Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 3x10 – Last Call – Holdudvar árnyékában

2012. március 29. 16:00 - Zenóbia

Megint belecsapunk a lecsóba (honnan van ez a mondás, valaki egyszer tényleg belecsapott a lecsóba, és ha igen, akkor miért, és képzeljük már ezt el, hogy mi történne, ha tényleg belecsapnánk), horgászással indul a sztori, aminek köztudottan az lenne a célja, hogy az ember nyugodtan, csendben kikapcsolódik, sört iszogat, miközben úgy tesz, mintha halat akarna fogni. Emberünknek ez nem jön össze, a bedobás után rögtön megjelenik a feleség, és nem hagy békét. Vigasztalni próbál, nem baj, ha elvesztetted a munkádat, de ne itt próbálj már ebédet fogni, mert itt aztán semmi nincs. Mibe fogadunk, hogy egy hulla azért van? Kapás, hulla kifog, így első ránézésre Bruce Willis, de tartok tőle, hogy csalódás fog érni ebben a tekintetben, de majd megpróbálom feldolgozni. Castle ír, kockás ingben, otthon mindig kockás ingben van. Vendégük lesz. Gracie, aki Alexis volt osztálytársa, mellesleg azóta kicsit megváltozott, igazi gót lett belőle, már ha jól tippelek. Alexis fél. Én is félnék a helyében. Hű, remélem Gracie a gyilkos, az mekkora lenne már. Befut a hívás Beckettől, úgyhogy Castle elszabadulhat otthonról, aminek most direkt örül, így, hogy megszállták a sötét erők a lakást.

A hulla egész jól néz ki ahhoz képest, hogy vízi. Amúgy meg hol van Perlmutter, kezd hiányozni a kedvessége. Tengerészgyalogos volt valaha, és csúnya fejseb van a koponyáján. Hű, tényleg csúnya. És nem Bruce Willis, egy világ omlott össze. Igen, még egy halott Bruce is jobb lenne a semminél, na. Találtak nála még egy négy éves anonim szerencsejáték-függők medált is, Castle filmes utalásait meg senki nem érti, csak én, ami nagy sikerélmény, mert én sose tudok semmi ilyesmit, minek az ilyennek hogyvolt, ugye. A cápáról van szó egyébként, az mekkora film. Castle már fel is állította az elméletét a visszaesőről, aki túl sokkal lóg a bukijának, így aztán a gonosz alvilági bűnözők belökik a folyóba, miután kupán vágták. A hulla Donald Hayes, az utóbbi években dokkmunkás, előtte tengerészgyalogos, alvilági kapcsolatnak nincs nyoma. Castle és az elméletei. Donnie Hayes viszont ma is felvette a munkát a keleti dokkban, tehát vagy zombi, vagy ő a gyilkos, vagy zombi, a zombi jobb lenne.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 3x09 - Close Encounters of the Murderous Kind – Nem minden űrlény, ami fénylik

2012. március 22. 12:00 - Zenóbia

Nincs felvezetés, hát hová lett? Nem baj, amíg hulla van, nincs baj. Az pedig van, meg éjjeliőr is, aki pásztázza elemlámpával a vasúti kocsikat, addig-addig, mígnem a lámpa fénye egy autóra vetül. Benne pedig a mai hullánk, aki valaha egy nő volt, bár ezt is nehéz megállapítani így első ránézésre, annyira el van torzulva. Be is rakok róla képet, remélem ebédidőben olvassátok. Ashley szülei találkozni akarnak Castle-val, mielőtt elengedik velük a fiukat campingezni a hétvégén. A hulla felé menet Beckett beparáztatja, mert figyelmes nő, hogy ha nem lesz jóban a szülőkkel, akkor Alexis tuti megszökik Ashley-vel a világ végére valami kommunába és lepkéket kergetve szüli majd egymás után a kis hippi gyerekeket, miközben folyton füvet szívnak majd. A szívnak helyett háromszor írtam le, hogy színvak, de nem adtam fel, remélem értékelitek. Az áldozat Marie Subbarao, és tényleg iszonyúan néz ki, Lanie megmondja a tutit: explozív dekompresszió. Köszönjük, mehetünk haza, szép napot mindenkinek. Baszki, mindenki tudja mi az, csak én nem, jó lesz úgy hogyvoltot írni, hogy gőzöm sincs mitől halt meg a mai hullánk. Keszon-betegség, a továbbiakat a gugli elárulja. Mivel egy pályaudvaron egy autóban találtak rá, ezért eléggé valószínűtlen, hogy az űrben érte a dráma, egészen addig, míg Castle nem talál egy könyvet a kocsiban az ufók általi emberrablásokról.

A gyilkos ufó dohányzott, mert a fiúk közben találtak egy cigaretta csikket az egyik keréknyomban. Életében egészen másképp nézett ki Marie, azt meg kell hagyni. Asztrofizikusként dolgozott egy Tudományos Központban. Castle ebben a részben tehát nem a CIA-t preferálja, hanem az ufókat, nem baj, múmiák már voltak, itt volt az ideje ennek is. Marie az új-mexikói rádióteleszkópból érkező adatokat ellenőrizte. Remek. A titkárnője szerint egész héten tiszta ideg volt, majd mikor rákérdezett, Marie elmondta, hogy valami eget rengető dolog történt vele, de ennél több infóval nem szolgált. Kedden délután pedig a munka közepén egyszerűen csak lelépett, és egészen csütörtökig elő sem került. A Központban van magasnyomású kamra, a NASA rendszereit tesztelik vele zéró gravitációs nyomáson. Akit ide bezárnak védőfelszerelés nélkül, annak kampec. Úgy 35 embernek van hozzáférése. Az elég sok gyanúsított. Az egyikük Ted Carter, Marie volt pasija, akivel nem túl szépen szakítottak. Ted pont annyira tipikus kutató, mint amennyire tipikus volt az előző részben a biztosítási ügynök.

Tovább
Címkék: castle
4 komment

Castle 3x08 - Murder Most Fowl - Madarat tolláról

2012. március 14. 14:00 - Zenóbia

BMX-es srácok tépnek át a parkon tök sötétben, ugratnak is meg mindenféle kunsztokat tudnak, mert ők a nagyon ügyes biciklis fiúk. Mígnem egyikük pofára esik egy hullában, lesz mit mesélni a haveroknak. Alexis szerzett egy fehér egeret otthonra, Theodore-t, akit ezentúl Theonak fogok maximum hívni, mert nem csak a rovarokat rühellem, úgyhogy erre nem vagyok hajlandó karaktert pazarolni. Mint ahogy most tettem. Szerencsére Ashley-é, és nem is egér, hanem patkány. Még jobb. A hulla Leonard Levitt, szép név, három lövés, egy szemből, kettő hátulról. Az értékeit meghagyták, sőt, tettek egy madártollat a zsebébe. Castle megnyalogatja, és elkönyveli, hogy tuti a gyilkos hagyta ott annak jeléül, hogy ő a rettentő félelmetes Halálsólyom. Vagy a hulla gyűjti a tollakat, ezt még nem tudni. A nyalogatást még mindig nem értem.

A pasi 5-7 között halt meg, törött a csuklója, bár ezt a BMX-es srácok is okozhatták. Családja nincs, közalkalmazottként dolgozott a metrónál. A golyók ugyanabból a fegyverből származnak, először szemből lőttek rá elég nagy távolságból, ami azt jelenti, hogy a gyilkos nem most fogott először pisztolyt a kezében, aztán mivel attól nem halt meg eléggé, nyilván megpróbált elfutni, a gyilkos meg utána, és még kétszer hátba lőtte a biztonság kedvéért. Leonard lakása tele van térképekkel a parkról, meg fényképekkel a metróról, van valami számláló is, éjjellátó szemüveg, parabola mikrofon, de minek vajon ennyi kütyü. A park térképén B.H.S. rövidítéssel jelölt valamit, és épp a saját halála időpontját véste a rövidítés mellé. Egyelőre csak a homály nő a fejünkben, de majdcsak eloszlatják.A metrónál kiderül, hogy ő volt Égőkezű Leonard, azaz cserélgette az égőket a metró alagutakban. Szép szakma. Leonardról lehetett volna megmintázni az antiszociális ember szobrát, de azért egy valakihez hozzászólt a 22 év alatt.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 3x07 – Almost Famous – Táncosokkal Farkaló

2012. március 08. 17:00 - Zenóbia

Fiatal rendőr lassan közelít a 4B lakás ajtaja felé. Amikor elkiáltja magát, hogy ő itt a rend őre és Jamie Ruizt jött letartóztatni, síri csönd támad. Elhallgat a dübörgő zene, a 4B lakás ajtaja lassan feltárul. A fiatal rendőr meg kurva gyorsan tűnik el az ajtó mögötti lakásban, ahova valaki egy mozdulattal berántja a nyakánál fogva. Martha és Alexis meghülyültek, hajnali ötkor végeznek hasi-légzés erősítő gyakorlatokat, ami elég nagy hanggal jár, amitől Castle is felébred legszebb álmából, amitől én azt gondolnám, hogy azonnal költözzön ki mindenki ebből a lakásból, aki nem néma. Semmi nem idegesít fel jobban, mint az, ha valaki felkelés után rögtön harsány és jókedvű. Az ilyet simán fejbe vágnám a klopfolóval. Alexis jelentkezni szeretne a Grease iskolai előadására, így Martha elkezdte felkészíteni, mert ő már csak ilyen lelkes. Beckett is lelkes korán kelő, de legalábbis aki ezt a mai hullát megtalálta, az mindenképpen az volt.

