Alig jutottunk a végére az előző évadnak, máris itt van a következő, az amerikai vetítéssel szinte egyidőben. Ennek már eleve nagyon örülhetünk, hát még annak, hogy érdemes volt kitartani, mert ezt a részt, minden sutasága ellenére öröm volt nézni. Komolyan. Vér, veríték, izgalom! Sőt még egy férficsók is elcsattan, ami inkább vicces, mint erotikus. Dél-Amerikában nyitunk hat hónappal a Pazzi-összeesküvés után. Leo egy sziklába vájt börtönben várja a végzetét, de nincs egyedül. Rabtársa Riario, aki a minden bizonnyal sanyarú körülmények ellenére is úgy néz ki, mintha most jött volna egy modellfotózásról. Leonardo dettó. A gróf eléggé pesszimista hangulatban van: a távolban verik a tam-tamot, valamit skandálnak a népek, és a fejük felül egy kis csatornácskán át patakokban folyik le a vér -ha szabad ilyen képzavarral élnem-, nem lesz ennek jó vége, mert hogy végük lesz, az biztos. Leo még bizakodik. Az ajtó nyílik, és a rabokat elővezetik a piramis tetejére, ahol egy nő arany melltartóban feszít, és egy fazon emberi fogakból készített sípon játszik. Aztékéknál ünnepi kivégzés van. Nekünk meg van rá egy évadunk, hogy megtudjuk, hogy keveredtek ide ezek a szerencsétlenek.

Az évad utolsó része eredettörténettel indul. Az öreg Medici, a Török, Ogbai és a Zsidó gyűlést tart egy Konstantinápolyhoz képest meglehetősen zord időjárású sziklaszirten. A nagy négyesből történetünk idején már csak a Török van életben. Valamit nagyon tud ez a fickó! A rend jövőjéről tanácskoznak, és szóba kerül egy Vinciből származó fiú, akiben ott van minden reményük. Eldöntik, nem avatják be a rend dolgaiba, hadd jöjjön rá magától. Ogbai egy asztrolábiumot (gy.k. tengerész csillagóra) ad a Medicinek azzal, hogy egyszer majd valaki jelentkezni fog érte. A Török utasítására egy titokzatos csuklyás alak kibelez egy angolnát, és a vérét egy lapra csöpögteti, amiből a Bölcsek mindent értenek. Én nem, pedig már egy Rorschach-teszten is túl vagyok. A lényeg, hogy négyük közül azok járnak jól, akik meghalnak. Aki életben van, amikor ez a jel újra feltűnik, az nagyon meg fogja szívni. Na, Török barátom, a csudaszép színű kaftánodban! Jön még kutyára dér!

Na, emberek, a célegyenesbe fordultunk. Már csak két rész az évadzáróig. A mostani az, amelyikre a kolléganőm, aki egyben ledarálta az egészet azt mondta, hogy nézzem meg gyorsan, mert meg KELL beszélnünk! Igaza lett, ritka jó epizódnak nézünk elébe. (Köszi M.!) Szóval, akinek még mindig szól a Should I stay, or should I go a fejében, annak üzenem, hogy tartson ki, érdemes! Eleve jól indulunk: Riario tart határozott léptekkel és egy csokor virággal egy ismeretlen, Celia nevű nő sírjához. Leonardo és haverjai egy távcsövön keresztül lesik, és fogalmuk sincs, hogy ki lehet ez a titokzatos, a neve alapján zsidó teremtés. Azt meg aztán végképp nem értik, miért jött ide a gróf egyedül, ráadásul akkor, amikor egész Róma a húsvéti ünnepség lázában ég. Ez most nem is annyira érdekes igazán, mert előbb a kulcs másik felét kell megtalálni. Leo sejti, hogy az valami extra biztonságos helyen lehet. Mi persze tudjuk, hogy nincs azért az annyira hozzáférhetetlen helyen, feltéve, hogy senki nem kívánja Riariót megfosztani a ruháitól, bár, ha valaki mégis megtenné, az nem is lenne olyan nagy baj. Leónak sajnos csak a langyi modellfiúk jönnek be, úgyhogy erre még csak nem is gondol. Irány a vatikáni Titkos Levéltár!

Ez őrület – mondja Leonardo barátunk, rendkívüli éleselméjűségről téve tanúbizonyságot. Elvégre az mégsem frankó, hogy tizenévesen saját, felnőtt verziójával találja magát szemben egy elhagyatott barlangban. A Török magyaráz, de ettől hősünk agyában nem lesz világosabb. A lényeg, hogy az élet egy körkörösen áramló folyó, és egyes Mithrász tagok képesek szemben úszni az árral. Leónak is megvan a maga története, ami összekapcsolja a renddel, de ezt neki magának kell felfedeznie. Egyre inkább az a meggyőződésem egyébként, hogy a középkori Berényi Miki direkt ködösít, hogy a válaszokat kutatva Leó megkeresse neki a Levelek Könyvét. Jól csinálja, meg kell hagyni.

