Én még az a generáció vagyok, akinek az iskolai szüneteiben minden reggel hétkor elkezdődött a Szünidei Matiné (vagy mi volt a neve), lényegében ugyanaz, mint a most futó Kölyökklub, csak tartalmasabb gyerekműsorokkal. És a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején még a német/keletnémet/nyugatnémet ifjúsági sorozatok (Charly - Majom a családban, Kicsi a bors, de erős, stb.) voltak a népszerűek. Ennek köszönhetően szerettem meg a német filmkészítést, így a vizsgaidőszakom végeztével leültem, hogy megnézzem a Babilon Berlin krimisorozatot.

Márk továbbra is páriaként ténfereg a suli környékén, hirtelen mellette terem Komáromi Zsolt hadnagy és letartóztatja. Bár a klasszikus „bármit mond” el sem hangzik, a fiú ellenkezés nélkül beszáll a kocsijába.

Márk rezignáltan ül a nyomozó irodájában. Az elhangzott kérdésekből kiderül, hogy Komáromi pontosan összerakta az autós-üldözés darabkáit, már csak egy tanú és/vagy gyanúsított kell, aki ezt meg is erősíti vallomásával. A hadnagy egymaga játsza el a jó és a rossz zsarut, folyamatosan váltogatja a szerepeket – hol udvarol Márknak, hol fenyegetőzik. A fiú nem túl meggyőzően tagadja, hogy ő ült volna Gyuka mellett az összetört kocsiban, azt meg főleg, hogy ő ásta volna el a szerencsétlent. Márk amúgy sem határozott ellenállása végképp megtörni látszik, amikor a nyomozó Apukát is a lehetséges elkövetők között emlegeti. Kiderül, hogy ez a fiú gyenge pontja, itt meg lehet fogni.

Márk és Endre Bá’ befejezik azt, amit az előző héten elkezdtek, szegény Gyuka földi maradványait kaparják el épp, jó mélyre. Márk teljes extázisban lapátol, Endre a profik magabiztosságával tartja a zseblámpát. Már hajnalodik, amikor végeznek.

Endre közben életvezetési tanácsokat ad a fiúnak. Egyszerre fenyegető („Remélem egy életre megtanultad!”) és jóságos („Nyugi, már vége van!”). Kezdek beleszerelmesedni Anger Zsolt játékába….

A kaland után a fiú visszatér a menedékbe, a zeneszobába, ahol még mindig ott dekkol Mira. Most Márkon a sor, hogy lerogyjon a kanapéra és igyekezzen elfeledni ennek a zűrös iccakának még az emlékét is…

Még mindig az előző részben elkezdődött fasza reggelt nyúzzuk: Miklósi lazán sétálgat hazafelé, gondtalan, mintha nem is most szabadult volna meg egy rakomány csempészcigitől. Még arra is van ereje, hogy egy becsületkasszával (!) felszerelt falusi árusítóhelyen diót vegyen Jankának. A felesége azonban nem értékeli a gesztust. Mire Attila hazaér, már egy erősen befeszült nőt talál ott, aki egy kósza dugásra sem kapható. Siet vissza Pestre, meetingje lesz. Pedig Attila kezd felengedni, meggyőződése, hogy sikerrel vette a küldetést.

Mira a detoxban ébred. Ez nekünk azért jó(?), mert korrajzot kaphatunk  a mai magyar egészségügyi viszonyokról is. És nem a lepukkant épület vagy a hiányzó vízcsap a leggázabb. Hanem az ott dolgozó, sok-sok fásult ember, akik rezignáltan veszik tudomásul az újabb kuncsaftot. Szegény lány a kiszáradás szélén, hányásfoltos ingben bolyong az épületben, tébolyultabbnál tébolyultabb tekintetű emberek kísérik félszemmel. Végül egy kisegítő csaj szánja meg, aki nemcsak tiszta pólót ad neki, de egy telefont is engedélyez számára a nővérszobából. Mira végül – a fiú legnagyobb döbbenetére - Márkot hívja, hogy mentse ki innen. Márk egy kicsit hezitál, de végül elindul megmenteni húgát.

Attila még mindig trógerruhában, kurvaidegesen egy szállodába tart. Nem a feleségét keresi, az öccséhez látogatja éppen. Akkor ezek szerint nem a kokó a ludas a dologban, hanem a kívül szép, de belül szó szerint üres új lakás.

A szálloda luxusa nem ismer határokat, a középkori vöröslámpás házak névadó színe köszön vissza a falakon és a tárgyakon. Tibinek meg nem alkalmas, de Attila ezt pont leszarja. Menetrendszerű meztelen tyúk érkezik, majd távozik. Aztán még egy.

Attilát ez sem zökkenti ki. Beszámol a ház állapotáról és rögtön meggyanúsítja a mestereket, az építésvezetőt, a meteorológust, a patológust, a mindenkit. A csúnya gonoszok átkúrták a fejüket, kilopták az anyagot a házból.

Ja. Nem. Tibi volt az. Ő így szeret házat építeni. Ésszerűsített tervek (= csak a tartófalak igaziak, a többi gipszkarton) alapján. És igen, ezt a lakást át fogják adni másnap és az ellenőrök meg – mivel kaptak egy kupac pénzt, valószínűleg át fogják venni. És valaki be fog oda költözni és éli ott a kis tyúkszaros életét. Mert ez Magyarország a 21. században. Asszem kimondhatjuk, hogy szegény Attilának nem sikerült a feketegazdaságból átlépnie a fehérbe. Pedig megpróbálta a szerencsétlen.

Márk épp oly eszelősen ébred, mint ahogy kinéz. Első pillanatra nem értem miért fut át boxeralsóban az egész lakáson. (Közben Anyuka alapítványi ügyben telefonál – ebből még baj lesz…) Aztán leesik: Apuka épp garázs-kölcsönzőt nyit a korrupt bankos pasinak. Nem elég hogy fizeti a sítúráját, még a felszerelést is ő adja. Márk meg azért ideges, nehogy a pénztároló mosógépet is odaadja neki… Aztán sikerül megszereznie a kuffert. De mi legyen az újabb dugihely?

Egy nagy plüssmaci pont megteszi… Épp ahogy a játék bélését tízezresekre cseréli, csörög a telefonja. Endre Bá' az. A férfit letartóztatják, ezt ugyan nem mondja Márknak, de arra kéri a fiút, hogy az locsoljon nála virágokat, mert el kell tűnnie pár napra.

Még mindig aznap este van. A Miklósi család drámája csúcspontjára ér, de anyuka étvágya egyelőre még töretlen. Sem a zokogó Mira sem az összetört Attila nem hatja meg annyira, hogy ne tömje két pofára a tortáját…. Nem hisz a férje döntésében, az elhatározás szilárdságában. Látszólag még mindig a kutyán pörögnek, de valójában a további életük iránya a tét.

Zseniális a párbeszéd, ami most közöttük zajlik: „Nem lophatsz ÉLŐLÉNYEKET!”- mondja Janka. Kocsit, lakás, ÚJSÁGOT persze igen. A nő egyszerre vádló és követelődző… „Miből fogod mindezt fenntartani?” – mert ugye az alap, hogy „ezt” fenn kell tartani és az is, hogy mindezt Attila fogja fenntartani, az ő dóga, oldja meg. Mert neki, Jankának, mindez jár…. Miközben ezt elemzi, fogja a tortáját és laza mozdulattal lehuppan a tévé elé, magára hagyva urát, mind képletesen, mind valóságosan… Boa.

Leonard Cohen úgy zakatol a főcímben, mintha csak egy lepukkant, hollywoodi sztriptízbár wurlitzeréből szólna, elsőre talán szokatlan volt, de most, a második epizódban már értjük, hogy miért ezt keverték a nyugati parti borzalmak elé. De az, aki az első évad zenéjét jobban bírta, az új főcímet is megnézheti a régi dallal, mert ugye a Youtube-on minden van, még brazil fingós pronó, és True Detective mashup is.

