Marcel a Rousseau’sban ücsörög magányosan, és Josh-t gyászolja. Klaus még mindig furcsán méregeti Elijah-t. Freya pedig bűntudatot érez: Ivy és Josh halott, Hope helyzete kritikus, ő pedig mindezek ellenére boldog. A mellette fekvő Keelin szerint a fent nevezettek nem utálnák ezért. Sőt! Azt mondanák, hogy ne vesztegessék az időt, házasodjanak össze – még ma! Ma? De hát ez őrültség… Kit érdekel, vágjunk bele!
Hope a LaFayette-ben az elhunyt egyházfi sírjához visz virágot – bár az őt árnyékként követő Klausnak megjegyzi, hogy sosem értette ezt a virág-dolgot: bocsánatkérésnek kevés, és semmi haszna sincs. Apuci próbál lelket önteni a lányba, de ezzel nem sokra megy, mert a „tömeggyilkosság” pozitív hatása nem tartott tovább néhány óránál. Ráadásul a következő teliholdkor kamatostól megfizet a tettéért – nem mintha félne, talán inkább egy része azt kívánja, bár sose változna vissza. Anyuci szerint, ha a szörnyű fájdalmat nem vesszük, akkor a farkaslét csodálatos dolog – kár, hogy ő nem lesz itt vele. Klaus pontosan tudja, hogy nem helyettesítheti Hayley-t, de a lány mellett lesz végig, és segíteni fog neki. Hope viszont egyedül akarja végigcsinálni. Az ősi, miután frászt kap a lánya nyakán kanyargó fekete vénáktól, rábólint, és lelép.
Elijah térrendez Hayley cuccai közt(?), és Hope rajzai közt talál egy neki, Manosque-ba címzett borítékot. A feladó Andrea, de úgy tűnik, végül nem adták postára. Freya zavarja meg a merengését egy nagy kéréssel: esküvő lesz, és szeretné, ha Elijah kísérné majd az oltárhoz. Tisztában van a tesó gyászával, és biztosítja, hogy mindenben számíthat rá – de jó lenne, ha ma ő is számíthatna rá. Elijah viszont annyira meg van zuhanva, hogy nem vállalja a feladatot. Miután nővérke csalódottan lelép, még szemez egy kicsit a borítékkal, de nem meri felbontani. Inkább leül az ősrégi, poros zongorához, és a múltba réved…
Manosque-ban járunk, valamikor az elmúlt években. Elijah felszabadultan zongorázik a kocsmában, és amikor végez, a bárhoz lép egy pohár borért, és megszólítja az ott ücsörgő nőt: vagy nagyon le van égve, vagy részeg – mivel már jó ideje ugyanazt a pohár bort szorongatja. A nő – Hayley!!! – csak annyit felel erre, hogy néhány dolgot sem a pénz, sem a pia nem tud megoldani. Például, ha az exedet nem tudod kiverni a fejedből… Összenevetnek és bemutatkoznak egymásnak – Hayley Andreaként. A nő azt kamuzza, hogy teljesen véletlenül került ide: rábökött a térképre és vett egy repülőjegyet. Jót dumálnak, még viccelődnek is – szóval megvan a kémia. Aztán Elijah egyszercsak felpattan, ugyanis a barátnője elutazott, de rávette, hogy nézzen meg egy kiállítást itt az utca végén. Elhívja Andreát is, aki köszönettel hárít, mondván, van itt még némi dolga ezzel a pohár borral.
Klaus Kol ajtaján kopogtat, aki hülye szakállat növesztett a legutóbbi feltűnése óta. Az öcskös – évezredes tapasztalat birtokában – gyanakodva fogadja a tesót, aki viszont Davinához jött (helló D!). A lány sosem kedvelte Klaust, ráadásul most épp a legjobb barátját gyászolja – csakhogy Hope-ról van szó, illetve a sötét mágia mellékhatásairól. Az ősi vázolja a tüneteket, és jó lenne tudni, mit jelentenek.
Freya legnagyobb döbbenetére Vincent is passzolja az esküvőt (ő lenne a tanúja). Logikus, a fickó totál megzuhant az elmúlt napokban, és minél előbb le akar lépni a városból. Ráadásul tele van önváddal: a hosszú évek melója semmit sem ért, mert jó emberek haltak meg, és ő hiába volt éber, minden szar a nyakába ömlött. Freya győzködi, hogy hét évig neki köszönhetően volt béke, de a régens ezt meg sem hallja. Nővérkénél eltörik a mécses, de enged – csak annyit kér, hogy Vincent ne tűnjön el teljesen, adjon hírt magáról!
