Teljes a káosz Los Angelesben, Maddie pedig teljesen kész van, szerinte ez a meló nem neki való, mert emberéletek múlnak rajta, de Mentor meggyőzi, hogy érdemes folytatnia. A következő hívás egy férfitől fut be, akinek a felesége 32 hetes a felesége, és az utórengés pont akkor érkezett, amikor indultak a kórházba. Az asszony eszméletlen, de a baba már úton van, így hiába képzett nővér Maddie, nem tud segíteni világra hozni a babát. Mivel teljes káosz van az utakon, és mentő sem fog jönni, így a legközelebbi tűzhöz küldi Buck nővére a párt, ahol ugye már vannak mentősök. Csodára most tényleg szükség lesz.

Nu, túl vagyunk a harmadik kiszavazott faszin is, Bártendör csapattársához, Óvóbácsihoz hasonló lendülettel és finesszel szavaztatta ki magát, és ehhez nem kellett más, mint egy kis szájkarate, beleszarás meg egy Fitnesszmami-Aputest tengely, és szevasz. Kíváncsi vagyok, a faszik mikor jönnek rá, hogy ez itten, izé, tendenciózus, és a vége egy Survivor: Pina Power Edisön lesz. Ezt egy picit ellensúlyozandó a Burzsujuknál Alexa - akiről én hallás után még mindig azt hiszem, hogy Sándorként anyakönyvezték - egy banángate-tel sikeresen magára tetette a Megbízhatatlanság Skarlátbetűjét, amit levakarni ebben a műsorban pont olyan nehéz, mint értelmet látni a Fear The Walking Dead negyedik évadának második felében.

Elindult a 200 első randi című sorozat a Viasat 3-on, Gáspár Katával a főszerepben. A sorozat nagy vonalakban arról fog szólni, hogy ahelyett, hogy főszereplőnk szexi trikóban becsöngetne, s azt mondaná: ,,szia, Kata vagyok, van még egy Pepsid?” inkább a nehezebb módját választja a pasi fogásnak: fogadást köt az anyjával, hogy a húga esküvőjéig nádszál lesz, és meglesz az a férfi, akivel boldogan élnek, amíg meg nem unják egymást halnak. Ennek teljesítésére van 9 hónapja. Ha már az első nap sikerül megfogni az igazit, egy unokával is megajándékozhatja nehéz eset anyját. Ha már az anyánál tartunk, meg kell említsem, hogy Pápai Erika játékát élvezhetjük, akit annyira jó látni! Hasonlóképpen vagyok Sajgál Erikával (a szerető anya régi barátnője) aki szintén zseniálisan hozza a rá osztott karaktert. A férfi mezőny mellett se menjünk el szó nélkül, mert az is erős: Trokán Péter játssza az anya orvos férjét, míg Szerednyey Béla a szobafestő-mázoló volt férjet, s egyben főszereplőnk apját formálja meg, s én örömmámorban úszom mindkettejük láttán, hogy még mindig itt vannak, és játszanak. A főszereplő Luca barátai és munkatársai számomra – mea culpa – teljesen új színészek, de nagyon ígéretesek mindannyian. Most, hogy totálisan letértem a fő csapásirányról, vissza a sorozathoz! A fent leírtakat előre lehetett tudni, na de most vesszünk el a részletekben és a mindennapokban. Én húzóra megnéztem az első három részt, tartsatok velem, jó lesz!

Bostonban indítunk, 1954-ben. Egy vörös hajú kislány könyveket lapozgat egy könyvtárban, s a háttérben valamit keresgélő Claire-t anyukájának szólítja. A kislány rácsodálkozik az egyik könyvben egy gémre, az asszony elmondja, hogy látott már ilyet Skóciában, nagyon-nagyon régen. A madár lesz az átkötő motívum a két idősík között, a következő jelenetben Claire egy kórházi ágyon fekszik és kusza, álomszerű képek villannak be arról, hogy Hildegarde anya és Forez, a hóhér épp őt műtik. Bár szegénykórházról van szó, Claire azért baldachinos ágyat kap. Itt értesül arról, hogy kislánya - az apáca szavaival élve - csatlakozott az angyalokhoz. 

Köszöntök mindenkit a Hap and Leonard 3. és egyben befejező évadában. Az előzményekről itt lehet olvasgatni. Folytassuk a két jó barát kalandjait, lássuk ezúttal milyen furcsa ügybe keverednek bele, ahol fontos szerepet kapnak a faji előítéletek.  Valamikor késő éjszaka kezdünk, egy vasúti átjáró mellett állunk, egy fiatal, bár eléggé szedáltnak tűnő lány mesél egy bizonyos L.C. Soothe-ról, aki szövetséget kötött az Ördöggel. Menjünk vissza 1931-be a texasi Grovetown-ba, ahol L.C. még csak egy ismeretlen zenészféle volt, aki ugyan imádta a bluest, de játszani sajnos nem tudta. A fiatal néger srác feláldozott egy csirkét és megidézte az Ördögöt, aki meg is jelent, pont ugyanennél a vasúti átjárónál, ahol a mesélőnk is ácsorog. L.C. és a fehér öltönyös Ördög belepisilnek egy befőttes üvegbe, az Ördög és L.C. közösen megisszák a sárga nedűt, mire L.C. az utolsó kortyokat issza, az Ördög eltűnt, de itt hagyott neki egy gitárt, amit úgy penget, mintha csak egész életében bluest játszott volna. L.C. sikeres zenész lett, de a sikernek ára volt, akárhányszor csak játszott, az Ördög egy másik ember lelkéből csippentett le egy kis darabkát és a sajátját helyezte oda. L.C. egyik buliját a vasúti átjáró mellett, az ördögi lelket kapó emberek, a Klu-Klux-Klan tagjai tették tönkre, L.C.-t elkapták, a gitárját összetörték, őt pedig felakasztották egy fára, mindezt az Ördög jelenlétében, aki úgy hírlik, azóta sem hagyta el azt a helyet, sőt talán nem is fogja. És évtizedekkel később Hap és Leonard a saját bőrén fogja megtapasztalni az Ördög jelenlétét.

