Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 4x16 – Linchpin

2012. október 25. 11:00 - Zenóbia

Gluggy-gluggy-gluggy. A víz alatt nem nyílik az ajtó, micsoda meglepetés. Az már nagyobb, hogy Beckett biztonsági öve sem, ráadásul a pisztolyát sem találja, amivel ki lehetne lőni az ablakot. Bugyborékolva süllyednek tovább a folyó fenekére, közben Castle megtalálja a pisztolyt az ülés alatt, de természetesen beszorult, Kate kicsit már mintha aggódna. Főleg, hogy Castle fel sem jön a víz alól, ő viszont szintén bekerül alá, kapaszkodik a kormányba míg bír. Eléggé kísérteties látvány, ahogy a fehér keze élettelenül lebeg a vízben, de mielőtt még megfeneklenének a homokban, Castle csak szétlövi a hátsó ablakot. Jó nagy tüdeje van. A parton kicsit nagyobb az élet, mint mikor ideértek a proffal, aki már halott. Beckették arra gyanakszanak, hogy Gage-től kapták a kéretlen fürdőt, de még mindig nem tudják, mi az a Pandora. Erről az Éden Hotel lakói tudnának mesélni. Megérkezik a CIA is, nem túl boldogan, hogy hagyták kinyírni a profot, már húzzák is a csuklyát a fejükre. Jön az irtózatos lebaszás, viszont Kate hajának tök jót tett a folyóvíz, szokatlanul rakoncátlan kinézete lett tőle. Elmondják amit megtudtak Blakely-től, ami valljuk be nem sok, hiszen csak annyit tudunk, hogy talált valami összekötő kapcsot a gazdaságban, amit megbontva összeomlik a világ. De hogy mi az, arról gőzünk sincs.

4x16_castle1.jpg

Sophia kicsikét elveszíti az objektivitását, kizárja őket a további nyomozásból és előjön azzal, hogy Castle még most is az az egoista, gyerekes alak, aki régen volt, de ez most nem egy regény, ahol átírhatja a végét, ahogy anno velük is tette. A liftben kínos csönd, amit Kate tör meg azzal, hogy ezek szerint lefeküdtél vele, le. És még hány múzsát részesített Castle ekkora megtiszteltetésben, érdeklődik tovább, csak hogy tudja, mekkora a klub. Castle védekezik, szokás szerint, amit Kate leszar, szokás szerint. Az ügyet nem adja fel, mert még mindig van egy gyilkossága, amit meg kell oldani. Espoék kiderítették, hogy Blakely az ujjlenyomatai szerint Scott Long Islandről, de Scott csak papíron létezik, a megadott címen sosem látták. Espoék hirtelen bevonódtak az ügybe mégis, mennek sakkpartnereket keresni a parkba, Castle meg beadja a derekát, ha te folytatod a nyomozást, akkor én is. Blakely teste nem érkezik meg Lanie kezei közé, mert a CIA lefoglalta még szállítás közben. Nem baj, azért ők előadnak egy kis magánszámot Lanie és Alexis előtt is, bár nem igazán értem, hogy Beckett miért hisztériázik egy tíz évvel ezelőtti szexen, de nyilván így izgalmasabb (nem). Azt azért ne várjuk, hogy Castle még szűz legyen, főleg, hogy van egy lánya.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Castle 4x15 – Pandora

2012. október 18. 15:00 - Zenóbia

Kivételesen nem csak a végeredményt, azaz a hullát látjuk, hanem azt is, ahogyan kihajítják egy emeleti ablakból. Sőt, azt is, hogy ki hajította ki, ugyanis enyhe homlokráncolással néz az áldozata után, nincs nagyon felzaklatva. Alexis ötvenhat gyakornoki munkát csinál egyszerre, mert keresi a leginkább testhezállót, Castle kezd aggódni. Iszonyú bunyó előzte meg az ablakon átrepülést, mai hullánkat meglőtték, megszúrták, fojtogatták, beledöftek a nyakába egy tollat, majd egyenként lenyúzták a lábujjairól a bőrt. Jó, ez utóbbit nem. Esposito öltönyben van, miért van öltönyben, sosincs öltönyben. Megjelenik Lanie új segítője is a színen, aki nem más, mint? Ki akar cukorkát? Persze, hogy Alexis. Castle lassan azt sem tudja majd, hogy mikor van otthon, mikor az őrsön. Az utcán vérnyomokat találnak, egy helyen nem vérpatak, hanem tócsa van, ott nyilván autóba szállt, és nyilván van egy kameránk is, ami pont arrafelé néz. Beszállt egy taxiba egy nővel együtt, akit túszként magával vitt. Hamar rájuk is rontanak a békés vacsorázókra, vagy legalábbis a faszi nagyon békésen és rezignáltan eszegeti a szendóját, még akkor is harap egy utolsót amikor ráparancsolnak, hogy kezeket fejre, lábakat térdre. Beckett úgy tanulmányozza mint valami fura bogarat.

4x15_castle1.jpg

Thomas Gage nem aggódik, mert bármijük is van ellene, az el fog tűnni. Ha ő nem is aggódik, Beckették már kezdenek, főleg, hogy Gage jogosítványa hamis, az ujjlenyomata nincs a rendszerben, úgyhogy gőzük sincs, hogy ki a fene ez itt. Tina a túsz elmondja, hogy Gage, miután felvitte magával megkérte, hogy lássa el a sebét, közben elmesélte neki, hogy megölt egy embert, aki nem létezik. Se az áldozat nem létezik, se a gyilkos, szeretni fogom ezt a sztorit, látom már előre. Lanie is igazolja, mert nem tudja azonosítani a hullát, az ujjlenyomata nem szerepel a rendszerben, pedig szerepelhetne, a testén talált régebbről származó sérülésekből ítélve. Megnéznék Beckették is, ha még ott lenne, de már nincs ott, pedig Lanie épp fel akarta nyitni. Azt én sem várnám meg, ha nem lenne nagyon muszáj. Alexis csak egy percre ment ki, a fene gondolta, hogy az alatt meglép a hulla. Gage sincs már a fogdában, csak a bilincsét hagyta ott emléknek. Alexis persze meg van róla győződve, hogy az ő hibája, hogy eltűnt a hulla, végül is ja, igazán számíthatott volna erre az eshetőségre is. Castle már épp kezd örülni, hogy akkor felfüggeszti a gyakornokoskodását az őrsön, de nincs szerencséje, Alexis nem adja fel. Gage a főbejáraton távozott, miután lopott magának egy egyenruhát.

Tovább
Címkék: castle
7 komment

Castle 4x14 – The Blue Butterfly

2012. október 11. 11:00 - Zenóbia

Ma időutazunk egy kicsit, de nem a dínók korába, semmi T-Rex, csak 1947-ig repülünk vissza. Szép nők szép ruhában, elegáns urak egy bárban, zongoristával, tánccal, Lanievel aki a színpadon énekel, illik hozzá. Castle keménykalapban, lódendben, tipikus magánnyomozó, a pultnál üríti egymás után a poharakat, míg fel nem tűnik a színen Kate, akkor megáll benne az ütő. Vérvörös száj, fehér szőrme a nyakban, Castle elveszett, meg mi is. A Pennybaker Clubban ma elegáns emberek helyett hullát találunk, ha benézünk. Benézünk? Gyertek, nézzünk be! Stan Banks betört a klubba, ahol valaki lelőtte. A zsebeiben egy hotelszoba kulcsa. A klub sokat veszített régi fényéből, most a bárpult mögött egy hajléktalan lakik, talán látott valamit, bár ahhoz előbb meg kéne találni, hogy megkérdezhessük. A roppant kedves nő a szállodában közli, hogy Stant ma reggel még látta, fülig érő vigyorral mondta, hogy hamarosan kiköltözik, mert jön a hajója. Nem értjük még, nem baj. Stan és a felesége egy éve külön élnek, két hónapja beszéltek utoljára, akkor mesélte neki Stan, hogy talált egy dublont Észak-Karolinában a parton. A dublon régi spanyol aranypénz, csak mondom, ha nem tudná valaki.

4x14_castle1.jpg

Ezzel elindult Stanben egy lavina, főleg, hogy megnézett egy dokumentum filmet Clyde Belascóról, a kincsvadászról, aki tíz éve megtalált egy elsüllyedt hajót. Otthagyta az állását eltűnt antikvitások kedvéért. Mondjuk ha előtte könyvelő volt, akkor mélységesen megértem. Azt mondta, hogy nagyon közel jár a kék pillangó megtalálásához. Két napja a nőt felhívta valaki, hogy Stan tartozik neki tízezer dollárral, ha nem fizet, kinyírják. Ha ez ilyen egyszerű lenne, de szép is lenne. Vagy unalmas és rövid. Stan lakásában találtak egy naplót, amit egy magánnyomozó írt még a negyvenes években. Castle beleszeretett a naplóba, hazaviszi és reggelre ki is olvassa. Reggelig ő lesz a nyomozó ismét, whiskeyt iszik, hózentrógere is van, és Mr. Flynnek hívják. A titkárnője, aki Martha szőkében, szedi rendbe reggel, hiszen végre jött egy ügyfél, ne leheljen rá tömény piaszagot. Az ügyfél Alexis, itt most Sally Scofield, nagyon csinos, nagyon visszafogottan elegáns, igazi kisvárosi teremtés, gondolta magában Joe Flynn, aki aztán a megbízatással megváltoztatta az életét. Épp nászúton van a férjével, de nem a felhőkarcolókra kíváncsi, hanem az eltűnt nővérére, Vera Mulqueenre. Vera két éve elszökött otthonról egy vita után, hogy táncosnő legyen a nagyvárosban.

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 4x13 – An Embarrasment of Bitches

2012. október 03. 17:00 - Zenóbia

Jé, kutyaszépségverseny. Kevés ennél értelmetlenebb dolgot találtak ki eddig szerintem, de nekem végül is tök mindegy. Nem vagyok jó kutyákból, úgyhogy ne várjátok, hogy felsoroljam a felvonuló fajtákat, de van egy kis fehér vattapamacs, az cuki. Ennyit erről, ide a hullával. Még váratnak kicsit, míg Francisco Pilar a világhíres edző eldönti, hogy melyik eb kapja az arany tiarát. Addig van egy reality sztárunk is hála istennek, övé az egyik kuty. A nőt Kay Cappucciónak hívják, amit én természetesen hatodjára is capuccinónak olvastam, de nem baj, mert a parfümjét a Bűnös Élvezetet, meg Büdös Élvezetnek, lehet most kéne abbahagynom mára a hogyvolt írást. Folyhatna már egy kis vér inkább, már majdnem egy perce itt várunk. Kay össze fog házasodni a menedzserével Reggie-vel. Ollé. Alexis meg elmegy a Gombocska nevű barátnőjével, meg annak az anyjával a hétvégére, egyetemeket látogatni. Gombocska. Nem jutok szóhoz. Castle igen, nem is hagyná abba mára a szóviccek gyártását, ha nem hívná Beckett, hogy végre már van hulla.

4x13_castle1.jpg

Francisco Pilar az, amikor ráhelyezte az arany tiarát a győztes kutya fejére, az átharapta a torkát. Na jó, nem, de majdnem, egy pórázzal fojtották meg, elég csúf a látvány, viszont van stílusa a gyilkosnak, meg kell hagyni. Negyed hatkor még élt, húsz perc múlva már nem. A show rendezője Adam Green, megtudjuk tőle, hogy Francisco már húsz éve volt bíró, és sokkal jobb viszonyt ápolt a kutyákkal mint az emberekkel, a családját egy Royal nevű kutya jelentette. Hallgassuk ki. Még az is lehet, mert ott volt a gyilkosság idején, hátha rajta van a gyilkos DNS-e vagy valami. Royal a mellső lábaival kaparja a padlót, a hulla mellett is ezt csinálta, biztosan jelent valamit, majd Castle rájön. A vérengző kutyatulajdonosok közül az egyik máris fellebbezett a bíró döntése ellen, David Hernand, nézzük mennyire vérengző. Semennyire, de pletykája az van, miszerint Francisco lefizethető volt. Vannak akik kutyabemutatókra fogadnak, és Franciscot látták is egy pár gyanús alakkal Vegasból. Tényleg van aki ilyesmire fogad? Durva.

Tovább
Címkék: castle
2 komment

Castle 4x12 – Dial M for Mayor

2012. szeptember 27. 17:00 - Zenóbia

Fekete autóban fekete bőrkesztyűs, makkos cipős pasi szállítja a vállára dőlve az aktuális hullánkat. Parkolás után a nő táskájával távozik, az meg immáron a vezető ülésre dőlve várja, hogy sikolyra késztethessen egy gyanútlan járókelőt. Alexis máris sikoltozik, mert Martha a Lear királyt próbálja a színjátszótársulatával, azért otthon, mert az egyik próba hevében elárasztották vízzel a stúdiót. Most erre mit is mondhatnánk? Alexis valójában nem ezért sikoltozik, hanem mert szarrá unja magát otthon, az elméleti fizika nem tölt ki neki egy egész félévet. Nekem egy egész évtizedet is kitöltene. A megoldás Castle szerint az utazgatás, Alexis szerint meg a gyakornokoskodás, ennek a lánynak valami baj van az agyával, mindig tudtuk. Mielőtt még Castle is megőrülne mint Lear király, telefonál Beckett a hulla miatt. Laura Cambridge, este 8-10 között fojtották meg, de nem az autóban, azzal csak idehozták. A táskáját megtalálták egy közeli kukában, pénz van benne, telefon nincs. Az autó a városháza autóparkjába tartozik, utoljára nem más, mint a polgármester, Robert Weldon használta. A polgármester, akinek folyton referálnak, és aki Castle-t is beprotezsálta? Végre találkozhatunk egy sokat emlegetett, de sosem látott ismerőssel, éljen.

4x12_castle1.jpg

Oké, polgármester feje van, de nem ő lesz a gyilkos, mert egyszer ezen már túlestünk, hogy Castle barátjáról bebizonyosodott, hogy szabadidejében pszichopata. Alibije is van, hivatalosan adományt gyűjtött, nem hivatalosan meg arra próbálnak rájönni, hogy hogyan lehetne belőle kormányzó, de ez top secret, vágják ki a nyelvüket, nyúzzák le a bőrüket, ha elárulják. Az autó ellopását az egyik alkalmazott jelentette az este során.  Brian Shaw a személyzeti főnök veszi át őket, aki simán közli Beckettel, hogy már elvégezte a munkája nagyját. Castle meg lelép könyvtár terveket nézegetni, így Kate-nek egyedül kell feldolgoznia, hogy Brian mekkora egy nagyarcú köcsög. A kocsit a hivatal vezető szóvivője vitte el, amikor pedig éjfélkor távozni akart a rendezvényről, akkor realizálta, hogy nincs mivel. Még vallomást is vett fel a nőtől, beszarok. Beckett közli vele, hogy hát ez mind szép és jó, de azért ő még ki fogja hallgatni a nőt is, meg mindenki mást is, aki az alkalmazásukban áll. Brian meg azt közli, hogy nem hagyja, hogy emiatt az ügy miatt csökkenjenek a polgármester esélyei. A Vaslady ha lehet, egy fokkal még katonásabban parancsolja be Kate-et mint amúgy szokta, pedig ez már nagy művészet.

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 4x11 - Till Death Do Us Part

2012. szeptember 20. 15:00 - Zenóbia

Cuki kis jelenettel indítunk, innen lesz szép eljutni egy rothadó hullához. Ananászt segít választani a jóképű srác a csini lánynak, aki szereti az édeset és a keményet. Mielőtt megtudhatnánk, hogy lesz-e ebből örök szerelem, négy gyerek, az ananászaik közé zuhan egy pucér hulla. Hogy mennyire rothadó az is mindjárt kiderül. Annyira biztosan nem, mint a trutyi amit Ryan iszik. Tisztítókúrát tartanak Jenny-vel az esküvő előtt, valóban remek ötlet lagzi előtt végigfosni egy hetet, irtó romantikus. Esposito a koszorúslányokról fantáziál, de lehervad a vigyor mikor megtudja, hogy Lanie kísérővel megy az esküvőre. Castle is kísérővel, de mielőtt még nagyon kétségbe esnénk Kate-tel együtt, elárulja, hogy Alexis az. Esposito kapja a hírt a zöldségek közé pottyant fiúról. A hetedik környékéről zuhant ki, nem valószínű, hogy tök meztelenül, véres karmolásokkal a hátán akart öngyilkos lenni, úgyhogy ezt kizárhatjuk. A portás látott egy vörös hajú nőt sietve távozni a fiú eprek közé ugrása után, a feladat adott. Ryan a nyolcadikról üvöltözik, hogy megvan a szoba, Esposito meg minden egyes rendőrben Mr. Kísérőt vizionálja, jó kis esküvő lesz ez, én már látom.