Declan áll a csapos helyére a Rousseau’sban, ahol Marcel már a sokadik piát dönti le. Josh-ra isznak, aki Marcel szerint a jókért harcolt, Declan viszont úgy tudja, hogy egy rablásnál szúrták le – és ez nem éppen „jó harc”. Amúgy is nehéz elhinni az egészet, ugyanis Josh elvileg halhatatlan volt, nem? WTF??? Marcel már feszülten figyel, amikor az új csapos egy füzetet húz elő a pult alól – Kieran naplóját. Bevallja, hogy már kezdte azt hinni, hogy lassanként megőrül, mint a kedves rokonság, de a naplókat olvasva már más színben látja a dolgokat. Szóval tud a vámpírokról... és a legjobb napot választotta ehhez a beszélgetéshez…
A főni bizonygatja, hogy Kierannel barátok voltak, hogy az atya értette a viszonyokat, és tudta, hogy rendet kell tartani. Declan viszont a naplókból azt szűrte le, hogy a nagybácsi rettegett Marceltől… most pedig tudni akarja az igazságot, és az embereknek is tudniuk kell! Főniben kezd felmenni a pumpa: az emberek akkor vannak biztonságban, ha gőzük sincs arról, mi folyik körülöttük – Declan végtelen naivitására is rámutat, és arra, hogy egyedül nem sokra megy. Hja, egyedül nem is, de este találkozni fog a város képviselőivel, és lebbenti a fátylat. Erre Marcel megpróbálja megigézni, de az elszánt csapos már a verbénát is ismeri. Szóval a vámpírnak meg kell őt ölnie, hogy elhallgattassa… Hát, az nagyon nemgyerebe – de azért biztos, ami ziher, leüti Declant, hogy egy ideig kevesebb vizet zavarjon.
Most Davina keresi fel Hope-ot, aki még mindig a temetőben sírdogál. Semmi sincs rendben – mondja a lány, aztán részvétet nyilvánít Josh miatt. A boszi felajánlja, hogy készít valami teát a fejfájásra, és talán az esküvői pezsgő sem fog ártani… Hope legszívesebben kihagyná a lagzit, nehogy tönkre tegye, de D rámutat, hogy pont azzal rontaná el, ha távol maradna. Plusz, saját tapasztalatra hivatkozva egy Josh-tól kapott tanácsot ad neki tovább: élje meg a jó pillanatokat. Ezzel végre apró mosolyt csal a tinilány arcára, akit aztán elküld készülődni--- majd fiolába gyűjti Hope könnyeit, hátha tud kezdeni velük valamit.
Freya ruhákat próbál (valószínűleg Rebekah végtelen gardróbjából), de szomorú, hogy egyedül kell az oltár elé állnia. Bex két pezsgő közt azzal nyugtatja őt, hogy Elijah biztosan meggondolja majd magát. Hja, csakhogy a tesó megváltozott, és tele van bűntudattal Hayley halála miatt. Hugi szerint nem is lenne igazi Mikaelson-buli, ha valamelyik tesó nem haragudna a másikra – Freya is meglátja majd, ha gyerekei lesznek. Ha lesznek. És kiderül, hogy Freya erről még nem beszélt Keelinnel… Hát, pedig nem ártana – még az oltár előtt!
Elijah még mindig búsong. Képeket nézeget, és ismét a múltban köt ki. Andrea mégis befut a kiállításra, évődnek is egy sort a kultúráról és a művészetekről. A nő nem érzi magáénak az ilyesmit, viszont minél többet iszik, annál érdekesebb lesz – talán. Elijah átnyújt neki egy pohár bort, és koccintanak. Andrea elmondja, hogy régebben félt az ilyen helyektől, mivel nem éppen puccos helyen nőtt fel – mondjuk, az ősi hátsóját simán szétrúgná –, pl. Franciaországban is most jár először. Aztán megkérdi Elijah-t, hogy boldog-e itt? Az. Szerelem volt első látásra.
Freya összeszedi magát, hogy beszéljen Keelinnel, aki ijedtében egy paraván mögé bújik, ugyanis menyasszonyi ruha van rajta, a babona pedig babona. Viszont a „beszélnünk kell” mondat nem sok jóval kecsegteti. A Mikaelson-boszi saját magát hibáztatja, mert amikor Keelin a gyerekvállalásról beszélt, ő ráhagyta a dolgot… viszont az első gyermekének az elvesztése olyan fájdalmasan érintette, hogy nem képes újra belevágni. Nem fog. Keelin felhúzza magát, hogy mindez két órával az esküvő előtt derül ki… és azon is, hogy a dolog nem vita tárgya. Freya döntése véglegesnek tűnik, és mivel nem adhatja meg azt, amire a szerelme vágyik, ezért nem akarja magához láncolni.
