Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Originals 1x06 – Fruit of the Poisoned Tree

2015. december 15. 13:00 - A_Rézi

Békés családi együttlét Mikaelsonéknál – biztos jele a közeledő apokalipszisnek! Klaus és Elijah a nappaliban olvasgat, miközben Rebekah homlokráncolva jegyzi meg, hogy egy halott csaj fekszik a dohányzóasztalon. A fiúk olyan kimérten udvariasak egymással, hogy tapintani lehet a feszültséget. A hulla békeajándék volt, Elijah nem fogadta el (személyiség-fejlődésnek jobban örülne), Klaus pedig nem hagyta kárba veszni… Hugi durcásan elkezd takarítani a tesók után, Klaus pedig William Blake: A Poison Tree című versét olvassa narrációként – közben több helyre is elkalandozunk New Orleansban. Látjuk Marcelt, aki épp egy hotelbe igyekszik; majd Camit a testvére sírjánál (ezek szerint itt mindenki a LaFayette-be temetkezik), amire vörös festékkel ráírták, hogy „gyilkos”; végül Kieran atyát, aki térrendez a templomban, ahol a vezető emberek is gyülekeznek már. Hayley bébidollban flangál a házban, a pocakja egyre jobban látszik – és Klaus észreveszi, hogy bátyja milyen szemekkel néz a lányra…

vlcsnap-2015-12-09-16h01m42s254.png

A konyhában a kismama tej, Rebekah pedig fehérítő után rimánkodik. Elijah, a fényes páncélú lovag segít, és közben nyájasan cseveg: kérdi, hogy a tesók jó bántak-e Hayley-vel, míg ő „távol volt”. A lány hosszú körmondatokban hogyvoltozza a történteket, és mire a végére ér, Elijah mindent előkészít a reggelihez – tejet is. Aztán a boszikra terelődik a szó: gonoszak, és nagyon nem jó, hogy Hayley és Sophie össze van kötve – ideje megoldani ezt a problémát! Remek, szól közbe Rebekah, miközben kivonszolja a hullát a házból (nem kellene ennek könnyebben mennie?), kit kell megölni? Elijah válasza egyszerű: „Valószínűleg senkit… na jó, elképzelhető, hogy mindenkit”. Hayley velem együtt vigyorog a felvetésen – jó kis rész lesz ez!

vlcsnap-2015-12-09-16h04m10s114.png

Sophie és Sabine a Rousseau’s konyhájában dumcsiznak. Sabine elég prosztó módon a konyhaasztalon ücsörög, amin mások főzni szoktak – ezt a séf meg is jegyzi. Az idegenvezető csaj az egyetlen a boszik közt, aki még kedveli, a többiek régimódiak és félnek a hibrid babától. Sophie változatlanul hangoztatja, hogy nem hisz a látomásban. Aztán egyszerre megjelenik egy csomó csuklyás ember: Sabine-t kiütik, Sophie-t pedig elrabolják.

vlcsnap-2015-12-09-16h06m40s79.png

Rebekah még mindig a vért sikálja a padlóról, közben a versre (is) utalva rákérdez Klausnál, hogy aggódik-e az apaság miatt – hja, a mérgezett fa, meg annak a gyümölcse… Elijah előhalássza anyu egyik grimoirját, és tájékoztatja a tesókat az alkuról, amit Davinával kötött. Az első bűbáj pedig, hogy-hogynem, egy kötelék-megszakító bűbáj lesz, naná, hogy a Sophie és Hayley közti kapocs okán… Elijah kijelenti, hogy a Sophie-val kötött egyezség semmis, mert hazugságon alapult (nem Marcel legyőzése, hanem Davina visszaszerzése volt a cél), plusz fenyegetések, féligazságok, satöbbi: szóval itt a vége! És a nagytesó ki is adja a parancsokat: Rebekah vigyáz Hayley-re, Klaus pedig vele megy hátvédnek. Bírom, amikor Elijah a főnök!

