Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Megasztár 6x16 - A finálé

2012. május 28. 09:00 - candyperfumegirl

El sem hiszem, hogy annyi Clau-baki, Talán-visítás meg Bereczki- kiselőadás után eljött ez a csodálatos pillanat, Megasztár 6 finálé, ma végleg eldől, hogy Gigi vagy Andi, és nincs tovább. Kemény egy évad volt, nézőnek és versenyzőnek egyaránt, a Megasztár valami elképesztő módon mégis elérte, hogy a döntőre tényleg két tehetséges versenyzőjük maradjon, akiket talán egyedüliként az idei mezőnyből egyszer sem volt büntetés hallgatni. Kezdünk, ma nincs Csillagdal, mert van nemzetközileg ismert sztárvendég, a 12 döntős most Flo Rida mögött tátog bátortalanul, és két zöldes fénycsóvában megjelenik Andi és Gigi. Nyitószám után rögtön backstage-be kapcsolunk, és máris megcsodálhatjuk a döntős lányok bámulatos gyorsátöltöző képességét, nyitódalos szerkójuk helyett máris földig érő menyasszonyi jellegű ruhában feszítenek. Ma amúgy is a fehér az egyenszín, Clau hosszú fehér sellős fazonú ruciban egyensúlyozik, amiről valami gonosz ember biztosan azt ígérte, hogy jól fog állni neki, és még a közönséget is egyenfehérbe csomagolták.

Az első adások óta először láthatjuk most azokat a zsűri imidzs-szpotokat is, amikből megtudtuk, hogy Mester Tamás melyik évben volt Magyarország férfihangja (ez az a megtiszteltetés, ami idén Talán Attilának jutott, ne feledjük), és hogy Bochkor Gábor ismeri a legtöbb dalt ebben az országban. A zsűri érkezése meg annyira deja vu, hogy nem is szépítem, ez egy az egyben X-faktor, még Bocsi is pont azzal a segítőnek szánt mozdulattal nyúl Mariann bal kezéért, amivel Geszti támogatta le Ildit azon a két lépcsőfokon.

Tovább
Címkék: megasztár
35 komment

Megasztár 6x15 - 10. döntő

2012. május 21. 09:00 - candyperfumegirl

Utolsó felvonás ez a nagydöntő előtt, röpke három óra múlva kiderül, hogy sikerül-e végre megszabadulni Talán Attilától. Kezdünk, a változatosság kedvéért angol nyelven adják elő a Csillagdalt, bár ez inkább halandzsa, mivel háromnál több értelmes szót nehéz kihallani a szövegből, maradjunk annyiban, hogy nem magyar. Döntős hármasunk mellé egy ponton beront Király Viktor, amivel csak az a bajom, hogy most már nem fogják tudni ellőni (vagy nem lesz elég hatásos) jövő héten azt, hogy a döntős páros mellé csatlakozzon az összes eddigi Megasztár győztes. Lehet, persze, hogy eszükben nem volt ilyesmit húzni, pedig ütne a dolog, csak mondom. Jön már Trilla és Clau, utóbbi lenyalt hajjal és válldíszes ruciban, arany a mai egyenszín, úgy nézem. Ursula azt mondja, ma két körben lesznek versenydalok, először a lányok férfi előadó dalait, Atti meg Pinket fogja elrontani elénekelni, utána meg különleges feldolgozások jönnek. Remek, ez már az X-faktorban is csak eufemizmus volt arra, hogy feldolgozások feldolgozását erőltetjük a versenyzőkre, nehogy egy picit is meg kelljen kreatív szinten erőltetni magunkat. Trilláék még tisztázzák, hogy ma csak egy továbbjutó lesz közönségszavazás alapján, a maradék kettőből választ a zsűri, és most esik le, hogy a matematika szerint Atti még simán besétálhat a döntőbe, jézusom.

