Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Falling Skies 2x10 - A More Perfect Union (Évadzáró)

2013. december 20. 09:00 - Szencsike

Végre itt vagyunk az Ígéret földjén, Charleston-ban, de kiderült, hogy mégsem olyan szép, mint ahogy elképzeltük. A várost egy hatalommániás elnök irányítja, aki a politikának rendel alá mindent, az idegenek számára nem léteznek. De megérkezett a Második ezred és kirobbantott egy katonai puccsot. Ugye, Tomék börtönbe kerültek, majd kijöhettek, mert Bressler tábornok letartóztatta Vezért, és elengedi őket a Fürge-randira, hisz meg lehet fogni az elnyomókat, ő pedig háborút akar. Viszont Tom a katonai diktatúrát sem találja célravezetőnek, hát mehetnek vissza a börtönbe, megint. Vagyis mégsem, mert megszólal a központi riasztó éles hangja, behatolók vannak a bázison, a katonák otthagyják őket, Tomék mennek utánuk. A behatolók nem akárkik, a lázadó Fürgék, Vöröske és a többiek a gyülihelyen várakoznak, előttük csőre töltött fegyverrel katonák várják a tűzparancsot. Ben bukkan ki a Fürgék közül, békés szándékkal jöttek. Tom és Matty boldogan rohan a gyerekhez, Bressler nem vonja vissza a lövészeit, ezt látva Anne, Lourdes, Hal, Weaver majd sorban a Második tagjai közrefogják a Fürgéket. Lövészek visszavonva. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x09 - The Price of Greatness

2013. december 18. 09:00 - Szencsike

Isten hozott mindenkit Charlestonban, az új és csodálatos élet városában, az ET-k uralta világban a béke és nyugalom helye lenne. A felszínen a város megsemmisült, viszont a Másodikat egy föld alatti óriásbunkerbe kísérik. A hadsereg is véletlenül talált rá a pusztítás után, talán politikai vezetőknek készített bunkernek szánták, félig-meddig parkolóházforma a bejárat, a lenti részeken van a közösségi tér, az étkezde, az irodák, a szállások, a raktár, van itt minden, ami csak kellhet. A helyiek épp étkezéshez gyűlnek, mikor a Második megérkezik, hősnek kijáró tapssal köszöntik őket. Isten hozott mindenkit. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x08 - Death March

2013. december 17. 11:00 - Szencsike

Végre valahára utazunk Charleston-ba, az Ígéret földjére, ahol lesz meleg víz, kaja, pia, nők, hivatalos kormány és nem kell a csúnya földönkívüliekkel harcolni. Legalábbis elméletben így van, szóval kezdődjön a nagy utazás. Este kezdünk, a Második konvoja rója a kilométereket a Szentföldig, Tom gondolatai a középső gyerkőcénél járnak, az elválás szomorú pillanatait idézte fel az apuka. Matty próbálja Apu gondolatait terelni, már izgatottan várja mikor érnek a városba, ami kitérők nélkül is egy jó 12 órás út után lesz. Hosszú lesz még ez… Matty vegy végrendeletet ad Tomnak, ha esetleg bármi történne vele, kevéske ingósága a családra száll. Tom meg sem akarja hallani, bár a szeme bepárásodott, minden rendben lesz, Charleston várni fogja őket! Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x07 - Molon Labe

2013. december 11. 09:00 - Szencsike

A Mason-klán egy gyerkőc mínuszban van, gonosz Karen elcsalta Bent, és visszatért Pope, ugye milyen jó? Ott hagytuk abba, hogy Ben és Karen elszöktek a kórházból. Most az erdőben bandukolnak, a srác a lázadó Fürgékhez viszi a lányt, sőt még mesél is róluk. Néhányan képesek ellenállni a béklyónak, elhatározták, hogy leverik Halpofáék uralmát. Karen hasznos tag lenne, ha beállhatna, hisz sokat tud a feljebbvalók terveiről. A tüskéik felvillannak, Fürgék vannak a közelben, de nem a lázadók, hanem a vezető Halpofa csapata, vagyis Karen besúgó. Főcím után, Karenen már ott a béklyó, Bent szívesen visszahozná az új családba, annyi mindent megtehetnének egymásért. Szerencsére felbukkan a felmentősereg, Tomék támadják a Fürge-Mecha sereget, Halpofához eljut Tom, a lény kereszttűzbe kerül, a Mechák nem lőnek rá, Tom elviheti túszként a Feljebbvalót.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x06 - Homecoming

2013. november 29. 14:00 - Szencsike

Az ET ölő Második ezred hosszas menetelés után nyugalomra lelt egy kórházban, már két hete éldegélnek békében és biztonságban. Tommal és Dokinénivel kezdünk, Tom mittingkész állapotba hozza magát, miközben Anne ébredezik. Nosztalgiáznak egy kicsit a régi, normális életükről, amikor még mindketten a saját családjukkal éltek, de a jelenlegi mindennapjaikkal is elégedettek. Tomnak mennie kell, Weaver és a mitting nem várhat, Morcos meg is említi, mikor megérkezik, hogy másodszor késik el a héten. Nem kéne ennyit foglalkozni Dokinénivel reggelente, de a szívnek nem lehet parancsolni. Tom kis késése igazolja a mai megbeszélés tárgyát: a Második ezred kezd elkényelmesedni. Ez a nyugalom nem tesz jót az egység munkájának és moráljának, főleg az Ígéret Földje-utazás előtt. A szónoklat közben Weaver összerogy, az egész teste egy nagy fertőzés. Emlékszünk még, hogy a lábát megharapta egy béklyózó csiga, na most látjuk meg az eredményét. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x05 - Love and Other Acts of Courage

2013. november 21. 13:00 - Szencsike

A Fürgékkel kezdünk, egy rituálét látunk, a felkelő napot köszöntik. Vöröske is köztük van, és jön egy díszvendég: Ben, aki szintén átadja magát a rítusnak. Főcím után Maggie-t látjuk, ahogy a folyóparton mereng Richmond városán, de egy kém telepszik le mellé. Hal igyekszik meggyőzni őt, hogy nem kémkedik utána, de tudnia kell, mit csinál a partnere. De hosszú lesz nézni kettejüket, amíg összejönnek… Weavertől új parancsuk van, a kórházakat, gyógyszertárakat kell átnézni, fogyóban vannak a készleteik. A csendes pillanatokat egy robbanás töri meg, felrázva mindenkit a nyugalomból. A táborban azonnali készültség, Tom javaslatára felderítőket küldenek a városba, hátha egy harcos ellenálló csoportot kell megmenteni. Feltűnik Ben hiánya is, ha visszajönne a küldetés alatt, a táborban kell maradnia.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x04 - Young Bloods

2013. november 06. 11:00 - Szencsike

Mattyvel kezdünk, egy elhagyatott városrészen rollerezik teljesen egyedül. Na jó, nem teljesen, mert egy Fürge van a nyomában, ha a dög most nem is, apu később ezért megöli a srácot. Matty egy zsákutcába csalja be a lényt, ám jön még egy dög. Matty pácban, de az utolsó előtti pillanatban az egyik Fürge fejét szétloccsantották, a másik lény a lelőtt társát nézi, mikor az ő feje is kilyukad. Egy épület tetején, Tector, az egyik ex-Vandál és egy haverja röhög, megvan a 27. és 28. áldozatuk. Matty lent fürgevértől borítva ugyan, de vigyorog. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x02 - Shall We Gather At The River

2013. október 24. 13:00 - Szencsike

Drága Tomunk visszatért a Másodikhoz az idegeneknél töltött hónapok után, újra harcképes, Weaver így visszakapta a lelkiismeretét, Dokinéni pedig a szívszerelmét. Viharos éjszakával kezdünk, a sátort tépi a szél, de Tom békésen alszik még akkor is, mikor a bejáratnál felbukkan egy Fürge. Odasettenkedik az alvó Tomhoz és fojtogatni kezdi. A Fürge a mi Vöröskénk, Tom felriad, hála az égnek ez csak egy álom volt. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 2x01 - Worlds Apart

2013. október 22. 11:00 - Szencsike

Kezdjünk bele a második évadba, ott hagytuk abba, hogy a Második ezred sikertelen támadást hajtott végre a lények ellen, Tom pedig önként csatlakozott hozzájuk, hogy a családját védje. Pont ezzel a jelenettel kezdünk, Tom Karen kezét fogva felsétál az űrhajóra, Weaver döbbent. Ugorjunk három hónappal későbbre, este van, Pope-ot és két társát Mechák és Fürgék üldözik, lesz is belőle csetepaté, sőt a banda csak a futár volt, odacsalták a Második fegyveresei elé az ellent. Maggie lebombáz egy Mechát, a csapat aktív tagja lett Ben, tesó mellett lövi a támadókat. Pope is előlépett a ranglétrán, már ő is harcolhat, hála neki elég hamar elintézték a lényeket, Weaver parancsa szerint tüzet szüntess, de Bennek még vannak elszámolni valói a béklyós időkért. Visszavonulás van, Ben notórius parancsmegtagadó, egy még mozog, azt szépen elintézi, de jön még egy, ő is kap néhány lövést, ám a Fürge nem volt egyedül. Apu jött vele, de Ben egy Fürge-lövése véletlenül eltalálta. Főcím.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Falling Skies 1x10 - Eight Hours (Évadzáró)

2013. október 15. 11:00 - Szencsike

Elérkeztünk a Nagy Támadás Napjához, ami egyben a szezonfinálé is, emberek és űrlények készülhetnek. Délelőtt járunk, Weaver csapata úton van, mi pedig Tomékkal nyitunk, Scott bácsi bütyköli a rádiót, újra megpróbálják befogni a Fürgék jeleit. Tom Anne-nek aggódik ezerrel Benért, Halért, az egész küldetésért. A támadás nyolc óra múlva indul, vagyis az esti órákban lesz a leszámolás. Scott bácsinak kell egy új generátor, lemerült, amit eddig használt, Ben és Tom elmegy a gépért, Anne visszamegy az orvosiba, Scott bácsi egyedül marad. Egy fura, sötét árny vetül rá, lehet csak a fények változtak, de mikor az öreg visszafordul a padjához Ricket látja. A srác Pókemberesen a mennyezetről ugrik rá az öregre, nem bánthatja a fajtársait. Főcím.

1.png

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása