Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szomszédok 2x01 (XIX. rész)

2009. május 05. 11:00 - Milo Rambaldi

Új év(ad) indult, 1988-at írunk, az „átkos” utolsó igazi évét. Itt még minden maradt a régiben, a nagy váltás majd jövőre lesz, bár emlékeim szerint a sorozat meglehetősen érdekesen követte le az eseményeket. Az év azzal zárult, hogy mindenki kibékült mindenkivel, teljes a családi béke Mágenéknál, Takiék és Vágásiék együtt búcsúztatták az óévet. Alma összejött Jánossal, és a rész végén megjelentek a „kikacsintások”. Ezekre innentől fogva külön ügyelni fogunk.

Jutkával nyitjuk az első részt, begöndörödött a haja tavaly óta (Lenke biztos dauervizet öntött Jutka pezsgőjébe), az iskolában a lurkókat kérdezi, hogy ki mit kapott karácsonyra. Az egyik gyerek vidéken volt, a másiknak felvásárolták a játékboltot és a Keravillt, a harmadik csendben marad. Kiderül az is, hogy miért: anyuka disszidált az öccsével, apuka pedig sokat utazik, ezért nem akar intézetis gyerek lenni. Az említett gyermek egyébként a feljelentgetős Szűcs apuka idősebbik gyermeke. Jutka döbbenten nyugtatgatja. Az eseményekről Ferinek is beszámol, aki szerint nem annyira rettenetes intézetben élni, ő is milyen remekül felnőtt. Mintaférfi, csodás férj. Nem rossz hely az, na.

Tovább
Címkék: szomszédok
25 komment

Szomszédok 1x18 (önkényes évadzáró)

2009. május 04. 11:00 - Milo Rambaldi

Realista sorozatunkban évzáróhoz/évadzáróhoz érkeztünk, mondhatnánk úgy is, hogy „már hó takará el a bérci tetőt”, tehát 1987 végén járunk, itt a szilveszteri rész, amit én önkényesen évadzárónak veszek. Csak mert. Relatíve lapos utolsó előtti részünk volt, Mágen és kedves neje Etus remek dramaturgiai cselének köszönhetően egy asztalhoz ültek. Feri lesérült, de vett ágyat, Jutka karácsonyügyi peresztrojka-biztossá lépett elő. Fogtündér találkozott élete értelmével. Taki a rendőrségen vallott. Remélem, az utolsó rész ennél izgalmasabb lesz.

Fogtündér és Fontoska érkeznek a Ferihegy 2 mozgólépcsőjén, eközben az előző részben megismert erdész tüsténkedik a várópultnál. Fontoska buliba hívja Fogtündért, de a mi Gyümikénk oly bánatos, hogy sehová nincs kedve menni. Ekkor szólítják a hangosbemondón. Egy csokor várja, meg egy üzenet, őt bizony itten követni fogják. Húúúúú, de izgalmas! Már a metrón vagyunk, jön az ellenőr, Tündérkének nincs bérlete, de beugrik az ismeretlen és közli, hogy ő a gyámja. Nofene. A metróból kifelé jövet pedig közli, hogy kövesse Fogtündér. A saját érdekében. Ritka hülye befejezést láthatunk, igazi Szomszédokos csavarral. Az ismeretlen lakása a végcél, ahová Fogtündér csak úgy besétál (mert ha baj van, majd biztos lerambózza a nála két fejjel magasabb férfit), majd sakk következik, szó szerint, mert egy sakktábla van előkészítve. Kiderül a férfiú neve (Szelényi János), majd Gyümike közli, hogy várja a lépését. Hát én sakk-matt lettem, az biztos.

Tovább
Címkék: szomszédok
15 komment

Szomszédok 1x17

2009. május 04. 09:00 - Milo Rambaldi

Itt van május elseje. A kikelet és a hazaszeretet ünnepe. Ne feledjük: 1987-ben még mindenkinek kikelet vonulni, de mindenki hazaszeretet volna menni. A sorozatban egyébként jön a karácsony. Az események a múlt részben igencsak felpörögtek. Alma kezét megkérték, de kikosarazta Lacit, Lenkét csőbe próbálták húzni, de ez nem jött össze, Taki gyalogost gázolt Ferivel, vagy mégsem. Feri vagont pakolt és ellentmondott a főnöknek, Jutkáéknál mikulásünnepség volt, eredetileg HTK-s nyulakkal, majd végül mégis csokimikulással. Juli majdnem lefeküdt Gáborral, de „Houston, baj van” problematika miatt mégsem jött össze az eksön, illetve Juli majdnem kibékült Ádámmal, de aztán végül két szék közül a pad alá esett, ahogy ez várható volt.

