Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bűbájos Boszorkák 1x08 – Az Igazság Fáj

2008. április 02. 18:52 - Hartmann

Egy sötét parkolóházban kezdünk, ahol egy jólszituált öltönyös doktort leszólít egy hozzá hasonló öltözetű férfi. Nem ismerik egymást, de a leszólító tudja a másik nevét. Kis időzavarba is kerülünk már az elején, hiszen a doki még meg sem jelentette azt a publikációt, amire a másik hivatkozik. Szóba kerül még valami oltás is és elbeszélgetnek róla. A doki vesztére folytatják a beszélgetést, mert a rosszfiú egy lyukat éget a homlokára.


Közben a lányok éppen valami jó kis programot szerveznek hármasban, mikor Pipernek be kell rohannia az étterembe, mert dugig van, és kell a segítsége. Ezt a tesók eléggé ellenzik, sőt kérlelik, hogy álljon a sarkára, és mondja meg a főnökének, hogy elég volt abból, hogy állandóan dolgoztatja, még a szabadnapján is berendeli. Piper el is határozza, hogy megmondja, beolvas a bossnak, de Pató Pál módjára még halogatja kicsit. Miközben mennek a kocsi felé, Phoebe összeütközik a doki homlokára lyukat égető rosszfiúval és látomása támad. Egy nő hal meg hasonló módon. Időközben a rendőrség is kivonul a helyszínre, mivel megtalálták a doki holttestét.

Másnap reggel otthon a két fiatalabb boszi folytatja a rivalizálást Leo kegyeiért, de Prue próbálja őket lehűteni, sikerül végre fegyverszünetet kötni addig, amíg meg nem mentik a heti ártatlant. Phoebe próbálja nagytesót rávenni, hogy vonja be az ügybe Andy nyomozót is, keressék a lányt, mert veszélyben van. De Prue nem akarja, ezért Ciciboszi veszi kezébe az ügyet, hogy konzultáljon Trudo nyomozóval. Prue pedig megkapja az árnyékok könyvének átnézését. Kár volt, jobb lett volna fordítva, mert Prue ráakad az Igazság Varázslatára.


Séfboszi éppen veszekszik a főnökével az étteremben. Mindent Pipernek kéne csinálnia a főnök szerint. Kb. 3 embernyi munkát végez el a lány, túlórázva, több műszakot vállalva, munkát hazavíve. De még mindig Pató Pál módjára gondolkodik a beolvasásról. Azért remélem, nem sokáig halogatja, mert teljesen kikészül. Közben Prue munkahelyére beugrik a kishúgi, megbeszélik az ügyet, hogy a nyomozók elakadtak, mivel semmi nyomot nem találtak a gyilkosság helyszínén. Még Prue és Andy kapcsolatára is kitérnek, Ciciboszi próbálja rávenni a nővérét, hogy beszéljen a barátjával, próbálja neki elmondani, hogy mit rejteget. Ekkor ugrik be Pruenak, hogy talált is ő egy ehhez tökéletesen alkalmas varázslatot. Phoebe távozik, és nem sokkal később felbukkan a látomásában szereplő lány. Prue munkahelyén.


Prue éppen az Igazság Varázslatát mormolja a padláson, abban a hitben, hogy egyedül van a házban. De sajnálatos módon a két hugi is hazaérkezik, így a bájolás rajtuk is fog. Lesz ebből még kalamajka elég rendesen. Mivel a varázslat hatása alatt állók csak igazat mondhatnak, és csak az igazságot hallják meg. Másnap reggel tovább kapjuk a galibákat a varázslat miatt, Prue szokásos erős kávéjáról kiderül, hogy sosem volt erős. Piper és Phoebe nem tudja, hogy mi van a háttérben, de sejtéseik vannak. Hamarosan azért megtudjuk a nagy igazságot. Előbb azért még Ciciboszi bevallja, hogy azért hajt Leora, mert Séfboszinak bejön. Végre odafordulnak Kávéboszihoz is, aki töredelmesen beismeri, hogy elmondta az Igazság Varázslatát, mert tudni akarta, hogy a nyomozó mit szól ahhoz, hogy ő boszi. A várázslat lejárta után úgyis elfelejtené a férfi az esetet, de Kávéboszi legalább tudná a reakcióját. Csak arról nem volt sejtése, hogy a tesók is otthon vannak.


Közben a rosszfiú egy újabb embert látogat meg. Őt is név szerint ismeri, és vele is elbeszélget egy oltásról, ami még nem is létezik. De most legalább megtudjuk, hogyan gyilkolta meg a dokit a rész elején. A homloka közepén van egy harmadik szeme, abból tör elő a gyilkos sugár. Természetes, hogy ez az újabb ember is áldozat lesz, de kicsit ellenállt a támadásnak, leszakította a rosszfiú egyik gombját, ez később biztos fontos lesz, mert közelről mutatták.

Phoebe a varázslat hatását kihasználva magánnyomozásba kezd. Meglátogatja Trudo felügyelőt, és kiszed belőle minden információt a gyilkosságokkal kapcsolatban. Prue a munkahelyén is kis gondba keveredik a varázslat hatása miatt, Hanna, a főnök asszisztense kénytelen bevallani, hogy miért ilyen ellenszenves Prue-val. Piper is kihasználja a varázslat adta lehetőségeket, kikezd Leoval és megesik az első csók is köztük. Aztán hamarosan a második is. Ciciboszi vesztett, de még nem tud róla. Ellenben összefut a látomásában megismert lánnyal, mivel beugrott a nővéréhez.


De már a rosszfiú is a közelben van. A liftben várja a következő áldozatát, majd a parkolóban kis adok-kapok, de jön a felmentősereg Phoebe személyében. A lány menekül, majd végül a Halliwell házban köt ki megfigyelés és védelem céljából. A lány a dobogó legfelső fokára állhatna Morris nyomozóval egyetemben, ha a szkeptikusság sportág lenne. Séfboszira váltunk egy kicsit, akin a varázslat meggyógyította a Pató-kórt, és jól beolvas a főnökének, ráadásul megtoldja egy felmondással is. Hogy a legidősebb nővér se maradjon ki, vele is találkozunk rövid időn belül, épp Andyvel találkozik. Nem képes arra, hogy egyből színt valljon, ezért inkább egy kis bemutatót tart a hatalmából, majd szóban is megerősíti. Okkult nyomozó mégsem annyira okkult, mert nem igazán hisz a lánynak, és egy kis időt kér, hogy gondolkodhasson. A rész végén viszont elárulja, hogy nem igazán tudja ezt a dolgot elfogadni.


Otthon Phoebenek újabb látomása támad a lánnyal kapcsolatban. Most egy kisbabával látja, nem pedig azt, hogy meghal. Gyorsan végiggondolja a lehetőségeket és rájön, hogy a Háromszemű nem is a lányt akarja, hanem a gyereket. Időközben a Háromszemű beállít Pruehoz és Ciciboszit keresi. Az Igazság Varázslata még a jövőből jött férfire is hat, így kénytelen színt vallani nagytesónak, hogy miért kell megölnie azokat az embereket. Csetepaté következik, az Erő Prueval van, és így ki tud menekülni az irodából. A lányok aggódni kezdenek, mikor nem veszi fel a telefont, ezért Pipernek irány a Buckland, siet Kávéboszi megmentésére. Háromszemű és nagytesó nem éppen barátságos módon társalognak, mikor Séfboszi fagyaszt, így Prue fellélegezhet. Mivel se átkot, se bűbájt nem találtak a könyvben, ezért fizikai bántalmazáshoz folyamodnak. Egy feszítővas a harmadik szembe megteszi a magáét, Háromszemű végleg távozik a színről.


Az epizód zárásaként tanúi lehetünk annak, hogy csak a lányok emlékeznek azokra a dolgokra, amiket kiváltott az Igazság Varázslata. Séfboszi főnöke sem emlékezett arra, hogy Piper felmondott volna, ezért a lány megismétli vele a beszélgetést. Bár most nem mond fel, de keményen beolvas. Zárásképp egy könnyes képpel búcsúzunk a Prue és Andy szerelmi vonaltól.


1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aszusz 2008.04.02. 19:11:35

Ez jó rész volt :) Nem ebben volt az is, hogy Piper megkérdezi Leot, hogy mit gondol róla, meg hogy tetszik-e neki, és az igazságvarázslat miatt ő sem hazudhat, sőt, talán még egy csók is elcsattan, amire Leo később ugyebár nem emlékszik...
De lehet, hogy az máskor volt...
süti beállítások módosítása