4x11_castle1.jpg

A szobában hangulatos zene, rúzsnyom a párnán, meg Zöldségfiú igazolványa, Michael Bailey, 28 éves elemző. A szoba Jane Eyre néven lett kivéve, hát nem tudom, nem az a tipikus végzet asszonya álnév. A vörös hajú nő nem vitte túlzásba a nyomai eltüntetését, mert már meg is van a borospoháron hagyott ujjlenyomat alapján. Fel van háborodva, mert ő a Keller, Braun és Franklin alapító tagja, hogy oda ne szarjak, mondaná Beckett, ha mondana valaha is ilyet, de nem mond. Helyette azt mondja, hogy teljesen feleslegesen tagadja, hogy dugtak Michaellel, de itt meg is akadunk, mert Holly szerint Michael nem is Michael, hanem Jake. Neki legalábbis így mutatkozott be aznap este a bárban, ahol megismerkedtek, a lány meg egyből szerelembe esett, mert Zöldségfiú annyira édes volt. Ezért gondolják a nőkről, hogy hülyék. Szex után a srác rosszul lett, kinyitotta az ablakot friss levegőért, majd fogta magát és kizuhant. Ő meg pánikba esett, és elrohant, újabb okos döntés. Zöldségfiút megmérgezték úgy ötven adag Kolchicinnel, ami reuma gyógyszer, normál esetben nem túl valószínű, hogy 28 évesen szüksége volt rá. Ötven adagra meg senkinek nincs szüksége.

Tovább
Címkék: castle
Szólj hozzá!

Castle 4x10 - Cuffed

2012. szeptember 14. 11:00 - Zenóbia

Nahát, lehetne ez egy irtó szexi kezdés is, ha nem lennének mindketten tetőtől-talpig felöltözve, Kate-en ráadásul még garbó van. De legalább valaki összebilincselte őket, miután beadott valami kábító szurit a seggükbe. Próbálnak erősen visszaemlékezni, hogy mi is történt, Castle-nak kicsit lassabban megy az ébredezés, meg az is lehet, hogy jobban szeretne úgy emlékezni, hogy nem egy hullát megnézni mentek fel egy lepukkant szálloda szobába, hanem valami másért. De csalódnia kell, az bizony egy hulla volt. Jelenleg egy sötét pincében vannak, óra, pénztárca, fegyver és jelvény nélkül. Na gyerünk használjátok ki a lehetőséget és essetek egymásnak, de hát akkor ez nem ez a sorozat lenne, ugye. Vissza a motelhez, ahol a hulla előtt még tanúi lehetünk Esposito és Lanie vitájának arról, hogy Espo irányításmániás-e vagy nem. A hulla harmincas férfi, de ötvenesnek néz ki, bár lehet, hogy csak a halál nem tett jót neki. Fulladás, de közrejátszott egy szuri is amit a karjába kapott, illetve hogy ne legyen nagyon egyszerű a történet, még az ujjlenyomatait is leégették, hogy ne lehessen azonosítani.

4x10_castle1.jpg

Nem is lehet, készpénzzel fizetett és Jack Sparrowként jelentkezett be, de hamar John Doe lesz belőle. Espo és Lanie gyilkosabbnál is gyilkos pillantásokat váltanak, nekem ez pozitívum, mert simán azt hittem, hogy ezt a vonalat teljesen felejthetjük, de még a konfliktus is jobb a semminél. Időnként mutatják a pincét is, ahogyan emlékeznek vissza a dolgokra, de még mindig nem pucérak, úgyhogy nem érdekes. A hotelből a hullaházba mentek, ahol Lanie közli, hogy pár nap alatt talán tud ujjlenyomatot gyártani a fickónak, még pedig az ujjai feláztatásával, hát kibírtam volna e nélkül az információ nélkül. Talált egy papír fecnit a pasinál, amin egy kávézó címe és egy időpont szerepelt, Ryan már megy is megkérdezni, hogy felismeri-e valaki a hullánkat. Kate csírájában folytja el Castle kémes meg maffiás elméleteit, aki helyettük elő is áll egy használható ötlettel, azaz a fecni egy boríték része, a postai sávkódokból pedig kideríthető, hogy hol jegyzetelgetett John Doe.

