Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranyélet 1x02 - Elő lehet-e teremteni havi nettó 700ezret mutyi nélkül?

2015. november 17. 13:00 - Zsoofka

Még mindig aznap este van. A Miklósi család drámája csúcspontjára ér, de anyuka étvágya egyelőre még töretlen. Sem a zokogó Mira sem az összetört Attila nem hatja meg annyira, hogy ne tömje két pofára a tortáját…. Nem hisz a férje döntésében, az elhatározás szilárdságában. Látszólag még mindig a kutyán pörögnek, de valójában a további életük iránya a tét.

1.png

Zseniális a párbeszéd, ami most közöttük zajlik: „Nem lophatsz ÉLŐLÉNYEKET!”- mondja Janka. Kocsit, lakás, ÚJSÁGOT persze igen. A nő egyszerre vádló és követelődző… „Miből fogod mindezt fenntartani?” – mert ugye az alap, hogy „ezt” fenn kell tartani és az is, hogy mindezt Attila fogja fenntartani, az ő dóga, oldja meg. Mert neki, Jankának, mindez jár…. Miközben ezt elemzi, fogja a tortáját és laza mozdulattal lehuppan a tévé elé, magára hagyva urát, mind képletesen, mind valóságosan… Boa.

Közben Márk bolyong a pesti utcákon. Bárki látja, simán bedrogozottnak véli. Annyira ezért nincs elveszve, hogy otthagyná a sok milliót veszni az összetört kocsiban…. Szorítja magához erősen. Nagy nehezen hazatalál, remélve, hogy ma este már senkivel sem kell beszélgetnie. De a legfőbb gondja a lóvé – végül egy használaton kívüli mosógépben (lsd még: pénzmosás) talál neki biztos (?) helyet. Saját magának – illetve az autóbalesetből keletkezett sérüléseinek pedig a bicikli összetörésével teremt alibit. Bár a szomszéd tanúja lesz annak, ahogy Márk a biciklijét ütlegeli, nem szól egy szót sem. Szerintem már semmi sem lepi meg őt a Miklósi családdal kapcsolatban….

Végül Márk nem ússza meg magyarázkodás nélkül: anyuka és apuka még agonizálnak a tévé előtt, amikor belép. Kamuzik a balesetről, anyuka beveszi, apuka kicsit okoskodik, de ezért is kap a pofájára Jankától. A nő ezúttal igazi anyai érzelmeket villant miközben ellátja fia fizikai és lelki sérüléséit is. Ez utóbbira egy szem Xanaxot ad a még mindig teljes testében remegő fiúnak. Márk úgy érzi egy szem kevés lesz, lenyúlja az egész dobot….

2.png

Eközben Endre rezidenciáján pókercsata dúl. Nincs is jobb, mint egy kis kártyaparti – ami eltereli a figyelmet az épp zajló rablásról… A partit azonban két váratlan esemény szakítja meg. Márk útitársa (aki mégsem annyira halott) jelenti a gikszert - csak magát a tényt, részletekre nincs idő, mert egy, a szervezett bűnbandák ellen nyomozó zsaru is becsönget. Egyik jobb hír, mint a másik… Endrének rögtönöznie kell. A zsaru (úgy tűnik a becsületes fajta) beszámol az autósüldözésről és a lövöldözésről. Emberünk jó pókerjátékosnak tűnik, nem törik meg. A rendőr végül távozik, de tuti, hogy nem most láttuk utoljára. Endrét azonban egyelőre még védik a magasrangú ismerősei, köztük a pókerpartnerei…

3.png

Még mindig iccaka van, Mira még mindig zokog, Márk pedig várja, hogy hasson az 1-2-3 szem xanax. A két gyerek nem igazán figyel a másik bajára, empátiából elégtelenre vizsgáznak. Biztos ami biztos, Márk betol még egy gyógyszert – talán az segít, hogy ne hallja a testvére által bömböltetett zenét… A gyógyszer még mindig nem hat, vagy talán nagyon is… Márk azonban nem az alvásba menekül az átélt trauma elől: dalt szerez, próbálja kiírni magából az élményt.

Végre másnap van, Márk szerintem egy percet sem aludt: az előző részben már kinézett és kölcsönvett verda tulaját fizeti épp ki, kölcsönvéve a terepjárót. Klippet forgat, mert kibaszott jó ötlete támadt autós témában… Ezúttal fizet a kocsi használatáért, a tulaj nemcsak a bérleti díjat szerzi meg, de átbassza a fiút és zsebreteszi a kauciót is… Márk ismét a helyére kerül a gengszter-ranglétrán.

4.png

Mira is a szokásos hétköznapjait éli: a suliban teljesen elfogyott körülötte a levegő. Osztálytársa mindenkinek elmesélte a lopott kutya-sztorit. Mira erőtlenül védekezik a menhelyes verzióval, de látszik, hogy ő maga sem hiszi el. Rögtön a lányt vádolják meg akkor is, amikor elveszni látszik az osztály HP-jének a mobilja…

5.png

Eljött a nagypapa temetésének ideje. Márk még mindig nem tudott Endre szemébe nézni, jó buli lesz, ha ezek ketten a szertartáson találkoznak egymással először. Mert ugye Endre Bá’ egyszer csak fel fogja tenni a kérdést: Hol a zsé? Márk is tudja ezt, rettegve ül a búcsúztatáson és késve ugyan, de a gengszter is befut. Endre azonban hűvösen elegáns. Eszébe sem jut botrányt kavarni, és ez így jó, mert a korábban megismert rendőrünk is ott figyel két tuja között….