vlcsnap-2015-12-09-16h26m24s181.png

Marcel egy bárban iszogat elég komoran, amit Josh kiszúr, és mivel rendes gyerek, meg is kérdi, mi a baj. A főnök rögtön letöri a lelkesedését, mondván sokan évtizedek óta várnak napfénygyűrűre… (valahol szomorú, ha valaki egy normális gesztus mögött is a hátsó szándékot keresi, de hát nevelőapja fia). Josh már le is kopna, de Marcel visszatartja, és Klausról kérdezi. Ugyanis néhányszor megkérte a kisvámpírt, hogy vigye haza az ősit a Palace Royal Hotelbe, de amikor ő reggel odament bocsánatot kérni, kiderült, hogy nem lakik ott – ha pedig erről hazudott… „A koronás fő sosem pihen” idézi Shakespeare-t, akinek a drámáit Klaus tanácsára olvasta, no meg persze ott a bizalom kérdése is. Erre Josh pedig A Gyűrűk Urából dob be egy részletet, mert kell valaki, akiben az ember bízik, és aki kitart mellette mindhalálig. Marcel erre megvilágosodik: van valaki, egy valahavolt barát… (csak nem Thierry lesz a szerencsés?). A Főnök el, Josh helyében már tárcsáznám is Klaust…

vlcsnap-2015-12-09-16h29m14s90.png

A rajzolgató Davinához megérkezik Elijah az igézettel. A boszi mosolyogva fogadja, hiszen az ősi betartotta az ígéretét. Elijah egy kötélgombolyagot ad a lánynak azzal, hogy csomózza ki – elvileg a boszik számára ez jelképezi a köteléket. Ez anyu egyik legősibb bűbája, és nehezebb, mint Davina gondolná… Plusz a vámpír elhúzza a mézesmadzagot: ha kicsomózod, nagy lépést teszel az erőd irányítása felé – és legközelebb te választhatsz bűbájt.

vlcsnap-2015-12-09-16h31m10s202.png

A Szent Anna gyóntatószékében Cami bukkan fel, hogy nagybátyja szakmai tanácsát kérje a halott testvére ügyében: felhozza a sírrongálást, de látszólag Kieran már tudott róla, csak nem volt még ideje eltűntetni. Cami megvallja, hogy nem kavarta fel az eset, és ez így nagyon nem jó. A szörnyűségek ellenére is úgy alszik, mint egy csecsemő, és nyugodt. Jobban zavarja, hogy Marcel két randi után lekoptatta, minthogy az ikertestvére mészárlást rendezett a templomban. Kieran szerint a lány a gyógyulás útjára lépett – Cami viszont csak ürességet érez a teljesen logikus, nagybetűs fájdalom helyett, és ez nincs rendjén! Az atya még mindig úgy gondolja, hogy Sean volt a felelős a saját tetteiért, Cami pedig inkább örüljön, hogy nem emészti fel a fájdalom. A lány látja, hogy nem fognak zöld ágra vergődni, úgyhogy lelép, amit Klaus a karzatról figyel…

vlcsnap-2015-12-09-16h32m25s189.png

Kiderül, hogy a boszik kapták el Sophie-t – Agnes parancsára. Sophie nem hiszi, hogy az ő halála megoldás lenne a problémára, de aztán felvilágosítják, hogy nem fog meghalni. Agnes a koven utolsó Vénje, és kötelességének érzi, hogy megvédje az erejüket – ehhez pedig a baba, és nem Sophie halála kell. Aztán előhúz egy akkora tűt, mint az alkarom, és beleszúrja a lekötözött boszi nyakába… Amit persze Hayley is megérez. Vérzik a nyaka, de Rebekah-val együtt értetlenül állnak a dolog előtt.

vlcsnap-2015-12-09-16h34m34s213.png

Eközben Elijah és Klaus Sabine-t kanalazza össze, aki elmondja: Agnes emberei vitték el Sophie-t. A hollétét nem árulja el, mert Agnes az utolsó Vén, aki a fontos varázslatokat képes elvégezni – az ősiek meg tuti kinyírnák (naná!). Klaus körmondatokban, Elijah pedig a maga egyszerű, disztingvált módján közli, mennyire nem érdeklik őt a boszik, a mágia, a koven… Sabine pedig jobban teszi, ha beszél. És hoppá! Telitalálat. Marcel tényleg Thierry-hez megy a Kertbe. A francia elég rossz bőrben van, a Főnök pedig veszi a csákányt, és elkezd falat bontani, hogy beszélhessenek.