Moby Dick és Junior Szupernagyinál dekkolnak, Moby egyre kerekebb, amit az elé pakolt, exponenciálisan növekvő számú és kiterjedésű krémesek elfogyasztása is indokol. Junior erőteljesen szorong, baszogatja is Mobyt a zabálás miatt. Csak ezerötszáz pénzt sikerült összetakkerolni, ez pedig nem elég egy színes TV-re. Mint tudjuk, Julcsi tudományosan eddig igazolatlan elmélete szerint egy színes TV egyenlő családi béke. Moby végre ellenkezésbe csap, szerinte elég egy fekete-fehér is, arra is kibékülnek az ősök. Hát Moby sem lesz már sokkal hülyébb (el ne kiabáljam). Szupernagyi közbelép, lesz TV mégis, kicsit használt, de színes. Mert hát Etus persze mindenre tud megoldást. Csak nehogy Color Star legyen az a használt TV, mert akkor a szokásosnál is robbanékonyabb karácsonyuk lesz Mágenéknak.

Tovább
Címkék: szomszédok
9 komment

Szomszédok 1x16

2009. április 30. 10:03 - Milo Rambaldi

Az előző részben végre felpörögtek az események, annyi minden történt, mint az elmúlt öt részben összesen. Magenheimékre jutott az akció java, azonnal egy költözéssel nyitottunk, Senior hagyta ott férjét és lányát. Ádám felmondott, aztán mégsem, majd sikertelenül vigasztalni próbálta az ex-öngyilkos Ágika, aki kilátásba helyezett némi zaklatást is, Junior viszont egy plusz hörcsöggel lesz majd gazdagabb. Taki is felmondott, immáron másodszor, és Rezsőt is elhajtotta, holott remek temetői vernyákolós ajánlattal érkezett a vendégségbe. Lenke a boltban akciózott és becsületes múmiát mentett, míg Almának Desiré intézte el az állását a MALÉV-nél. Vágásiéknál Jutka veszélyes bizniszbe kezdett: keresteti Feri szüleit, aki erről mit sem tud, és a szép arcú Bencével vagont pakol a MÁV-nál, fizetés-kiegészítés gyanánt.

Julcsi és Jocó lépcsőházat vaxolnak, Junior TV-t akar venni karácsonyra, mert akkor az anyja biztosan hazajön. Miért is? Ő tudja, biztosan azért ment el, mert nincs TV. Más családok a TV előtt enyelegnek, ettől család a család. Aha. Te olyan hülye vagy lányom, ahány kiló. Moby Dick nem mer ellenkezni, így megkapja a legjobb barát jelzőt. A másik agy a csapatban. Szegény Bőhm gondban van: a gyermekmunka már 1987-ben is tilos volt, ezért kifizetési problémák vannak. De majd megoldja. Megkéri Takit és Ferit a pénz átvételére, Feri lepattintja, Taki viszont belemegy, ha cserébe Bőhm elintézi a rohadt fűtést, mert megfagynak. A háttérben Feriék Junosztyán a „2x2 néha 5” megy, éppen Zenthe Ferenc énekel, amire közli Taki, hogy „ezt nem láttam”. Micsoda belsős utalás! Bőhm eközben gazdagréti Zeusz módjára csak úgy szórja a latin idézeteket a villámok helyett, ha így folytatjuk, akkor 1989-re elmondja az egész „Varietas delectat” kötetet.

Tovább
Címkék: szomszédok
21 komment

Szomszédok 1x13

2009. április 27. 11:00 - Milo Rambaldi

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt, ennek jegyében telt az elmúlt rész. Magenheim doktor megcsalta a feleségét az öngyilkos lánykával, Juli félelmei valóra váltak. Laci és a félig mata Desiré összekaptak Almán, aminek végeredményeként a leányzó új munka után nézhet. A szerelmi szálakon túl: Jutka találkozott az apjával, Lenke eladó lett, Julcsi összetörte Etus egyik remekművét és kiakadt, Taki VW-t reklámozott, Ferit pedig majdnem elütötte egy tank.

