Tengerparti csendélettel nyitunk ezen a héten. Mondhatnám, hogy a hullámok morajlását Riario túlkiabálja, de hát ismerjük már, ez nem az ő stílusa. Egy hajó fedélzetén vagyunk, ahol a jó gróf némi családirtást kilátásba helyezve arra akarja rávenni a kapitányt, hogy álljon inkább az ő szolgálatába. A hajóst talán megtéveszti, de bennünket nem tud, ugyanis a gagyi napszemüveg mögé bújva Leonardo játszik Riariósat. Nem is olyan rosszul, azt meg kell hagyni, egész jól utánozza a gróf beszédstílusát. Jókat röhöghettek a színészek a forgatáson. A jól induló beszélgetést az előző részben megismert Alfonso szakítja félbe, aki szintén közelről ismeri a grófot, úgyhogy nem veszi be a mesét. Leo kicsit nagyképűsködik a herceggel, aminek kardozás lesz a vége. Alfonso jobban bánik a fegyverrel, úgyhogy Leo és haverjai (a csuhásnak öltözött Zoro és Vespucci) a vízbe ugranak. Ám előbb, egy óvatlan pillanatban Leo egy tőrt juttat a fedélközben hányódó raboknak.

Közben a Vatikánban kicsit leült a hangulat. Sixtus jobb híján azt tervezgeti, hogy milyen új templomokat és kápolnákat kellene építtetnie. Montefeltro az egyetlen hallgatósága, ha rajta múlik, csak disznó jelenetek lesznek az oltárképeken, gondolom. Kisvártatva Lupo és Grünvald kapitány érkezik a hírrel: Lorenzo nemcsak túlélte a puccsot, de visszaszerezte az irányítást, megölette a Pazzikat és Orsini bíborost. Na, ez a nap híre –derül jókedvre a pápa! Firenze már eddig is sok borsot tört az egyház orra alá azzal, hogy a szabadelvűséget támogatta, de azt soha nem gondolta volna, hogy lesznek olyan ostobák, hogy ilyen nagy szívességet tegyenek neki. A szent ember fellógatásáért Sixtus pápa kaján vigyorral az arcán kiátkozza az egész várost.

A következő jelenetsort elnézve, azért a kétség húrjai megpendülhetnek bennünk is a nagyszerű Firenzével kapcsolatban. Utcagyerekek vonszolják Jacopo Pazzi véres testét az utcákon, az otthonához érve, pedig faltörő kosnak használják a nyomorultat. Egy sikátorban pedig Orsini és Francesco Pazzi féregrágta test aszalódik csendesen. Remek kis életképek ezek, kérem. Vanessa bámul ki az ablakon, és neki sem tetszik, amit lát. Clarice kemény, mint a vídia: akkor minek nézed, édes lányom- gondolja magában, de az úri ruhákba öltöztetett Vanessának csak annyit mond, hogy bár ő személyesen nem hiszi, hogy a hullák köztéren való aszalása jó hatással van az ifjúságra, de muszáj példát statuálni. Azzal megy is tovább a dolgára. Vanessa még utána szól, hogy a saját gyereke neveléséről majd ő szeretne dönteni, mert képes rá. Clarice nem hisz ebben. Azt hiszem, ezzel a gyereknevelés kérdése nagyjából el is lett döntve.

Leo kicsit magába fordult attól, hogy Alfonso szintén kétkezes, és még a vívásban is legyőzte. Ez viszont a helyzeten mit sem változtat, Vespucci elmondása szerint nincs más hajó, ami jó lenne nekik. A koponyafejű nem is nagyon érti, mire ez a nagy hajcihő, csak egy inaslegényért? Leo nem magyarázza túl a dolgot, csak annyit mond, hogy ennél ezért komolyabb az ügy. Amikor Vespucci szóba hozza a hajón levő rabszolgákat Leónak új ötlete támad. Fel kell őket szabadítani, és azok majd hálából segítenek a megmentőjüknek elfoglalni a hajót. Remek nem? Már csak valahogy oda kéne jutni. Ha a víz fölött nem megy, hát alatta.