Nővérke zokog, Rebekah vigasztalja. Esküvő lefújva, de miért is? Freya a családjukkal takaródzik: azért nem akar gyereket, mert fél, hogy bántani fogja, és a saját érdeke fontosabb lesz a gyerekénél, ilyenek voltak a szüleik is. A családjuk mérgező és elcseszett – mindannyian azok, de Bex szerint a súlyos problémák ellenére hótziher, hogy a szüleik hibáit nem fogják megismételni. Ráadásul éppen Freya az, aki mindig előbb gondol a családra, mint saját magára! A minta igenis megtörhető. Ideje újra beszélni Keelinnel!
Elijah folytatja a pakolást, és talál egy tulajdoni lapot – úgy fest, Hayley vett valamiféle ingatlant kettejüknek… A múltban még mindig a puccos helyen vannak, Andrea felfigyel egy helyes, idős párra, és elgondolkodik a hosszú szerelem kérdéskörén. Elijah viszont közli, hogy a hölgy özvegy volt, az úr pedig agglegény, másfél éve házasodtak össze itt, Manosque-ban – néha nem számít az idő. Aztán megkérdezi a nőtől, volt-e már olyan érzése, hogy valaki mellé odarendelte a sors? Volt. Egyszer. Erre Elijah gondol egyet, és felkéri táncolni – és mikor a zene elhallgat, azt mondja Andreának, hogy találkozunk egy másik életben. Andrea pedig, ha a sors úgy akarja, várni fogja a férfit egy újabb táncra… Azzal arcon csókolja, és távozik.
Davina spéci bűbájjal próbálkozik: felhasználja a Hope könnyeiben lévő mágiát, hátha sikerül ellenszert találni rá. Ha van, Esther grimoirjaiban benne lesz! Kol hihetetlenül büszke az asszonykájára, és eszébe vési, hogy sose bosszantsa fel. A varázslat azonban nem működik, ráadásul második próbálkozásra az összes varázskönyv lángra lobban, és szénné ég… Eléggé úgy fest, hogy nincs megoldás.
Mindeközben Klaus, a lefújásról mit sem tudva, az esküvő helyszínét intézi. Megigézi a helyi tótumfaktumot, hogy szorítsa be őket mára, hacsak nem akarja, hogy az esküvőből temetés legyen. Bex sétál be a képbe Kol üzenetével: a sötét mágiát képtelenség elpusztítani, fel fogja emészteni Hope-ot, és mielőtt megölné, kifordítja önmagából. Nem tudni, mennyi ideje van, de az biztos, hogy nem sok.
„Nagy beszélgetés” csapó kettő. Keelin kiakadva csomagol. Annyi évig élt a boszi szabályai szerint – és miatta akar gyereket is, mert amúgy nem szándékozta tovább örökíteni a vérfarkasgénjeit. Aztán látta Freyát a családjával, és ezért ő is többet akart. Freya dettó. Csakhogy retteg. Ki nem? Keelin megenyhül, mert érzi a bizonytalanságot. Ha a boszi döntése végleges, akkor kell egy kis idő, hogy megeméssze; viszont, ha nyitott arra, hogy egyszer, valamikor beszéljenek a témáról, akkor mondja meg most. Freya nagyot sóhajt, és azt mondja, kész rá, hogy együtt éljék le az életüket, arra, hogy együtt oldják meg a helyzetet, és hogy legyőzze a félelmet. Könnyek és nagyölelés. Mégiscsak lesz esküvő.
Elijah bőrönddel a kezében távozni készül, de Klaus közli, hogy ma szüksége van rá. Erre az öltönyös elárulja, hogy ott, a házban, felismerte Hayley-t. Öt évvel korábban találkoztak Manosque-ban, persze neki akkor gőze sem volt arról, hogy pontosan kicsoda. Mégis, pár óra alatt olyan mély kapcsolat alakult ki köztük, hogy amikor besétált megmenteni Romant, összezavarodott. Abban a zűrzavarban ellenséges ügynököt látott a nőben. És amikor visszatértek az emlékei, döbbent rá, hogy megmenthette volna – és ezt nem tudja magának megbocsátani. A tesóknak sem kellene. És már távozna is, amikor Klaus közli, hogy Hope haldoklik. Elijah megrendül, de úgy véli, ő az utolsó ember, akire most a lánynak szüksége van – azzal távozik, magára hagyva öccsét, annak tehetetlen dühével…
Lassan kezdődik a ceremónia, a zenészek már hangolnak. Marcel megsúgja Davinának, hogy a bárban hagyta a megkötözött Declant, de gőze sincs, mihez kezdjen vele. A boszi szerint természetesen szabadon kellene engedni. Az nem jó ötlet, mert a fickó ki akar tálalni mindent, amit megtudott, és azt nagyon nem kéne… D szerint viszont New Orleansban mindigis dúltak harcok, és ezen változtatni kell! A Marcelhez hasonló emberek képesek rá, hogy változást hozzanak – különben a Josh-hoz hasonló emberek hiába fognak meghalni. De míg a főni tisztelegni akar halott barátja emléke előtt, addig Davina inkább egy olyan megoldást keresne, ami életben tartotta volna őt… Ott a pont!