Tovább
Címkék: castle
2 komment

Castle 4x09 – Kill Shot

2012. szeptember 06. 13:00 - Zenóbia

Fényes nappal, zsúfolt utcán sétálgatás közepette két nő az egyikük esküvőjét tárgyalja. Soha nem tudjuk meg, hogy a botanikus kert lett volna-e az ideális helyszín, mert a menyasszonyt valaki nemes egyszerűséggel szíven lövi. A vére beteríti a barátnője arcát, így vidám a reggel. Az áldozat Sarah Vasquez, óvónő, épp a jógastúdióból lépett ki. Legalább lelazulva halt meg. A tömeg ellenére senki nem látta az elkövetőt, és senki nem hallotta a lövést. A szívlövés hallatán Kate kicsit megtapogatja a saját mellkasát, a múlt elől nincs menekvés. Ez lehetne valami Steven Seagal film címe is. Christől a vőlegénytől megtudjuk, hogy Saraht mindenki szerette, blabla, viszont az utóbbi héten kétszer is látott egy fickót, aki ott volt az óvodánál is, és később a jógastúdiónál is. Lanie beazonosította a puskát, illetve hogy ezt távlövésre használják, úgy 2-300 méterre lehetett a gyilkos. Megvannak a lehetséges épületek is, a lehetséges emeletekkel. Espo és Lanie iszonyúan igyekeznek nem kimondani a mesterlövész szót Beckett előtt, amitől csak még feltűnőbbé válik az egész, úgyhogy fel is adhatják nyugodtan.A pasinak nagyon jónak kell lennie, mert negyed mérföldről így lelőni egy mozgó célpontot, ez valószínűvé teszi, hogy eddig sem csak a mókusokra lődözött otthon a kertben.

4x09_castle1.jpg

Castle szerint lehet, hogy a gyilkos véletlenszerűen választotta ki a lányt. Épp ő került bele a célkeresztbe, így járt. Beckettnek előjönnek az emlékei, emiatt sebhelyet tanulmányoz elmélyülten az otthoni tükörben. A mesterlövész másnap újra gyilkol, most épp Henry Wyatt, egy ügyvéd nyerte meg az örök élet titkát. Az időpont ugyanaz, a lövés viszont nem szív, hanem fejlövés, a változatosság kedvéért.  A helyszín is más, mert magasabbról érkezett. Beckett pörög-forog, nincs még igazán felkészülve erre a mesterlövész dologra, látják a többiek is, de hát lehet-e erre felkészülni egyáltalán? Esposito sorolja, hogy egy rendes lövésznek milyen tényezőket kell figyelembe venni, emiatt a helyszín csak gondos mérlegelés eredménye lehet. Amire nem is gondolnánk, de szerencsére Esposito igen, hogy a széljárás is fontos, amit a gyilkosunk akkurátusan meg is jelölt egy kis felragasztott zászlóval az egyik közlekedési táblán. Beckett lövést vél hallani, és lebukik egy szemetes mögé, a többiek meg nagyjából mindenhova néznek, csak rá ne kelljen. Ez így egy nehéz ügy lesz.A Vaslady gyűlést hív össze, egyelőre nem tudjuk, hogy tényleg véletlenszerűen választotta-e ki az áldozatokat, vagy tudta, hogy pont ők, pont ott lesznek, pont akkor.

Tovább
Címkék: castle
9 komment

Castle 4x08 – Heartbreak Hotel

2012. augusztus 30. 16:00 - Zenóbia

Azta kurva, ez rémálmaimban fog előjönni, Castle Elvisnek öltözött, de nem sok jelmezt tudnék neki javasolni, amiben még ennél is szarabbul nézne ki. Rettenet, na. Mások is így gondolják, mert végigvonszolják egy folyosón, de a folyosó végén nem átöltöztetik normális ruhába, hanem egy baseball ütővel fenyegetik. Hogy megmutassák nem viccelnek, először szétütnek vele egy asztali lámpát, váó. Előre szóltak, ha visszajön, megkapja a magáét. Nézzük, mi vezetett idáig, 16 órával korábban kezdünk. Gyanítom, hogy nem ez, de azért elmesélem, hogy Alexis pizsamában olvassa a Büszkeség és balítéletet, mert Jane Austen megérti, hogy milyen szar a szomorú szerelmeseknek. Castle szerint nem így kell felejteni, hanem chilis-sajtos hot-doggal, vagy csajos estével, a csajos este nyert. A mai hullánk Sam Siegel, a Zafír Kaszinó tulajdonostársa. Este 9-10 között halt meg, golyó a mellkasba, jó közelről, olyan közelről, hogy mielőtt lelőtte, még be is mosott neki egyet. Ez egy nagyon mérges gyilkos lehetett. A Zafír Atlantic Cityben van, a hulla meg itt a városban egy elhagyatott dokkban, hogy került ide vajh?