Castle-nak akkora táskák vannak a szemei alatt, mint egy ház, édes. Sietnek, mert az áldozat az ifjú rendőr, akit mellkason lőttek és egy lépcső aljában feküdözik. A jelvénye túl régi, a pisztolya vízi pisztoly, olcsó tequilával töltve. A zsebében akkor kell lennie némi sónak és citromnak is. A nadrágja tépőzáras, amiből a sokat látott Lanie levonja a következtetést, hogy emberünk sztriptízes fiú. Igazolvány nincs nála, van viszont kocsikulcs. Régi autó tele szeméttel, meg szerencsére az igazolványával is, Derek Brookner, a vetkőzős. A kocsiban egy cetli is van egy címmel, igen, a 4B lakás az. Abszolút lánybúcsús helyszín, rózsaszín boákkal teleaggatott lakás, mata részeg lányok fetrengve alszanak a leglehetetlenebb helyzetekben, van fasztorta és felfújható pasi. Castle-t természetesen vetkőzős fiúnak nézik, ettől egyből felébrednek és követelik a gatyáját. Nem kapják meg. Az őrsön a fiúk viszont megkapják a magukét, a kihallgatandó leány magához öleli a kukát és néha belehány. Nincs kedvesebb látvány egy részeg nőnél, mindig mondtam.

Tovább
Címkék: castle
5 komment

Castle 3x06 – 3XK - Fojtassa, felség!

2012. március 02. 11:00 - Zenóbia

Sötét, őszi, borongós estén szőke lány siet hazafelé, a sietését pedig egy ködbe burkolózó fickó figyeli az utca túloldaláról, a villanyoszlopnak támaszkodva. Majd lassan utána ered, látjuk az arcát is, ha ő lesz a gyilkos is, akkor ez most újdonság. Alexisnek titkos hódolója van, aki becsúsztatott egy rettenetes verset az öltözőszekrényébe. Próbálja kisakkozni, hogy ki lehet az, de Castle szerint ez olyan, mint ha elolvasná előre egy regény végét. Anyám pont ezt csinálja, utál izgulni. A lánynak aki Linda, ez volt az utolsó borongós, őszi sétája. Egy tv társaságnál volt ügyfélszolgálatos, és így első ránézésre megfojtották. Zseniális vagyok. Castle-nak beugrik valami, amit nagy nehezen megoszt velünk is. Tehát, négy éve volt egy hasonlóan kinéző ügy, fiatal, csinos, szőke, kötéllel megfojtott nő, békés arccal, akit úgy rendeztek el, mintha aludna. Beckett helyesbít, igaz, hogy nem kapták el a fickót, de ő nem az utcán ölt, hanem a nők lakásán, és keresztbe tette az áldozatai kezét a mellkasukon. Lindának nem volt barátja, viszont volt egy perverz tekintettel bámuló kollégája. Az nagy öröm.

Lanie vészhelyzetet csipog, mert előkereste a négy évvel ezelőtti sorozatgyilkos aktáját, és bebizonyosodott, hogy a kötél ugyanaz. A Hármas gyilkos, más néven 3XK visszatért. Négy évvel ezelőtt, egy hét alatt megfojtott három nőt, majd egy hónap múlva újabb hármat, aztán felszívódott. Az FBI profilja szerint 25-45 közötti fehér férfi, diszfunkcionális viszony az anyjával, alantas munka. Biztonsági őrnek vagy szerelőnek adta ki magát, így jutott be a nők lakásába akiket előzőleg alaposan megfigyelt. A holttesteket úgy állította be, mintha koporsóban feküdnének. Ha a négy évvel ezelőtti tendenciát követi, akkor kevés idő van elkapni, mert az egy hétből már három nap letelt. Ryan közben lenyomozta, hogy ki Linda perverz bámulója. Paul McCardle, irodafelügyelő. Az volt a dolga, hogy meglocsolja a művirágokat, míg tegnap fel nem mondott. Most akkor vagy ő a gyilkos, vagy tegnap reggel úgy ébredt, hogy többé nem érdekli a művirágok sorsa.

Tovább
Címkék: castle
1 komment

Castle 3x05 – Anatomy Of a Murder – Egy fecskendő nem csinál nyarat

2012. február 23. 15:07 - Zenóbia

Temetéssel nyitunk, így aztán nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy hol a hulla. Ephraim, a roppant tiszteletreméltó tíz gyerekes családapa mellé azonban bezsúfoltak egy szőke lányt is a koporsóba, szépen el is férnének összebújva, ha meg nem botlanának a cipelő fiúk. De megbotlanak, leejtik a koporsót, a hullák meg kipotyognak. Martha és Alexis wellneselni megy Ginával, ebben a részben bezzeg az első percben felbukkan, ezt nem hiszem el. Taylor Swift – Mine, ez Alexis és Ashley száma, mert erre smároltak először. Gina és Castle száma pedig AC/DC You Shook Me All Night Long, hogy a smároláson kívül mit csináltak rá, abba ne menjünk bele. Nekünk nincs ilyen asszem, ha csak nem a Tépj szét, amit egyszer tök részegen, hajnali háromkor beleüvöltöztem neki a telefonba, akkor jó ötletnek tűnt. Épp meg akartam jegyezni, hogy jé és kockás ing meg farmer van Castle-on tök jó, de mire a hullához ért, már elegáns lett megint. A plusz egy csoki hulla Dr. Valerie Monroe, másodéves gyakornok a Megyei Kórházban.

Előző este 7-8 között halt meg, van egy zúzódás a tarkóján, amibe viszont még nem halt volna bele, úgyhogy kell itt lenni valami másnak is. A gyilkos mindenesetre ötletes, mert ha nem botlanak meg a fiúk, sosem találják meg a nő hulláját. Castle eljátszogat a nő telefonjával, amiből kiderül, hogy a halála előtt Katonah-ban keresett szállást a neten. Azt is megtudjuk, hogy minden reggel egy kurva messze levő kávézóban itta meg a napi betevő koffein adagját, ami ráadásul ellenkező irányban van, mint a munkahelye. Lanie rájött a halál okára. Valerie nyaki ütőerébe egy üres tűt szúrtak, majd ezt benyomva levegőt juttattak az agyába, így aztán embóliát kapott, amitől kampec lett. Majd belecsavarták egy szőnyegbe, mert rostszálakat talált a nőn. Beballagnak a kórházba, ahol Castle szerint minden második raktárhelységben orvosok dugnak nővérkékkel, Beckett szerint meg életmentő szívműtéteket végeznek, mint ahogy Josh is, a motoros fiú.

Castle palacsintát sütött reggel, Josh életet mentett, melyik a fontosabb? A palacsinta, főleg ha sok van belőle. Dr. Monroe a világ legjobb embere volt, kell-e ezt említenem? Még a halálos betegek is mosolyra fakadtak a láttán. Tuti szektás volt. A halála napján azonban egy ápoló igencsak feldúltnak tűnt a vele való beszélgetés után. Olyannyira, hogy tarkón vágta egy lapáttal? Castle túl sok kórházas sorozatot néz, mindenhol szerelmi háromszöget vél felfedezni, az ápolóról pedig feltételezi, hogy szuper dögös lesz. Az is, csak 14 éves lányoknak. Angyalarcú fiú. Az ilyenekből lesznek a sorozatgyilkosok. Hű, a csávó tudhat valamit, a doktornők odavannak érte, ő meg Beckett haját dicsérgeti, biztosan kevesli a hódolóit. Akikről épp Dr. Monroe próbálta lebeszélni tegnap, kérte, hogy ne flörtöljön már az összes rezidenssel. Ő megígérte, kikísérte, majd látta távozni egy ismeretlen pasival. Alibije is van, bár csak másodszor találja el a nő nevét, akivel volt. Szimpi-szimpi. Ryan nem komplett, egy egész táblát készített Gregnek (Greg az ápoló) és a rajongóinak. Imádják, mert annyira kedves és figyelmes, ő a legjobb barátjuk, de dugni nem dug velük. Én is értetlen arcot vágok.

A kórházi szőnyegek nem játszanak, viszont Dr. Monroe hirtelen pénzgyarapodáson esett át (ez milyen szép mondat lett, tudom én is), mert a diákhitelét fél éve sokkal nagyobb összegekkel törlesztette mint előtte, pedig a fizuja nem emelkedett. Castle megy haza nagyon boldogan, hogy Alexis hogy fog örülni a beszerezhetetlen Taylor Swift jegyeknek, aki már azelőtt örül nekik, hogy átadta volna őket, mert közben Gina is szerzett nekik. Na, rúgd ki, aztán kész. Hát azt még nem is, de legalább megsérti Ginát, mert ellopta tőle a dicsőségét, nem mintha igaza lenne egyébként. Az őrsön meg túlóráznak, Esposito nem is hiába, elment Dr. Monroe kávézójába. Ami épp egy hotel mellett van, ahol mit ad isten, heti több estét is eltöltött a doktornő egy állandó lakónál Cesar Calderonnál, a drogbárónál, az El Diablónál, az Ördögnél, több neve nincs, pedig még vártam volna. Castle és Beckett kopogtatnak is hamarosan a szobája ajtaján, Manuel meg tagadná is le a gazdáját, de a Richard Castle név jól hat a drogbárónál, így behívja őket. Mégis jó valamire néha Castle is.

A pasi roppant karizmatikus, nagyon lassan, hatásszünetekkel beszél, de a hangja miatt abszolút átjön. Az inge roppant randa viszont. Látszólag meglepetésként éri Valerie halála, bár nagy kérdés, hogy milyen drogbáró az, akit még érhetnek meglepetések. Valerie volt a magánorvosa, mert szívbeteg. Fizetett neki azért, hogy hetente ötször ellássa őt, a másik két napon a testvére, Manuel ápolja. Valerie csodát tett vele, visszavezette az életbe, mondom, hogy szektás. Megmutatják neki a férfi fényképét, akivel Valerie távozott aznap a kórházból, Cesar nem, de Manuel felismeri. Ő fuvarozta a doktornőt a kezelések után, és egy párszor kitette egy étteremnél, ahol ez a fickó várt rá. Most meg Beckették várnak a fickóra, mert ott szokott ebédelni, de ma még nem tette. Nem kell túl sokat várniuk, de attól tartok nekünk viszont még igen a gyilkosra, mert ez itt nem az, hanem egy államügyész. Akinek Valerie mint beépített ügynök dolgozott. Na, Castle örülhet, ez már majdnem az FBI. Meglepő módon nem a drogbáró volt a célpont, hanem a kórház.

Vényhamisítás, sikkasztás, állami támogatással való visszaélés. Valerie a halála napján felhívta, hogy találkozzanak, mert lehet, hogy talált egy gyógyszercsempész bandát, de mielőtt bárkit is megvádolna, még valamit le akart ellenőrizni északon. Ezért keresett szállást Katonahban. Katonah annyira érdekes mint egy döglött légy, de nem messze tőle van egy női börtön. Amíg Beckett a látogatók meg az elítéltek után érdeklődik, addig Castle egy nagy csokor lufival próbálja meg kibékíteni Ginát. Ami sikerül is, miután Castle bevallja, hogy valóban azt akarja, hogy Alexis csak az övé legyen és csak érte rajongjon, de most Alexis Ashley-ért rajong, amitől mocskos szarul érzi magát. Mennyire látszik, hogy Ginának fel van töltve a szája. De azért ezzel a szájjal megcsókolja Castle-t, csak most AC/DC nélkül. A börtönben pedig nem Valerie volt a látogató, hanem Greg a csodafiú, aki nem dug, csak barátkozik.

Három éve minden héten meglátogatott egy rabot, aki harminc évet kapott, mert részt vett egy rablásban, ahol meghalt egy őr. Mellesleg ő volt Greg barátnője. Most nem tudom eldönteni, hogy Greg jó fej, vagy elmebajos, hogy három év után még mindig hű hozzá. Bár valószínűleg a hátralevő 27 évre azért nem fog kitartani a lelkesedése. Hacsak nem csempész be neki minden héten kicsike ásókat. Ha azt nem is, de gyógyszereket igen, amit Amy árulhat a többi rabnak. Erre gyanakodott legalábbis Dr. Monroe. Amy-t kikérdeznénk, ha nem kapott volna agyvérzést, és mit ad isten, épp a Megyei Kórházba szállították, ahol Greg is dolgozik. Vajon ott vannak még, vagy már meglógtak? Meglógtak, Amy elvileg meghalt, gyakorlatilag a ládában valaki másnak a hullája van. Ez egy ilyen rész. A Szökést láttátok? Az első másfél órában beszartam az unalomtól, de az utolsó fél óra, na, az kurva jó volt, és tényleg kellett hozzá az első másfél is.

Szóval Greg az ujja köré csavarta az összes női orvost a kórházban, hogy tudtuk nélkül, de segítsenek neki a szökésben. Amit meg is tettek, mert adtak Gregnek botoxot, amivel Amy elő tudta idézni az agyvérzés tüneteit. Aztán kapott morfiumot meg akármit is, amivel meg azt tudták előidézni, hogy Amy halottnak tűnjön. Tulajdonképpen, ha nem lenne Dr. Monroe hullája, akkor ez egy egészen szépséges romantikus szerelmi történet is lehetne, és hagyhatnánk őket futni. De hátha még így lesz. Abban a reményben, hogy találnak valami hasznos infót, végigolvassák a pár levelezését, de az kizárólag ilyenekből áll: "Nélküled a szívem megfájdul, de a szerelmem irántad nem kopik." Ezzel bajuk van, mert nem rímel. Nekem meg azzal lenne bajom, ha bárki is ilyeneket írna nekem. Na jó, nem így képzeltük az első szerelmi vallomást Castle részéről, de ahogy felolvassa az egyik részt aminek az a végszava, hogy szeretlek, és ahogyan közben Beckettre néz, az totál egyértelmű. Zavarba is jönnek mindketten. Nem is kicsit, Kate mintha még el is pirult volna. Óh, de szép is ez. Mármint de szép is lenne.

Vajon hova megy a szerelmes pár három év után először? Castle szerint dugni, de ha mégsem, akkor oda, ahol először találkoztak. A levelekből kiderül, hogy egy Burger Kingben ismerkedtek meg, az meg nem annyira romantikus hely, szóval oda tutira nem mentek. Megvan, hogy a Dr. Monroe-n talált rostok egy Deville csomagtartójából származnak. És megvan Greg és Amy is, akik mégis a Burger Kingbe mentek, mert kretének. Greg iszonyúan bizonygatja, hogy Amy nem bűnös, de ez senkit nem érdekel, csak az, hogy kinyíratta-e valakivel Dr. Monroe-t vagy nem. Nos, azt nem, de tudta, hogy Valerie gyanakszik rá, ezért előrébb hozta Amy szökését, nehogy idő előtt lebukjanak. Amikor Valerie elbeszélgetett vele, akkor próbálta elterelni a figyelmét, és elkezdett a karkötőjéről kérdezősködni, amit Valerie biztosan a barátjától kapott. De eddig úgy tudtuk, hogy nem volt barátja, most akkor mégis?

A karkötő a hullán már nem volt ott, de amikor kiment a kórházból és találkozott az államügyésszel, akkor még igen. A gyilkos magával vitte, tehát hirtelen felindulásból ölték meg. Az ékszer pedig eléggé jellegzetes ahhoz, hogy újra meglátogassák a drogbárót, akinek ott lóg a nyakában a karkötő párja. Valóban szerelmes volt Valerie-be, ráadásul a kamerák rögzítettek egy képet a kocsijáról, ami egészen véletlenül egy Deville, amint a temető felé halad. És rájön, amire én már úgy tíz másodperce rájöttem, mert nagyon okos lány vagyok, hogy Manuel, a testvére a gyilkos. Áh, de puszta jó szándékból tette, mert rájött, hogy Valerie besúgó, a bátyját pedig elvakította a szerelem. Most meg a bánat vakítja el őket, az egyiket azért mert egy félreértés miatt megölték a szerelmét, a másikat meg azért, mert egy félreértés miatt lecsukják vagy hatvan évre. Mondjuk én is könnyeznék.

Alexis hazaér a koncertről és megköszöni Castle-nak a jegyet, hiszen Gina elárulta neki, hogy kettőjüktől kapta. De rendes ez a Gina, azt a mindenit. Martha felteszi a mindent eldöntő kérdést, amire mi már tudjuk a választ, csak még Castle nem, hogy kiszabadítaná-e Ginát a börtönből, ahogy Greg tette Amy-vel? A szerelmesek most is épp ömlengenek egymásnak, egy közös cellába zárva. De megjön a felmentő sereg, Beckették elintézék nekik az újratárgyalást, és ha Amy tényleg ártatlan, akkor Greg is megússza próbaidővel. Hoztak nekik Burger Kinges menüt is, tök rendesek. Most akkor a szerelem mindent legyőz, mindenek felett áll, és mindent túlél? Nah, mit gondoltok? A vége miatt gondoljuk most azt, hogy igen, mert ha Esposito nem is, de Kate kihozná Castle-t a börtönből, és ugye tudjátok mit jelent ez Martha kérdése után. Hmm.

Címkék: castle
10 komment

Castle 3x04 – Punked - Vissza a jövőbe, meg a múltba

2012. február 16. 09:06 - Zenóbia

Nos, akkor Neoprimitívnek adott tippem szerint ebben a részben kell szakítania Castle-nak Ginával, vagy fordítva, a végeredmény a lényeg. Izgulok is mint az állat! Azoknak akiket a sztori is érdekel, azért elmesélem az újabb gyilkolászást is, egye fene. Baljóslatú zene, lódobogás, ha nem néznénk oda azt hihetnénk, hogy épp csatába indulnak a harcosok, de mivel odanézünk, tudjuk, hogy lovas rendőrök. Galoppoznak a parkban fekvő félmeztelen hulla felé. Castle megint reggelizni készül, ez ám az egészséges reggeli, figyeljetek csak. Graham keksz, mályvacukor, egy tábla csoki, mindez serpenyőben megsütve. Martha meg sem kóstolja, Alexis kiköpi úgy ahogy van, Castle imádja, csak úgy, mint a csokis-tejszínhabos pogit. Hmm. Attól tartok én is imádnám. Alexis szerelmes. Biztos ezért nem ízlett neki a csokis mályvacukor sütve. De ezt nem osztotta meg Castle-val, aki ettől kétségbe zuhan, pedig nem kéne neki, mert Alexis tutira nem egy motoros banda vezérébe fog beleszeretni. Mélységes sértődöttségében még a csörgő telefont sem akarja felvenni, de aztán Martha meggyőzi, hogy egy helyre kis gyilkosság majd eltereli a figyelmét. Lanie hiányolja, hogy sosem visznek neki kakaós csigát, legközelebb lehet kap egy kis csokis-tejszínhabos pogit, máris nem fog hiányozni neki semmi.

Aktuális hullánkat mellkason lőtték úgy éjfél körül, amúgy egy szál boxeralsóban van, Castle felismeri a márkát, mert ő is ilyet hord. Éljen. Puha, selymes és nagyon kényelmes. Emberünk örülhet, hogy ilyenben lőtték le. Mármint örülhetne, ha tudna örülni. Azután vetkőztették le, hogy megölték. Há, Ryan adott hál istennek egy fasza nevet a hullának, Alsógatya Kapitány jogsiját megtalálták egy közeli kukában. Daniel Goldstein, de ugye sejtitek hogy eszemben sincs így hívni a továbbiakban? A nővére szerint ez nem vall rá. Mi, hogy meghalt? A szüleik meghaltak egy autóbalesetben, emiatt Gatya Kapitány rettentően visszahúzódó, antiszociális fura fazon lett, amúgy is folyton dolgozott. A Berman és Rose nevű cégnél pénzügyeskedett, mellesleg matekzseni volt. A matekzsenik furák, ezt mindenki tudja. Aki érti a matekot, az csak fura lehet eleve. Azt hitte, hogy a tesójából majd valami professzor lesz, de ezek a cégek iszonyú pénzeket fizetnek az ilyen matekzseniknek, hogy megtartsák őket. Ő pl. kapott Gatya Kapitánytól egy lakást a 25. szülinapjára. Na jó, az én tesóm meg építhetne nekem egyet fából, ha akarna.

Tovább
Címkék: castle
3 komment

Castle 3x03 – Under the Gun - Kincs, ami nincs

2012. február 08. 10:00 - Zenóbia

Legújabb leendő áldozatunk éppen visszaér az irodájához, aminek valaki feltörte az ajtaját, így aztán eleve pisztollyal a kezében megy be. Odabent egy üvegajtó mögött felsejlik valakinek a sziluettje, emberünk berúgja az ajtót, de hogy mit vagy kit talált mögötte arra még várunk egy kicsit, míg Castle reggelizik. Amit Alexis szolgál fel neki gerberával meg minden. De nem ám csak úgy, hanem mert robogóra vágyik. A reggelit mégsem eheti meg békésen, mert mikor bekapja az első falatot csörög Beckett. Így aztán a többit már inkább nem kapja be, mert teli hassal nehezebben viseli a hullák látványát. Bezzeg Perlmutter, az meg mellettük szokott reggelizni. Deon Carver az áldozat, akit ezek szerint az üvegajtó mögött a halál várt. Ja, mintha csuklyája is lett volna. Carver óvadék hitelezéssel foglalkozik, a saját, céllövészetért kapott díjával kúrták fejbe. A gyilkos hagyott egy részleges cipőnyomot, meg egy félretett telefonkagylót, mert távozáskor felhívta a rendőrséget. De előtte még azért módszeresen átkutatta az irodát. Ryanék walkie-talkien közlik, hogy nem találtak az épületben kamerát, még közölnének mást is, ha nem csak sípolást hallanánk. Az egyik asztalon van egy számológép, abban pedig egy poloska, az zavarta be az adást. A lehallgatás nem a rendőrségtől, nem is a CIA-tól vagy az FBI-tól származik, pedig az utóbbi kettőnek hogy örülne Castle.

Ha mázlijuk van visszanyomozható a boltban, hogy ki vette meg a készüléket. Addig is Beckett elkezdi fűteni az agyát, hogy neki is volt motorja, nála is azzal kezdődött a vadulós korszak, a jó kislányok pedig a legrosszabbak lesznek, ha egyszer beindul az élet. Pánik van Castle apunál. Lanie talált valamit Carver zoknijában. A valami egy papírlap, amin első ránézésre egy elcseszett labirintus van, melyik úton induljon az egér a sajt felé. Megérkezik Mrs. Carver, hál istennek itt voltak az áldozatnak ellenségei, bár ez már csak a szakmájából adódóan nem túl nagy meglepetés. Tegnap összevitatkozott valakivel, de azt persze nem mondta el, hogy kivel. Nem baj, mert az iroda mellett dolgozó pincérnő látta őket üvöltözni, így már tudjuk, hogy Random Pierce volt az. Random a szerencse fia, ezzel a névvel nem is csoda, két évet ült, erre a szabadulása után egy héttel elkapják betörés miatt. Megfenyegette Carvert, hogy ha nem ad vissza neki valamit, akkor majd ő visszaszerzi. Randomot reggel óta körözik, mert nem jelent meg a bírósági meghallgatásán.

Tovább
Címkék: castle
3 komment

Castle 3x02 – He’s Dead, She’s Dead – Szellemekkel suttogó

2012. február 02. 13:43 - Zenóbia

Fiatal nő érkezik meglátogatni anyut, de anyu helyett egy vérfoltot talál a szőnyegen. A mobilját sem veszi fel, de csörögni azért csörög, a hang a kanapéból jön. A lány sokkot kap és ész nélkül szedi szét a kanapét, aminek meg is lesz az eredménye, az anyja holtteste. Valaki ügyesen belehajtogatta az ágynemű tartóba. Martha kora hajnalban libeg be látogatóba, az ujján egy akkora gyémánttal mint egy hegy. A láng már kihunyt, de azért egy pár napig még hordja a gyűrűt mielőtt visszaadná, okos nő ez. Az áldozat Vivien, aki híres médium és jósnő, Castle-nak természetesen már jósolt, hogy nem lepődök meg ezen. Tarkón szúrták egy jégvésővel és még élve betették a kanapéba. Szép halál. A naptárja szerint háromkor találkozója volt egy bizonyos T.J.-vel. Beckett nem hisz a jósnőkben, médiumokban, szellemekben, királyfivá változó békákban, mert kezdő rendőrként jól megszívatták egy párszor, Castle viszont hajlamos, de hát ő író, neki muszáj. Én kizárólag éjjel, tök sötétben, egyedül hiszek a szellemekben, de akkor nagyon.

Nem voltak ellenségei, asszem ezt a következő hogyvoltban le sem fogom írni, úgyis mindenki tudja. A lánya elmondása szerint egykor jött hozzá az utsó ügyfél, egy anya a lányával, a három órás T.J-ről gőze sincs. Kiderül, hogy a nő nagyon sokat segített a rendőrségnek a látomásaival az elmúlt tíz évben, Castle mindentudóan, Beckett meg szkeptikusan néz. Megérkeznek az utolsó ügyfelek, anya és lánya. Casillasék megadják a személyleírását a fickónak, aki utánuk még Vivienre várt, és roppant feldúltnak tűnt. Sebhelyes, milyen lenne? Ők pedig azért jártak Vivienhez, mert szerették volna megtudni a nemrég elhunyt vitamingyáros családfő utolsó üzenetét feléjük, mert hogy Vivien szerint volt neki ilyenje, csak már nem volt ideje elmondani, mert megkrepált az irodájában. Épp aznap este akarta megidézni, hát most már örök homályba borul az az üzenet attól tartok. Castle arcán megint látszik a lelkesedés, imádja az ilyeneket, Beckett meg rettentően utálja persze.

Tovább
Címkék: castle
2 komment

Castle 3x01 - A Deadly Affair (A tékozló író hazatér) (ÉVADNYITÓ)

2012. január 26. 12:33 - Zenóbia

Na nézzük, mit kapunk a harmadik évadban, kíváncsian várom. Némileg új felvezetést, gazdagodtunk egy-két érdekesebb jelenet felelevenítésével az eddigiekből, de az alap ugyanaz maradt. Castle egy elvarázsolt kastély tükörtermében forgolódik pisztollyal a kezében, mígnem valaki elkezd rá ezerrel lőni, összetört tükrök, menekülés egy folyosón, végül kijut egy sikátorba, ahol Beckett várja szintén pisztollyal a kézben. Ráparancsol Castle-ra, hogy feküdjön, de ő ehelyett inkább ráfogja a pisztolyt és egyszerre lőnek, látszólag egymásra. Ez történt három napja, akkor most vegyük végig, hogy jutunk ide. A történet egy tojással és Ryannel kezdődik, aki meg akarja állítani a tojást a csúcsán, mert egy legenda szerint ez az őszi napéjegyenlőség napján sikerülhet. Egyelőre nem boldogul túl jól. Beckett, akinek a nyáron kilométereket nőtt a haja és a cipősarka is, inkább munkát ad nekik, mielőtt még nyers tojás borítaná el az egész kapitányságot. Castle-ről semmi hír, pedig már beköszöntött az ősz, biztosan jobb dolga akadt Ginával Hamptonsban.

Figyelemelterelésként csörög Kate telefonja, van egy hullánk. Egy napfénytetőre zuhant ki a lány az egyik ablakból, át is lukasztotta a fejével és a karjaival, így nézelődik lefelé. Jé, Lanie-nek is megnőtt a haja, ez egy ilyen hajnövesztős nyár volt. A lány nem önszántából ugrott, hanem lelőtték. Chloe Whitmannak hívták, de ez most senkit nem érdekel, mert a boltban, aminek a napfénytetőjén döglik a lány, épp kitesznek egy életnagyságú Castle figurát azzal, hogy pénteken dedikálás. Össznépi sértődöttség következik, hogy ezek szerint visszajött, de cseszett őket megkeresni, én is megsértődnék mint az állat. Átnézik Chloe lakását, aki mintha épp utazni készült volna. Közben megérkezik Evan, a pasija. Chloe tanár volt, és Evan nem tud róla, hogy el akart volna utazni, hiszen órái lettek volna, pedig de. Lanie közbeszól, talált az áldozat markában egy cetlit, amin egy cím van felírva. A lakás egy Maya nevű nőé, az ajtó nyitva, odabent minden felforgatva, de még ott az elkövető. Berontanak mindhárman a hálóba, ahol Castle áll fegyverrel a kezében, az ágyon meg egy halott nő. Becky-nek szólítja Beckettet, akkor ez nem is Castle tutira, hanem csak a gonosz ikertestvére.

Tovább
Címkék: castle
9 komment
süti beállítások módosítása