vlcsnap-2015-12-09-16h41m18s146.png

Rebekah Gonosz Királynős piros almát hoz Hayley-nek, mondván tele van vele az ültetvény. A kismama egyelőre jól van, és Rebekah meg is kéri, hogy lehetőleg ne az ő felügyelete alatt dobja fel a pacskert, ha egy mód van rá. Hayley ezen vigyorog, és megvallja az ősi huginak, hogy kezdetben ribancnak tartotta – ami nem változott, csak most már kedveli ezt benne. Rebekah elkezdi futni a búcsúköröket: Elijah miatt jött a városba, Elijah megvan, ideje lelépni… különben állandóan takaríthat majd a tesók után – megint. Hayley közben elkezdi furcsán érezni magát – és ez nem reggeli rosszullét lesz…

vlcsnap-2015-12-09-16h42m13s190.png

Az ősi tesók megtalálják a megkötözött Sophie-t, aki elmondja nekik, hogy Agnes beledöfte a „Bánat Tűjét”. Ez egy ősi mágikus tárgy, és varázslás nélkül is elvégzi, amit kell: megöli a magzatot az anyaméhben (újabb természetfeletti abortuszkísérlet). Sophie szerint az esti dagályig van idő, a hatása viszont holtbiztos – a boszi látta, hogyan használt Agnes egy hasonló tárgyat egy papnövendéken… (és a kör bezárult…) Klaus már jelentkezik is, hogy elbeszélgetne a vén boszorkánnyal… Viszont, sürgetővé vált a kötelék megszakítása. Sophie ellenkezik, az alkura hivatkozik, de Elijah helyreteszi: az egyezségüknek annyi!

vlcsnap-2015-12-09-16h44m02s1.png

A kifalazott Thierry kezd jobb bőrben lenni – ám Marcel nem bocsáthat meg neki: megszegte az 1-es szabályt, és gyenge vezetőnek tűnne, ha nem torolná meg. Aztán Klausra terelődik a szó: T „megmondta”, a Főnöknek meg hallgatnia kellett volna rá, de most már csupa fül. Thierry szerint a Max nevű fickót – aki Katie-re támadt, és akit T megölt – megigézték, és bár Marcel elhessegetné a lehetőséget, de belátja, hogy Max tényleg eltűnt az eset előtt pár napra. Lecsapolták (okos fiú ez a T). A lopott igézettel kapcsolatban is van ésszerű magyarázat: valaki odatette, ergo még valakit megigéztek a bandából…

vlcsnap-2015-12-09-16h44m48s218.png

Az emberi vezetők gyűlést tartanak a Szent Annában, amire Klaus is bepofátlankodik (mint kiderül, anno ő hozta létre ezt a csoportot). Kieran azt hiszi, csatlakozni akar, de az ősi csak Agnest akarja velük megkerestetni – hogy legyen némi motiváció, felfedi, hogy az atya unokaöccsére is ő tett rontást… Hajaj! Kieran időt kér, Klaus nem adna, türelmetlen, de a pap ellentmond, és udvariasan közli, hogy időre van szükségük, hogy megvitassák a helyzetet. Az ősi elismerően beleegyezik – nocsak, Kieran atyának van vér a pucájában! 1 órát kapnak. Amint Klaus kihúzza a lábát, az atya máris parancsot ad Agnes felkutatására – nem a vámpír, hanem maga miatt.