4x08_castle1.jpg

A kesztyűtartóban volt egy fegyver, de elő sem vette, pedig úgy tűnik elő kellett volna. Espo poénkodik, Laenie meg rászól, hogy ez itt egy hulla, több tiszteletet, nem mintha ő nem poénkodna a hullák felett gátlás nélkül. Espo nem érti, Castle meg igen, mert hiába hiszi Esposito, hogy ez közös szakítás volt, akkor most már minden rendben, mert ez egyáltalán nem így van. Beckett nem nyilatkozik, egyelőre nem is értem, hogy miről kellene neki. Castle-nak beugrik az isteni szikra, hogy Ryan legénybúcsúját tartsák Atlantic Cityben. Gondolom nem gyilkossági nyomozással egybekötve képzelte eddig, és tényleg nem, mert ő sátorozni menne, de persze körberöhögik. Esposito már szervezné amilyet ő akar, mert itt nem a vőlegény kívánsága a lényeg, de ehhez Ryannek fel kéne kérnie, aki inkább lelép. Siegel autójában van GPS, úgyhogy tudjuk is már, hogy idefelé jövet megállt a volt felesége lakásánál, akivel hat hónapja váltak el. Rebeccával kiüvöltözték magukat a szomszédok szerint, majd Siegel fél kilenckor távozott. Azt akarta, hogy Rebecca ruházzon át rá egy ingatlant, ami kettőjük nevén volt. Felajánlott érte egy kurva nagy összeget, mivel állítása szerint az élete múlt rajta. Múlt is.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Castle 4x07 – Rabló-pandúr – Cops & Robbers

2012. augusztus 23. 12:00 - Zenóbia

Castle a megszokottól eltérően nem otthon várja a telefont az újabb hulla hírével, hanem a bankban Marthaval, akivel nem nagyon akarnak foglalkozni a fia adóstárssá válása nélkül, amit viszont ő nem akar elfogadni. Kérdés, akkor minek vitte magával. Castle hamar meg is unja, pedig nem is harisnyát vásárolnak, fel is hívja Kate-et, hogy mentse már meg, hát nem igaz, hogy nem halt meg senki az éjjel. Senki, hát ez szörnyű. Hogy ne unjuk azért halálra magunkat ezen a részen sem, Castle felfedezi, hogy jé, épp két bankrabló sétált be két percen belül. Mindketten szájmaszkot és műtősruhát viselnek, egy férfi egy nő, mindketten cipelnek valamit a kabátjuk alatt. Beckett nevetgél, ennyire nem unatkozhatsz, hogy képes vagy kitalálni magadnak egy bankrablást. Nem csalás nem ámítás, besétál a harmadik, aki szintén faszi és műtősruhás-szájmaszkos, csak nála már gépfegyver is van. A telefonokat mindenki csúsztassa oda, mindenki, csak Castle nem, aki elbújt Martha-val egy íróasztal mögé.

4x07_castle1.jpg

Folyamatosan tudósít, Beckett meg már elindított feléjük egy kommandós századot. A nő pakolja a táskába a pénzt, az egyik fickó pedig az igazgatótól megszerzett kulccsal elindult a bank hátulja felé. Hárman vannak, mondja Castle, míg a negyedik a fejéhez nem fogja a pisztolyát. Átveszi a telefont, Beckett felajánlja nekik a gyors menekülés esélyét, amivel természetesen nem élnek. Castle és Martha is csatlakozik a többi hason fekvőhöz. A bankrablók a szerkójukhoz igazodva nevet is választottak maguknak, a nő például Quinn doktornő, azt anyám hogy szereti. Megérkezik a csapat, Beckett is befut, de a parancsnok az infók meghallgatása után finoman megkéri, hogy ugyan hagyja már őket békében dolgozni, mihelyt meghal valaki, egyből hívni fogják. Odabent hason fekvésből törökülésbe váltottak, ha valaki megmozdul, lelövik, viszonylag egyszerű szabálynak tűnik. Odakint viszont máris bonyolódik a helyzet, a bankrabló kizárólag a bűnre csábító hangú Beckettel hajlandó beszélni, Peterson kapitány roppantul boldog. Meg Beckett is, hiszen nincs túl sok túsztárgyaló tapasztalata.

Tovább
Címkék: castle
2 komment
süti beállítások módosítása