Lenke reggelinél bejelenti, hogy megy dolgozni. Taki is, Fogtündér is berzenkedik ellene, én nem féltem a T-1000-est. Egy kisgenerál, és mehet is. Ő is így gondolja. Taki megy fusizni, Tündérke meg megy a munkakönyvéért. Lacival. Aki szerint Vágyember majd könyörögni fog, Fogtündér pedig megbocsát. Tünci szerint könyöröghet kedvére. És tényleg. Könyörgés van, de hasztalan. Utána riogatás (nincs szakmád, most mihez kezdesz), de az is hasztalan. Fogtündér egy jellem netán? Ki tudja, még ez is kiderülhet róla...

Tovább
Címkék: szomszédok
7 komment

Szomszédok 1x12

2009. április 25. 12:25 - Milo Rambaldi

Elég turbulens részt tudhatunk magunk mögött. Jutka apja törlesztette Jutkáék kölcsönét, Feri megkapta katonai behívóját, Alma ismét összejött Lacival és majd együtt vakációznak, de a kirobbanó teljesítmény ezúttal is Mágenheimékre jutott. Julcsi egyre rosszabbul teljesít az iskolában, Etus pedig két ajándékkal is kedveskedett a családnak: egy akaratlagos autóval (vásárlás útján), illetve az először míszkedő majd sakálrészeg Julival (korábbi fogantatás útján).

Mágenék vadiúj Trabija cseszik elindulni, a doktor úr köhögteti korán reggel. Alma leküldi Takit segíteni, aludni szeretne ugyanis, de érkezik Bőhm és Sümeghy is. Utóbbi beszól, de kap is cserébe, Mágen szerint az ő skálázása sem altatódal, Bőhm is közli vele, hogy bunkósága gyógyulásával egyenesen arányos, Taki szerint vegyen füldugót a ház többi tagjának. Na ja. A Trabi kegyeskedik elindulni, Mágen balra el.

Tovább
Címkék: szomszédok
8 komment

Szomszédok 1x11

2009. április 23. 09:00 - Milo Rambaldi

Az elmúlt rész lényeges családtörténeti eseményekkel zajlott két családunknál is: Jutka kibékült anyjával, aki összebalhézott apjával a kitagadáson, és megsajnálta lányát, aki sajnos elvetélt; Magenheiméknél fokozódott a nemzetközi helyzet: Juli és Ádám elhidegülése folytatódott, a jó doktor ennek örömére felrobbant először dühében, utána pedig ténylegesen is, Julcsi sem teljesít jól az iskolában. Itt már csak Etus segíthet. Lenke bevonult a kórházba szemműtétre, Taki kísérte, Fogtündér szabadságon volt, mert nem láttuk a rész folyamán.

Bástyával nyitunk, ez még mindig azt hiszi, hogy A tanúban van, Julcsit a szőnyeg szélére állítja egy kettes magyardolgozat kapcsán, merthogy a korábbi suliból ötöst hozott, Junior azt mondja, hogy el van gondolkozva. Bástya leordítja az osztályt pedig, amikor azok a csengőre felugranának. Ordnung muss sein. Snitt. Fogtündér egy nagydarab pasassal ül a szabadban, egy csoport programját beszélik éppen, amikor befut Sutyi egy lovon. Kiderül, hogy Husi Sutyi nagybátyja. Laci felajánlja, hogy befuvarozza Tüncikét a városba, eközben némi programegyeztetést és közös vakáció lebeszélést követően szerelmet vall, és közli, hogy örül Almának. Csókot kap ajándékba. Vágyember ezek szerint ment a levesbe.

Tovább
Címkék: szomszédok
14 komment

Szomszédok 1x10

2009. április 22. 15:00 - Milo Rambaldi

Cliffhangerrel zárult az elmúlt rész, Vágásiék balatoni nyaralásán Jutka megemelt egy nagy szatyor szilvát, majd a búcsúvacsora előtt rosszul lett. A rész további említésre méltó eseményei: Juli átmegy magánzóba, Julcsi kapott egy hörcsögöt, és végre megismerhettük Etust, aki Juli édesanyja és keramikus. Lenkét nem műtötték meg, mert magas a vérnyomása, ezen az NDK-ból befutó kedves lánya ideggörcsöt kapott. Alma balhézott egy sort Desirével, Lacit pedig a rendőrség vegzálta.

