Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Da Vinci démonai 1x06 – Az ördög (18+)

2014. március 05. 09:00 - Smokey the bear

Ez őrület – mondja Leonardo barátunk, rendkívüli éleselméjűségről téve tanúbizonyságot. Elvégre az mégsem frankó, hogy tizenévesen saját, felnőtt verziójával találja magát szemben egy elhagyatott barlangban. A Török magyaráz, de ettől hősünk agyában nem lesz világosabb. A lényeg, hogy az élet egy körkörösen áramló folyó, és egyes Mithrász tagok képesek szemben úszni az árral. Leónak is megvan a maga története, ami összekapcsolja a renddel, de ezt neki magának kell felfedeznie. Egyre inkább az a meggyőződésem egyébként, hogy a középkori Berényi Miki direkt ködösít, hogy a válaszokat kutatva Leó megkeresse neki a Levelek Könyvét. Jól csinálja, meg kell hagyni.

turk.jpg

Giuliano egy gyerekkori ABC-s könyvet lapozgat. Nem is vártuk tőle, hogy enciklopédia legyen a kezében, de az jó hír, hogy megtanult olvasni. Becchi volt a mestere, azért ez a nagy nosztalgiázás. Ezt már a szobájába toppanó Clarice-nak meséli. A nő azért jött, hogy megkérje az ifjabb Medicit, segítsen a húshagyókedd alkalmából rendezett felvonulás megszervezésében, és legyen a kísérője, Lorenzo ugyanis nem a táncparkett ördöge. Giuliano kedvesen, de határozottan visszautasítja a testhezálló feladatot, mert neki fontosabb dolga van: ki kell füstölnie a kémet. Mediciné csodálja az elszántságáért. Azonban a nőnek is megvan a maga kötelessége: egyik szolgálója behoz egy rettenetes kotyvalékot, amit minden nap meg kell innia, a fiú örökös reményében. Öszvértej, porrá őrölt kecskeszarv és bikahere. Egészségére!

salut.jpg

Leo műhelyében tovább folyik a misztikus katyvasz kavargatása. A térkép önmagában nem elég a Levelek Könyvének megtalálásához, ha nincs meg hozzá az, aki értelmezni tudja a rajta elrejtett titkos jeleket. A térkép készítője Solomon Ogbai az, vagy más néven az Abesszin, akit egy veszélyes hadúr tart fogságban. Leonardo kissé berezel, és a Firenzének teendő szolgálataira hivatkozva kihagyná a nemes - és minden valószínűség szerint halálos- küldetést. A Török szerint a végzete elől nem menekülhet, és a nagyobb hatás kedvéért az Eredetet idéző pénzérme trükkel és az első részben megismert varázsporral transzba ejti a meglepően elanyátlanodott Leót. Hősünk egy hegyi úton találja magát, Ogbai társaságában. Nem kell nagyon ráizgulni, választ ismét nem kapunk, csak egy sejtelmes coelhói egysorost, miszerint a pokol akkor tör rá az emberre, amikor az már nem hiszi, hogy tud győzni a világ gonoszsága felett. Értettük? Nem? Nem baj.

cointhing.jpg

A rendkívül informatív beszélgetés után Leo ismét nyeregben van, ezúttal Nico és Zoro társaságában. Nem igazán tudja, hogy került oda, de barátai készségesen felvilágosítják, hogy nagyon is magánál volt, amikor éjnek évadján felkeltette őket, és elzavarta bevásárolni. Azóta napok teltek el, és Leo nem volt nagyon kommunikatív állapotban az úton. Megérkeznek egy ködös díszlet kastélyhoz, aminek ura nem más, mint Vlad Tepes, a Nyársaló, vagy ismertebb nevén Drakula. Hogy honnan jött rá az Abesszin rejtekhelyére Leo, és miért kellett ebbe a sorozatba egy vámpír, ne firtassuk, mert minek.

castle.jpg

Lorenzo országos cimborájánál, Urbino hercegénél van látogatóban. A nagydarab házigazda egy kis buzogányos harci bemutatóval kedveskedik neki, amiben ő maga az egyik résztvevő. Az idősebb Da Vinci is elkísérte az urát, és amíg várják a csata végét, csöppet sem őszinte mosollyal kóstolgatják a helyi nevezetességnek számító mézsört. A harc végeztével irány a szauna. Meztelenül, természetesen. Urbino hercegéről megtudjuk, hogy egy csatában elveszette a jobb szemét, és azóta egy nagy lyuk van csak a helyén. Hogy megmaradjon a periférikus látása, az orrnyergéből levágatott egy darabot. Szegény Piero úgy szorít csupasz testéhez egy papírdarabot, mintha az élete múlna rajta. Lorenzo némi egy szem-fél szem bénázás kíséretében előadja a tervet, amiért itt feszengenek egy szál semmiben. Az északra fekvő pápai államokat közös erővel el kéne foglalniuk, hogy egyrészt Róma ne támadhassa őket hátba, másrészt gazdasági előnyre tegyenek szert a megszerzett földekből és kikötőkből. A herceg felteszi a nagy kérdést: neki van serege, meg tudja tenni ezt Firenze nélkül is, hát Lorenzo mivel járulna hozzá a remek tervhez? Pénzzel, természetesen- mondja az, és úgy tűnik ez, meg a vendéglátó méreteire tett hízelgő megjegyzése eléri a kívánt hatást. Farkát lobogtatva Urbino belemegy az egyezségbe. Én meg csak kérdezem, miért van az, hogy ebben a sorozatban, csak a fiatal és jóképű férfiak szégyenlősek? (Kivéve Lorenzót, de ő biztosan csak véletlenül elhagyta a türcsijét az egyik forgatási szünetben.)

Eközben Havasföldön. Amíg a három vándor a házigazdára vár, beszélgetésükből kiderül néhány részlet a vár uráról. Drakula 13 évig élvezte az Ottomán Birodalom vendégszeretét, mint börtöntöltelék, azóta nem nagyon csípi a törököket. Zoro aggódik is egy kicsit, hogy napbarnította bőre miatt, nehogy töröknek nézzék. Végszóra meg is érkezik Drakula, aki menten letatározza Zorót, ami vámpírunk szemében nem nagy különbség. Leonardo próbálja oldani a feszkót, és Drakula címeinek felsorolásával behízelgi magát a nagyúrnál. Azt hazudja, hogy Lorenzo megbízásából jöttek, hogy szövetséget kössenek Havasföld és Firenze között. Drakula vacsorára invitálja Leóékat, mire Zoro megjegyzi, hogy reméli, nem ők lesznek a fő fogás.

draku2.jpg

Mondom én, hogy az írók valami beteges vonzalmat éreznek a szottyadt öregemberek lemeztelenítésére, mert ismét pápai fürdőzésen vagyunk. Bár igyekszem hű krónikása lenni minden nevezetes eseménynek, de tekintettel arra, hogy a Szent Hímtagot már volt szerencsénk megismerni, ezért most eltekintenék egy újabb fürdőzős képtől. Riario és Mercuri jöttek a pápához rapportra, magukkal hozva ezúttal Lucreziát is, hogy a nő saját szavaival mondhassa el a legújabb fejleményeket. Elárulja, hogy Leonardo ismeretlen helyre távozott, de ami még ennél is fontosabb, hogy Lorenzo is úton van, és a spanyoloktól kapott pénzen most vásárol magának úgy szövetségest Urbino herceg személyében. A Szentatya kissé kiakad a hírek hallatán, ugyanis már ennyi infóból is gyorsan levette, mi a Mediciek terve, és a dühét a rossz ütemben közbehápogó Mercurin vezeti le. A tanácsost csak az menti meg a vízbefulladástól, hogy Riario közbeszól az érdekében. Vesztére, ugyanis a dühöngő pápa menten kiugrik a vízből, és az unokaöccsét kezdi el ütni a gyűrűs öklével. Engem meg ettől annyira magával ragad a hév, hogy felváltva kiabálom, hogy hagyd békén, meg azt hogy üss már vissza, te szerencsétlen! A pápa végül magára kap egy köntöst, távoztában belerúg még egyet Riarióba csak a miheztartás végett, és meghagyja a pórul járt tanácsadóinak, hogy végezzenek a Medici-házzal, egyszer s mindenkorra!

ko.jpg

Havasföldön vacsoraidő van. Az ebédlő koponyákból készített berendezése a maga hátborzongató módján lenyűgöző. Zoro persze nem ezt szúrja ki rögtön, hanem a földön szanaszét heverő aranypénzeket. Vlad dobálta szét őket, ezzel tesztelve szolgálói megbízhatóságát. Egynek sem kelt még lába, és Zoro megnyugtatására a várúr még azt is hozzáteszi, hogy ez így is marad, mert az ő figyelmét semmi sem kerülheti el. A vacsorához toszkán bort szolgáltat fel a gáláns házigazda. Leonardo ennek örömére rövid tósztot mond, megemlítve, hogy Vlad még a pápa figyelmét is felkeltette. Na, nem is kell több Drakulának, hogy gyorsan elmesélje átváltozása történetét. Az apja őt és a fivérét eladta a törököknek. A másik Tepes fiú eszét veszette a börtönben, de Vlad alkut kötött az ördöggel: szabadságáért cserébe eladta neki a lelkét, azóta halhatatlan, sem méreg, sem villámcsapás nem árt neki.

skulls.jpg

Romantikusabb vizekre evezünk. A kocsmában Vanessa és Giuliano enyeleg. Leonardo a téma, illetve a nő és az ő viszonya. Vanessa el is mondja, meg nem is, majd gyorsan arra tereli a szót, hogy ő bizony más nemes úrért epekedik. Giuliano veszi a lapot, de egy rövid csókon kívül többre most nem jutnak, mert megérkezik Dragonetti, és mindenkit hazaparancsol, elvégre még mindig érvényben van a kijárási tilalom. Aki megsérti, bekerül a kis könyvecskéjébe, azt meg a bíró szokta olvasgatni, szóval jobb lesz vigyázni! Giuliano gyorsan kapcsol. Ha ebben a könyvben minden tilosban járó benne van, akkor bizonyára a kém is, akit keres. Dragonetti elkeseríti, túl sok a feljegyzés, rengeteg idő lenne mindent átnézni, de Giulianót ez egyszer nem tudja lehűteni, neki – a bátyja szerint- úgyis elég szabadideje van, majd ő megcsinálja.

vg.jpg

A bizarr vacsi folytatódik. Leo magnéziumporból csiholt robbantásokkal szórakoztatja a vár urát. A hálás Vlad cserébe gondoskodik a vendégei szórakoztatásáról. Elővezettet egy török rabot, és kutyákat ereszt rá. Az egyenlő küzdelem jegyében azért előtte odadob a nyomorultnak egy vajkést. Ahogy várható, a harc nem tart sokáig, a vad kutyák egy pillanat alatt kivégzik a rabot az ebédlő kövén. Leó és barátai csak hüledeznek, kivéve Nicót, de ő meg csak azért nem, mert sürgős rókázhatnékja támadt. A pompás szórakozás után Vlad már fellőné a pizsit, de Leonardo gyorsan a tettek mezejére lép, és egy ajándékba hozott borral végigkínálja az össze jelenlevőt, szolgák és kutyák included. A vacsi után Vlad és Leo várnéző körútra indul. A szimpatikus házigazda a kilátásban gyönyörködve elmondja, hogy a toronyban van még egy török foglya, de őt nem öli meg, csak újabb és újabb kínzásokat talál ki számára. Van például egy ablak a börtönén, amin nem láthat ki, ezért Vlad megígérte, hogy megmutatja neki, milyen a táj, ha a rab maga biztosítja hozzá az alapanyagot. Így is lett: a vár kicsinyített mását Ogbai levágott kézfejéből faragták ki. Jáj. Leonardót a hányinger kerülgeti, bár ehhez valószínűleg az este elfogyasztott bornak is van némi köze, nem csak a gusztustalan miniatűrnek.

miniature.jpg

Leónak az összeesés előtt arra azért még van ereje, hogy a levágott kézből kitalálja, hol őrzik a foglyot. Felbotorkál a hálószobába, és elmondja a barátainak, hogy a borban méreg volt, és mindenki meg fog halni, kivéve őket, mert van nála ellenszer. Meg persze Drakulát, mert ő ugye halhatatlan, ami el is mondott a vacsinál hőseinknek, de nem lett sok foganatja. Leonardóék mennek rabot szabadítani a toronyba. Az egyik emeleti szobában meg is találják. A kreatív Vlad egy kiélezett vasakból összetákolt gömbben helyezte el Ogbai-t. Nyilván nem mindegy melyiket húzzák ki először, mert ha rosszat választanak, az egész szerkezet összerogy, és a fogoly meghal. Leonardónak azonban ez nem nagy kihívás, gyosan megfejti a rejtvényt, és kiszabadítja a rabot.

torture.jpg

Zoró közben abban a hiszemben, hogy Vlad fekszik az ágyban alaposan leszúrkálja a szobában lévő alvó alakot. Természetesen tévedett, egy random szolgálót ölt meg. Drakula visszatér, és nagy verekedés veszi kezdetét. A küzdelemben sem a kereszttel való fejbecsapás, sem a robbantás nem árt a vámpírnak. Leo épp vesztésre áll, amikor előtámolyog Ogbai, és egy vaskarót szúr Vlad hátába. A vámpír még mindig „él” és mozog, úgyhogy Leo egyszerűen kilöki az ablakon. Semmi fakaró a szívbe, meg lefejezés, és felgyújtás. Hát hogy szocializálódtak ezek?

solution.jpg

Giuliano megkapta az iratokat, és hozzálátott a nyomozáshoz. Látszik, hogy nagyon büszke magára, és a látogatóba érkező Clarice is megdicséri. A könyv azonban elég furcsa, mert néhol a nevek helyett horoszkóp-jelek szerepelnek. A kirendelt őr elmagyarázza, hogy a nemes urak és hölgyek nevét nem írják bele, csak így pőrén a könyvbe, hanem rejtjelet használnak inkább. Giuliano például a nyilas. A harmadik részben Lucreziát is rajtakapta Dragonetti, amikor a titkos üziért ment, úgyhogy ő is benne lesz a könyvben. Vajon mi az ő jele? Feltételezem nem a szűz. Giuliano elszalajtja az őrt a kódlistáért.

proud.jpg

Lucrezia elvégezte a munkáját, úgyhogy Riario útjára engedi. Egy földalatti alagúton keresztül távozik, és elmondja, hogy Sienába utazik a nővéréhez, hogy legyen alibije. Riario figyelmezteti, hogy legyen óvatos az úton, nehogy észrevegyék. Lucrezia távozik. A jó gróf sem rest, és kiadja az ukázt a szolgájának, hogy az emberei kövessék a nőt, és mivel a Da Vincivel való kapcsolata kiszámíthatatlanná tette, ezért öljék is meg. Szigorúan a Vatikán falain kívül, mintha rablótámadás áldozta lett volna. Ja, és szúrják ki mindkét szemét, mert túl sokat látott. Ilyen ez a kedves ember, amikor nem a pápai fürdő kövezetén fekszik megszégyenülten.

bye.jpg

Mediciéknél buli van. Na nem az IHB-fajta, csak az a szokásos csendes-sznob. A Pazzi család jött látogatóba. Megy is a kényszeredett egymásra vigyorgás ezerrel. Lorenzo eldicsekszik az Urbinóval kötött egyezséggel, és nagymonológot ad elő arról, hogy Firenze érdekében hogyan kellene összefognia a város nagytekintélyű családjainak. Itt van például az öccse, Giuliano, akinek biztosítani kellene a jövőjét. Mi is lehetne erre a legegyszerűbb megoldás, mint hozzáadni Kamilla Pazzit. A teremben lévők ledöbbennek, Pazzi majdnem félrenyel. Miután a vendégek távoznak Piero számon kéri Lorenzón az iménti húzását, és figyelmezteti, hogy talán nem ártott volna előbb az öccsével konzultálnia erről. Majd Clarice-hez fordul, aki egyáltalán nem tűnt meglepettnek az ötlet hallatán az előbb. Még jó, elvégre ő találta ki az egészet!

party.jpg

Olyan hiányérzetem van. Mi nem volt még ebben a részben? Megvan: szex. Gyorsan be is pótolhatjuk a lemaradást. Lorenzo és Clarice hálószobájában vagyunk, ahol a pár éppen nagy hévvel állt neki az utódnemzésnek. Lorenzo kicsit feszült, nagy a nyomás rajta mostanában. Több fiúgyerek-csináló pozitúrát is kipróbálnak, de végül azért csak meglesz köztük az összhang.

Leonardo sikeresen lecipeli a foglyot az udvarra. Vlad teste eltűnt. Zoro szuvenírnak elvesz egyet a vámpír aranypénzei közül. Elhagyják a várat, de a szerencséjüknek nagyjából itt vége is szakad, mert kiderül, hogy a brutális ketrec úgy volt kitalálva, hogy a foglya semmiképpen se élhesse túl, ha kiszabadul. Ogbai lassan elvérzik. Előtte meg elmondja, hogy Leo anyja, Katarina életben van, nála van a Levelek Könyve, és egy messzi, kőből épült városban él. A térkép megoldása a férfi bőrébe van vésve, ezért halála után Leonardo lesz szíves megnyúzni, és a bőrét magával vinni. Leo csalódott, mert a Török azt mondta, hogy meg fogja menteni. Ogbai azt feleli, hogy így lesz, majd egyszer, máskor- azzal kileheli a lelkét.

Minden, amit a sorozatról tudni lehet

A Da Vinci démonai a comment:com-on:

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nicu71 2014.03.11. 01:51:10

a kis Lucretia :"Vajon mi az ő jele? Feltételezem nem a szűz." ez zseniális! És ez a rész is tetszett.
A vámpir téma kicsit erőltetett,de valahogy sikerült jól megoldani!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.11. 19:05:45

Az a baj, hogy a Levelek Könyve szál marhára hidegen hagy, ezért nem érdekel a keresésiének folyamata sem :(
Bocsika
süti beállítások módosítása