A sorozat utolsó hetében néhány szál lezáródott, másokat nyitott kérdésekkel hagytunk ott, és persze itt sem hiányoztak a szokatlan intervenciók. Nem minden esetben világos a számomra, hogy az adott páciens terápiája itt véget ért vagy fog még járni tovább? A terápia lezárása jó esetben egy folyamat, amit a beteggel együtt kell végrehajtani. A lezárás akkor van rendben, ha a beteggel közös megegyezés eredményeként jön létre (vagyis nem a terapeuta erőlteti azt egyoldalúan), ha a terápia elején meghatározott terápiás célok elérésében a lehetőségekhez képest elegendő előrelépés történt és a páciens vélhetően képes lesz alkalmazni a terápia során elsajátított készségeket. Mit értünk előrelépés alatt? A pszichoterápia eredményességét az alábbi szempontok alapján szokás megítélni. Csökkent-e a tünetek száma vagy elviselhetőbbé váltak-e a tünetek? Fokozódott-e a páciens belátása saját működésmódjára, azaz jobban érti-e önmagát? Nőtt-e az alkalmazkodó- és problémamegoldó készsége? Az alapkonfliktus, amellyel jelentkezett, kezelhetőbbé vált-e? Nézzük akkor az egyes eseteket.

Ferenc

A politikus az első ülésen szimpla pánikrohamokkal jelentkezett, és lám, mi lett a vége. Sok vezető pozícióban lévő, vagyis jelentős stressznek kitett páciens szenved pánikrohamoktól, amelyeket többféleképpen lehet kezelni: a pánikbetegség kezelhető gyógyszeresen, lehet pánikellenes légzés- és egyéb technikákat tanulni, illetve bele lehet vágni egy feltáró terápiába, amelynek célja a pánikrohamok eredetének kiderítése. Ferenccel ez utóbbi történt és a terápia során eleinte inkább csak depressziós lett – számomra érdekes kérdés, mi lett volna vajon, ha inkább csak gyógyszert szed és megtanul relaxálni. Csábítónak tűnik azt gondolni, hogy a feltáró terápia az „igazi” terápia, ugyanakkor sok esetben a megküzdéshez szükséges eszközök legalább ugyanannyit vag ytöbbet is érhetnek. Ezt minden páciens esetében egyénileg kell átgondolni. Az ő esetében a pánikbetegség mögött a lánya elvesztésétől való félelem mellett egy évtizedekig titkolt, szégyenletes bűn került napvilágra. Kérdés, hogy a nyilvánosságra hozatal révén vajon megszűnnek-e Ferenc pánikrohamai és depressziója. Ha igen, akkor a terápia elérte az első ülésen meghatározott célját, még ha kissé kerülő úton is.

A harmadik héten két nagyobb téma merül fel, amelyről érdemes szólni, ezek pedig a korábban már érintett terápiás keretek, és a terapeuta önfeltárásának kérdése. Vagyis mennyit mondhat el magáról a terapeuta a páciensnek? Nem egyértelmű a válasz, de azért vannak megszívlelendő szempontok.

András mesél magáról Virágnak

A terapeuta önfeltárásának egyik típusa, amikor a terapeuta kimutatja és kommunikálja a terápiás helyzetben a saját érzelmeit. Ezt eredetileg teljesen elfogadhatatlannak tartották az analitikusok: Freud szerint még az volt az ideális, ha a páciens semmit sem tudott a terapeutáról és utóbbi érzelmileg semleges maradt: klasszikus elrendezésben a terapeuta a páciens mögött ült, hogy még csak ne is lássa. (Más kérdés, hogy Freud azért egyes betegeit néha meghívta magukhoz vacsorára, plusz ő analizálta saját lányát, Annát is, de magán a terápiás ülésen attól még elvileg semleges volt). A modern analitikusok ezzel szemben úgy vélik, hogy a terápiás kapcsolat kétszemélyes kapcsolat, amelyben a terapeuta teljes személyiségével vesz részt, és hogy fontos, hogy kongruens, azaz hiteles legyen ebben a szerepkörben. Nagyon fontos, hogy mindenfajta érzelemkifejezés kontrolllt, tudatos legyen és ezek kapcsán mindig a páciens érdekeit kell szem előtt tartani. Vagyis a terapeuta nem fejezheti ki dühét csak úgy a maga kedve szerint (mint ahogy András tette az első évadban, amikor kicsit megrángatta Mátét). Ugyanakkor ha az érzések megosztásától valamilyen terápiás hatást, előnyt remélhetünk, akkor az rendben van. Virág esetében András remekül valósítja meg ezt: szemlátomást őszintén és egy kissé zaklatottan azt mondja, hogy ha az ő gyereke titkolná el előle súlyos betegségét, „azt a kalapácsütést sose heverné ki”. Hitelesen és komolyan beszél, és Virágra valóban hatással van ez a közlés, előrelendíti a terápiát és a helyzet megoldása felé visz.