Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szomszédok 2x10 (28. fejezet, 19880519)

2009. május 18. 09:00 - Milo Rambaldi

Zajlik az élet a Szomszédok családjainál, egy pillanatra sincs megállás. Mágen doktor most már több frontos támadás áldoztául kezd esni a jemeni kaland okán, mindenki cseszegeti miatta, sőt még egy iszonyat gáz partin is részt kellett vennie Julival. Jutkát Vilma aprította, majd kért tőle bocsánatot, Feri meg az apját aprította, de aztán mégsem. Fogtündér és Erdészke esküvője három hónap múlva lesz, de addig is elkezdik a családi fészek program megvalósítását, ebből eddig egy félig beígért gyümölcsös valósult meg.

A kezdés erős, Etust látjuk, amint egy újságíró próbál belőle harapófogóval valami értelmeset kihúzni, de az aktuálpolitikai ömlengésen, és a lebaszásokon (miért a királyi többes? éppen a berezelt újságíró kerámiáját formázza) túl mást nem nagyon kap, a feje is zöldül rendesen, ő úgy gondolta, hogy megtöri Etust. Rosszul gondolta. Érkezik Virág és Junior, a sajtópipi balra el. Junior biciklitúrára akar menni Ivánnal, csak pénze és biciklije nincs hozzá, de egyébként minden rendben van. Ja, és a szülők nem ismerik Ivánt. Mindig tudtam, hogy Julcsi egy zseni, de hogy ekkora! Etus elküldi pénzt gyűjteni, meg barátot bemutatni, ők pedig mennek Virággal a színházba. Virág megdicséri Etus ruháját. Ebből két dolog következik: Virág vagy vak, vagy régen volt szemésznél.

Tovább
Címkék: szomszédok
18 komment

Szomszédok 2x09 (27. fejezet, 19880505)

2009. május 15. 09:00 - Milo Rambaldi

Az előző részben Vágásiéknál családlátogatás volt, Feri feltételezett apjának lánya dekkolt Budapesten, mindeközben a hisztériás Vilma vegzálta Jutkát az iskolában. Mágenéknál a Jemen-ügy miatt balhé van, Junior kezd kiborulni, de Seniornak sem jobb a helyzete, a fodrászat ott maradt pénz nélkül, Mara lelépett a teljes félretett pénzzel. A boltban betörés volt, ezen Lenke felhúzta magát, Ádám ápolta, a lánykérés pedig elmaradt, mert a T-1000-es áramkörei végzetes terhelést kaphattak volna.

Fogtündér, Erédészke és Dénes egy kereklámpás, piros Skodán begurulnak egy telek elé, ami Dénesé. Dénesnek nincs pénze építeni rá, viszont így nem tudja hasznosítani, felajánlja a gerlepárnak a telek felét, rakjanak fészket ott. Fogtündér azonnal rárepül az ötletre, biztosan nagyon vékonyak a falak a panelben, egy nagyobb sikítás, és hullik a vakolat. Erdészke Zsókára vár, a tébolyult exnejre, jön neki 300 ezer forinttal. Dénes pedig beszámol arról, amit a főnök titkárnőjétől hallott: Bakonyi elkezdte fúrni János pályázatát. Ez a hülye ahelyett, hogy dühöngene, azt mondja, hogy fúrja csak.

Tovább
Címkék: szomszédok
44 komment

Szomszédok 2x08 (26. fejezet, 19880421)

2009. május 14. 13:30 - Milo Rambaldi

Ott hagytuk abba, hogy Mágen doktor szeretne Jemenbe lelépni, de erről tudomást szerez a család, és kiakad; Feriékhez vacsorára érkezne papa és kicsi lánya, de lerohad az autó, így Takiékkal eszik meg a vacsorát. Jutka összekap Vilmával (az új tornatanárnő), hogy Feri miért tart fociedzést a kölyköknek; János megkérte a tűzkeresztségen szó szerint átesett Alma kezét, aki elintézte, hogy Erdészke beadja a pályázatot a főmérnöki pozícióra. Az események tehát zajlanak.

Akciódús kezdésünk van, éjszaka van, alszik még a város, a lámpák égnek, csend van az utcán lent, de Mágen doktor nem alszik, perforált vakbelest szállít, azaz inkább szállítana, mert az ügyeletes kórházban nincs áram, ezért beteget sem fogadnak. Tovább kell menni, mert tartalék áram sincsen. Megnyugtató érzés látni, hogy az ország semmit nem változott az elmúlt 20 évben. Akkor nem a friss súlyponti rendszer miatt hullottak a betegek, hanem a jó kis áramszünetek miatt, a végeredmény ugyanaz. Mindig is mondtam, hogy temetkezési vállalkozónak kell menni. Tuti megélhetés. Mágenék politizálnak egy kört a kocsiban, majd továbbállnak. Otthon Senior ébresztgeti Juniort, önmagához képest kedvesen, de Junior sakál egészen. Etust hívja, hogy beszélni akar vele. Szerintem Iván lehet a háttérben.

Tovább
Címkék: szomszédok
9 komment

Szomszédok 2x07 (25. fejezet, 19880407)

2009. május 13. 09:00 - Milo Rambaldi

Az elmúlt részben kliffhengerünk volt, meglett Feri apja, és a frissen békült Vágási család lement vidékre, bement a házba, de nem tudtunk meg semmit. Ádám és Juli olyannyira összebalhéztak, hogy Ádám Jemenbe akar menni, amin nem csodálkozom. Én nem Jemenbe mennék, hanem egy lakatlan szigetre. Fogtündér repülőgépes vészhelyzetbe került, cukorbeteg kisgyerek lett rosszul, Erdészkét pedig egy főmufti vegzálta. Takiéknál Erdészke korábbi felesége, Zsóka tette tiszteletét, ámde Lenke kihajította a szépséget a lakásból.

Vágásiék készülődnek, na mire? Hát persze, hogy vacsorára, jön Feri apja. Ezek szerint múltkor teljes békében váltak el, és most együtt a kis család. Nem értem, Margitot miért nem hívják, tök vicces lenne, amikor bandzsán beleokádik a tányérba. Na mindegy. Megy a vita, hogy mi legyen az esti abrak, kevés a pénz, meg az idő is, de a paprikás krumpli helyett végül sertéscomb lesz Lenke javaslatára, akitől azt is megtudjuk, hogy reggel 9 előtt nem lehet alkoholt kapni a boltban. Eközben Feri papája és a kedves lánya is készülődnek Budapestre, az egy kicsit fura, hogy a lány úgy tudja, azért mennek Pestre, mert közgyűlés lesz. Fater segítségére szalad egy szakadt ellenség is, az „elnökhelyettes úr”, aki ki van bukva, hogy Feri papája fel akarja jelentgetni egy kis borlopás, meg schwarzban történő homokkitermelés miatt, ez igazán semmiség.

Tovább
Címkék: szomszédok
17 komment

Szomszédok - hiánypótló orientációs poszt

2009. május 11. 13:00 - Milo Rambaldi

Többszörös olvasói kérésnek (amely számunkra parancs) eleget téve hiánypótló orientációs kiadás következik. A sorozat karaktereinek jelentős része a hogyvoltok írása során más nevet kapott a keresztségben, mint amit a forgatókönyvírók kitaláltak neki, ezért a frissen bekapcsolódó olvasóközönség zilált tekintettel néz a hogyvoltra: most ki a fenéről van is szó? Ki csinál mit és kivel? Nekik szól ez a poszt.

Tovább
Címkék: szomszédok
27 komment

Szomszédok 2x06 (24. fejezet, 19880324)

2009. május 10. 16:00 - Milo Rambaldi

Az előző részben feszültségkeltés zajlott felsőfokon, itt kérem komoly drámák vannak kialakulóban, és ez még csak a kezdet. Taki és Lenke összeveszett a bútorvásárláson, mert nincs pénzük, Erdészke első felesége előkerült és vegzálja, majd ezután Erdészkét majdnem lelőtték az erdőben, Fogtündér mentette meg. Feri kileste Jutkát, aki a Vöröskeresztes ürgének adott egy puszit, ezt Feri megcsalásnak vette, és inni kezdett, mint a gödény. Mágenéknál folytatódott a szokásos verkli, Ádám flegma volt, Juli sakál, Julcsi síkhülye, Etus meg okoskodott kedvére.

Szélfúttán csapzott Fogtündér a nyitóképünk a mai epizódban, a gépre rohan fel, ahol Fontoska várja, repülnek. Fogtündér ki van bukva, mert nem reagált anyukája, pedig küldött neki téliszalámit Lipcsébe. Érkezik egy gyermek, akit bevisznek a pilótafülkébe, a pilóta leigazgatózza a prücsköt, majd közli a másodpilótával, hogy nemsokára almaszüret lesz. Csak nehogy rohadt legyen az az alma! Eközben Takiékhoz érkezik az új bútor, de a rakodómunkás átesik az asztalon, a végeredmény: törött csukló és törött asztal, amit átvetetnek Takiékkal. Ezek meg olyan hülyék, hogy átveszik. Bahh.

Tovább
Címkék: szomszédok
24 komment

Szomszédok 2x05 (23. fejezet, 19880310)

2009. május 10. 15:10 - Milo Rambaldi

Eseménydús előző részünk volt, Vágásiékra esett a kevesebb esemény, Feri vért adott, Jutka pedig tanfelügyelőt boldogított, ezért nem tudtak találkozni, csak amikor Ferit tévedésből drogosnak nézte egy kiérkező yard, aki szipusokat keresett, ámde ehelyett Ferit, illetve a frissen behapsizott Julcsit molesztáló cukros bácsit találta. Juli hisztériázott, csak az emlékek kedvéért, Ádám gyermeket mentett, Etus lebetegedett. János viszont felgyógyult, mentek volna Almával koncertre, de az időjárás közbeszólt, Gyümike gépe Prágában landolt Budapest helyett. Lenke Jánossal és Bőhmmel lendült akcióba, az előbb említett szipusokat bírták a pincében felfedezni. Tiszta bűntanya lett ez a ház, kérem.

Közeleg március 15., ezért az iskolában ünnepségre készülődnek, Jutka a Nemzeti dalt nyomatja a gyermekekkel, Julcsi és Szűcs Gabika a főszereplők, meghatódva szerepel mind a kettő, de az Oscar elmarad, mert a vers komoly, ők pedig túldramatizálják (pedig mondhatták volna így is: hol sírjaink domborulnak, az autók felborulnak). Azért annyira nem rossz, mert az érkező Bástya is olvadozik, Junior rondít bele a képbe, megkérdezi, hogy a politika, az ugye bonyolult? Hű, bazmeg. Bástya is ezt gondolja, de nem ezt mondja. Majd beszélgetnek arról is. Jutka már az iskola előtt a Vöröskeresztes ürgével beszélget, aki benyal Jutkának, majd közli, hogy van név és cím, de ezúttal nem mennek oda azonnal, hanem levelet ír. Jutka örömében puszit ad a pasinak, ezt viszont az érkező Feri és Dudás premier plánból látják. Feri bepipul, szerinte ez Jutka titka, és mindjárt behány.

Tovább
Címkék: szomszédok
7 komment

Szomszédok 2x04 (22. fejezet, 19880225)

2009. május 08. 12:53 - Milo Rambaldi

Ott hagytuk abba legutóbb, hogy Julcsi túlélte az életmentő beavatkozást, még defibrillálni sem kellett a lelkemet, problémamentes volt a mandulaműtét, de Virág doktornak már kevésbé, régi rózsák nyíltak ki lelkében és újra Etusra vágyik, aki kerámia emléktárgyakkal bombázza a doktor urat. Jutka kinyomozta Feri anyját, aki nem egy lélekemelő teremtés, ellenben mulatságos, Feri pedig azt hiszi, hogy Jutka rosszban sántikál, emellett a foga is fájt, erre a fogorvos após szürke szeretője (bocs, asszisztense) elhajtotta. Egyébként egyre inkább hasonlítunk a „Kórház a város szélén”-re, a téli betegséghullám jegyében Erdészsrácot is ledöntötte az influenza, Lenke aktívan ápolja (értsd: vegzálja) Fogtüdér asszisztenciája mellett, Taki pedig Sümeghyvel süvöltött a kórusban. Juli Ádám torkának ugrott Pszichonyuszi (leánykori neve: Karakas Ágnes) ürügyén, aki Glenn Close light verzióban nyomul, megkörnyékezte a gyermeket. Nyulakat még nem láttam, de ha így folytatjuk, Mágenéknál hörcsögpörkölt lesz valamelyik nap.

A T-1000-es hites urával vívódik azon, hogy milyen nap is van, Taki naptárszakértővé lépett elő, konkrétan Gergely pápához és Caesarhoz küldözgeti Lenkét naptárügyben, mert Lenke nem tudja, hogy a szökőnap nem február 29. Lenke megy dolgozni, elmondása szerint bál lesz az ABC-ben és ő a bálkirálynő. Biztos a csárdáskolbász lesz akcióban. Egyébként Gyümikét és gerlepárját kajtatják a lakásban, de a fiatalok az erdőben aludtak. A buszmegállóban állnak, és ott turbékolnak. János lekési a csókot, Fogtündér viszont eléri a buszt.

Tovább
Címkék: szomszédok
11 komment

Szomszédok 2x03 (21. fejezet, 19880211)

2009. május 07. 09:01 - Milo Rambaldi

Sajnos kedvenc sorozatunk sem tudja mindig azt a színvonalat hozni, amiért annyira szeretjük, ezért készülnek olyan filler epizódok is, mint az előző is volt. Lényegi történés nem nagyon volt, egy cselekményszál szőtte át a fejezetet, ez pedig Szűcs Gáborka rejtélyes eltűnése, majd előkerülése volt, ennek kapcsán volt osztályozó értekezlet, uszodai jelenet. Taki ülnökösködött még egy sort, Feri pedig nyomdásztanfolyamra járt. Junior megszabadul a mandulájától, ennek kapcsán előkerült Virág dr., Etus fiatalkori szerelme. Aki még a kezét is megkérte a mi Tyukszinknak egy elmeháborodott pillanatában.

Erős akcióval, mondhatnám vérzivatarral nyitunk, kocsmában vagyunk, ahol az egyik kedves vendég „gyere ki a hóra, egy szóra” stílusban közli, hogy nincs záróra. Holott van, de mégsem. A kocsmáros érzi, hogy balhé lesz, ezért az ott állomásozó alkesz matrónát megkéri, hogy hívja a zsarukat. Hőbörgő ember eközben üveget hajít a pultba, ordít, mintha fizetnének érte, illetőleg a boros üveg törésérzékenységet vizsgálja egy másik hőbörgő fején. A törésteszt négy csillagosra sikerül (felszíni sérülés, vértócsa), ezért a főkolompost leütik. Érkezik Mágen doki, meg a yard, Ádámot jól gyomorszájon vágja a hőbörgő, aki ennek örömére kap egy lórúgásnyi altatót. A másik fejsérültet Ádám a helyszínen ellátja, és persze morog.

Tovább
Címkék: szomszédok
15 komment

Szomszédok 2x02 (20. fejezet, 19880128)

2009. május 06. 09:01 - Milo Rambaldi

És megyünk is tovább. Jelentem, áttértünk a római számokról az arabokra, részekről pedig fejezetekre. Az előző fejezetben Mágenék Sopronba indultak Etus bíztatására, Julcsi beteg lett. János teljesen összemelegedett Almával, nagy dolgok lesznek még ebből, hiába ágál Lenke, aki egyébként visszament az ABC-be (sokat nem kellett győzködni), Taki pedig a rendőrségen járt ismét. Feri is ott volt, aztán ment az intézetbe, Jutka pedig újévi kérdéseket tett fel a gyerekeknek.

Junior kórházban van, amit éppen felújítanak, és ennek kapcsán bizony egy új és egy régi arccal találkozunk, mindkettőnek örülünk. Megjön Virág dr., morog, mint egy harcedzett pitbull, és hogy-hogy nem, a felújítást Karakas „pszichonyuszi” Ágnes felügyeli, ki is hallgatja, ahogy Etus behazudja, hogy ő Szikszai doktornő, és jött Juniorhoz, akit ide utalt. A turpisság hamar kiderül, Virág lebuktatja Tyukszit, aki tényleg majdnem doktornő lett, mert még anno dazumal a jó doktor megkérte a kezét, csak nemet mondott. Talán ez jó is, mert Juli így is elég rettenetes, el se tudom képzelni, hogy sikerült volna, ha Virág az apja. Junior fél, de Etus leoltja két Aszlányi könyvvel, meg azzal, hogy majd Virág doktor eloszlatja a félelmeit Juniornak. Nem tudom, mit szóltam volna, ha gyerekkoromban közlöm nagyanyámmal, hogy „félek a sarokban a szellemtől”, majd válaszként azt kaptam volna, „ne félj, itt az ördög”. Érkezne Juli is, de Etus eltanácsolja, mondván, hogy Virág doktor úgyis kihajítja. Eközben Pszichonyuszi drámai zenére hallgatózik.

Tovább
Címkék: szomszédok
13 komment
süti beállítások módosítása