Dave "Neked is fáj, ami nekem" munkacímű bosszúálló projektje egyszerű, de nagyszerű típusú utolsó fázisához közeledik. A többévnyi munka gyümölcsének learatásához már csak pár lépés kell: 1. a hegyi szállás felé tartva az utolsó benzikútról telefonon bejelentést tesz néhány állítólagos környéken garázdálkodó orvvadászról. 2. másnap térdfájásra hivatkozva eléri, hogy Mike és Katherine nélküle induljon túrázni, 3. titokban a nyomukba ered egy bazi nagy puskával felszerelkezve, 4. lelövi Katherine-t és 5. a csúnya, rossz orvvadászokra fogja, aztán tá-dám! 6. egyben utolsó pontként már csak haza kell fuvaroznia a megroggyant Mike-ot, többórányi elképesztően kéjes örömöt okozva ezzel magának. De ugye ember tervez, isten végez.
Edie-nek végre elfaxolják ugyanis az ominózus újságcikket, amiből mondjuk sokáig nem következik semmi, ugyanis a forgatókönyvírók visszatérő feszültségforrásnak szánják a faxpapír körüli mizériát. Este kifogy, kölcsönpapír nincs. Edie csak másnap vesz, de nem ám egyből betölti a faxba. Nem, helyette McClauskeyval pletykál Dave gyerekéről, majd iszogatásba merülnek. Végül harmadnap reggel csak befűzi azt a papírt, és a szerkezet végre kiadagolhatja a Mike közepesen jó portréjával illusztrált cikket. De hát ez a rengeteg kavarás kellett ahhoz, hogy Edie Mindent tudok, gyere haza, most tartalmú sms-e épp akkor csörrenjen meg Dave zsebében, amikor meghúzza a ravaszt. A Katherine-nek szánt golyó egy fában landol, az alkalomnak mondhatjuk bátran úgy: lőttek. Dave ráadásul mehet haza egy elég kényelmetlennek ígérkező beszélgetésre az asszonnyal.