Na kezdjük, Talán Attin esünk túl először, hála az égnek. Clauék elmondják, hogy Atti tesója erre a döntőre hazajött Amerikából, és hozott is neki egy vadiúj veszkócsizmát a kitaposott helyett. Kisfilm természetesen okostelefon – és táblagép bütykölésről szól , most már kezd kimondottan idegesíteni a dolog. Úgy meg főleg, hogy a tesót is csak úgy lehet várni a reptéren, hogy egy akkora zsákból kell falni a cuccot, amibe egy ember kényelmesen beleférne, böhöm betűs feliratot a kamera felé fordítva. Produkció jön végre, Pinket ígértek, tehát a You and Your Hand lesz, egyértelmű, az egyetlen kérdés, ami felmerül bennem, hogy vajon Atti mögött is felbukkan majd a paranormális táncosnő? Ilyen izgalmakra sajnos most nem lehet számítani, az előadás a szokásos hamis hang- visítás-csukott száj tengelyen mozog, az egyetlen poén, hogy a refrénnél mintha még Pinket is hallanám, nem sikerült teljesen lekeverni az eredeti hangsávot? Véget ér végre, a közönségben több helyen is kézzel rajzolt attilás transzparenseket lóbálnak, persze az is lehet, hogy a Trilla-rajongótábor szivárgott be a stúdióba, a műsorvezető legalábbis elégedetten járatja végig a tekintetét a feliratokon. Zsűri, Maestro azt mondja, hogy Atti tud valamit, ami nem nagyon megfogalmazható, na fogadjunk, hogy nekem sikerül, a csukott szájjal való éneklést, esetleg? Mariann is vicceskedik, azt mondja, az egész stúdió, meg a környezet tiszta Amerika, Zoli meg azt kéri, hogy Atti a testével is kommunikáljon (ha már énekléssel nem megy?), de Atti csak szabadkozik, azt a koreográfus nem hagyta. Megtudjuk még a heti kis színesből, hogy Bocsi a Tankcsapda koncertjén fog gitározni, de szigorúan a BL-döntő szünetében, őt erre máshogy rá nem lehetett volna venni.

Tovább
Címkék: megasztár
13 komment

Megasztár 6x14 - 9. döntő

2012. május 15. 09:00 - candyperfumegirl

Ez már nagyon a finis, négyen vannak, a végére hárman lesznek, és ma még a hóhérokat is akasztják, ezt mutatja, hogy Clau és Trilla az üres zsűriasztalok mögött domborítanak, hiszen ma az ítészek is színpadra állnak. Én azt hittem, máris bevonják őket a Csillagdalba, de nem, csak a négyesünk tátogja végig a számot, utána meg a zsűri már a szokott helyén feszít, ezek szerint csak simán nem tudtak a sminkesek embert varázsolni belőlük a kezdésre. Ursuláék flashbackelnek egyet a múlt hétre, és a „csóri” szó különböző jelentésrétegeit boncolgatják, de mielőtt egészen előrehaladott elemző nyelvészeti vitaműsor alakulna ki, Trilla rendezői utasításra egyszerűsít. Csór az egy község, ha nem tudnánk, onnan jött Bendzsike, aki a múlt héten esett ki, ezért hangzott el a tényleg szerencsétlenül félreértelmezhető „csóri Bendzsitől vettünk búcsút a múlt héten” –mondat Claudia szájából.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, Clau még olyan belső infókkal sokkol, miszerint a szavazást jelenleg vezető énekesnek háromszor annyi szavazata van, mint a másodiknak, ez vagyon két vagy háromszáz sms-t jelent? Hagyjuk ezt most, inkább lássuk az első duettpárosunkat, aki Mester és tanítványa, vagyis Gigi. Maestro alig bírja kordában tartanai az arcizmait a nagy izgalomtól. Kisfilmben kölcsönös fényezés természetesen, majd ez kis kocsikázás a Margitszigeten, ha már olyan gyorsan megtanulták a dalt, a tévéstáb meg ki volt utalva melléjük, el kellett ütni valamivel az időt. Produkció, George Michael és Aretha Franklin duettjét, az I Knew You Were Waiting For Me-t hozzák, és hamarosan grimaszversenyt csinálnak belőle, valahogy az volt az érzésem, hogy a zsűri énekes tagjai most mindenáron meg akarták mutatni, hogy ők kisujjból kirázzák azt, amiért itt hetek óra vért izzadnak a versenyzők. Közönség őrjöng, Bocsinak állat volt, csak Maestro feje fogja kísérteni az álmait, egyébként szidni senki nem meri ma a másikat, így rohadtul unalmasak ezek a duett-értékelések. Ursula még közli, hogy csak Gigire kell nyomatni az sms-t, mert Maestrót ha akarjuk, sem szavazhatjuk ki, ő a saját bőrén tanulta meg ezt.

