Jól megvárattak, aztán meg hitegettek is, hogy mindjárt, majd mindjárt, aztán végül csak októberig kellett várnunk a harmadik és egyben utolsó évadra. Hogy kacsintana rájuk a Török, azzal a füstös szemével! Na, de nem kell, hogy hiányoljuk a tökéletesen belőtt frizurákat és kockahasakat (autentikusak, nyilván), mert ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Azaz inkább egy kicsit előtte. Az előző évad tök sötétben ért véget, Otranto városához vészesen közeledik a török hajóhad, Leo a szuperágyúja mellett, és éppen azon van, hogy kiadja a tűzparancsot, amikor apja a törökök vezérhajója fedélzetén becses nejét véli felfedezni. Az új évad első epizódja nappal indít, Zoro rohan az otrantói várba, mint a meszes. A kapunál 84 őr lövi ki rá a nyilait egyszerre, de nyilván egy sem talál. A támadóknak nem lesz nehéz dolguk. Zoro bejut a várba, és már rohan is Leóhoz megvinni a támadás hírét. Így érünk el az évadzáró utolsó jelenetéhez. Ezzel eddig csak három aprócska problémám akad: 1. Zoro eredetileg Leóval együtt ékezik a várba, fenének kóricált ez kint a tengerparton? 2. Hirtelen nappal lett. 3. Örülünk, hogy Zoro is észrevette a kurva nagy török hadat odalent, de ezen már túl vagyunk, Leo már az ágyút is megépítette. Nyugodtan hátradőlhetünk, a színvonal a régi. Leo hezitál egy kicsit, de nem állítja meg a kilövést. Bajezid hajója elsüllyed, Leo-anyuval egyetemben.

A fordulatos 9. rész után két hetet kellett várnunk az évadzáróra, de megérte. Legalábbis annak, aki képes egy ültő helyében 10-et lenyomni a CinemaSins Everything Wrong With videóiból. Tartsatok velem az ígéretes kezdés után vásári komédiává züllesztett záró epizódra! Tessék bekészíteni a magnéziumot, az idegek felborzolására alkalmas kontent következik. Csöcs ma nem lesz, csak kigombolt ingben kockás hasat mutogató Riario. Ez van, ínséges időkben ezt is meg kell becsülni.

Firenze

Andrea Verrochio halott, Leo keresztbe hasítva, a műhely lángokban. Itt hagytuk abba két hete. Dragonetti érkezik, és kimenekíti őket. A barátok rögtön a helyszínen teremnek, és szörnyülködnek. Leo elmondja az igazat Carlóról, és már indulna is utána. Megfékezni természetesen nem lehet, kettéhasított felsőtesttel rögtön lóra pattan. Egy csuklyás alakot üldöz az erdőben (ha az Carlo, akkor elég béna lovas lehet, már rég hét határon túl kéne járnia), amíg egy alacsonyan lévő faág ki nem üti a nyeregből. Másoknak ettől minimum leszakad a feje, de hősünk csak mászik tovább, és mielőtt végleg elájulna, még visszaemlékszik arra a napra, amikor Verrochio neki adta a műhelyt. Apja helyett apja volt. Értjük. Az epizód színvonalesésének aggasztó jele, hogy ebből az egészből csak Tom Riley szakálltalan képe hagyott mély nyomokat bennem.

Hál’ a jó Istennek véget ért a dél-amerikai kaland, hőseink végre hazafelé tartanak. Újra felöltötték a modell-gúnyát, helyreállt a világ rendje. Leo a bronzfejet javítgatja nem sok eredménnyel. Riario botladozik be hozzá, elköszönni. Jó volt a közös csillagtúra, de ha megérkeztek olasz földre, akkor mindenki visszatér az övéihez. Már, aki tud, ugye. Riariót a pápa valószínűleg nem fogja a keblére ölelni, miután Firenze ostrománál jól cserbenhagyta. Mivel a saját anyját is kinyírta, ezért csak az Egyház maradt neki. Nincs mit tenni, menni kell hízelegni, és bocsánatért esedezni. A távolban már látszik a part, Leo és Riario még biccent egyet egymás felé, és viszlát. Végre.

