Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The L Word 1x08 – L’Ennui

2008. április 04. 16:50 - Hartmann

Tim még mindig nem igazán dolgozta fel, hogy a felesége megcsalta, ráadásul egy nővel. Ezért otthon dühében a lány összes cuccát bezacskózza. Még éppen időben, mert Jenny akkor ér haza, amikor végez a csomagolással. A srác ismét előhozakodik a nagy kérdéssel ’Az volt az első alkalom?’, mire Jenny a szokásos ’Igen’ választ adja. Tim meg természetesen inkább Bettenek hisz, aki az előző részben nyilvánvalóvá tette számára, hogy már régebb óta tart ez a dolog. Így Jenny cuccai repülnek ki az utcára, továbbá a lány tudtára is adja, hogy tudja, hogy hazudik neki a felesége.

A Planetben is gyűlnek a csajok, előbb Shane feltörését tárgyalják ki, hogy milyen felkapott fodrász lett hirtelen, majd Tina terhességét, és az azzal járó dolgait. Pontosabban ez utóbbiról csak Bette és Tina beszél, a többiek elmélyülten hallgatják. Vagy csak úgy tesznek. Majd a jógaórán (ahová Tina hívott el mindenkit) találkozunk ismét a lányokkal, hogy áldást kérjenek a szellemektől a gyermekére. A teljes átélés csak Tina arcán látható, már Bette-n is kevésbé észrevehető, de Alice, Dana és Shane teljesen közömbössé válik, mikor énekelni kezdenek különböző szertartásos dalokat. Búcsú közben is érződik a hangjukból, hogy nem igazán rajongtak a dologért. Shane bulimeghívását a babát váró párocska kivételével mindannyian elfogadták, így hamarosan irány a hajó, piával, pincércsajokkal.

Jennynek nincs hová mennie, és a férje is kidobta, így nincs, ami visszatartsa a Planettől és Marinától. Jelenleg csak egy forró fürdőre vágyik, (de Maslow piramisát ismerve lesz ez még több) és kiönti a lelkét Marinának. Négy évnyi boldog kapcsolat ment tönkre egy pillanat alatt ott az írókunyhóban.

A buli előtt a trió (Alice, Shane, Dana) beszél a párocskával, hogy kirángassák őket ebből az állapotból. Nem járnak el sehová, mivel Tina szerint ’Jó otthon lenni, mert éppen fészket rakunk.’, de ez nem tetszik a barátnőknek. Ezért gyorsan szembesítik Bettet és Tinát azzal, hogy unalmasak. Főleg az utóbbi 12 hétben, mióta tudják, hogy babát várnak. Önismereti kérdőív, lebaszások, minden, ami segíthet a párocska unalmasságát csökkenteni.

Danát később a mendedzserével láthatjuk, aki arra kényszeríti, hogy ne vállalja fel a leszbikusságát a nyilvánosság előtt, mert akkor borul a reklámszerződése egy nagy céggel. Nem igazán tolerálnák ezt a dolgot. Amíg nem vonul vissza, legyen inkább heteró sportoló. Legalábbis a látszat szerint. Dana még nem tudja, hogy ezt hogyan közölje a barátnőjével, inkább minden csókra, érintésre irányuló kísérletet hárít, amíg nyilvános helyen vannak. Lara eleinte nem tudja mire vélni a dolgot, de hamarosan rájön, hogy a menedzser és a szerződés áll annak a hátterében, hogy Dana inkább elhúzódik tőle. Ezt a szakadékot, úgy látszik, nem tudja áthidalni a kapcsolatuk, ezért Dana be is jelenti, hogy vége van.

A rábeszélés hatott, mert Bette és Tina tiszteletét teszi Shane hajós partiján, ahol elég sok, hozzájuk hasonló szexuális irányultsággal rendelkező lány található, több, de inkább kevesebb ruhában. Lassan mindenki befut, Alice is eldiskurál a korábban megismert leszbikus lelkületű pasival. Majd eltérnek az ezoterika és az erotika világába. Lisa előbb energiát ad át Alicenek, majd később ugyanezt folytatja, csak a lányon már kevesebb ruhával. Kicsit később Dana is megérkezik. Egyedül. Shane egyből keresi Larát, de Dana nem vallja be, hogy véget ért a kapcsolat. Inkább alkoholba folytja a bánatát. Vagy az alkohol, vagy a hajó ringása okozza, nem lehet tudni, de a hajókorláton kihajolva próbál könnyíteni magán, miközben Alice éppen a haját fogja félre.

Alice és Lisa (aki férfi) már éppen témáznak elég rendesen az ágyon, mikoris Lisa leállítja a szőkeséget, és elővesz valamit. A jóhiszemű nézők most ugyebár arra gondolnak, hogy a biztonságos szexet reklámozzák, és gumi kerül elő. Van is benne valami, csakhogy nem gumit vesz elő Lisa, hanem egy műfütyköst, ugyanis ő azzal akarja csinálni a lánynak. De Alice orális technikája eltántorítja az eredeti szándékától. Később meg mint egy hisztis picsa viselkedik a férfi, mintha megsértődött volna azon, hogy a saját testrészével kellett kielégítenie a lányt. Tina nem nagyon erőlteti meg magát bulizás tekintetében. Inkább csak leteszi magát egy nagy fotelba, és bámul a nagyvilágba, miközben a háttérben a lányok elég jól érzik magukat már. Ki párban, ki még egyedül, de a buli tombol. Gyorsan le is lépnek.

A partin ott van Marina és Jenny is. Az ifjú feleség elég jól elvan, nem nagyon bánkódik azon, hogy a férje kidobta a házból minden cuccát. A tánctéren már elkezdik az előjátékot, ölelkezés, csókok, simogatások, nyúlkálások, majd nem sokkal később kettesben leosonnak a hajó belsejébe. Mikor később visszatérünk hozzájuk, már másnap van, és Marina házában ismétlik azt, amit a hajón is tettek.

Másnap reggel Don Juanita megvilágosodásának lehetünk tanúi. Kétségbe vonja az eddigi életvitelét, hogy minden reggel más és más lány ágyában ébredt fel. Nem tudja eldönteni, hogy ez a jobb, vagy az, hogy hazamégy ahhoz, akit már régóta szeretsz és boldogok vagytok együtt. Dana pedig a fejfájást és a másnaposságot leküzdve kell, hogy szépen mosolyogjon egy fotózáson. A szponzorok le vannak nyűgözve, és közlik a reklám koncepcióját is. Eszerint Danának leszbikusnak kéne lennie, ha máshogy nem is, a külvilág számára. Dana természetesen benne van, nem ellenkezik, bízik abban, hogy ezáltal felvállalhatja a kapcsolatait a nyilvánosság előtt. A következő lépése, megszabadulni a menedzserétől

Úgy tűnik, Jenny Marina karjaiban is képes boldog lenni, nem kell neki Tim, sem másik pasi. Mindaddig tart ez az idill, amíg Marina be nem jelenti, hogy a barátnője másnap érkezik haza. Egyből pakol, és menni készül. Próbálja magát visszakönyörögni Timhez, no nem a kapcsolat vagy a házasság miatt, csak szeretné meghúzni magát az írókuckójában. Tim belemegy, de csak egy éjjelt enged, hogy ott maradhasson a felesége.

Címkék: l
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2008.04.06. 13:34:00

Ez a hajón tartott buli bennem is nagyon megmaradt ;-)

Marina bejelentése, hogy érkezik a barátnője, nagyon ütött: eddig úgy tűnt, Jennyn kívül más nem érdekli, erre tessék.
süti beállítások módosítása