Tovább
Címkék: megasztár
22 komment

Megasztár 6x13 - 8. döntő

2012. május 07. 09:00 - candyperfumegirl

Duett-estet ígért erre a hétre Ursula, félig múlt héten is az volt, nem baj, erre az idei Megasztárra sok mindent lehet mondani, de azt, hogy fantáziadús lenne, még véletlenül sem. Egy Clau-Trilla playback duettel nyitunk, a Szépség és a szörnyetegre tátognak látványosan, majd mindenki eldönti magában, melyik melyik. Már csak öten nyomják a Csillagdalt, már ha nem számoljuk a nézőtéren kínos műmosollyal tátogó kiesett megásokat, úgy néz ki, a TV2 végleg kifogyott a fizetett statisztákból, már egy arcot nem lehet felfedezni a nézőtéren, aki ne szerepelt volna valaha valamilyen TV2-s produkcióban. Este végére csak négyen maradnak, ez nagyszerű hír, Claudia meg mára cseles ruhát kapott, szoknyarésze extramini, felül viszont bő és buggyos, sok mindent eltakar az ilyen lepella. Zsűri is bevigyorog, Bereczki ezúttal borostával próbálkozik, ha már betöltötte a 42-t, és azt hiszem, az adás visszanézése után meg is állapítja, hogy nem ez volt élete legjobb ötlete. Ursula megoszt még velünk egy érdekes infót: az előző adásban végig Bozont vezetett, aztán pont a végére fáradt el a család sms- nyomogató kézízülete, ezt a szívást. Salgótarján meg Tiszavasvári vegye ezt figyelmeztető jelnek.

Első körben a Megák sztárokkal fognak duettezni, utána meg saját magukkal, mert gondolt egyet a szerkesztőség, és úgy döntöttek, hogy mégsem kéne megismételni teljesen a múlt heti programot, amikor egymással duetteztek. Első párosunk Bendzsi és Mega4 Hien, és hogy senkinek ne legyenek kérdőjelek a duettpartnerek eddigi életét és munkásságát illetően, úgy oldják meg a dolgot, hogy címszavakban gyorsan felsorolják, hogy pl. 2 slágerlistás dal 10 év alatt, 3 nemzetközi fellépés, 5 videoklip a Viva top 40-ben, meg hasonlók. Hien kutatómunkát is végzett a duettet megelőzően, a klubkoncerten beépült az első soros fangirlök közé, és ott próbálta kitalálni, hogy mégis milyen produkciót fognak majd rájuk erőltetni Bendzsivel. Hát a Moves Like Jaggert, nem szaroznak, ennél jóval egyszerűbb dalokba is beletört már Bendzsike bicskája, és hamarosan kiderül, hogy Hien sem egy Aguilera. Egyikben sincs erő, hamis hangok annál inkább, finoman szólva élvezhetetlen ez a produkció. Értékeljünk, Bocsi kezd, aki a mai adásra véletlenül az asszony egyik sálját kanyarította a nyakába, és azt mondja, neki bíztató, hogy Bendzsi elindult felfelé, nem ugyanazt hallom, amit ő, egész biztos. Bereczki a hetes, tehát ő most védőügyvéd lesz, ez egy nagggyon nehéz dal (Éden Hotel óta valahogy ingerült leszek ettől a fajta hangsúlyozástól), de Bendzsi megoldotta, akkor ez egy erős hármasnak vehető tőle, azt hiszem. Maestro szerint a megoldás közelében nem volt Bendzsike, Trilla meg figyelmeztet mindenkit, hogy csak Bendzsire szavazzunk, Hienre már sajnos nem lehet, ha esetleg valakinek ilyen gondolatok forogtak volna a fejében.