Kezdjük a jó hírrel. A Starz berendelte a harmadik évadot. A kérdés már csak a minek? Remélem a fejesek az adónál az után döntöttek, hogy látták a teljes második évadot, mert a mostani rész után nemhogy többet egy részt nem akarok látni belőle, de csak a jó neveltetésem mentett meg attól, hogy ne tegyek kárt a berendezésben. Ha kihajítom a gépemet az ablakon, az lett volna csak az igazi fall from heaven, legalábbis a jó pár emelettel lentebb ücsörgő khm. munkanélkülieknek egész biztosan.

Machu Picchu

Az évad kezdő képsoraival nyitunk. Riario és Leo egy barlangban ücsörög, felülről vér csörgedez, a vadak buliznak odafent. Egy halvány reménysugár, hogy véget ér ez a dél-amerikai kaland végre. Riario igencsak kétségbe van esve. Nincs itt már remény, az Isten valahol följebb jókat röhög most rajtuk. Leo még mindig optimista, mire a gróf egy kis családtörténettel veszi el a kedvét. Riariót születése után elhagyta az anyja, egy kolostorban nevelkedett, míg meg nem jelent a Sixtus, az ál, hogy az Egyház, és a saját szolgálatába fogadja. Egy flashbacket is kapunk menten, amiben a Piton professzornak fazonírozott kisRiario éppen prostit ölni indul. Hát ez az, ahova a hitem vezetett engem –mondja kissé cinikus éllel a hangjában Leónak. Hosszú zsíros haj, eszelős tekintet. Ja, értjük.

Machu Picchu

Zita sírjánál Riario imádkozik, kissé elborultan, amolyan minden mindegy alapon. Nico is odatérdel mellé, mert neki volt gyerekszobája. A többiek a távolból figyelik őket. Zoro bizalmatlan, szerinte nem kéne hagyni, hogy a gróf a Könyv közelébe jusson. Leónak sírásra áll a szája, most jött rá szegénykém, hogy 1. a sérója leamortizálódott (bezzeg Riario, mint egy Drei Wetter Taft reklám: emberáldozás, erős szél – és a hajam még mindig tart), illetve 2. nem olyan tuti ez az expedíció, jobb lenne már hazahúzni a picsába.

Az elmúlt pár napban - hogy egészen pontosan fogalmazzak- el voltam utazva, ezért kicsit megkésve, de már itt is az új rész hogyvoltja frissen, ropogósan. Mivel nem sok a történés, és az is csak két és fél elkülöníthető helyen, ezért amíg hőseink újra nem egyesülnek, helyszínekre bontva tárgyalnám a történteket, hogy ne kelljen sokat ugrabugrálni köztük. Ha zavaró, szóljatok, és visszatérek a hagyományos történetmeséléshez.

Nápoly

Ezzel a szállal kezdünk, mert az igazán megdöbbentő események egy kontinenssel arrébb zajlanak, és jobb arra kicsit rákészülni. Lorenzo még mindig szopóágon. Most éppen Alfonso korbácsolja véresre, mert nagyon bassza a csőrét, hogy az asszonykája a firenzei egyetlen füttyentésére ott termett a tömlöcben. Mégis mi lehet az, ami még így évek múltán is izgalomba hozza Ippolitát. A nyelvem – válaszolja nagy hidegvérről, vagy ostobaságról tanúságot téve Lorenzo. Alfonso érti a tréfát, csak nem szereti, és majdnem megfojtja az ostorával a fájdalomtól már a sírás határán álló bankárt. A végén még le is fejeli, csak a miheztartás végett, mert ez nem Firenze, hanem a nagy és dicső Nápoly. Szerintem erre már Lorenzo is rájött.

Ez előző rész izgalmai óta eltelt egy kis idő a sorozat belső órája szerint is. Leo és barátai partot érnek az Újvilágban. Hősünk az egyetlen, aki valamilyen oknál fogva nem jutott borbélyhoz, így bár a többiek fizimiskája változatlan (kivéve a rendellenesen vörös fejű Vespuccit), neki szép hosszú sörénye nőtt az út alatt. A távolban a Basilisk roncsai látszanak, ugyanoda sodorta őket is a vihar, nyilván. Túlélőknek egyelőre nyoma sincs, de az első rész nyitójelenete óta azt hiszem, senki sem aggódik, hogy vajon Riario a hullámok közé veszett-e. Leo ámuldozik a flóra és fauna láttán, a pragmatikus Zoro pedig indulna kaját keresni. Végül abban maradnak, hogy felfedezik a helyet, Vespucci meg maradhat a hajón. Ha három hónap múlva nem térnek vissza, itt hagyhatja őket. Zoróval kicsit szívatják egymást, majd Vespucci biztosítja őket arról, hogy ha nem térnek vissza, ő bizony learatja a babérokat helyettük, és talán még a földrészt is róla fogják elnevezni. Vespucciának!

Ezúttal a Vatikánban kezdünk. Sixtus teljes harci díszben vonul végig a pápai rezidencián, hogy végül egy tükörben csodálhassa meg Isten adta szépségét. Sajnos a helyi apácák, és –na, most vagyok bajban, mert fogalmam sincs, hogy ez e a helyes megnevezés- ministránsfiúk sajnos nem gyönyörködhetnek benne, mert félelmükben mind arccal előre buknak a nagy gonddal ápolt márványpadlóra. Eközben egy kapualjban Lupo veti nagyban a keresztet, és arra készül, hogy Lucreziát bejuttassa az apja börtönébe. A ferdeszemű testőr nélkül, persze. Amíg az őrségváltásra várnak, Lucrezia elmeséli, hogy próbálta meg gyermekkorukban az ál-pápa vízbe fojtani idősebb tesóját. Sixtust tehát nem a papbácsik rontották meg, hanem belülről rohad, már jó régóta.

Tengerparti csendélettel nyitunk ezen a héten. Mondhatnám, hogy a hullámok morajlását Riario túlkiabálja, de hát ismerjük már, ez nem az ő stílusa. Egy hajó fedélzetén vagyunk, ahol a jó gróf némi családirtást kilátásba helyezve arra akarja rávenni a kapitányt, hogy álljon inkább az ő szolgálatába. A hajóst talán megtéveszti, de bennünket nem tud, ugyanis a gagyi napszemüveg mögé bújva Leonardo játszik Riariósat. Nem is olyan rosszul, azt meg kell hagyni, egész jól utánozza a gróf beszédstílusát. Jókat röhöghettek a színészek a forgatáson. A jól induló beszélgetést az előző részben megismert Alfonso szakítja félbe, aki szintén közelről ismeri a grófot, úgyhogy nem veszi be a mesét. Leo kicsit nagyképűsködik a herceggel, aminek kardozás lesz a vége. Alfonso jobban bánik a fegyverrel, úgyhogy Leo és haverjai (a csuhásnak öltözött Zoro és Vespucci) a vízbe ugranak. Ám előbb, egy óvatlan pillanatban Leo egy tőrt juttat a fedélközben hányódó raboknak.

A Lorenzo-rajongók nagy örömére az idősebb Medici magához tért, és annak ellenére, hogy előző éjjel annyi vért vesztett, amiből simán le lehetne forgatni három teljes évad True Bloodot, elég virgonc. Leo nyakához vészesen közel tartott tőrrel csak két infót szeretne megtudni: 1. hogy merészelte Da Vinci az ő nemesi vénáját saját közvérével szennyezni, illetve 2. hol van Giuliano? Egyikre sem túl megnyugtató a felelet. A tesója halálhírét ráadásul Vanessa közli, akit ugye szintén elég rosszul érint titkos gyermeke apjának váratlan megboldogulása. Lorenzo le van törve, mint a bili füle, abbahagyja Leo vegzálását, és már menne haza, ám Verrochio bölcsen felvilágosítja, hogy nem lesz az olyan egyszerű. Már kapjuk is sorjában a képeket, ahogy Firenze utcáin a csőcselék rabol, papokat öldös és fosztogat. Ezt látva Lorenzo depis lesz, és úgy dönt fenébe Firenzével, neki elege volt az uralkodásosdiból. Vanessa erre előlép a nagy hírrel: „anyának érzem ó, Ádám magam”! Na, még ez is – gondolja Lorenzo, de nem mondja, csak rí egy sort, és kardot kér, hogy utat vágjon hazáig. Leo szerint, ennél többre lesz szükségük.