Bulgáriában, egy abszurd jelenettel folytatódik a sorozat. Egy buszon ülő nő észreveszi, hogy az egyik irodaház ablakában ott vonaglik egy fószer vérben tapicskolva. Erre mit csinál? Igen! A telefonjához nyúl és felhívja az anyját, kell-e valami a boltból:D Közben az irodában Villanelle-t látjuk dolgozni, egy középkorú fickót kerget, aki előbb fejbesomja egy telefonnal (megjegyezném, ezt a készüléktípust 1984-ben kivonták a forgalomból) erre hősnőnk kissé bepipul, előrántja a pisztolyt, de mielőtt meghúzná a ravaszt, a páciens megkérdi tőle, miért is teszi ezt vele. Vi ettől transzba és egzisztenciális válságba esik, mert nem tudja a választ. De azért alaposan kivérezteti a delikvenst.

Mostantól ajánlókat is olvashattok majd a Hogyvolton, amolyan személyes véleményen alapuló iránymutatást; hogy miért érdemes a TV távirányítóján azt a nagy piros gombot benyomni, zsíros-tocsogós egészségtelen szarokat ölbe venni, kanapéba besüppedni, és maximum azért felállni, hogy a pizzafutárt beengedd. Aki olvasott már a Hogyvolton tőlem korábban bejegyzéseket, az tudja, hogy írásban mindig könnyen őszinteségi rohamom támad, nincs ez másképpen mostan sem: eddig a napig Netflix szűz voltam. Igen, ér röhögni, mert majomkakával megdobálni, szánalmas, én is tudom, az első pár percben rájöttem, hogy én enélkül soha többet nem fogok tudni egy percet sem élni, és hogy pontosan annyi értelme volt letöltögetni a sorozatokat, mint a Spotify mellett válogatás CD-kel buziskodni az autóban. Na de, ha sikerült megnyugodni a percekig tartó kacarászás után, hogy mekkora balfasz ez a Dzsudibí, akkor íme, szerintem mit nézzetek, de nagyon.

Na, Béláim az úrban, az van, hogy az RTL megkérdezte, hogy nem akarok-e hetente beszélgetni a Survivor szereplőivel/alkotóival, ők meg ezt felvennék, ha már ilyen szépen összegyűlünk heti rendszerességgel, én meg mondtam, hogy ja, miért ne. Tavaly volt egy évadértékelő kibeszélő, azt szerette a nép, ez adta az ötletet, Innentől minden szombaton lesz a móka végéig, minden műsorban más vendéggel. 

És amiért ez a kedves olvasótábornak jó: ha van kérdésed, ne tartsd magadban, hanem kommenteld be ide, én meg a következő műsorban felteszem. Jó, úgy nehéz, hogy nem tudod, ki a vendég, de azért nagy meglepetés nem fog érni senkit, ha azt mondom, hogy várhatóan minden héten lesz egy alkotó és egy játékos, szóval a nagyon személyes kérdéseken túl (Robikám, mégis, mi a pöcsöm volt ez? Alexa, normális vagy, bazdmeg?) minden jöhet nyugodtan.

(Ja, én harcoltam a Hogyvótsurvivor? címért, de le lettem szavazva.)

A hangulatos reggeli vágóképekből kiderül, hogy – bár ennek viszonylag kevés jele mutatkozik - még Beni is szerepel a műsorban. Vagy legalábbis akad róla néhány bejátszható felvétel arra az időre, ameddig a producerek kitalálják, hogyan tussolják el sajnálatos halálát, amit egy félrenyelt tengerisün-tüske és egy - Vera alkalmazta - szakszerűtlen Heimlich-manőver kombinációja okozott. Viki ragyogó arccal újságolja Dávidnak, hogy javul a lelkiállapota, utóbbi meg olyan tekintettel ontja magából az ahákat és a naakkorjókat, mint a pszichiáter, akit a hawaii nyaralásán elkapott egy régi páciense és most muszáj végighallgatnia az elmúlt tíz év öngyilkossági kísérletekkel tarkított történetét.

Viki mindenesetre örül, hogy ilyen biztos támasza van itt, akinek egy szavába kerül, és ő máris úgy ellazul, hogy szinte hanyatt esik. Most viszont kicsit furán érzi magát, azonnal érett banánra van szüksége, meg Alexandra biztatására, hogy „most egyél belőle, amíg a többiek nem látják”. Később, amíg Kitty és Viki gyanútlanul fitneszkedik a parton, a felbujtót is magába foglaló válságstáb ül össze az eltűnt gyümölcs(ök?) ügyében, és a gyanú olyan gyorsan terelődik Vikire, mint a kosarában véres bajszocskáját ártatlan tekintettel nyalogató Mircire, percekkel a család új futóegerének hirtelen, tragikus elhunyta után.