Sabine/Celeste elárulja a feltámasztott boszorkányoknak, hogy már több, mint egy évszázada jár vissza, mindig más külsővel. A temetőben megáll a Chopin család kriptájánál és gyertyát gyújt --- megidéződnek a régi idők, visszaugrunk a múltba. Immár egy bizonyos Clara Summerlin térdel a síremléknél (talán Clara igazából szintén Celeste volt?), majd érkezik a vörös hajú boszi nagy hévvel, és noszogatja a lányt, hogy jöjjön már. Buli van a temetőben, fehérbe öltözött boszik táncolnak a tűz körül. Vöröskétől megtudjuk, hogy mindenki a híres Papa Tunde jövetelét várja – és érkezik is a megidézett férfiboszi, fehér öltönyben, hatalmas óriáskígyóval a nyakában, két fiatalabb fekete férfi kíséretében. Beszédet intéz a boszorkányokhoz az ősi erőről, a közelgő hatalmas sötétségről, melynek megfékezéséhez minden erejükre szükségük lesz. Aztán tűzre veti a kígyót. Kiderül, hogy áldozati mágiát használ, tehát áldozatai életéből merít erőt, hogy legyőzze, és megbüntesse az ellenséget – cserébe annyit kér, hogy fogadják be a családját (két fiát), őt pedig fogadják el vezetőnek.

Elijah történelemóráján vagyunk. Téma a boszorkányok, akikkel – legyenek bár szövetségesek vagy ellenségek – mindig számolni kell. Davina előtt még nem létezett teljhatalmú boszi, aki egyébként jelenleg Klaus „védelme” alatt áll. Gonosz tesó az összeállított puzzle felett megjegyzi, hogy Celeste milyen gyönyörű volt, ugyanakkor lehet, hogy a gonosz előjele is… Elijah szerint Davina összetéveszti a gonoszt az erővel – Celeste a maga idejében nagyon erős boszi volt, de már vagy 200 éve halott. Szóval vissza a startmezőre! Közben Marcel békereggelit vinne Davinának, de a lány nem értékeli a kedves gesztust, mert amint meglátja, falhoz csapja a vámpírt. Marcel részvétet nyilvánít Tim miatt, békülni akar, erre D vázákat kezd hajigálni a fejéhez. Klaus szerint nem megy túl jól a dolog, de Elijah hozzáteszi, hogy ha bizalmat akart, nem kellett volna megmérgezni a csaj szerelmét… Civódnak egy sort, aztán Klaus megelégeli a csörömpölést, felsiet, és arra lép be a szobába, hogy Davina földet kezd el hányni. Nem túl jó ómen! Odalent Hayley rászánja magát a vallomásra, de mielőtt kiteríthetné a lapjait, földrengés rázza meg a házat, a várost – ami úgy tűnik, a boszinak köszönhető…

Rebekah narrál, és azokról az időkről mesél, amikor Louisiana tartomány az ígéret földjének számított. 1751 táján sokan érkeztek ide Európából, hogy szerencsét próbáljanak, tiszta lappal induljanak – vagy francia hölgyek esetében: egy úriemberhez menjenek feleségül. Mint a legendás Koporsós Lányok. De már akkor sem volt kolbászból a kerítés… Egy postakocsit követünk nyomon, amiben három fiatal nő ül, egy egyenruhás férfi kísérővel, mögöttük egy másik kocsin három koporsó van. A lányokat részeges csőcselék várja, nyilvánvaló szándékkal – ám mielőtt azok támadhatnának, valaki közbelép és lassan elül a zaj. Már csak hullák maradnak mindenütt, még a kísérő fickónak sincs menekvés. A jótevő nem más, mint Rebekah, aki „mi lányok tartsunk össze!” felkiáltással szárnyai alá veszi a megrettent hölgyeket. A lányok némi kelengyét vesznek magukhoz a koporsókból, majd rohannak a mentőangyal után… Ugrunk a jelenbe egy színes, utcai (tipikus New Orleans-i) kavalkádba. Rebekah sztorija köré úgy fest, egy egész fesztivált teremtettek, ami egy jó emlékeztető is arra, hogyan nyomják el a nőket az önző férfiak, és a nők hogyan győzhetik le őket, ha elég bátrak kiállni magukért… Girl Power, rulez!

Marcel trónfosztásának megünneplésébe csöppenünk. Klaus tósztot mond az asztalfőn, balján ül a bukott vezér, az asztal másik végén Hayley, a többi résztvevő pedig Marcel belső köréhez tartozik – ők szemlátomást nincsenek odáig a vezetőváltástól… Klaus fennkölt, a halhatatlanságról értekezik, de persze új alattvalói élelmezéséről is gondoskodik: „pingvinnek” öltözött megigézett halandók érkeznek, akik kissé teátrálisan a vérüket adják. Marcel savanyú képet vág – egy flashbackben láthatjuk, ahogy Rebekah próbálja rábeszélni, hogy az életben maradásért legalább a hűség látszatát mutassa: Klausnak szüksége van a lojalitására, és ha ezt látja, előbb-utóbb megbocsát. Végül Marcel is emeli poharát, majd Diegora sandít – újabb flashback, melyben már Marcel győzködi Diegot, hogy már mind halottak lennének, ha nem tette volna, amit tett… és, hogy továbbra is kövessék, mert a harcnak még nincs vége… Végül a többi vámpír is poharat emel. Aztán rátérünk a lényegre, avagy mit keres itt Hayley? A lányt nem érheti bántódás, hiszen Klaus gyermekét várja – viszont, hogy megelőzzön bármilyen zavargást a hibrid-teremtéses pletyka miatt, megengedi, hogy a vámpírok levadásszák az összes vérfarkast a mocsárban. Hiszen, ha nincs vérfarkas, nincs hibrid-alapanyag… Hayley elsápad.

Rebekah-val indítunk, aki a Szent Anna gyóntatószékében Kieran atyának készül kiönteni a szívét. Úgy érzi, sosem kellett volna visszajönnie New Orleansba – Marcel miatt. A pap ironizálva kérdezi, hogy ősi hugi egyáltalán katolikus-e, mire Rebekah közli, nem hisz Istenben, de feloldozásra van szüksége valakitől – bárkitől… Megvallja, hogy hazug, áruló, aki szövetkezett a saját vére ellen. És akkor ugorjunk vissza 24 órát…

Egy bulival kezdünk Marcelnél. A hatalmas tömegben Josh is ott van, bár nem nagyon találja a helyét – viszont még él és virul, szóval a Főnök még nem szembesítette. Marcel ceremónia-mesterként megnyitja a harc-estet, melynek keretében az emberei egymásnak eshetnek, hogy kiérdemeljék a belépést a belső körbe, valamint a napfény-gyűrűt. Az első pár egy nagydarab, kopasz-kigyúrt pasi, meg egy harcias vékonyka csaj – és naná, hogy a csaj győz. Bár ennek nem sokáig örülhet, mert Klaus is megjelenik a buliban, és kitöri a nyakát. Most már minden szem rá szegeződik, és Elijah-ra… az ősi tesók Hayley-t követelik, különben megölnek mindenkit a teremben. Pazar! Ám kiderül, hogy Marcel tényleg találkozott Hayley-vel, beszéltek is, ám ennél több nem történt. Még a segítségét is felajánlja a keresésben. Kérdés, ha nála nincs, akkor hova tűnt a farkaslány? A néző rögvest választ is kap: Hayley egy kocsi rakterében tér magához, megkötözve. Amikor szabadulni próbál, a sofőr lehúzódik és megáll. Az elrablóban felismerhetjük az idegesítő Tyler Lockwoodot a Vámpírnaplókból…

Békés családi együttlét Mikaelsonéknál – biztos jele a közeledő apokalipszisnek! Klaus és Elijah a nappaliban olvasgat, miközben Rebekah homlokráncolva jegyzi meg, hogy egy halott csaj fekszik a dohányzóasztalon. A fiúk olyan kimérten udvariasak egymással, hogy tapintani lehet a feszültséget. A hulla békeajándék volt, Elijah nem fogadta el (személyiség-fejlődésnek jobban örülne), Klaus pedig nem hagyta kárba veszni… Hugi durcásan elkezd takarítani a tesók után, Klaus pedig William Blake: A Poison Tree című versét olvassa narrációként – közben több helyre is elkalandozunk New Orleansban. Látjuk Marcelt, aki épp egy hotelbe igyekszik; majd Camit a testvére sírjánál (ezek szerint itt mindenki a LaFayette-be temetkezik), amire vörös festékkel ráírták, hogy „gyilkos”; végül Kieran atyát, aki térrendez a templomban, ahol a vezető emberek is gyülekeznek már. Hayley bébidollban flangál a házban, a pocakja egyre jobban látszik – és Klaus észreveszi, hogy bátyja milyen szemekkel néz a lányra…

Ebben a részben végre jónéhány kérdésre választ kapunk. Ott folytatjuk, ahol előzőleg abbahagytuk: Davina és Elijah szemtől szemben. Utóbbi még mindig fekete-fehér, és látszólag erősen küzd az éhsége ellen. Davina megjegyzi, hogy nem fest valami fényesen. Elijah szerint, ahhoz képest, hogy reggel még tőr volt a szívében, egész jól van… és rögtön kezdi is a puhítást: ketten együtt véget vethetnek a boszi-vámpír háborúnak, csak tenniük kell, amihez a legjobban értenek. Davina nem bízik benne, mire az ősi rámutat, hogy a szörnyű éhség ellenére sem vette még a lány vérét – nem félelemből, hanem mert Davina még gyerek (egy vámpírnak is legyenek elvei!). Nevezett gyerek ezután egy óriási tűvel megszúrja az ujját, majd a véres eszközt Elijah-nak kínálja, aki el is fogadja azt – más körülményekkel, szereplőkkel ennek a jelenetnek akár valami buja felhangja is lehetne, de itt Elijah csak szimplán átvált technicolorba…

Klaus Caminél a jó és a gonosz mibenlétéről elmélkedik, illetve, hogy gonoszság-e elvenni azt, amit akarunk, másokra való tekintet nélkül (eközben a padláson Davina kihúzza a tőrt Elijah-ból, megvizsgálja, majd visszaszúrja). Konklúzió: a gonoszság „csak” egy válasz a durva, igazságtalan világra. Cami nem érti, mit keres itt, de Klaus valamiért úgy érzi, a lány megérti az ő összetettségét. Röviden hogyvoltozza az elmúlt részeket az ő szemszögéből. És most adott egy nő, akit meg akar védeni (Hayley), és egy másik, akit ki akar szabadítani (Davina), ez vajon gonoszság-e? Cami pókerarccal közli, hogy nem hisz a Gonoszban. Klausnak pedig instabil kapcsolatai, paranoiája és dühkezelési gondjai vannak (nekem meg déja vum), szakember kellene neki. Csakhogy az ősi inkább vele beszélget, sőt állást ajánl, mert kell neki valaki, aki gyorsírja a memoárjait… (Jaaaj!!!) és persze szóba hozza Marcelt is, ugyanis Cami magánélete sajnos nélkülözhetetlen a terveihez. A negyedben háború lesz vámpírok és boszik között, ami a lánynak új, úgyhogy naná, hogy halálra rémül, de Klaus megigézi, hogy ne tegye. Elmagyarázza az igézést, aztán a gyakorlatban alkalmazza is: infókat kér a csapostól Marcelről.

Elijah naplóbejegyzése 1359 augusztusából. Ebben arról ír, hogy úgy látja, testvérei egyre távolabb kerülnek az emberségüktől: Rebekah érzéketlen a brutalitásra, Klaus pedig kegyetlenséggel álcázza a magányát. Elijah feladata, hogy a helyes útra vigye őket, különben a család elvész a sötétségben… hát, sok sikert! Az elmúlt 650 évben úgy tűnik, nem sok minden változott…