Mediciékhez megjött a posta. Lorenzo nem túl boldog a kiátkozás hallatán, neki is támad az asszonykának, fenének kellet fellógatni a csuhás tesót! Clarice helyrerakja, tetszett volna más módot találni a csőcselék lenyugtatására! Lorenzo kissé feszült. Ha a nápolyi király seregi megindulnak, akkor a Firenze környéki városállamokat egy év alatt simán elfoglalják. Piero is károg hozzá még egy sort, csak hogy vidámabb legyen a helyzet. Átkozottakkal tilos üzletelni, szóval keresztet vethetnek a zsíros spanyol udvari megbízásra is hamarosan. Baj van, nagy.

Pisában sem egyszerű a helyzet, Leo nagyban rajzolgat a füzetébe. A vízen járás jó ötlet, csak egy aprócska gond van vele: ha közel ér a hajóhoz, simán lelövik. Pofonegyszerű a megoldás, tengeralattjárót kell építeni! Leo hozzá is lát, hogy beszerezze az alapanyagokat, mert -jól jegyezzük meg-, nincs az a középkori piac, ahol a még soha nem látott találmányokhoz ne lehetne elegendő és kifogástalan minőségű alapanyagot beszerezni. Jobb lesz, ha siet, mert Alfonso már keresteti, és szép summát ígér annak, aki feladja. Vespuccinak nem lenne ellenére a pénz. Leónak meg persze pont van ideje, hogy új fantomrajzot csináljon magáról, hogy ne nézzen ki gagyin a körözésen. Én is rajzoltam ilyet ált. suliban a padtársamról, na az nézett ki kb. így. Kicsit jobban odafigyelhetnének, mert az igazi Da Vincihez képest elég gyatrák a vázlatrajzok a sorozatban. Arra mindenesetre jók, hogy egy árus felismerje hősünket. Zoro észreveszi, abbahagyja egy kicsit Vespucci baszogatását, és kimenekíti Leót a piacról.

Mediciéknél összeült a válságstáb. A befektetők menekülnek, ahogy a város, és az őrség tagjai is. Kiátkozottnak lenni szívás. Lorenzo egy hirtelen ötlettől vezérelve vállalja, hogy maga megy el Ferrante királyhoz, és beszél vele. Ha a csőcseléket le tudta beszélni az öldöklésről, akkor egy őrült dél-olasz (a nápolyi ebben a mondatban olyan hülyén hangzott volna) ugyan mit árthat neki? Piero közbekotyog, amit gyorsan meg is bán, mert az hős Lorenzo őt is magával viszi az öngyilkos küldetésre. Clarice halkan közbeszól: férjuram, pihenni kéne; de Lorenzo oda sem figyel. A tanácsban ott a két ellenszenves bankár is, akik korábban Lorenzo helyére pályáztak. Most is ők vetik fel, hogy távollétében vajh ki fogja vezetni a bankot? Hát Clarice –mondja ellentmondást nem tűrő hangon Lorenzo, és ennek egy kis fizikai agresszióval ad nyomatékot. Szar lesz mostanában Clarice-nek lenni.

Vissza Rómába. Egy távol-keleti arcberendezésű férfi fényjeleket küld a Vatikánba. Miután megkapja a válasz egy mívesen faragott nyílpuskával ártalmatlanítja az utcán gyaloghintózó Lupo kísértét, és a tanácsost Lucrezia színe elé vezeti. A nő szövetséget ajánl Lupónak, és a bizalma megnyerése érdekében elküldi, keresse meg a Rabot. Ha megtalálja, higgye el, önként és dalolva tér majd vissza, és öleli a keblére. Közben egy rövid közjáték Pisában: Vespucci átveri az alkalmazottait, és nem fizet nekik; Zoro az erkölcs bajnoka nem zárja ezért a szívébe; Leo tényleg megépíti a tengeralattjáró;, Vespucci hülyének nézi, és lelép. Szóval semmi különös.

Ha valaki előbb olvassa a hogyvoltot, és csak utána nézi meg a részt, akkor most szólok, hogy nyugodtan dőljön hátra, mert az epizód legfaszább jelenete következik. Lorenzo készülődik a multifunkcionális teremben, amikor a felesége jön hozzá látogatóba. Nincs nagyon ínyére, hogy alig kapta vissza a férjét, az már megint nem tud megmaradni a seggén. Lorenzo egy kis arrogáns pöcs (Leo vére csörgedezik benne, talán azért), és beszól a nejének, hogy nem lehet óvatoskodni. A Camilla Pazzival kötendő házasság ötlete ilyen volt, és tessék mi lett belőle, Giulianót megölték. Bezzeg ő már előre megérezte, hogy ebből csak a baj lesz. Clarice nyel egy nagyot, azzal vádolni, hogy miatta halt meg a sógora, még Lorenzótól is szemétség. Ha már a nem óvatoskodásnál tartunk Clarice lekever hites urának egy akkorát, hogy a fal adja a másikat. A helyzet komolyságát jelzi, hogy Lorenzo, még csak meg sem próbál visszaütni.

Clarice-Lorenzo: második menet. Lorenzo azzal vág vissza, hogy milyen jól megvédte a feleségét a Signoria előtt az imént. Ezzel megint csak megbántja Clarice-t, mert úgy állítja be a házasságukat, mint egyszerű üzletet. Clarice tőrt ragad, de nem Lorenzón tölti ki bosszúját, hanem Lucrezia portréján, amit valaki befejezett az első évad óta. Lorenzo szemébe vágja, hogy a szeretője Róma kéme volt, elárulta az egész Medici családot, és az ő keze is benne van Giuliano halálában. Ha olyan jók a férje megérzései, akkor ezt hogy az istenbe nem vette észre? Vagy senki sem merte még elmondani neki? Lorenzo teljesen begőzöl, és ahelyett hogy visszavonulna, mérgében a hírnököt, azaz Clarice-t kezdi el fojtogatni. Amit Lucrezia tett, az álnok dolog volt, ezért fog ő most szemtől-szemben megküzdeni az ellenségeivel. Istenem védje meg valaki ezt az idiótát saját magától!

Ja, Leo is szerepel ebben a részben. Annyira érdektelen a tengeralattjárós rész, hogy nem is vesztegetnék rá sok időt. A szerkezet elkészül, Zoróval lemerülnek. Szó szerint, mert első lépésben megfeneklenek a tenger fenekén. Ballaszt ki, lehet pedálozni. A tengeralattjáró fala természetesen ereszt, aminek egy hajóronccsal való ütközés sem tesz jót. Eljutnak Alfonso hajójáig persze, rácsatlakoznak, és várnak. A levegőjük fogytán. Leo hallucinál.

Az igazi történések a szárazföldön vannak. Lupo betör a Vatikán szigorúan titkos magánzárka részlegébe, mert azt csak úgy simán lehet. Találkozik is Francescóval, aki felvilágosítja, hogy ő az igazi pápa. A másik, a tesója Alessandro, aki erőszakkal ragadta magához a hatalmat annak idején. Ha nem hiszi, járjon utána, de tényleg, kérdezze csak meg tőle, miért választotta a Sixtus nevet (mert semmi más nem jutott eszébe, és a szó jelentése "művelt", arra utalva, hogy sokan gúnyolták a neveltetése, illetve inkább annak hiánya miatt). Ezt a valódi okot, ugyanis, csak az igazi Szentatya és Lupo tudhatja.

A hajón érdekes fordulat van alakulóban. Vespucci jelentkezik Alfonsónál: a pénzért cserébe megmutatja neki, hogy rejtőzik Leo. A herceg sem most jött le a falvédőről, csak úgy egyezik bele az üzletbe, ha Vespucci marad, és megmondja Alfonso embereinek hova kell menni. Deal. Alfonso megy a fedélközbe, mert kitudódott, hogy Leo egy tőrt dobott be a rabszolgáknak, azok meg nem nagyon akaródznak azt odaadni az őröknek. Alfonso fenyegetőzik, mire egy nő ront elő a foglyok közül, hogy beleállítsa a tőrt a férfi mellkasába. Nem jár sikerrel, csak annyit ér el vele, hogy Alfonso felviteti, mint új „játékszerét” a halókamrájába, feltehetőleg megerőszakolás alapos szándékával.

Ha már szándékról van szó, el nem tudom képzelni, mit akar(nak) az író(k) a váratlanul színre lépő új szereplővel: Carlo Medicivel. A nem idén barnult fiatal (?) férfi Cosimo nagyapa törvénytelen fia (ha Lorenzo nagybátyja, akkor kicsit idősebbnek illene lennie, nem?) a vacsoraasztalnál lepi meg a magányos Clarice-t, és identitását bizonyítandó rögtön mutat is neki egy rejtekajtót, ami az ebédlőből a kápolnába vezet. Lejutva gyerekkori történetekkel szórakoztatja a szolgálót és Clarice-t, aki egyelőre távolságtartó vele. Megértjük.

Lupo Sixtus elé járul. A Szentatya értesült róla, hogy hű(?) ölebe a Titkos Levéltér zárt részlegében járkált, de valamiért arról nem tud, hogy Lupo végzett egy őrrel, és meglátogatta a bratyót. Lupo azzal a mesével áll elő, hogy a pápa felszentelésének évfordulójára keresett odalent ereklyéket, de ha már itt van, csak megkérdezi, miért vette fel a Sixtus nevet Őszentsége, ő ugyanis már nem emlékszik. A pápa hazudik, III. Sixtust emlegeti, mint inspiráló elődöt. Lupo bizonyosságot nyert. Megy is a sikátorba Lurceziát megkeresni, és tőle még azt is megtudja, hogy Franceso pápa szent ember ugyan, csak épp a cölibátus nem volt az erőssége. A szövetség létrejön, Lucrezia csak annyit kér Lupótól, hogy juttassa be az apjához.

Úgy tűnik, Vespucci mégsem állt át a sötét oldalra. Amikor a legénység nem figyel, olajat locsol körbe a fedélzeten, és amikor az este leszáll, jól meggyújtja, hogy elterelje a figyelmet. A zűrzavart kihasználva Leo és Zoro végre elhagyhatják a tengeralattjárót, és nem fulladnak meg. Rögtön a rabszolgákhoz osonnak. Amíg Zoro a lakatokkal bíbelődik, Leo elmegy Alfonsót ölni. A gaz herceg épp a rabnőt erőszakolja, de rögtön fegyverbe vágja magát, és vad csata kezdődik. Látványosan vívnak, de sajnos nem sokáig. Alfonso lefegyverzi Leót, és már majdnem lenyisszantja a fejét, amikor megjelennek a rabszolgák a háta mögött. Lefogják, és a megerőszakolt rabnő egy késsel a mellkasába vési a „játék” szót. A főurat ezután kirakják egy csónakba, menjen, emerre lát. Alfonso bosszút esküszik: ezért a kis közjátékért a Mediciek nagyon meg fognak fizetni! Leonardo nagyképűsködik vele egy sort, a szerencsétlen nem is tudja, lehet most írta alá naiv pártfogója, Lorenzo halálos ítéletét.

Leo lelkesítő beszédet tart a hajó, immár felszabadított utasainak. Azok örülnek, és követik az új földrészre. Kicsit később Leo egyedül mászkál a hajón, és rég látott Török barátunkba ütközik. A festett szemű már megint baszogatja, hogy elbukta a küldetést. Leo vitatkozik vele, de bár ne tenné! Zoro érkezik a kissé elcsépelt fordulatot hordozó kérdéssel: hát te meg kihez beszélsz? Magamhoz- mondja Leo, és lehet, még a végén kiderül, hogy tényleg.