Tovább
Címkék: megasztár
38 komment

Megasztár 6x12 - 7. döntő

2012. április 30. 09:00 - candyperfumegirl

Kezdünk lassan belecsúszni a finisbe, vagy én vagyok túlzottan optimista, mindenesetre röpke 3 óra múlva már csak öten lesznek, ez azért már egész barátságos szám. Múlt héten azt ígérte Clau, hogy most a versenyzők kedvenc dalaikat fogják énekelni, azt hiszem, ennél kevésbé már nem tudná magát megerőltetni a szerkesztőség. Trilla és Ursula fekete-fehérben parádéznak ma, utóbbit erőszakosan karcsúsítaná a stylist, mármint optikailag, a ruha két oldalsó fekete sávja pont az előnyös tengelyeken metszi az egyre gömbölyödő testet. Ma lesznek duettek is, mert különben képtelenség lenne egy 6 produkcióból álló adást kihúzni éjfélig. Clau még megsúgja, hogy bár most kivételesen nem tolják még a szavazati állást az arcunkba, csak 2 szavazat van valakik között, és kezdjünk ezzel az információval amit akarunk, ezek után kezdhetünk is.

Ma Szakos Andi nyit, akinek a kisfilmje első háromnegyedét kitölti a termékelhelyezés, itt egy okostelefon, ott egy szálloda embléma, hopp, Mester Tamás belelóg a képbe, és kitakarja az energiaital-hűtőt, akkor majd telepakoljuk az egész próbatermet piásdobozokkal és ásványvizes üvegekkel, biztos, ami biztos. Legalább most megtudtuk azt is, hogy Maestro az aktuális hetes, aki azt az instrukciót adja Andinak, hogy ne utánozza az eredetit, legyen önmaga a dalban, de mivel Lady Gagát kapott, van egy olyan érzésem, hogy ezt nem fogják neki maximálisan engedni. Produkció, Born This Way, Andi aranyszínű fényvisszaverő origami-köpenyben és hosszú műcopffal áll a színpadon, a táncosok meg azokat a rohadt szörnykezes mozdulatokat művelik, eddig eléggé majmolásnak tűnik. Remélem, a dalba belenyúl egy picit, mert a franc akar hallani egy Gaga-klónt, bőven sok abból az eredeti is erre a világra. A dal vége felé van egy kis belassított rész, ami izgalmas, Andi jól is szól benne, ha a teljes számot ilyen felfogásban tolta volna végig, talán még értelme is lett volna ezt előadni. Értékelünk, Bocsi csak egyre vágyott, hogy Andi törölje ki az agyából Gagát, és nagyon hálás neki, hogy ez összejött. BeriZoli saját magát dicséri, látjátok, hogy milyen okos vagyok, én mondom mindig, hogy a show is fontos, és tessék, milyen jól állt Andinak, hogy nem mozdulatlan fadarabként szerencsétlenkedte végig ezt a produkciót.

