Az elmúlt pár napban - hogy egészen pontosan fogalmazzak- el voltam utazva, ezért kicsit megkésve, de már itt is az új rész hogyvoltja frissen, ropogósan. Mivel nem sok a történés, és az is csak két és fél elkülöníthető helyen, ezért amíg hőseink újra nem egyesülnek, helyszínekre bontva tárgyalnám a történteket, hogy ne kelljen sokat ugrabugrálni köztük. Ha zavaró, szóljatok, és visszatérek a hagyományos történetmeséléshez.

Nápoly

Ezzel a szállal kezdünk, mert az igazán megdöbbentő események egy kontinenssel arrébb zajlanak, és jobb arra kicsit rákészülni. Lorenzo még mindig szopóágon. Most éppen Alfonso korbácsolja véresre, mert nagyon bassza a csőrét, hogy az asszonykája a firenzei egyetlen füttyentésére ott termett a tömlöcben. Mégis mi lehet az, ami még így évek múltán is izgalomba hozza Ippolitát. A nyelvem – válaszolja nagy hidegvérről, vagy ostobaságról tanúságot téve Lorenzo. Alfonso érti a tréfát, csak nem szereti, és majdnem megfojtja az ostorával a fájdalomtól már a sírás határán álló bankárt. A végén még le is fejeli, csak a miheztartás végett, mert ez nem Firenze, hanem a nagy és dicső Nápoly. Szerintem erre már Lorenzo is rájött.

A cellába visszatérve egy rab felvilágosítja a firenzei különítményt, hogy íjászat lesz az a próba, amit Lorenzónak ki kell állnia. A bankárhoz ezután két látogató érkezik. Az egyik Ippolita, aki elárulja, miről is van szó. Lorenzo nyakára kötnek egy hurkot, aminek a másik vége egy vágtázó lóhoz lesz erősítve. A lovat még azelőtt le kell nyilazni, mielőtt túl messzire szaladna, különben volt fej, nincs fej. Alfonsónénak van egy köztes megoldása is: nem a lovat kell lelőni, hanem Ferrante királyt. Ez ugyan nem menti meg Lorenzo életét, viszont így Ippolita királyné lesz, úgy pedig könnyedén eltávolíthatja az útból Alfonsót. Nekem nem egészen világos, hogy ez hogyan is sikerülne neki, és Lorenzo sem túl lelkes a választási lehetőségek hallatán. A másik látogató, vagy inkább csak másfeledik Giuliano, aki nagyon okosakat mond, és csak Lorenzo láthatja.

A próbára várva a testvérek készülődnek. Piero néha idegesítően közbekotyog, meg ÚGY néz: Lorenzo magában beszél, ez nem normális. Giuliano azt tanácsolja tesójának, hogy mindegy kire céloz, csak ne remegjen a keze, mert az idő kevés. Ennek legjobb módja, ha olyan emberre gondol, akit annyira gyűlöl, hogy biztos nem véti el a lövést. Alfonso, Ferrante, Sixtus, Cosimo – van jelölt bőven. Giuliano egyik választással sem elégedett.

A próba napja gyorsan eljön. A szomszédos cellában levő rabbal kezdenek. A nyomorult a ló helyett Ferrantéra céloz, de ezzel csak azt éri el, hogy nem a ló, hanem egy beépített emelő szerkezet szakítja le a fejét. Szó szerint. Basszus. Lorenzo a következő. Először kegyelmet kér a konstans rettegő Pierónak. Ferrante kegyes: ha Lorenzo meghal, gyorsan fogják leszúrni a tanácsost, ne szenvedjen sokáig. A ló nekilódul (hehe), Lorenzo pedig rájön, kit utál legjobban: Giulianót, mert hamarabb meghalt, és itt hagyta a bátyót egy szál magában. A nyílvessző talál, Lorenzo (és Piero) megmenekül. Egyelőre.

Konstantinápoly (felé vezető úton)

Van még egy történetszálunk ebben a részben, de nincs benne köszönet. Az írók ismét benyomták a Coelho bullshit-generátort. Lucrezia Konstantinápoly felé tart Quon nevű segédjével, és a nő apjáról beszélgetnek, amikor a testőr ájultan lebukik a lóról. A Török keze van a dologban, akinek egyre jobban elfolyik a szemfestéke. A férfi megidézi Lucrezia fiatalon megölt húgát. „Akik meghaltak, azoknak meg kellett halniuk, akik meg fognak halni, azoknak meg kell halniuk” –mondja a szellemlány képében a Török. Jó, mi? Van ott még több is, ahonnan ez jött:

Török: Ha Da Vinci visszatér, készen kell állnod.

Lucrezia: Mire?

Török: Ahogy mondtam, Leonardo megbízik bennem.

A trió végül eljut Konstantinápolyba. A Török kiadja az ukázt. Lucreziának meg kell győznie a Labirintus urát, hogy ne használja rosszra a Levelek Könyvét. Testhezálló a feladat, már megint kurválkodni kell.

Machu Picchu

Leo jól összebarátkozott Ima Kamával az előző részben, mégis kicsit indokolatlanul gyorsan ér bennünket az infó, hogy a nő septiben feleségül is akar menni hősünkhöz. Mondja ezt abban a teremben, amibe Leo saját magát és Lucreziát haluzta pár résszel korábban, amikor a vérét lecsapolták. A nő azzal kecsegtetni, hogy ha összeállnak, akkor ő cserébe elvezeti a Mennyek Tárházába, ahol már vár rá az anyja. Leó fején látszik, nem úgy szocializálták, hogy a nő kéri meg a férfi kezét, de a cél érdekében végül is hajlandó beadni a derekát. Még úgy is, hogy Ima szörnyű próbatételeket helyez kilátásba.

A sziklabörtönben közben Zoro gyerekes gyilkossági kísérletének vagyunk tanúi. Természetesen Riario a célpont. Amíg a gróf az igazak álmát alussza Zita a védelmére kel. A nő szó szerint vicsorog Zoróra, miközben levezeti neki, micsoda nagyszerű ember is Riario, aki megtanította angolul (jól van na, olaszul), felszabadította, és eszközeit tekintve nem nagyon különbözik Leótól. Zorónak ugyan vannak kétségei, de fogcsikorgatva visszavonul.

Felvirrad az esküvő napja, amit az arany bukósisakos főpap celebrál. A móka elég egyszerű. Ima egy hajtűt ad Leónak, tőle pedig cserébe a Lucreziától kapott gyűrűt kéri. Megkapja. Az esküvői próbához egy társra is szükség lesz, egy olyanra, aki képes vért ontani. Riario tűnik a legvérmesebbnek. Zita menne helyette, de a gróf vállalja a próbát, egyrészt mert gentleman, és nem küldi a nőjét meghalni maga helyett, másrészt a jóisten úgyis megvédi. Na, neki legyen igaza! A feladat fel van adva: Leót megmaratják egy mérges kígyóval, aminek a mérge egy nap alatt végez vele, hacsak Riario el nem hozza neki az ellenmérget. Ehhez négy vad életét kell kioltania, miközben egy kukoricatáblából kell kijutnia. A házasság csak egy darab papír, mi?

Leo haldoklik, ahogy erre újdonsült felesége kedvesen emlékezteti is. Unaloműzésként egy kis ayahuascával (a halottak kötele, erre utal az epizód címe) tovább kábítja, és hogy férjura megkezdhesse csodálatos utazását az élők és holtak világa között, még szexelni is kell vele. Szex és drog- a kígyómérget leszámítva, azért végülis Leónak nem lehet oka panaszra, na. Nem úgy szegény kidolgozott testű Riariónak, aki hupikék törpikének festve kommandózik a kukoricásban. A vademberek már a nyomában is vannak.

Leónak a testi után, most testen kívüli élményei vannak. Egy folyosón holt lelkek menetével találkozik, ami csak egy hajszálnyival kevésbé idegesítő, mint a Szent Péter téren keresztülverekedni magunkat a tömegen szentté avatás idején. Bár a filmbeli menet azért rendezettebbnek tűnik. Giuliano olyan, mint az úttörő, ott segít, ahol tud. Leo is találkozik vele, és megfejti az igencsak szexista rejtvényét. Giuliano ezért kinyit neki egy ajtót.

Riario harcol. Az első támadójának elharapja a kezét, majd le- és végül egy kukoricára (?) felszúrja, hogy odavonzza a következő szerencsétlent. A második vadembert is gyorsan iktatja, egy szemkinyomással és koponyatöréssel. A harmadikra egy kicsit megborul, és az ellenfél is keményebb dió, de végül az is eltávozik arany istenei örök vadászmezejére. Már csak egy van hátra.

Leo is halad a maga próbáival. Az újabb állomás egy kiállító terem, ahol az Abesszinnal találkozik. A falon a Mona Lisa. Jóval a kép elkészülte előtt járunk, ezért Leónak fogalma sincs, ki ez a nő, ezt az egy festményt miért fejezte be, és mi van a háttérben? Erre természetesen az Abesszin sem ad neki/ünk választ. A kép mellett biográfiai infók, Leó megtudja mikor és hol fog meghalni. Ez még semmi, ugyanis a következő szobában saját öreg (úgy látszik, ez a sminkesen rákfenéje), haldokló önmagával találkozik. Ez felvet néhány kérdést, de az öreg Leo nem nagyon válaszol, nehogy ezzel befolyásolja saját ifjúkori énjét, vagy csak egyszerűen túl sok időt töltött a Törökkel:

Öreg Leo: Az hogy engem most itt látsz, még nem jelenti, hogy nem halhatsz meg holnap.

Fiatal Leo: Ez mégis hogyan lehetséges?

Öreg Leo: Már igazán megtanulhattad volna, hogy minden lehetséges.

Ha még nem lőttük fejbe magunkat a sok misztikusnak szánt faszságtól, akkor itt van még egy zárásként: a Levelek Könyvét nem biztos, hogy megtalálja az ifjú Leo, de meg kell ígérnie, hogy megvédi a főgonosztól, akit/amit Labirintusnak hívnak. Illetve még egy fogadalmat kell tennie: nem hagyja, hogy új végezze, mint az öreg énje – bilincsekkel a kezén.

Riario elérkezett az utolsó és legkeményebb próbához. A negyedik, akit meg kell ölni az ellenszerért nem más, mint Zita. A nő természetesen önfeláldoz a szent cél érdekében. A gróf kikészül, sokat hezitál, de végül megöli Zitát, az egyetlen embert, akit valószínűleg tényleg szeretett. Szomorúak vagyunk. Nagyon.

Leo közben kifelé botorkál a drogos álombeli útvesztőből. A holt lelkek menetében a Török majd Zita is feltűnik. Mivel Riario megszerezte az ellenszert, ezért Leo túléli a kígyómarást. Ima egyedül hagyja a "barátjával". Riario olyan elgyötört fejjel szögezi le, hogy ők nem barátok, hogy simán el tudjuk képzelni, hogy képes lenne ott helyben péppé verni Leo fejét. Végül csak egy pofonig jut, ezt is csak azért adja, mert Leo remek taktikai érzékkel most adja át neki Zita üzenetét arról, hogy megbocsát. Riario figyelmezteti Leót, hogy ha a Könyv nélkül tér vissza, akkor a saját két kezével öli meg.