azzal is, hogy ha kiderülnek a dolgok, kedvenc pszichológusunkat el is veszítheti.

36923526_963006670535821_4462587899489026048_n.png

37007063_963006687202486_7598532676953309184_n.png
Axe folyamatosan úton, az EZ Passtól induláskor megszabadul (elektronikus útdíjszedési rendszer, nyomkövetésre is használható) szétszórja a gettóban a hitelkártyáit, hogy minél nehezebb legyen elkapni. Chuck töredelmesen megvallja apunak és Ira-nak az Ice Juice-ban játszott szerepét és Axe szándékos szabotázs akcióját. Ira full kibukik, az öreg Chuck meg nem is nagyon tud megszólalni.

36946617_963006597202495_243369545824206848_n.png
Wags Wendy irodájában várakozik stikában, nehogy valaki meglássa. Axe közelgő letartóztatása miatt izzad golyóig dali bajszos igazgatónk. Wendy szerint ez adrenalin lesz, ami annyit jelent, hogy meg fog birkózni a rá váró feladatokkal. Wendy is támogatni fogja, ma biztosan. Kedvenc pszichológusunk szerint minden dógozóval meg kell beszélni a helyzetet, aki nagyon kivan, hazamegy. Wags rá is vágja, hogy ez nagyon cuki és támogató, de ide olyan doki kell, aki összeragasztja és helyreteszi a srácokat! Nézz magadra! Irányítasz - mondja Wendy. Örülök, hogy együtt vagyunk ebben - válaszolja Wags.

36853528_963006567202498_960879128662245376_n.png
Lara meglátogatja Orrint, szeretné tudni, hogyan védhetné meg az érdekeit, váljon el esetleg, ilyesmik. Az ügyvéd a kenőpénzt visszautasítva marad hűséges Axehez, nincs tanács, tessék szépen hazamenni. Kate felmond Chucknál, tanulni és rossz fiúkat lesittelni jött ide, de utóbbiból nem sok jutott neki, úgyhogy megy a magánszférába. Főnöke őt is egy kis várakozásra kéri (mint Wendyt) és hős ügyészünk estére valószínűleg még jobb ajánlatot fog tenni. Dake Orinnal tárgyal, akinek a zakózsebében a mobilja figyel, a vonal túlfelén Axe-el. A korábbi - visszautasított - egyesség nagyon megfelelne vörös zseninknek, de az már nagyon a múlté. Axe bejönne magától a letartóztatás helyett előre lefixált óvadékkal, de Dake nem alkudozik, úgy és akkor kapja el Axet, ahogy neki tetszik. Erre Axe beleordít a mobilba, hogy Dake is hallhassa: Sok sikert!

36828228_963006627202492_6523807241018015744_n.png

36884047_963006590535829_1005636072320794624_n.png

Axe kinevezi Taylort befektetési igazgatóvá, az előzetes számítások szerint nagyjából 5%-ot fognak bukni a letartóztatás híré után. Lara kiment az alagsori széfből két bőröndnyi kp - t, majd elviszi a tesójának, hogy növeljék a nővérkés - infúziós üzletet, de a továbbiakban csak a nővére nevén fog futni a biznisz. Gyors telefoncsere és megy mindenki a dolgára. Axe átadja az útlevelét Orrinnak, így hamarabb ki tudja hozatni, de Axe-et csak az foglalkoztatja, hogy mi a csodát mondhatna a fiainak. Orrin szerint tudni fogja az adott pillanatban, mert jó apa.

36828590_963006540535834_4861626305868726272_n.png

36835474_963006477202507_8206235846001557504_n.png

36867573_963006547202500_5348771864632098816_n.png

Chuck apu aláírta a nyilatkozatot, mely szerint a fia tudta nélkül használta fel annak bizalmi alapos pénzét, így védve Chuck hátsóját a nyomozás során. De az öreg ezennel végzett a fiával a temetése napjáig, majd megmutatja fiának a Wendyről meg a Marsra készülő pasiról készült lesifotókat. " Fiam, megkaptad, amire mindig is vágytál, egyedül vagy. "

36958373_963006497202505_485880012289867776_n.png

36930948_963006427202512_5932767973847597056_n.png
Axe a suli udvarán mondja el a kölyköknek, hogy le fogják tartóztatni. Vannak hibái, ő sem tökéletes, nincs mindig igaza és ő sem nyer mindig. Rosszat tett, de a gyerekek ne feledjék, mindig ő lesz az apjuk és küzdeni fog, de per pillanat nem biztos a siker. De nem fogja feladni, és a gyerekeknek sem szabad. Nagy ölelés, anyunak szót fogadni, majd könnyes elválás.

36828224_963006417202513_6543933840019161088_n.png
Axe felhívja Larát az elcserélt mobilon, - amit Dake-ék lehallgatnak - és előadja, hogy le fogják tartóztatni - ezt ugye már reggel óta tudják mindketten Boydtól - de előtte hazamegy elköszönni. Az FBI el is indul elkapni Axe-et, de a kocsiját csak az egyik Axe Cap-es srác viszi haza. Axe sehol sincs - megmondta Chuck, hogy nélküle nem fog menni.... - lenyomozhatatlan, így Dake kénytelen Chuck segítségét kérni, és megadni a templomban kért szívességet. De szívás, az a reggeli ár volt. A mostani alku a következő: teljes őszinteség, hogy máskor ne legyen ilyen mellényúlás, plusz egy személyi változás. Chuck segítsége pedig a következő: hallgattatsd le a feleségem mobilját. Dake egy pici pillanatra megütközik ezen, de gyorsan túllép rajta és cselekszik.

36828627_963006353869186_1068145704951611392_n.png
Délután 4 óra: Chuck sétálni viszi Bryant a WTC emlékhelyhez, melynek túloldalán Wendy várakozik. Bryannek leesik a tantusz, de gyorsan távoznia kell, mert megy Dake keze alá a keletiekhez - akiknél az egész Axe ügy van - így már Bryan is full elégedett. Plusz viszi az üzit Kate-nek, hogy ő lesz a bűnügyi osztályvezető, ha maradna. Na ez meg még jobban tetszik Bryannak. Chuck pedig végignézi, ahogy Axe megérkezik Wendyhez és bocsánatot kér tőle minden korábbi szemét húzásáért. Wendy megbocsájt. És már jön is az FBI, Axe jól megöleli Wendyt, Chuck szívében meg forog a kés.

36954207_963006340535854_665806766528790528_n.png

36876752_963006313869190_2959319066369589248_n.png

36883926_963006297202525_8592932092625551360_n.png
Chuck meglátogatja Axet a fogdában, a lényeg, hogy mindegy mit fog csinálni Axe Chuckal, fullra tönkre is teheti, de megérte! Megérte, megérte, megérte!!! Kate boldogan marad, Lonnie csalódottságában összepakol, Chuck apu magába zuhanva ücsörög otthon, Axet pedig senki nem várja éjjel a rendőrség előtt. Chuck hazafelé tart és igen (!!!) Wendy jön vele szembe. Kedvenc pszichológusunk szemében valamiféle, hát ez nem volt semmi tekintet bujkál, ahogy megöleli a férjét, majd kézenfogva mennek fel a lépcsőn.

36860404_963006253869196_5206108809293987840_n.png

And then coming is the third season....

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása