Hát, ez is elérkezett…
Klaus a szívéhez tartja a fehértölgy karót, és Elijah hiába győzködi, a tesó elszánt, és nem hajlandó megváltoztatni a döntését. Csakhogy befut Hope is, immár újra emberi alakban, és döbbenten rakja össze a képet: a sötét mágia az apjában van, aki most öngyilkos akar lenni. NANEEEM! Elijah kérve kéri öccsét, hogy menjenek vissza New Orleansba, biztosan van más megoldás, de Klaus hajthatatlan – ám mielőtt bevégezné, Hope egy intéssel kitöri a nyakát. Na, ezt megúsztuk…
Odahaza a tömlöcben láncolják le az egyelőre eszméletlen ősit. Valaki persze rögvest összetrombitálta az egész famíliát, mert a tesók mind jelen vannak – és mindenki másként viszonyul a történtekhez. Kol szerint megint rajtuk fog csattanni az ostor, amiért ezt tették Klausszal; Bex teljesen ledöbbent a bátyja esetleges halálán; Elijah pedig szokás szerint a színtiszta racionális értelem: a sötét energia dühből táplálkozik, és Klausban annyi van, hogy akár lángra is lobbanthatja vele a világot. Szóval nem jók a kilátások. Kol biztosra veszi, hogy szokás szerint lesz itt valami kiskapu, és bumm! a gonosz tesó megmenekül – tehát, nem kell aggódni. Éééés mivel esélyes, hogy fel sem tűnne, hogy ő nincs itt, hát inkább hazatér az asszonykájához… Azzal Kol lelép, de Elijah biztos benne, hogy visszajön. Rebekah kevésbé.
Hope grimoirokat böngészget, hátha tud valahogy segíteni az apján, de Freya szerint az, hogy Klaus ennyire erős, most ellene dolgozik. Rövidesen meg fog őrülni, és veszélyt jelent majd mindannyiukra – talán csak órák kérdése a dolog, így esélyes, hogy csak a mai napjuk van. A lány erre pánikba esik: akkor ki kell szedni belőle a sötétséget! Nem lehet, azzal visszakerülnének a startmezőre. Akkor tartsuk altatásban és falazzuk be! A nagynéni azonban nem kerülgeti a forró kását, megmondja a frankót: nincs annyi mágia a világon, ami lelassítaná a folyamatot.
Klaust Mikael szelleme ébresztgeti, de persze nemcsak nosztalgiázni érkezett. Cami szelleme szerint viszont nem kell Apura hallgatni, mert csőbe akarja húzni. Szuper! Úgy fest, Mikael lesz az ördög, Camille pedig az angyal Klaus vállain: míg előbbi rá akarja venni, hogy ölje meg Hope-ot, addig utóbbi épp ezt próbálja megakadályozni. Hát, a láncait mindenesetre simán ledobta – na, ennyit a mágiablokkolóról… Mikael tovább duruzsol: már a kezdet kezdetén meg kellett volna ölni a lányt, mert csak elgyengíti. Klaus szeme erre türkizbe vált, de szerencsére Cami is itt van, és menekülésre sarkallja őt.
Hope rémülten veszi észre az üres bilincseket. Apuci odakint van, Mardi Gras forgatagának kellős közepén – teszi hozzá Marcel. Vérengzés lesz itt, de a lány persze nem szándékozik nyugton maradni és az apja után indul. Odakint tényleg zajlik a fesztivál, Marcel pedig tovább győzködi Hope-ot, hogy nem kellene Klausszal szembe menni. Hja, csakhogy a lány nem akar 15 évesen árva lenni, szüksége van az apjára – vele akar lenni az utolsó pillanataiban, ha a fene fenét eszik is! Marcelre némi fejfájást küld, aki így elveszti a leányzót szem elől.
Freya próbálja lokalizálni a tesót, egyelőre sikertelenül. Úgy gondolja, hogy talán akad valahol egy bűbáj, ami enyhíti majd Klaus fájdalmait, előbb viszont meg kell őt találni. Elijah önvádol a múlt, és a rettegett jövő miatt egyaránt. Nem hagyja, hogy az öccse eszét vesztve, kínok közt haljon meg! Ekkor fellobbannak a gyertyák, és a térképen feltűnik Klaus, egy türkiz pötty képében.
Nevezett ősi éppen Apu szellemével viaskodik, és le is győzi, amikor Hope előkerül, és a kezét nyújtva kéri, hogy menjenek haza. Mikael újra rákezdi a gyilkos litániát, Cami pedig próbálja arra késztetni Klaust, hogy a szívére hallgasson – erre el is tűnik a szeméből a türkiz fény. Hurrá! Elijah hirtelen az öccse mögött terem, és kitöri a nyakát.
Freya Vincentnél keres egy varázskönyvet, abban pedig egy bűbájt, aminek a segítségével a sötétségből átmenetileg át tudnak tenni egy kicsit valaki másba, hogy az illető (Klaus) elméje kitisztuljon, és el tudjon búcsúzni. Még anno Ivy említette neki ezt a varázslatot. Aztán Freya észreveszi, hogy a barátja pakol. Lelép. Elmegy New Orleansból, hogy tiszta lapot nyisson, és örökre maga mögött hagyja az itteni szörnyűségeket… Hát jó. Akkor viszont a legidősebb Mikaelson mondani szeretne valamit, bár nincs itt Keelin, de ha Vincent menni akar, akkor most rögtön beszélniük kell! Nagy levegő. Keelinnel családot terveznek, és azt szeretnék, ha a születendő gyermeküknek Vincent lenne az apja. Hűűűűűha! Azigen! Freya nem vár választ, csak arra kéri a férfit, hogy gondolja át… és hirtelen a keresett könyv is előkerül.
Kol tényleg hazaindult, ám a kocsiút közepén Rebekah állja útját. Satufék. És nem, hugi addig nem áll félre, amíg nem beszéltek… Jön a lecseszés, de Rebekah meg sem rezzen, inkább alaposan lehordja a tesót, amiért lelépett. De a fiú sem rest visszaszúrni és rámutatni, hogy a boldogság választás kérdése (utalva ezzel arra, hogy Bex folyamatosan ellöki magától Marcelt). Eszerint ő most hazamegy a nőhöz, akit szeret, ahelyett, hogy ebben a családnak nevezett rémálomban ragadna. Klaus megszámlálhatatlanul sokszor döfött tőrt a szívükbe, szóval inkább ünnepelni kellene, hogy végre meghal. Utóbbival Rebekah is egyetért: igen, Klaus mellett kellene lenniük, amikor végre egyszer valami önzetlen dolgot tesz mindannyiukért – különben ugyanolyan szörnyek lennének, mint ő volt. Kol sosem állította az ellenkezőjét, mert sosem volt részese ennek az #örökkön-örökké maszlagnak (ó, a kis féltékeny!). Erre Bex abbahagyja a győzködést, és megsemmisítő pillantások közepette hazaindul.
Hope a házban mászkál és egy fényképekkel teli asztalnál időzik. Ott van az a polaroid kép is, amit akkor készítettek, amikor Hayley és Klaus először látták viszont a kisbabájukat – hé, az nem égett el anno az örömtűzben? Klaus egy kanapén tér magához, Elijah vigyázta az álmát. Az ősi hibrid eszénél van, de nem véletlenül – Elijah átvett tőle némi sötétséget, vagyis azt tette, amit mindig: követte őt a tűzbe. Klaus követeli vissza a karót, amit az öltönyös készségesen vissza is fog adni, miután a tesó tisztességesen elbúcsúzott a családtól és Hope-tól. Klaus ezt persze kioktatásnak érzi, és közli, hogy most az egyszer ezt egyedül szeretné végigcsinálni, búcsú és minden más nélkül. Elijah arcán érzelmek hullámzanak, de végül nem szól semmit, csak félreáll az útból.
Caroline ismét előkerül – az erkélyen lepi meg Klaust. No, de nem azért jött, hogy megállítsa, hanem hogy behajtson egy régi adósságot. Lejátszik egy hangpostaüzenetet, amit úgy tizenöt évvel ezelőtt kapott Klaustól, mikor az ősi New Orleansba költözött. Akkor azt ígérte, hogy egy nap megmutatja neki a kedvenc városát, szóval… tartozik neki egy túrával! A férfi szívét azért egy kicsit melengeti, hogy Caroline elmentette az üzenetet…
Vincent nem meglepő módon nem vállalja az apaságot. Fél. Annyiszor akart már új életet kezdeni, és mindannyiszor kudarcba fulladt a próbálkozás. Ráadásul: gyereket hozni erre a világra? Ugyan már! Freya szerint viszont ez a gyerek más lesz, hiszen egy falka és egy koven is védeni fogja, és úgy nevelik majd, hogy együttérző és kedves legyen. Ők hárman együtt lennének egy család. Vincent azonban köti az ebet a karóhoz, nemet mond, mert meggyőződése, hogy rajta átok ül, amit nem óhajt átadni a következő generációnak. És a döntése végleges.
Rebekah a három fiútesó miatt aggódik, mert egyik rosszabb állapotban van, mint a másik. Marcel keserédesen helyesel: hja, és mit mond el róla az, hogy mindigis egy akart lenni közülük? Hát azt, hogy minden szörnyűség ellenére egy család vagytok, és szereted őket. És a főni is így van ezzel. Bex ekkor rádöbben, hogy Kolnak igaza volt a boldogság dolgában… ezen felbátorodva megcsókolja Marcelt, majd lerángatja róla a ruhát…
Klaus és Caroline egy bárban ücsörög, miközben szomorú jazz száll a levegőben. Vajon Caroline akkor is itt lenne, ha az ősi nem halna meg hamarosan? A szöszi azonban elvicceli a választ – hát, talán hagyná, hogy még pár évszázadig üldözze, mert az eddig is szórakoztató volt. Komolyra fordítva: Klausnak el kell búcsúznia Hope-tól. A lánynak szüksége van lezárásra, arra, hogy az apja megválaszolatlan kérdések, fájdalom és harag nélkül hagyja itt. Na, de hogyan búcsúzzon el? Talán így: az egyikük feláll, az ajtóhoz megy, de nem néz vissza – mert bár fáj a szíve egy utolsó pillantásért, de így a másik tudni fogja, hogy „sosem felejtelek el”… Ez tetszik. És Caroline, hogy szemléltesse a dolgot, megcsókolja Klaust, és pontosan azt teszi, amit mondott --- és kisétál a bárból. :’(
Hope csalódott, hogy az apja nem akar vele lenni, de Elijah biztosítja, hogy Apuci törődik vele – a lány nélkül sosem lett volna képes ilyen áldozatra. Hope 15 év alatt elérte azt, ami neki ezer év alatt sem sikerült. Klaus nem hagyta el őt, csak fél… És ekkor végre nevezett is előkerül, hogy beszéljen a lányával. Hát, hajrá! Klaus nehezen viseli Hope tekintetét, de azt mondja, csak azt teszi, ami az apák dolga: megvédi őt. Hope bedobja, hogy Elijah átvállalná az egészet, és akkor Apuci életben maradna. Azt nem! Klaus sosem hagyná, hogy valaki más mentse meg a saját gyermekét. Szereti Hope-ot, és ez az élet rendje. Sosem élt becsületes életet, ez viszont becsületes módja a halálnak… és Hope miatt képes rá. Mert feltétel nélkül szereti (visszautalás az 1. évad 1. részre).
Rebekah és Marcel szex után vigyorogva beszélgetnek a régmúltról a kanapén, amikor Elijah, Freya és Keelin is csatlakoznak hozzájuk. Piálás és jó kedélyű sztorizgatás kezdődik Klausról, akárcsak egy jóféle virrasztáson. Végül a nagy nevetgélés közepette befut Kol is még egy üveg bourbonnel, és tovább fűzi az éppen megkezdett történetet. Majd megköveti Bexet azzal kapcsolatban, hogy tisztelegniük kell a tesó áldozata előtt, és inkább nem akar lemaradni a szomorkodásról, mégha Klaus egy oltári nagy barom is. :DDD Az ősi hibrid végre befut, és boldogan öleli meg a kistesót. Aztán kéri a többieket, hogy abba ne hagyják a bulit, elvégre ez lesz a temetése, szóval adják meg a módját!
És egy felszabadult családi vacsora veszi kezdetét. Mindenki mosolyog, viccelődik, még ha a felszín alatt ott is lappang az elkerülhetetlen, szomorú vég. Mindenki boldog. Ennél szebb búcsú nem is kell…
A vacsora vége felé Marcel leül Hope mellé, és biztosítja, hogy sosem fogja magára hagyni – mellette lesz, ha nem is mindig szó szerint. Aztán Bex bejelenti, hogy itt az ideje egy régimódi kívánságteljesítő szertartásnak, és nem sokkal később már az egész család az örömtűz körül áll. Elijah cseppet búskomor. Itt a búcsú ideje. Klaus elmondja, hogy a jelenlevő emberek hűsége, tanácsai, szeretete jelentett számára mindent – és bár gyakran kínozta őket, miattuk van még mindig életben. Tudja, hogy ez a család az ő halála után is össze fog tartani, és a tagok gondoskodni fognak egymásról, éppen ezért nem fél attól, hogy mi lesz Hope-pal. Elijah előveszi a közhelyszótárt, és azt mondja: bár nem mi választjuk a családunkat, de ez a legerősebb kötelék, ami létezik. Valahogy úgy.
#örökkön-örökké
Klaus félrevonja a lányát, miközben Elijah még mindig a többiekhez beszél. Hope el akarja kísérni az apját, aki viszont ezt nem tartja jó ötletnek. Aztán a lány bizonygatni kezdi, hogy Apuci büszke lesz rá – visszamegy a suliba, és minden rendben lesz vele, mert ő egy Mikaelson. Klaus még egyszer, utoljára, könnyek, és nagyölelés közepette elmondja, hogy mennyire szereti Hope-ot.
Rebekah és Elijah kíséri el Klaust. Kimennek a városba, épp arra a helyre, ahol anno az 1. évad 1. részében az öltönyös ősi meggyőzte az öccsét, hogy vállalja a születendő kisbabát – hiszen minden királynak kell egy örökös. Klaus most a húgához fordul azzal, hogy sosem lett volna szabad a boldogsága útjába állnia, ezért kárpótlásként megkérte Caroline-t, hogy adja neki a gyógyírt. Szóval, néhány évtized múlva látogasson el Mystic Fallsba, és vegye be, ha szeretné. Ez immár csakis rajta múlik. Éljen úgy, ahogy szeretne! Bex könnyekig hatódik az ajándéktól, ami megtestesíti mindazt, amire egész életében vágyott… Hugi megöleli őt, majd Elijah-t is, aztán elmegy, Klaus pedig a bátyót sem marasztalja. Nos, Elijah sem szeretne könnyes búcsút. Ehelyett előveszi a fehértölgy karót, és kettétöri. Nem, nem szuvenírt akar – hanem a testvére oldalán meghalni…
Klaus naná, hogy ellenkezik, de az öltönyös már meghozta a döntést. Erre vágyik. Ma este látta a többiek jövőjét, de a sajátját nem. Mivel Klaus megváltása volt az életcélja – ami ezen az estén sikerült –, nem maradt dolga. Nem ők választották a vámpírlétet, de a végéről dönthetnek. Az ősi hibrid már épp lecseszné a tesót, hogy el sem köszönt a többiektől, pedig de. Amíg Klaus a lányával búcsúzkodott, addig Elijah elmondta a döntését a többieknek: hogy követi az öccsét a következő kalandba, abba, ami majd odaát vár rájuk. Szomorúan, de mindenki áldását adta rá.
Hope eközben egy képen dolgozik, ami az egész családot ábrázolja. A háta mögül mosolyogva figyeli őt Hayley szelleme, de amikor a lány megfordul, senkit sem lát. Csak érzi, hogy nincs egyedül.
Freya és Keelin összebújva figyelik a tüzet, és próbálják feldolgozni a történteket, amikor Vincent lép az udvarra. Meggondolta magát. Rájött, hogy ha az őrült Klaus Mikaelson képes mindent feláldozni a családjáért, akkor ő is lehet elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a veszteség lehetőségével… Szóval lesz kisbaba. Nem is akármilyen. Csoportos ölelés.
Marcel útjukra bocsátja a vámpírokat – az összeset. Ha ő lelép, akkor az emberei is. Visszaadják a várost. Egy-egy jegyet kap mindenki azzal az ukásszal, hogy búcsúzzanak el New Orleanstól, és menjenek, amerre szeretnének. Rebekah is bejelentkezik egy jegyért, szeretne Marcellel tartani. De van egy bökkenő – ahogy mindig. Mystic Fallsban van egy gyógyír, rajta Bex nevével, amit ő be fog venni egy szép napon. Emberi életet fog élni. Szóval, ha Marcel hajlandó vele tölteni az elkövetkező száz évet, míg ő megöregszik, és fogni a kezét miközben meghal, akkor nagyon szeretne a felesége lenni. Ezer dolcsis mosoly a válasz, de hugi még egy plusz dologgal is készült: előhúzza a „Ha igen” feliratú borítékot, amit még az évad elején kapott. Csók. A kép pedig a szerelmespárról tovább siklik a Rousseau’s falára, ahol ott vannak a fényképek azokról, akiket az évadok során elvesztettünk: Gia-Aiden-Jackson-Cami-Hayley-Ivy-Josh. <3 <3 <3
Itt az idő. A két ősi tesó története az utolsó laphoz érkezett. Szomorkás zene szól. Miközben Elijah átadja az egyik karódarabot, Klausnak eszébe jut: mi van, ha semmi sincs odaát, csak sötétség? Hát, akkor majd együtt néznek vele szembe, ahogy mindig! Felállnak a padról. Klaus úgy érzi, nem érdemli meg a bátyja szeretetét, de végtelenül hálás érte. Elijah a könnyeivel küszködve megvallja, hogy csodás utazás volt a kettejüké, és a legnagyobb megtiszteltetés… Egyszerre szúrják a másik szívébe a karót. Fogják egymást, hogy talpon maradjanak. Végig egymás szemébe néznek, ahogy lassan elszürkülnek, és végül meghalnak. Aztán nem marad más belőlük, csak parázsló hamu---
VÉGE
És a hogyvoltíró, miután elmorzsol néhány könnycseppet, csatlakozik az előtte szólóhoz: fantasztikus utazás volt. Biztosra veszem, hogy a két ősi tesó békére lelt odaát. Mert a korábbi részekből már tudhatjuk, hogy igenis létezik odaát. És talán van ott egy bár is, ahová betérhetnek – és ahol Cami tűnik fel a pult mögött, tölt mindkettejüknek egy italt, aztán rámosolyog Klausra. Hayley pedig beindít egy ősrégi zenegépet a sarokban, hogy végre behajtsa Elijah-n azt a bizonyos táncot…
Szerettem ezt a sorozatot, és hogyvoltozni is szerettem róla – remélem, ti is szerettétek olvasni. Köszönöm az ötévados figyelmet! #örökkön-örökké <3
Facebook kommentek