Tovább
Címkék: megasztár
29 komment

Megasztár 6x11 - 6. döntő

2012. április 23. 09:00 - candyperfumegirl

Heten vannak versenyben, most alakul ki a Top6, a tehetségkutatók hagyományai alapján ez az a csapat, akiknek a nevét még lesz esélyünk hallani a műsor befejezése után is. Kezdünk, Trilla és Claudia magyar dalszövegekből, idéz roppant erőltetett és szájbarágós módon, magyar dala téma, értettük, köszönjük. Csillagdal jön, és most tűnik fel először, mennyire önironikus (nyilván nem szándékosan) a dalszöveg: „most másképp kell, ahogy nem volt még”, na igen, ez az a filozófia, amit még csak véletlen sem követnek a produkciók színpadra állításánál. Ezek után elhangzik az első jó hír a Megasztár idei szériája során: a verseny felénél vagyunk, hála mindennek, ami szent. A versenyzők ma csak ISMERT magyar dalokat fognak énekelni, az „ismert” szót Trilla valamiért extramód kihangsúlyozza, Ursula szemei meg hatalmasra guvadnak, kezdhetünk.

Talán Atti az első, ez egy újabb jó hír, minél hamarabb túlesünk rajta, annál jobb. Kisfilmjében minden elhangzott mondat aranyköpés, olyanokat mond, hogy „múlt héten ott voltam, ahol voltam, de gyorsan felpofoztam magam”. Na ja, meg Nagy Adri is a backstage-ben a túlzottan lelkes integetés hevében. Bocsi a hetes, és ez alkalomból Atti ajándékot is hozott neki, egy westernes kendőbe csomagolt Rolling Stones övcsatot. Ha Bocsi szemfüles, felhasználja az ajándékot DNS mintavétel céljára, akkor egyszer s mindenkorra eldöntheti és bizonyítékkal támaszthatja alá, hogy van-e köztük vérrokonság, vagy sem. Produkció, Legyen valami pörgés, jaj nekem, Hooligans, ezt előre láthattam volna, mégis felkészületlenül ért. Atti a szokásos formáját hozza, engem nem tud megmozgatni ez a produkciója sem, hiába énekli minduntalan, hogy legyen valami pezsgés, ha egyszer nincs. Értékelünk, Zoli kapásból a szigorú tanárbácsi figurával nyit, „Attila fiam, ha értettük volna a szöveget, még értelme is lett volna, hogy magyar dalt énekeltél, de még mindig nem bírod kinyitni a szádat, ülj le, egyes” – kb. ez a lényeg. Mari szeretné a pozitív tartomány felé terelgetni ezt az értékelést, úgyhogy azt mondja, amikor Atti múlt héten nála volt, belenéztek egymás lelkébe, és kiteljesedett a személyisége, és ez a kijelentés annyi síkon értelmezhető, hogy inkább bele sem gondolok. Bocsinak átjött, Maestro meg kapott egy kis adalékot a sikoltozás-fétiséhez. Múlt héten a kisfilmben Mari, most meg Atti visított egy egészségeset a dalban, és Maestro elégedetten állapította meg, hogy magyarul is megy neki a sikítás. Azt azért megnézném, mi a különbség mondjuk egy ógörög meg egy szanszkrit nyelvű sikítás között.

Tovább
Címkék: megasztár
52 komment

Megasztár 6x10 - 5. döntő

2012. április 16. 09:00 - candyperfumegirl

5. döntő, és mivel Ursula múlt héten nem rikácsolta el a műsor végén kivételesen, hogy most milyen őrülten fantáziadús tematikára számíthatunk, ezért minden rosszra fel vagyok készülve, még arra is, hogy mindenkinek ugyanazt a Balázs Pali slágert kell majd előadnia. Kezdünk, Trilla Jacko pózban nyitja meg a műsort, és szól a Thriller, engem meg egy pillanatra elkap a hamis remény, hogy ezúttal tényleg adtak egy nehéz feladatot a versenyzőknek, de ez pillanatok alatt szerte is foszlik. Nem Michael Jackson a téma (pedig valami hasonlóan nagy kihívás nem tenne rosszat a műsornak), hanem halhatatlanok, vagyis már nem élő előadók legikonikusabb dalai, ezen a ponton mindenemet fel merném tenni rá, hogy Gigire Whitney Houstont osztottak. Meglátjuk, először még csillagdal, majd beront a színpadra Trilla és Clau, utóbbi ezúttal lila testhezállóban, majd némi bazsalygás a zsűrivel, és belecsapunk a lecsóba.

