Flashback: 1 héttel a vihar előtt. Visszaugrunk az időben, pedig most Curtis nem is ijedt meg. Babaágyakra jellemző altatódallam szól, miközben egy mellényes srác éppen tejcit önt a reggeli kornflékszre. Aztán kiskötényt öltve egy kávéba, hol máshol, mint egy kávézóban. Megint kornfléksz, megint kávé, látványosan szereti a tejet, mindeközben byron-i spleennel adja tudtunkra, hogy annyira utálja az életét, amennyire csak elképzelhető. Mondjuk, nem csodálom, a monotónia nem a barátunk. Hohó, várjunk csak, egy pincércsajt les éppen a tejes fiú, ábrándos kiskamasz tekintetén túl azonban a romantikus vonósok is megszólalnak, a zenei váltással is jelezve az élet monotóniájában változást hozó tetőpontot. Egy újabb reggelen barátunk beleszippant a levegőbe, na, és mit vesz fel az ajtó elől? Nem, nem a napi újságot, hanem tejesüvegeket, abból is azt a fajtát, amit Tom&Jerry-ben már megismerhettünk. Nem sokáig tart a reggel üdítő, ugyanakkor mókuskerék jellege, ugyanis dinnyenagyságú jegek kezdenek esni az égből. A srác el is ejti a reggeli cicafröccsöket, mi meg már remegve várjuk, hogy a vihar mit hoz ki ebből a csávóból. A placcon szétfolyt tejbe keveredett jégdarabkák láttán vissza is húzódna lakása fedezékébe, csakhogy jön a szupervillám, és kevésbé előzékeny módon tessékeli be a srácot az ajtón. A nap a megszokott módon indul tovább, mit sem sejtve a szupervihar „mellékhatásáról”. Kávézó, kiskötény, tejöntögetés, klasszikus zene, pincérlány. Utóbbi, annyira elvonja fiúkánk figyelmét, hogy a megszokott bögrébetejetöntő-gépezetbe hiba csúszik, és a tejecske az asztalon landol. De hopp! Ez még nem is furcsa ahhoz képest, ami ezután jön. A kiöntött tej ugyanis úgy folyik össze srácunk szemvillanásától, ahogyan azt Arnie-bácsi (meg a másik ürge) megmutatta a Terminátorban. Klasszikus zene a tetőpontjára hág (ki gondolta volna ennél a dalválasztásnál), kamerába premiárplános riadt tekintet, amit egy Grincséhez hasonló mosoly követ. Baj lesz ebből!