vlcsnap-2015-12-09-16h46m11s13.png

Davina birkózik a csomóval, eddig sajna nem sok sikerrel, miközben Hayley egyre rosszabbul van. Rebekah próbálja tartani benne a lelket, aztán mikor Elijah megérkezik Sophie-val, a boszin tölti a haragját, bár csak verbálisan. Sophie megpróbál segíteni, mágia nélkül, gyógyfüvekkel – Rebekah lesz a lóti-futi, aki beszerzi a szükséges cuccokat. Irány Katie boltja! Mert miért is ne pont az a hely, ahova Marcel is ment, Thierry sztorija miatt… Persze, hogy összetalálkoznak, szokás szerint évődnek egy sort – de Rebekah gyorsan lelép.

vlcsnap-2015-12-09-16h48m37s197.png

Kieran megkapja a címet, de Klaus még azelőtt elcsípi, hogy elindulna a vendettára. Elmagyarázza, hogy kell valami Agnestől, mielőtt az elhalálozna, úgyhogy üzletet ajánl: hozassa ide a boszit, cserébe garantálja Cami biztonságát… (az atyának meg nem kell tudnia, hogy amúgy kedveli a csajt). És Agnes már érkezik is, bilincsben. Megtalálják nála a tűt, de sajnos kiderül, az ilyen sötét tárgyakat nem lehet kikapcsolni – elvégzik, amire hivatottak, csak idő kérdése…

vlcsnap-2015-12-09-16h49m41s57.png

Hayley állapota egyre romlik. A teste lángol, irány a medence! A hűtőfürdő, plusz Sophie gyógynövényei le kell, hogy vigyék a lázat. Rebekah borúlátó, de Davina dolgozik az ügyön – bár maga sem tudja, mennyire fontos, hogy időben megoldja azt a csomót…

vlcsnap-2015-12-09-16h53m06s73.png

Elijah a karjában tartja Hayley-t, aki már a tűréshatáron van, ordít fájdalmában… Aztán egyszerre minden elmúlik. Davina sikerrel járt, a kötelék megszakadt, Hayley és a baba megmenekült – de most tuti, hogy sötét idők köszöntenek a boszikra… Sophie tudja, hogy ha Klaus rájön, hogy már nincs kötelék, azonnal megöli Agnest. Elijah-t kéri meg, hogy ezt ne hagyja… és az ősi tesz egy utolsó ígéretet neki: nem hagyja, hogy a testvére megölje a Vént. Hayley is ígér valamit Sophie-nak: bár érti a motivációit, de ha még egyszer rászáll, kinyírja.

vlcsnap-2015-12-09-16h54m28s126.png

Elijah száraz ruhát vesz, és indulna Klaushoz, de Rebekah útját állja – hogy elbúcsúzzon. Azért jött New Orleansba, hogy őt biztonságban tudja, ez megtörtént… és pontosan tudja, hogy bátyja sosem fogja elhagyni Klaust, a háborúban pedig nem akar részt venni. Csak szabad akar lenni. Elijah előbb maradásra bírná, de végül elengedi. Marcel a házában rövidezik, mikor Rebekah hozzá is beállít. Személyesen szeret búcsúzkodni, de hozzáteszi: a testvérei maradnak, ő csak elhagyja a süllyedő hajót. Marcel itallal kínálja, feltételezve, hogy a nő arra vár, hogy marasztalja. Ez csak félig-meddig igaz, de Rebekah elgyengül, és VÉGRE megadja magát: lerángatják egymásról a ruhát, és vámpírszexelnek egy jót!

vlcsnap-2015-12-09-16h56m12s136.png

Eközben a Szent Annában fagyos a légkör, Klaus töri meg a csendet, és körvonalazza, miként fogja Agnest szétcincálni. De mielőtt bele is fogna, megjelenik Elijah és megállítja. Klaus berzenkedik egy sort, de Elijah hangsúlyozza, hogy a szavát adta, hogy a tesója nem bántja a boszit. Hozzátéve, hogy garantálja a megbocsátását Klausnak a közelmúltban történtekért, HA nem kell megszegnie a szavát. Klaus meglepő módon kötélnek áll – ezt nevezem fejlődésnek! De ezzel persze nincs lefutva az ügy… Elijah villan egyet, és sorban kitépi a jelenlevő szívét (boszi? emberek? passz!). Majd hófehér zsebkendővel megtörli véres kezét, miközben közli Agnesszel: megesküdött, hogy Klaus nem fogja bántani – RÓLA viszont egy szó sem esett! (Ó, azok a kiskapuk!) Aztán kitöri a boszi nyakát, mert senki sem bánthatja a családját büntetlenül… azzal Elijah el, Klaus meg elégedetten vigyorog.