Nagypapa katona volt, szilárd erkölcsi tartással – de talán nem sok szülői erénnyel. Vagy csak Attila nem volt a kedvence? Mindenesetre az autója után most az órájáról is kiderül, hogy a fia még csak hozzá sem érhetett. Most megkapja ugyan örökségül anyukától, de gondolom ez sovány vigasz a rideg gyerekkor után. Azután meg pláne, hogy apuka olyan körülmények kötött halt meg, ahogy – akkor is a fia miatt érzett mérhetetlen csalódásról kiabált.

6.png

Mira még mindig a kutyát siratja, Márk vígaszatalni próbálja (?) Gyerekkori emléket idéz, amikor egy nyaralót „bérelt” ki apuka a szokásos módszerei egyikével. Persze lebuktak és menekülni kellett. Márk szerint ez vicces és így is lehet élni, de látszik, hogy a lány komoly lelki traumát szenved a család életmódja miatt. És ez nem most, a kutyás élmény miatt alakult ki nála, ez talán utolsó csepp volt az ő poharában is…

Attila közben beszámol az anyjának előző napi döntéséről: „Kiszállok az ingatlanbizniszből”. Janka szerint ez azért még nincs eldöntve – sőt: súlyos szemforgatással válaszol anyósa ajánlatára, mi szerint az idős hölgy beajánlaná fiát állami hivatalnoknak. Abból a lóvéból, amit ott lehet keresni, nem lesz merci, az tuti.

Megkésett vendég érkezik a torra: befut Attila testvére, Tibi. A két férfi között enyhén fagyos a hangulat, aminek gondolom markánsabb oka van, mint Tibi késése… Végül Janka akarja megmenteni meg a helyzetet, bájcsevegni kezd. De Attila inkább lelépne. Ahogy a kocsiban hazafelé mennek, mindenki a saját mantráját ismételgeti: Janka Tibi kocsiját irigyli, Attila testvérét átkozza, mert az a pénzért mindent, Mira az egész életüket meghatározó csalások miatt kesereg, Márk meg csak úgy van. „Ha akarnál se tudnál őszinte lenni” – vágja Janka fejéhez a csalódott lány, majd szó szerint kiszáll a beszélgetésből, mint, ahogy szíve szerint az egész tetves, mutyis családból is kilépne….

7.png

Bár Mira nem tud róla, úgy tűnik Attila komolyan gondolja a tisztességes utat: állást keres, polgárit. A naspolya-gét sem marad annyiban. A szomszéd pénzt követel a telekrendezésért. Persze azt ő sem gondolja komolyan, hogy fog is kapni…

Mira, úgy ahogy van, gyászruhában, betér egy kocsmába…. A tulajtól ragtapaszt kér, tejjel. Végül ágyaspálinkát kap és egy kis lelkifröccs kíséretében. Mira ez előbbivel elég szoros kapcsolatba került, egy idő után már az üvegből húzza. Aztán – már tökrészegen – hagyja magát felszedetni egy-két fiú által. Az egyiket haza is viszi, be a házba, csak hogy anyukáékat bosszantsa. A kiccsalád őszintén megdöbben, nemigen látták még részegen a kiscsajt és a jelek szerint nem szokott idegen pasikat lakásra hozni… De dugás nem lesz a dologból ,mert megérkezik vuk. Más baj is van: a kanos ismeretlen társa behatol Attiláék udvarára a szülők legnagyobb meglepetésére. Apuka, mint egy rakás szerencsétlenség, tiblábol a nappali közepén. Nem tudja eldönteni, hogy a lányt vagy a lakást mentse. Végül a probléma megoldódni látszik: az ismeretlen fiú – felmérve a helyzetet, hogy itt dugás ma már nem lesz – lelép. Ekkor már hangosan röhögök: anyuka, miközben a hányást mossa fel Mira szobájában, az új fiú családi háttere után érdeklődik hevesen. Már megint a lényegnél tartunk.

9.png

Végül Janka visszavonul, ott hagyja leányát „majd kialussza” felkiáltással. Visszatér az alappoblémához: szomorúan konstatálja, hogy Attila még mindig nem tért észhez, másnap igazi állásinterjúkra készül. Kb. úgy néz a férjére, mint egy tál gilisztára. Reménytelenül közli vele: neki aztán tökmindegy. Tessen havonta 700ezer nettót prezentálni, abból eltengődnek. Ha ezt hozza hivatalnokmelóval, neki az is megfelel. Nem hagy kétséget afelől, hogy hiszi ezt, ha látja. Most nem.

Jankát az sem hatja meg, hogy az esti tespedés alatt Attila híreket nézett a tévében, látta ott az autósüldözés képeit és rögtön levágta, ő lett volna ott, ha belemegy a buliba…. A nő szerint Endre csinálja jól, hiszen ő csak pókerezik. Szó szót követ, Janka bevallja a tegnapi rendőr látogatását, sőt a fagyilkolást is. Attila – aki korábban tagadta a szomszédnak, hogy bármi közük lenne a fa elleni merénylethez – most a széfhez siet és egy köteg húszezrest vesz elő – átrobog vele a másik házba. A szomszéd megígéri, nem lesz feljelentés, de a barátságára se számítsanak. Attila őszintén röstelli a felesége tetteit, a szomszéd pedig szánja őket. Nagyszerű jelenet, főleg, hogy Janka utána rátesz még egy lapáttal – még neki áll feljebb… Összevesznek, de most már komolyan.

Közben Márk is kiütötte magát, fennakadt szemekkel bámulja a plafont. Majd gondol egyet és előveszi az ágy alól a fegyvert.

Másnap Attila állásinterjúkra járkál… Nem túl nagy lelkesedése hamar fásultságba csap át - mindenhol a szakmai múltját és a tapasztalatait firtatják, ami meg ugye nem van. A lakásfeltörésekről és a fekete fuvarokról meg ugye csak nem mesélhet…

Márk újra a dzsippes fazont készül felkeresni: egyik kezében a xanaxos doboz, a másikban a fegyver. Rossz párosítás. Úgy tűnik bosszút akar állni a lenyúlt kaucióért. Az utolsó pillanatban állítja meg őt Endre Bá. Nem tudom, hogy az ő felbukkanásával jobban járt-e a fiú. Ez a találkozás már a rész eleje óta érett. Vajon mit gondol Endre a pénz sorsáról? Elvégre bárki elvihette, míg a két balesetes ájultan feküdt a kocsiban… De a gengszterünk arca vészjósló.

Tibi közben kiért a temetőbe, apja sírjához. Attila is odatart. Amikor meglátja öccsét inkább lelépne… De ma még ez sem jön össze neki. Kénytelenek lesznek beszélgetni egymással.

Nemsokára már ketten ülnek a padon. Tibi mentegetőzni kezd: "Nem akartalak szarban hagyni!” Ja, és sajnálja. Nem tudjuk mit, de Attila erőt vesz önérzetén és megbocsátani látszik – munkát kér testvérétől. Az is jobb lehet, mint a gengszterélet. Tibi megdöbben, de egyelőre nem felel.

Janka – mintha mi sem történt volna – bájcsevegni kezd a szomszédasszonnyal, a következő alapítványi ülésre készül. A szomszédot meglepi a nő gátlástalansága és ezt nem is rejti véka alá, sőt már mindenkinek be is számolt Janka álnok tettéről. Már látom szomorú sorsukat szegény sárga virágoknak…

a3.png

De még mielőtt ez kiderülne, végighallgatjuk a szomszédasszony átkozódását és láthatjuk Janka sértett elvonulását. Majd hirtelen csend lesz. Még Janka is visszafordul. A másik nő úgy felidegesíti magát, hogy ájultan esik össze. Lehet tippelni, hogy Miklósiné segít-e neki, vagy szó nélkül otthagyja?

a4.png

Nos, egyik se. Csak áll és sanda mosollyal nézi. Íme:

a5.png

És mindezt fokozni is képes: amikor meglátja az érkező férjet, egy újabb nindzsamozdulattal átrepül a kerítésen és életmentést imitál. Beteg ez a nő. Most már tuti, ha eddig még kétségeink lettek volna.

a6.png

Közben Endre és Márk kocsikáznak. Némán és vészjóslóan. Endre egy lepukkant háznál áll meg, és betessékeli a fiút. Márknak kezd gyanús lenni a helyzet, próbál erőt meríteni a kabátja zsebében lapuló pisztolyból. Az se sokat segít, amikor meglátja a halottnak hitt kollegát… Márk dadogva magyarázkodni kezd, de Endre leszarja azt is, a kollegát is. Őt csak egy dolog érdekli: hol van a táskányi pénz?!

a7.png

Márk nem esik ki a szerepéből: következetesen tagadja, hogy egyáltalán látta volna azt a táskát… Endre végül is hisz neki, vagy csak úgy tesz, de mindenesetre elengedi a fiút. Márk el sem hiszi, hogy megúszta. Legalábbis egyelőre.

Címkék: hbo aranyélet
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.11.18. 13:11:47

Apa helyében telibeverném ezt a nőt, egy tescos szatyornyi ruhát kapna még azt húzás az utcára.
Lehet az ilyen nők miatt van az a sok családon belüli erőszak, ezt a fajtát nem igen sajnálnám, de aki nőt üt meg az meg nem ember, ugye.

Zsoofka 2015.11.18. 13:37:17

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Azt hiszem amit Janka csinál a férjével az a lelki terror minősített esete....

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.11.18. 18:09:11

@Zsoofka:

Kimeríti :)
Bicskanyitogató ez a Janka, a kislány czukker :simi
süti beállítások módosítása