Feri és Takibácsi futnak össze, az érkező 153-as mellett. Szegény Jutka elvetélt a szilvaügy hatására, Feri éppen egy vagon zöldséggel próbálja táplálni. Taki bevallja, hogy Laura (ő lesz Alma anyja) előtt Lenkének is volt két vetélése, mindennapos dolog ez. Khm. Jön Julcsi, aki elaludt a tornaóráról, és az apja sem volt hajlandó igazolást adni neki erről. Ki is derül, miért. Mert Ádám ideges. Senior állandóan későn ér haza, bűzlik az alkoholtól. Juli egy tőle merőben meglepő fordulattal, ohne hiszti, azt mondja, hogy Ádámnak igaza van, és majd ügyel arra, hogy úgy tűnjön, mintha, de csak a gyerek miatt. Ádám szerint ez felesleges, mert a gyerek mindent érez. És ebben igaza is van. Ennyire még Julcsi sem hülye.

Tovább
Címkék: szomszédok
8 komment

Szomszédok 1x09

2009. április 21. 11:53 - Milo Rambaldi

Ott hagytuk abba, hogy Vágásiék elindultak a Balatonra nyaralni; Taki elküldte a szemét Vizest a jó anyjába, Lenkét és Almát a rendőrség vegzálta, Lacit is gyanúba keverték, neki Alma le is adta rögtön a drótot; Juli kozmetikai versenyt nyert, megismerte Gábor Gábort, aki egyből ajánlatot is tett neki egy másik szalonba költözésre, Julcsi mérges gombát szedett, Ádám pedig végighisztizte a részt, ezzel biztosítván a családi átlagot.

 

Vágásiék a Balatonon nyaralnak, a fiúk pinyóznak, a lányok nézik (standard balatoni program). Dudásék (Feri kollégája) gyermekét Jutkára bízza Dudásné, Feriről kiderül, hogy előző életében, az intézetben Ferenc nővér volt, annyit foglalkozott a gyerekekkel. Ferit szívatja Dudás a cigizés miatt. Feri és Jutka ezután Tihanyba mennek romantikázni, ahol Jutka nyíg, hogy két hete mereszti a fenekét (nyaral, nem?) és Dudásékkal akar gyümölcsöt szedni.

Tovább
Címkék: szomszédok
39 komment

Szomszédok 1x08

2009. április 20. 09:00 - Milo Rambaldi

A hét végére, az eddigi kínzások „kegyelemdöféseként” következzék egy félig rendhagyó hogyvolt, az első bekezdést „egy kicsit más” stílusban írtam meg. Előtte még azért az összefoglaló: az előző rész végére nagyjából mindenhol állt a bál. Vágásiéknál azért, mert kiderült Janka uzsorakölcsöne és ezen Jutka apja kiborult; Mágenéknál azért, mert Ádám ott hagyta Julit a szakadó esőben gyerek után rohanás ürügyén, Julcsi betojt a vihartól; Takiéknál pedig Lenke kiszekálta a világból is Desirét, ismerkedési est címén; Sümeghyhez betörtek, szegényt fejbe is kólintották eléggé.

Új napra virradt hazánk. A centrista dezertőrök áldozatává vált nyugdíjas művész, Sümeghy elvtárs modern egészségügyi ellátórendszerünknek köszönhetően már kiváló állapotban van, a frissen felújított kórház folyosóján lábadozik. Pártunk egyik leghűségesebb támogatója, a katolikus rabiga alól szabadult Bőhm elvtárs látogatása öröm számára. Hazánk büszke védője, oltalmazója, a rendőrség is meglátogatja a művész urat, a kulturált kihallgató tiszt kolléga kérdésére a művész elvtárs elmeséli, hogy négy motoros briganti jelenlétét vélte észlelni hazatérésekor. A Magenheim család az egészséges élet elkötelezettjeként már korán reggel sportol, a fiatal úttörők példaképe, ifj. Magenheim Júlia édesapjával, dr. Magenheim Ádámmal futási sporttevékenységet folytat a kilencedik ötéves terv keretében idő előtt elkészült gazdagréti lakótelep impozáns tömbjei között. A sportot a jól megérdemelt munka és pihenés követi.

Tovább
Címkék: szomszédok
18 komment
süti beállítások módosítása