Az előző részben polihisztor hősünk megmentette Firenzét a háborútól, megfejtette Cosimo Medici titkát, cserébe jól börtönbe vonulhatott, mert egy névtelen feljelentő megvádolta, hogy szodómiát követett el. Régies kifejezésekben nem jártas olvasók számára mondom, hogy jól sejtik, ez az azonos neműekkel való szexuális viszonyt jelenti. Álszentség ide vagy oda, az 1400-as évek végén ezért minimum máglyahalál járt, csak hogy érezzük, van tétje a mai epizódnak. Leonardo a tömlöc padlóján fetreng rém csinos, meggypiros bőrzakójában, és egyre a gyermekkori emlékképek kísértik. A köztörvényesek között kapott helyet, ami az állandó baszogatás miatt annyira nincs ínyére, szívesebben menne magánzárkába, ahol társai csak a denevérek lennének. Íme, a reneszánsz Bruce Wayne! Bónusz kép szigorúan a hajtás után az érzékenyebb lelkűek kedvéért, illetve a meztelen férfitest látványában gyönyörködők nagy örömére. Forogjanak azokat a monitorok és tabletek!

Túl vagyunk már sírrabláson, ördögűzésen, lássuk, mit tartogat számunkra az eddig eléggé csapongó sorozat harmadik etapja. Tanmesét. Andrea Verrochio mester észosztást tart diákjainak, és elmeséli nekik, hogy amikor Leonardo még kamasz volt az apja azt a feladatot adta neki, hogy díszítsen fel megrendelésre egy pajzsot. A kis Leo összeszedett kígyót-békát, jó felboncolta őket, és ebből tervezte meg a díszítést. Az apja észrevette a tehetségét, egy gagyibb pajzsot adott a megrendelőnek, ezt pedig szép haszonnal továbbadta másnak. A pajzs ezután sok száz százalékos árréssel végül a megboldogult Sforzához került. Piero látva a nagy tálentumban rejlő lehetőséget, beadta a fiát Verrochióhoz diáknak. Tanulság? Sose hagyd, hogy a tanárod a társaid előtt dicsekedjen veled, mert a stréberek élete gyengébb képességű társaik között nem habostorta, hogy szépen fogalmazzak. Esetünkben a lányos arcú Boticelli az, aki nem bírja a konkurenciát.

Bevallom őszintén, hogy miután megnéztem ezt a részt, komolyan elgondolkodtam azon, hogyan írom meg róla a hogyvótot, mert valahogy nem nagyon akaródzott némelyik jelenetet újra látnom. A cím mellett ugyan van már egy 18-as karika, de elférne még mellé vagy három. Így jártam, bezzeg, ha a Szomszédokról írnék! Az csak unalmas, de legalább a szereplők nem csonkítják meg saját magukat. Na, de ne szaladjunk ennyire előre! A nyitó képsorokban alaptörténése, hogy Riario ismét Rómában van, és egy börtönben, egy titokzatos, csuklyás rabbal játszik. Szó szerint, valami táblajátékot. A fogoly a taktikára vonatkozó tanácsokkal látja el, miközben egy abesszíniai rabszolganő ellátmányt hoz a grófnak. A lány láthatóan odáig van Riarióért, amit valahol azért meg tudok érteni. A fura csak az, hogy a vonzalom kölcsönös. A gróf saját maga nevelte, tanította a lányt, és nagyon meg van elégedve, mert engedelmes, az Urat szolgálja és beszélni a nyelvet. Milyen igaza van, ezzel nagyjából le is írta a hittanos bulira nőszerzési céllal érkező legények főbb preferenciáit.

A második részre a készítők érezhetően visszavettek a csöcsfaktorból, hogy helyette haladjon egy kicsit a történet is, de ne aggódjunk, kapunk helyette látványos robbanást, intrikát és Riario gróf személyében egy olyan babaarcú gonoszembert, akinek - a maga szadista módján- minden jelenete aranyat ér. Nosza, kezdünk is az egyetlen szereplővel, akinek még nem sikerült átlépnie érdeklődésem ingerküszöbét. Hogy ez pont Leonardo, azt inkább nem kommentálnám. Főhősünk az éjszaka közepén egy csónakban ül, és –bár ez elsőre nem esik le- az előző rész akasztott zsidójával beszélget. Elismétlik, amit az előző részben a Török mondott, majd az öregember még azt is hozzáteszi, hogy szerinte nagyon hasonlítanak egymásra. De itt nem áll meg sajnos, hanem misztikusnak szánt faszságok egész folyamát zúdítja Leonardóra. Olyan szépségeket, mint: nincs tegnap; és holnap sem; az idő az egyetlen örök folyam; látni fogod az örökkévalóságot, de szenvedni fogsz érte. Leonardo riadva ébred, merthogy álom volt csupán. Közben a haverjai akcióba lendültek. Vanessa erőszaktevők által megtámadott nőt játszik, és ezzel szépen elcsalja a zsidó temető elől az őröket. Nico és Zoro így hozzáláthat a sírrabláshoz. A zsidó sírja homokkal van felszórva, hogy legyen nyoma, ha valaki megbolygatja, és egy héberül írt felirat szerepel rajta: foglalt - ami azért lássuk be elég vicces.

Február elsején indult a FOX magyarországi adása, és már rögtön itt is az egyik újonc, a Da Vinci démonai. Örvendezzünk kedves Hogyvótolvasók, mert van itt minden, mint a búcsúban: reneszánsz Olaszország, laza erkölcsök, zseniális feltaláló, ármány és kaland. Csak azt a rettenetes CGI Firenzét tudnám feledni! A sorozat anyukája a Starz nevű amerikai kábeladó, és nem a BBC History Channel, szóval kéretik nem ebből írni a művészettörténet szakdolgozatot. Bár ha csak egy cseppnyi is jut a sorozatba a Vatikán-Medici intrikákból, akkor már nyert ügyünk van, azt hiszem. A főcím bejövős, a záró kép Batmanbe oltott Pókemberét leszámítva, de nézzük inkább a történéseket!