Egy egyiptomi villába történő betörés szemtanúi lehetünk már az első pillanatban. Egy állítólagosan elátkozott urnát lop el a három amígó. Az átokban lehet valami, hiszen az egyik tolvajnak megjelenik egy női alak, az Urna őrzője, és a tolvaj holtan esik össze. Három nappal…
Lisa és Alice tovább folytatja a kapcsolatát. Mostmár csak azt kéne eldönteni, hogy ez egy heteró kapcsolat-e (Lisa férfi volta miatt), vagy egy leszbikus (Lisa leszbikus érzülete okán). Hamarosan pedig Danánál látjuk viszont a szőkeséget, próbálja kiráncigálni a letargiájából…
A Halliwell házban végre Piper Leoval kapcsolatos vágyai kezdenek beteljesülni. Már csak egy probléma van, hogy mikor kezdi élvezni a dolgot akkor önkéntelenül is használja az erejét. Eközben nővérét a főnöke zaklatja valamilyen asztrál kivetítés formájában. Egy diadémot…
Úgy tűnik, Jenny kapott még egy kis haladékot Timtől, mert még most is az író kuckóban lakik, és nem kellett egy nap után elmennie végleg. Éppen egy barátnőjével (régi kollégiumi lakótárs) társalog, majd szó bakerül a szakítása is, meg a szexuális életük Timmel. Végül…
Salemben kezdünk, az Úr (vagy Asszony) 1692. évében. Egy boszorkány égetésére gyűl a nép, de a boszi előbb kap egy látogatót a börtönében. A férfit, ki elárulta, aki a szeretője, szerelme volt. De a férfinak csak a boszorkány ereje kellett. Vitatkoznak egy kicsit, majd a…
Tim még mindig nem igazán dolgozta fel, hogy a felesége megcsalta, ráadásul egy nővel. Ezért otthon dühében a lány összes cuccát bezacskózza. Még éppen időben, mert Jenny akkor ér haza, amikor végez a csomagolással. A srác ismét előhozakodik a nagy kérdéssel ’Az volt az…
Egy sötét parkolóházban kezdünk, ahol egy jólszituált öltönyös doktort leszólít egy hozzá hasonló öltözetű férfi. Nem ismerik egymást, de a leszólító tudja a másik nevét. Kis időzavarba is kerülünk már az elején, hiszen a doki még meg sem jelentette azt a publikációt,…
Shane-nel és az előző részből megismert barátjával kezdünk, a srácra tapadnak Los Angeles gazdag melegjei. Közülük az egyik (Harry) pedig még Shane-re is rámozdul. Csak azzal nincs tisztában, hogy Don Juanita nem fütyköst hord a lábai között. De ez nem nagyon szegi kedvét,…
Egy boszorkány szertartásba csöppenünk már rögtön a kezdéskor. Bár most nem a háromtestvérek űzik szertartásaikat, hanem Aviva próbálja megidézni Kalit. Sikerül is neki, megjelenik a tükörben egy arc, aki türelemre inti a fiatal lányt. Kiderül számunkra, hogy a szándékaik…
Az elmaradt, múlt pénteki The L Word rész pótlása. Alice és az anyja a reggeli ébredés után egyből egymásnak ugranak a kávéfőző tönkretételén. Amíg a szőkeség rendezi a romokat, a kedves anyu felírja a nevét Alice táblájára, és összeköti magát Shane-nel. A kislány…