És elérkeztünk a Gandzsa Keresztanya és Marihuána Királynő Nancy kalandjainak második ciklusához. A fonalat szinte másodpercre pontosan ott vesszük fel, ahol az első évad abba maradt. Nancy áll a tükör előtt és épp most döbbent rá, hogy most feküdt le egy kábítószer ellenes ügyosztályon dolgozó rendőrrel, verné rendesen a fejét a falba, ha ezzel nem ébresztené fel, a már kevésbé cukinak tűnő Petert. Nancy azonban ehelyett valami sokkal bizarrabb dologba kezd, kutat Peter cuccai között, és amikor megtalálja a fegyverét magával viszi a vécére. Mikor Peter felébred meztelenül visszaszambázik az ágyba, és megpróbál úgy tenni mintha semmi se történt volna. Otthon Shane miután nem találja szokás szerint elérhetetlen anyukáját, körbenéz egy kicsit a Botwin rezidencián: Andy meglepő módon húzza a lóbőrt a szobájában, Silas pedig Megannal dönget a szobájába és nem igazán örül, hogy a kisöccse leselkedik, aki ezért menekülésképp az anyja ágyába bújik.
Nancy is menekül, igyekszik minél gyorsabban felöltözni és elhúzni Petertől, de a férfi megpróbálja marasztalni. Nancy ügyesen tud hárítani, mert amikor Peter megjegyzést tesz a nagy lábára (volt neki kisebb, csak a gyerekszülések megtették a hatásukat), nepper anyu a pisztolyára tereli a szót. Végre-valahára megkérdezi, hogy mivel foglalkozik Peter, és válasz természetesen az, hogy DEA ügynök, mivel ilyen cuccokat senki sem tart otthon viccből. Nancy elhúz amilyen gyorsan csak lehet, de ez nem változtat azon baklövésen, amit előző éjjel elkövetett. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha Conradot vagy esetleg Alejandro rohanja le újra? What the fuck was I thinking? szól Jenny Owen Youngstól (apropó infó a weeds zenékről: http://www.sho.com/site/weeds/music.do), igen Nancy mi faszt gondoltál?