A második évadból a kritikák leginkább az erős párbeszédeket és a gyomorszájon vágó monológokat hiányolták, erre a második epizód pont egy ilyennel nyit: Frank Semyon fekszik luxusvillája hálószobájában és a plafonon lassan növekvő foltot bámulja. Felesége, a Lakótársak keresünk óta, kancsal vastagcsontú brit tiniből érdekes tekintetű végzet asszonyává változott Kelly Reilly pedig olyan megértően kérdezgeti, hogy mégis mi a baj, a garanciális javítások miatt bosszús, vagy más baja van, hogy a maffiózó elmeséli neki, hogy milyen volt, amikor a részeges apja bezárta a pincébe, majd gyorsan lecsukatta magát, ezért a kis Frank napokon át feküdt a sötét pincében azon gondolkodva, hogy mi van, ha az apja sose tér vissza. Aztán persze megjött, de három napon át csak a sötétség volt, meg a patkány, ami elkezdte rágni az ujját, és a düh, amint puszta kézzel megöli a nekitámadó állatot.

A sorozat utolsó hetében néhány szál lezáródott, másokat nyitott kérdésekkel hagytunk ott, és persze itt sem hiányoztak a szokatlan intervenciók. Nem minden esetben világos a számomra, hogy az adott páciens terápiája itt véget ért vagy fog még járni tovább? A terápia lezárása jó esetben egy folyamat, amit a beteggel együtt kell végrehajtani. A lezárás akkor van rendben, ha a beteggel közös megegyezés eredményeként jön létre (vagyis nem a terapeuta erőlteti azt egyoldalúan), ha a terápia elején meghatározott terápiás célok elérésében a lehetőségekhez képest elegendő előrelépés történt és a páciens vélhetően képes lesz alkalmazni a terápia során elsajátított készségeket. Mit értünk előrelépés alatt? A pszichoterápia eredményességét az alábbi szempontok alapján szokás megítélni. Csökkent-e a tünetek száma vagy elviselhetőbbé váltak-e a tünetek? Fokozódott-e a páciens belátása saját működésmódjára, azaz jobban érti-e önmagát? Nőtt-e az alkalmazkodó- és problémamegoldó készsége? Az alapkonfliktus, amellyel jelentkezett, kezelhetőbbé vált-e? Nézzük akkor az egyes eseteket.

Ferenc

A politikus az első ülésen szimpla pánikrohamokkal jelentkezett, és lám, mi lett a vége. Sok vezető pozícióban lévő, vagyis jelentős stressznek kitett páciens szenved pánikrohamoktól, amelyeket többféleképpen lehet kezelni: a pánikbetegség kezelhető gyógyszeresen, lehet pánikellenes légzés- és egyéb technikákat tanulni, illetve bele lehet vágni egy feltáró terápiába, amelynek célja a pánikrohamok eredetének kiderítése. Ferenccel ez utóbbi történt és a terápia során eleinte inkább csak depressziós lett – számomra érdekes kérdés, mi lett volna vajon, ha inkább csak gyógyszert szed és megtanul relaxálni. Csábítónak tűnik azt gondolni, hogy a feltáró terápia az „igazi” terápia, ugyanakkor sok esetben a megküzdéshez szükséges eszközök legalább ugyanannyit vag ytöbbet is érhetnek. Ezt minden páciens esetében egyénileg kell átgondolni. Az ő esetében a pánikbetegség mögött a lánya elvesztésétől való félelem mellett egy évtizedekig titkolt, szégyenletes bűn került napvilágra. Kérdés, hogy a nyilvánosságra hozatal révén vajon megszűnnek-e Ferenc pánikrohamai és depressziója. Ha igen, akkor a terápia elérte az első ülésen meghatározott célját, még ha kissé kerülő úton is.

Nagyon felpörögnek az események a nyomozás körül, Marty és Rust nemsokára eljut Reggie Ledoux-hoz, az elsőszámú gyanúsítotthoz. Ehhez azonban keresztül kell verekedniük magukat egy illegál bulin, egy sztriptízbáron. egy motoros klubon és egy fegyveresekkel teli gettón. Akciófilm HBO-módra, na.