Kivételesen nem rémisztgetik a versenyzőket már az elején a szavazás állásával, az is lehet, hogy máris csúszásban vannak, mindenesetre ez valami új, és jön Bihal Roli kisfilmje. Roli a kecskeméti éjszakába érkezik meg, mármint a szülői házba, ahol meleg vacsora várja, pedig töksötétben jött és április van, szeretem, amikor ilyen hihetőek ezek a kisfilmek. Ugrunk a próba képeire, ahol a TV2 újabb szintre emelte a pofátlan termékelhelyezést, Mariann egy gigantikus Telenor háttér előtt osztja az észt Rolinak. No Thanks még mindig nem elégedett azzal, amit a tükörben lát, ezt mondjuk nem értem, mert ezen a téren vele sosem volt probléma, lássuk inkább, hogy tud-e végre valami eredeti produkciót a színpadra tenni. Queen: Don’t Stop Me Now-t kapott, ajjaj, ez az a kategória, hogy ha nem rendelkezel Freddy Mercury kvalitásaival, be se kezdj, hát nem indul jól a dolog. Elég fegyelmezetten és jellegtelenül vezényli le Roli a dalt, Bereczki meg képes azt mondani, hogy a visszafogottságot hiányolta belőle, Maestro szemöldöke kapásból a homloka közepéig szalad. Ő a maga részéről azt tartja teljesítménynek, hogy érte el No Thanks, hogy totál hidegen tudta hagyni ez a szám, Bocsi meg a Freddy emlékkoncertet emlegeti, a nagyok is felsültek ám a Queen feldolgozásokkal, csak a miheztartás végett. Mari szerint is unalmas volt és dekoncentrált, Bereczki meg azt az ingtépést akarja már látni, de nagyon, és azt hiszem, ebben megegyezhetünk, hogy sokat használt volna a produkciónak.

Tovább
Címkék: megasztár
67 komment

Megasztár 6x09 - 4. döntő

2012. április 09. 09:00 - candyperfumegirl

Lássuk, miből élünk, 4. döntő, 9 énekes, kíváncsi leszek, sikerül-e most kivételesen 3 órába beleszorítani a műsort. Egy hete ugye filmdalokat ígért nekünk Liptai Ursula, és meg is indult a tippelde a kommentekben. Jelentem, van találatunk, jól éreztük, hogy ebbe sem fognak a minimálisnál több fantáziát belevinni a szerkesztők. Miközben áttekerem a Csillagdalt, kiszúrom, hogy Bozontra rövidgatyát adott a látens szadista hajlamokkal egészen biztosan rendelkező stylist, sőt pirosat, zakóval és nyakkendővel kiegészítve. Clau és Trilla meg talpig kékben érkeznek, és Ursula azt mondja, hogy Luc Bessontól A nagy kékség inspirálta ezeket az outfiteket, egészen meglep ez a filmesztétikai tájékozottság. Megtudjuk még, hogy most Bereczki Zoli a hetes, aki ebből a neves alkalomból tanfelügyelőnek öltözött, majd rögtön gondoskodnak a versenyzők magas vérnyomásáról azzal, hogy megmutatják a szavazási állást, Roli az élen, Andi az utolsó. Most még.

Jöjjenek a produkciók, elsőként Bozont, akinek a kisfilmje azzal indul, hogy Bereczki kivégzőosztag-fejjel beállít hozzá és Talán Attihoz a Mega főhadiszállásra, és megrázza előttük az aktuális Blikk címlapot, mint a véres rongyot. „Kiszökött kocsmázni a két döntős”, hirdeti a sajtótermék öles betűkkel, hogy Mari néni szemüveg nélkül is el tudja olvasni a metrón vele szemben ülő Juli néni kezében az újságot. „Kocsmázni? Zülleni? Lealjasodni? Egész éjszakára kimaradni? NÉLKÜLEM?!” – tajtékzik a heti mentor, aztán csak enyhül a fiúk bűnbánó arckifejezését látva (amit jól begyakoroltattak velük a kisfilm kedvéért és vagy tízszer felvettek), és belekezdenek valami gyakorlásra távolról emlékeztető tevékenységbe. Bozont meg még csináltat egy tetkót, na jöjjön már a produkció. A vezérlőben ücsörög az idétlen térdgatyában, amikor hirtelen belekezd a nótába. Az az All Star szól, amit gondolom, a Shrek miatt tituláltak filmzenének, majd Bozont kényelmesen bejárja az egész stúdiót, énekel egy kicsit itt is, ott is, zsűritagok arcába, közönség soraiban, kamerába, nem aprózza el. Utána csatlakozik hozzá Clau, és bemutatja a kamerának Bozont Lucky Luke tetkóját a vádliján, nagyon férfias, de talán a rövidgatya így értelmet nyer. Amúgy Mariannal ma nagyon egy hullámhosszon vannak „öltözzünk fel minél hülyébben” -témakörben, Marin olyan szemüveg van, aminek a kerete félig kerek, félig szögteles, ez azt hiszem, űberelhetetlen. Némi hülyéskedéssel a térdgatyán, Lucky Luke-on, és Zoli álszigorán el is megy a zsűri értékelése, nem is tudom, hogy az előadásról konkrétan beszéltek-e egy szót is.

Tovább
Címkék: megasztár
50 komment

Megasztár 6x08 - 3. döntő

2012. április 02. 09:00 - candyperfumegirl

Folytatódik Magyarország legnagyszabásúbb tehetségkutató-paródiája, és még tízen vannak versenyben, sosem lesz vége, úgy érzem. Claudia érkezik két táncosfiú gyűrűjében, akik együttes életkora nem éri el Clau éveinek számát. Hatalmas tupírt kapott a fejére, és aszimmetrikus fényesfeketében feszít, ami combnál magasan sliccelődik, ez sejtet valamit a tematikából. Méghozzá azt, hogy a mai téma „végzetes vonzerő” lesz, vagyis szexi és szenvedélyes dalok, Trilla szerint ez azt is jelenti, hogy érzelmes zenék, nagyszerű, így sikerült a lehető legtágabbra venni ezt a kategóriát. Az általam ösztönösen átléptetett Csillagdal után Trilla is csatlakozik Claudiához, méghozzá egy olyan padlizsánszínű bársonyöltönyben, amiben majdnem biztos vagyok, hogy már volta rajta, a Megasztár első szériájában. Zsűri már a helyén, Bereczki vöröringesnek öltözött, és hogy tökéletes legyen az összhatás, nadrágtartót is húzott rá, nemcsak Liptai Claudia fodrásza volt ma vicces kedvében. Trilla azt mondja, rögtön drámai pillanattal kezdünk, máris megmutatják az egy hete folyamatosan tartó szavazás állását, Kullai Timi van az utolsó helyen, mekkora szívás, hogy ma pont ő kezd.

Lássuk Toronyház Tímea kisfilmjét ezek után, magasság persze téma, de már nem zavarja, mert annyi kedves levelet, meg cuki, Paintben összerakott szívecskés képet kap a rajongóktól, ami mindenképpen nyugtatólag hat rá. Érkezik hozzá Bochi, a hetes, és rögtön le is dobja magát Timi mellé az ágyba, hoppá. Egyértelmű, hogy egy dalt ágyon féloldalasan fekve, fejet bal kézzel támasztva, könyöklő pozícióban kell begyakorolni, ezt biztosan így tanítják a zeneakadémián is. Jöjjön a produkció, ami a We Found Love Rihannától, Mariann biztos erősen tikkelni kezdett, amikor meghallotta. Toronyház ezúttal a Maestro által áhított tornacipőt kapta meg a stylisttól, meg egy flitteres kezeslábast, és idétlenül ugrabugrál, amire a zsűri egészen biztosan azt fogja majd mondani, hogy „felszabadult”. Nem sikerül eléggé „ereszdelahajamat” hangulatúra az előadás, de egy kicsit megváltoztatja a refrént, vagy 3 variációt előad belőle, legalább belenyúlt egy kicsit az eredeti dalba, ez valamilyen szinten értékelendő. Halljuk a zsűrit, Bochi emlékezteti, milyen jó volt vele egy ágyban feküdni, ebből Blikk címlap lesz. De nem ez a legnevetségesebb dolog, ami elhangzik, hanem az, amikor totál fapofával Bochi azt mondja, hogy ő nem ismerte ezt a számot. A We Found Love-ot Rihannától. A dalt, ami fél éve minden csapból folyik. Egy rádiós. Gondolkozzunk el azon egy pillanatra, mennyire vehető komolyan egy tehetségkutató, ahol elhangozhat egy ilyen mondat.

Tovább
Címkék: megasztár
47 komment

Megasztár 6x07 - 2. döntő

2012. március 27. 11:00 - candyperfumegirl

Nehéz menet lesz ez. Sajnos a Megasztár semmi jelét nem adja annak, hogy a javuló tendencia akár távoli esélyként feltűnhetne a horizonton, így nagyon zord péntek estéi lesznek azoknak a szerencsétleneknek, akik még mindig nem adták fel. Kezdjük azzal, hogy a meglepés erejét már kategorikusan kiiktatták a műsorból, pár nappal az adás előtt az egész műsormenet olvasható a honlapon (fail), szerencsétlen versenyzők idegeit meg kb. 2 percenként borzolják annak a rohadt szavazási sorrendnek a mutogatásával. Lássuk, ma mivel kezdenek. Új hajakkal, talpig aranyban eltátogják a csillagdalt, és Clau és Trilla máris a képükbe tolja az állást, milyen király lehet már úgy nekikezdeni a produkciódnak, hogy az utolsó helyen állsz, az első meg a szavazatok több mint 50%-át birtokolja. Nem vicc, Nagy Adriennek lehet a legnépesebb családja ebben az országban, mert ez az arány azért nem semmi.

Na de ne menjünk el szó nélkül az olyan posztmodern próbálkozások mellett sem, mint pl. az, ahogy Trilla vízszintesben a ledfalakra vetítve (függőlegesben nem fért volna rá?), kezében egy funkció nélküli sárga gitárral konferálja fel az énekeseket. Claudia ciklámen csőruhába passzírozott habteste is látványos, ami a felső szekcióban erősen duzzad ismét, mellei pedig mindenáron le akarják tépni láncukat, amit a dekoltázs vonalában gondosan elhelyezett zipzár jelent ez esetben. Haja oroszlánsörényben, és „pokoli jó estét” kíván, mert a ma esti tematika „rossz kisfiúk és rossz kislányok”, ezt inkább nem kommentálom. Maestro szerint ez rock & rollt jelent (na, azt majd meglátjuk), ezt fontosnak tartja megjegyezni, mert ő most a hetes; érdekes módon a zseniális „dedikált zsűritag” kifejezést érdemei elismerése nélkül visszavonultatták az első döntő után. Trilláék olyan lelkesedéssel jelentik, hogy egy hete tart a szavazás, mintha nem ez lenne az egész műsorfolyam legnevetségesebb eleme, és miután a sorrenddel kellőképpen kiborították az utolsó helyeken álló versenyzőket, kezdjünk is bele a 2. döntőbe.

Tovább
Címkék: megasztár
23 komment
süti beállítások módosítása