Ezt a posztot három hete kellett volna megjelentetni, de írókollégám baszott megírni, így kénytelen voltam átvenni tőle. Nem lesz egy nagy eresztés, előre szólok.

2:42. Ekkor kezdődik az epizód, addig csak hogyvolt volt, meg a főcím. Ami nem túl érdekes, a zenéje meg unalmas. Ray és Ani a gyilkossághoz használt Caddyt nézegetik, és komor arcot vágnak. Ez a komor arcvágás visszatérő elem lesz ma. Frank idegbeteg, mert nem nő a kertjében az avokádó. First world problem, nem enni kell, csak menőzni. Frank azért ideges egyébként, mert a neje orvoshoz menne vele, termékenységihez, hogy legyen gyerek. Franknek a sok bűnözés mellett erre kurvára nincs ideje, hagyják már békiben, majd lesz gyerek, ha a korrupt városi tisztségviselő által lenyúlt dollármilliók visszakerülnek hozzá. A vita végén a feleség aszongya, hogy nemigen lehet gyereke, mert volt egy abortusz menet közben. Jó, majd kivizsgáljuk, mondja Frank.

Az előző rész ugye azzal ért véget, hogy a rettentő bajuszba és zsíros hajba öltöztetett Velcoro nyomozót egy madármaszkos valaki mellbe lőtte párszor, hogy a néző azt higgye, mennyire kemény sorozat ez, hiszen az egyik főhőst menten kinyírja, de persze nem erről van szó, mert Ray túlél, de míg a földön fetreng, egy purgatóriumként funkcionáló kocsmát haluzik, benne a világ egyik legrosszabb Elvis-imperszonátorával, aki egy Bette Midler-nótát énekel, és az apjával, akit az a Fred Ward alakít, aki két mondattal képes Farrellt lejátszani a képernyőről. Fater azt mondja a Raynek, hogy baj lesz, mert széjjellövik. És ekkor Ray lenéz az ingére, ami csurom vér, és vágunk a kéróra, ahol Ray fekszik a földön, és látjuk, hogy nem is véres, mert nem söréttel lőtték mellbe.

Leonard Cohen úgy zakatol a főcímben, mintha csak egy lepukkant, hollywoodi sztriptízbár wurlitzeréből szólna, elsőre talán szokatlan volt, de most, a második epizódban már értjük, hogy miért ezt keverték a nyugati parti borzalmak elé. De az, aki az első évad zenéjét jobban bírta, az új főcímet is megnézheti a régi dallal, mert ugye a Youtube-on minden van, még brazil fingós pronó, és True Detective mashup is.

A második évadból a kritikák leginkább az erős párbeszédeket és a gyomorszájon vágó monológokat hiányolták, erre a második epizód pont egy ilyennel nyit: Frank Semyon fekszik luxusvillája hálószobájában és a plafonon lassan növekvő foltot bámulja. Felesége, a Lakótársak keresünk óta, kancsal vastagcsontú brit tiniből érdekes tekintetű végzet asszonyává változott Kelly Reilly pedig olyan megértően kérdezgeti, hogy mégis mi a baj, a garanciális javítások miatt bosszús, vagy más baja van, hogy a maffiózó elmeséli neki, hogy milyen volt, amikor a részeges apja bezárta a pincébe, majd gyorsan lecsukatta magát, ezért a kis Frank napokon át feküdt a sötét pincében azon gondolkodva, hogy mi van, ha az apja sose tér vissza. Aztán persze megjött, de három napon át csak a sötétség volt, meg a patkány, ami elkezdte rágni az ujját, és a düh, amint puszta kézzel megöli a nekitámadó állatot.

Az HBO tavalyi sikertörténete, a Woody Harrelsonnak és a tökéletes blődségeket is iszonyú komolyan recitáló Matthew McConaugheyval megerősített True Detective kapott egy második menetet is, hogyvótozzuk is, mert ha egyszer belecsaptak a lecsóba, hátha a második kanyarban is sikerül. Aztán legfeljebb sírunk.

A főcím stílusos és kellőképpen borongós, Leonard Cohen dörmög hozzá valami komorat, amivel semmi bajom nincsen, Cohennel kb. úgy vagyok, hogy ha nem hallom, nem is zavar, mert nem akarok feltétlenül öngyilkos lenni, de ha ezt minden héten eljátsszuk, mármint hogy 1 perc 27 másodpercen át hallgatom ezt az érfelvágós muzsikát, akkor nem tudom ki fogja hogy voltozni a VV8-at. A főcím után földmérők jelölő karóit látjuk sorban, pink szalagok lengedeznek rajtuk, mögöttük hegy. Ezt csak azért, hogy a részletekben szívesen elmerülő sorstársaknak is jó legyen kicsit, tessék mögöttes tartalmat keresni itten.

Elérkeztünk A törvény nevében nagyon várt fináléjához, amiben kiderül, hogy a gyilkost már az első részben is láttuk. Rust és Marty eljut Carcosába, de ennek kis híján súlyos ára van. Azért a végére sikerül a legtöbb szálat elvarrni, de Rust így sem boldog határtalanul. Azért végére talál valami fényt az életében, de ehhez végig kell hallgatnunk a sorozat eddig legmeghatóbb beszélgetését a két nyomozó között.

Már csak az évadzáró van hátra, de addig is eléggé felpörögtek az események a hetedik epizódra. Rust és Marty összefognak, előbbi komoly bizonyítékokra bukkant a szektával kapcsolatban. Egy korábbi kolléga is belekeveredik az ügybe. Már csak pár lépésre vagyunk a megoldástól, vajon mi állhat az okkult gyilkosságok hátterében? Az előző résszel megszűnt az időugrálás a sorozatban, szóval innentől kezdve maradunk a Rust és Marty megszólításnál.

Mégis hogyan folytatódik a sztori, miután a két nyomozó rajtaütött Reggie Ledoux-n? 2002-ben járunk, Rust és Marty viszonya mélypontra jutott, miközben előbbi ismét nyomozni kezd a régi ügyben. Marty pedig azt csinálja, amihez legjobban ért, vagyis szétbarmolja a családi életét. A sok időugrás aztán végül összeér.

Össze-vissza ugrálunk az időben és a kihallgatások elérkeznek a lényegi részükhöz. A nyomozók eljutnak Ledoux-hoz és látszólag megoldják a gyilkosságot, de a kihallgatók kérdései egészen más irányt vesznek. Mi történt a Ledoux ügy után Martyval és Rusttal? Mit akarnak a rendőrök? És egyébként is, miért utal minden harmadik apró részlet valamelyik korábbi epizódra?

Nagyon felpörögnek az események a nyomozás körül, Marty és Rust nemsokára eljut Reggie Ledoux-hoz, az elsőszámú gyanúsítotthoz. Ehhez azonban keresztül kell verekedniük magukat egy illegál bulin, egy sztriptízbáron. egy motoros klubon és egy fegyveresekkel teli gettón. Akciófilm HBO-módra, na.

Egyre jobban szorítja az idő a két nyomozót, akik követik az elhagyatott templomtól vezető nyomokat. Rustnak egyre gyanúsabb, hogy sorozatgyilkosról van szó, Marty pedig épp totál elkúrja a magánéletét. Egy másik gyilkosság is képbe kerül illetve elhangzik az első név is, akit összefüggésbe hoznak az egész üggyel. Lehet megvan a gyilkos?