Elijah indulásra kész, végre összeszedi a bátorságát, és elolvassa a levelet. Hát, bármi is volt benne, még éppen időben toppan be az esküvőre, hogy az oltárhoz kísérje Freyát Klaus helyett, aki amúgy már önként jelentkezett a feladatra. Nővérke végül kettejük karján, mosolyogva indul esküdni. Rebekah vezeti fel őket, a vonósok lágy dallamokat játszanak, mindenki csinos, a leendő ifjú pár boldog… (és a hogyvoltíró imádkozni kezd, nehogy a vihar előtti bódottá vörös nászba torkoljon – SPOILER: mondjuk, mint a Vámpírnaplók 6. évadában)
Kol adja össze a párt, ennek örömére megborotválkozott, Keelin pedig másik ruhát vett fel, mert nem kockáztat (okos!). Az öcskös szép beszédet kanyarít – hálás a mai napért, a családért, és azért Keelinhez is van egy jó szava, amellett, hogy első találkozásukkor nem gondolta volna, hogy egyszer még tesók lesznek. Miközben zajlik a szertartás, Elijah felidézi a levelet, melyben Hayley (vagyis Andrea) megköszöni az együtt töltött napot, és hogy segített neki rájönni: ha más körülmények közt találkozik az exével, ha nincs a férfit állandóan kísértő fájdalom, akkor minden másként alakult volna… Elijah-nak hála képes volt megbocsátani, és már csak a szép pillanatokra emlékszik. Bár még nem tette túl magát az eseményeken, végre képes előre tekinteni. Ha pedig, valami csoda folytán találkoznának egy másik életben, megejtik azt a táncot. Sok boldogságot kíván és ad egy jó tanácsot: ha megtalálta az életébe passzoló részeket, sose engedje el őket!
Ekkor Kol egy XIII. századi ferences szerzetes, és (biztos, ami ziher) az internet által ráruházott hatalommal házastársakká nyilvánítja a lányokat. Csók. Hope varázsol, mire a díszítéshez használt fehér virágok fehér pillangókként szállnak tova.
Bár a lagzi szűkkörű, azért az állandó elemek megvannak: buli, tánc, mosolygás, ivászat. Bex és Marcel együtt iszogatnak, Kol a nejét forgatja, Keelin Hope-pal táncol, Elijah pedig csendben figyeli őket egy fának dőlve. Klaus árgus szemmel figyeli a lányát, és Freyának is feltűnik, hogy valami gáz van. Amikor Hope kis híján elesik, mindenki rögvest ugrik, pedig csak(?) a pezsgő szállt a fejébe. De ha már mindenki összejött, tósztot mond: erre a szuper napra iszik, és mivel a többiek ezer éven át részt vehettek hasonló bulikon, örül, hogy most egy kicsit végre ő is részese lett a #örökkön-örökkének.
Úgy tűnik, Marcel megfogadta a kis boszi tanácsát. A városba visszatérve alkut ajánl Declannek, miután eloldozza: lemondja a megbeszélést, elfelejti ezt a felvilágosítósdit, és hagyja, hogy az emberek békében éljenek – cserébe a főni megtanítja őt minden szabályra: hogy hogyan működnek a frakciók, milyen régi sérelmek lappanganak a felszín alatt, és persze az önvédelemre is. Mert, ha Declan lesz az Emberi Frakció vezetője (hm?), akkor lesznek majd néhányan, akik a fejét akarják. Marcel békejobbot nyújt, a séf pedig elfogadja, bár nem érti a miértet. Pedig a magyarázat egyszerű: a főni arra a következtetésre jutott, hogy a város megmentéséhez változás kell. Josh is így szeretné.
Hope már az ágyában fekszik, és kicsit becsíphetett, mert forog vele a szoba. Vigyorogva mondja Klausnak, hogy milyen jól érezte magát. Szuper volt a buli, és amiatt még szuperebb, mert együtt volt a család. Pár percre megfeledkezett a sok szarságról. Megölt valakit, és erre minden telihold emlékeztetni fogja, és bár fél az átváltozástól, örül, hogy az apja mellette lesz. Klaus pedig, nehogy elillanjon a lány pillanatnyi nyugalma és boldogsága, inkább magában tartja a mondanivalóját…
Az ősi tesók ismét az erkélyen, és ismét egy megoldásra váró hatalmas probléma előtt. Klaus kétségbe van esve, de nem is kell mondania semmit, Elijah szó nélkül átöleli, amiben ott az ígéret: együtt ki fogunk találni valamit.
Facebook kommentek