vlcsnap-2015-12-09-16h58m55s172.png

Rebekah és Marcel esemény után nosztalgiázik, majd a férfi finoman a Palace Royalra tereli a szót – naná, hogy kiderítse az ősiek valódi búvóhelyét. Okos! Rebekah zavarba is jön, a kajára tereli a szót: a táskájából előhalászik egy piros almát, és Marcelt is megkínálja. A vámpír felismeri a gyümölcsöt: ez arról az ültetvényről való, ahol anno rabszolga volt… Rebekah ismét megpróbálja magával csalni a pasit – el a városból, el Klaustól, de süket fülekre talál. Marcel nem hagyja itt a népét, meg a birodalmát. Ősi hugi a történelemre hivatkozik: minden birodalmat megdöntenek egyszer… a gazdagság meg mit sem ér, ha nincs kivel megosztani. Na, itt halt meg a buli! Rebekah el.

vlcsnap-2015-12-09-17h01m07s8.png

Josh végre eljut odáig, hogy informálja Klaust a veszélyről – de nem találja otthon, így Hayley-t boldogítja a parájával. A lány kiadja az útját, de megígéri, hogy amint teheti, szól az ősinek, hogy a kisvámpír keresi. Marcelt viszont nyomra vezethette az alma, mert megjelenik az ültetvényen, és észreveszi, amint Josh távozik a háztól… majd kíváncsian bekopog, és bemutatkozik Hayley-nek…

vlcsnap-2015-12-09-17h02m23s0.png

Cami látszólag zárni készül a munkahelyén, Klaus fut be hozzá, és emlékezteti arra, mit ígért neki. Elmeséli, mit intézett aznap: kiderítette, mi történt Seannal, és, hogy a kérdéses boszi miatt már nem kell aggódni, mert megfizetett a tettéért. Erre Cami felpofozza! Klaus nem meglepő módon nem érti a dolgot, hiszen a lány végre megbékélhet… de az nem így gondolja, és alaposan felhúzza magát. Nem akarja, hogy megigézzék, nem akar megbékélni, mert ez így nem helyes… majd megfogadja, hogy vissza fogja csinálni az igézést, bármibe is kerüljön – Klaus pedig bánni fogja, hogy egyáltalán szemet vetett rá! (Még nem tudom eldönteni, hogy Cami ennyire bátor, vagy ennyire ostoba… esetleg mindkettő.)

vlcsnap-2015-12-09-17h04m51s113.png

Klaus dühösen el – de az estéje ennél csak rosszabb lesz. Marcellel fut össze, akivel pókerarccal bájcsevegni kezdenek. Marcel szembesíti azzal, hogy kereste a szállásán, de nem találta, de az ősi kivágja magát: hetekkel ezelőtt kiköltözött a hotelből. Mire a Negyed Királya vigyorogva közli, hogy a másik házára gondolt, az ültetvényen… (eközben látjuk, amint Elijah megérkezik az üres házba, Hayley sehol), Marcel szerint fura, hogy éppen oda költöztek, ahol egykor szolgált, és biztos ezért nem hívták át. Klaus majdnem rezzenéstelen arccal közli, beszél a bátyjával, biztosan szívesen látják Marcelt és Davinát egy estére, miután olyan vendégszeretőek voltak Elijah-val… Műmosoly.

vlcsnap-2015-12-09-17h06m05s175.png

Rebekah kocsival már épp kifelé száguld a városból, amikor Elijah hívja, hogy rákérdezzen, Hayley vele van-e. A lány nem érti, nem tudja, és amúgy is… Mire befut Klaus, és közli, hogy Marcel itt járt – és ezek szerint elvitte Hayley-t…

Címkék: The Originals
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása