Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x10 - Balázs nem veszi elő, de lehet, hogy nincs is neki

2018. október 06. 11:11 - Hoppancs

A hangulatos reggeli vágóképekből kiderül, hogy – bár ennek viszonylag kevés jele mutatkozik - még Beni is szerepel a műsorban. Vagy legalábbis akad róla néhány bejátszható felvétel arra az időre, ameddig a producerek kitalálják, hogyan tussolják el sajnálatos halálát, amit egy félrenyelt tengerisün-tüske és egy - Vera alkalmazta - szakszerűtlen Heimlich-manőver kombinációja okozott. Viki ragyogó arccal újságolja Dávidnak, hogy javul a lelkiállapota, utóbbi meg olyan tekintettel ontja magából az ahákat és a naakkorjókat, mint a pszichiáter, akit a hawaii nyaralásán elkapott egy régi páciense és most muszáj végighallgatnia az elmúlt tíz év öngyilkossági kísérletekkel tarkított történetét.

bscap0000_6.jpg

bscap0001_4.jpg

Viki mindenesetre örül, hogy ilyen biztos támasza van itt, akinek egy szavába kerül, és ő máris úgy ellazul, hogy szinte hanyatt esik. Most viszont kicsit furán érzi magát, azonnal érett banánra van szüksége, meg Alexandra biztatására, hogy „most egyél belőle, amíg a többiek nem látják”. Később, amíg Kitty és Viki gyanútlanul fitneszkedik a parton, a felbujtót is magába foglaló válságstáb ül össze az eltűnt gyümölcs(ök?) ügyében, és a gyanú olyan gyorsan terelődik Vikire, mint a kosarában véres bajszocskáját ártatlan tekintettel nyalogató Mircire, percekkel a család új futóegerének hirtelen, tragikus elhunyta után.

Vera szerint itt is vannak olyan emberek, akik „mások hátán élnek”, és a sok banántól megnőtt testüket már egyre nehezebb cipelni. Hamarosan a tárgyalásra is sor kerül, ahol Viki azonnal beismerő vallomást tesz, ami mint tudjuk, a bizonyítékok királynője. Igen, evett EGY banánt, mert szarul volt. Ja, és Szandi mondta, hogy tolja be nyugodtan sutyiban. Utóbbi nem emlékszik, hogyan is zajlott a jelenet, melyik napon, miért, meg amúgy is kik ezek itt körülötte, és mi az a Gagamba? Zavaros előadásával feltehetően igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatot szeretne elérni. Azt hajtogatja, hogy ő szociálisan érzékeny, neki természetes, ha valaki éhes a túlélőshow-ban, akkor eszik, legfeljebb a következő szénhidrátorgia során ő majd jótékonyan lemond egy banánról.

bscap0003_5.jpg

bscap0002_5.jpg

Viki nem vevő a műsorra, szerinte ez tudatos akció volt ellene. De amúgy neki mindegy, hogy a gyógyszerész ilyen szar alak. A mindegy szó valami mélyen elfojtott traumát hozhat elő Verából, aki kiakad. Elege van abból, hogy itt mindenki „elmegy egymás háta mögött”, ami különösen szar lehet, ha még emberek is csimpaszkodnak rajtuk, akik közben összekoccannak. Legyen ebből elég! A monológ alatt Alexandrának volt ideje agyalni az újabb verzióján, mely szerint viccelt, amikor banánlopásra biztatta Vikit. Akiről azt hallotta, 3-4 darabot evett meg, de ezt már tényleg csak mellékesen említi, nem akar kavarni. Ahogy élesedik a vita, a kamera szolidan a koponyás totemre fókuszál, Alexandra elvonul sírni, a többiek hőzöngenek tovább, Beni meg…hát…. ő is ott van.

bscap0005_4.jpg

bscap0006_5.jpg

„Szavazzanak ki, aztán majd egyék meg egymást,”

 bőgi Szandi, aki reggel még nem sejtette, hogy a korai demenciája ilyen hátrányosan hat majd a megítélésére.

Egy színjáték az egész ember, akiről most lehullott az álarc, közli Viki.

bscap0007_5.jpg

Agiláéknál is szóba kerül a kannibalizmus, amikor a társaitól előkelően megundorodó Robi halottnak tetteti magát reggeli közben. Annyira, hogy nem is eszik. Fanni szerint ez a mártírkodás igen férfiatlan, Jérémy viszont megpróbálkozik azzal, hogy Robi sötét elméjének mélyére lásson, és az okokról érdeklődik. Hát az van, hogy Robinak a törzséből senki nem jelent semmit, ráadásul itt ez a Balázs, aki szemét módon halat nyert a társaságnak, és még büszke is rá. Köcsög. A közelgő törzsi tanács nagy kérdése, hogy Robi vagy Balázs, Balázs vagy Robi, úgyhogy most ebben a témában fognak az emberek párokban és/vagy csoportokban félrevonulni és Barátok közt-öt porrá alázva újra és újra felvázolni a kialakult helyzetet. Robi mindenkinek az agyára megy, az övére meg a többiek, szóval a kiszavazásával az Agila egyetlen hatalmas, farka elengedésétől megkönnyebbült macskává alakulhatna.

bscap0008_4.jpg

Szintén égető kérdés, hogy vajon rá lehet-e bírni Balázst, hogy elővegye? Ha előveszi, akkor vajon Robi megszívja? Vagy valaki más? Vagy lehet, hogy nincs is neki? Mármint amulettje. Végül a csajok arra jutnak, hogy először el kell küldeni Robit, és majd még ráérnek beetetni Balázst azzal hogy kedvelik, hátha akkor nem használja majd a nem is biztosan létező tárgyat. Lényeg, hogy Balázs széles hátába előbb-utóbb mindenképpen beleállítsák a tőrt.

bscap0009_5.jpg

Gazdagéknál eközben Gábor kedvesen vigasztalja a sziklák alatt felváltva mélázó és pityergő Alexandrát, bizonyítva, hogy itt úgy változnak a viszonyok napról napra, mint Schobert Norbi álláspontja az egészséges életmódról. Bizony, Szandi elszúrta, bár természetesen viccelt, de csak azért, mert sajnálja Vikit, amiért mindenki gyűlöli, pedig szegény csak éhes. Ő tökre megérti, hogy ilyen iszonyatos mennyiségben kell fogyasztania a banánokat, hogy akár kettőt is egy héten…. Hisz ha elsorvadna a feneke, akkor mit rakna az Instagramra? Egy Dosztojevszkij-kötet fotóját? Gábor úgy véli, jól jött Vikinek Szandi áldott jó szíve. Így - most már sokadszorra- hamvaiból feléledve úgy fel tudta tüzelni a törzset, hogy a filantróp tanárnő alig tudott elmenekülni a lezuhant vércukortól megvadult, lincselő tömeg elől.

Kezemet a tűzbe tenném, hogy innen nincs visszaút Alexandrának,

keveredik képzavarba Kitty.

bscap0010_5.jpg

Dávid is látja, hogy a lányszövetség Walking Dead-mellékszereplőket megszégyenítően "oszlik, bomlik", Viki szerint pedig Szandi hiába játssza el a „hattyúK halálát”, egy rohadék és kész.

bscap0011_4.jpg

Agiláéknál Robi mentális és fizikális leépülése a téma, itt az ideje egy közbeavatkozásnak, mielőtt még felgyújtja magát, és már nem lehet kiszavazni. El is kezdik bőszen cseszegetni, élen Fannival, aki azt kifogásolja, hogy  a fiú mindenkit „bemártogatott” Balázs előtt. Akit így most csak egy tanáccsal később csinálhatnak ki. A pszichopatásan kókuszt szeletelő érintett is beszáll a társalgásba, amelyben csak úgy mellékesen kibukik Robiból, hogy a lányok(?) átkutatták az újonc táskáját, amikor megérkezett. Egyértelmű, hogy Mr. Depinek most már tényleg annyi, innentől már csak időhúzás és a nézők figyelmének elterelése megy Nóri igazi, gonosz énjének emlegetésével, Balázs lányszövetség felbontásáról dédelgetett álmaival, meg a bizalom (haha) elvesztéséről szóló drámai szövegekkel. Robi eközben paradoxont villant: sok reményt nem fűz a tanácshoz, de bízik benne, hogy mindenki jó szájízzel távozik. 

bscap0012_4.jpg

Este Bence összefoglalja az eddigieket, miközben pszichológiai nyomást gyakorol a szerencsétlen túlélőkre. Főleg Balázs tapasztalataira (nem) kíváncsi, empatikus homlokráncokat magára erőltetve hallgatja a halkirály kiközösítésről szóló beszámolóját, meg Fanni önfényezését arról, hogy az ő reformjai milyen jó hatással voltak a versenyszellemre. Nóri egyetért, Bencus meg akkorát sóhajt (unalmában?), hogy majdnem átfújja a társaságot egy másik szigetre. "Balázs, miért érzed magad veszélyben?" kérdezi utána, mert még Alexandráénál is gyengébb memóriája nem mentette el a két perccel korábbi információkat arról, hogy a srácot senki sem fogadta be. De mint korábban szintén kiderült, Robi nyavalygása még az úszóbajnoknál is jobban irritálta az Agilát, így neki kell távoznia. 

47 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.06. 14:19:55

Télleg ez a Beni a többiek farvizén fog eljutni a döntőig ?
Mert olyan mint ha kiköltözött volna a faluba, alig látni ezt a Rumcájsz fejűt :)

" Agiláéknál is szóba kerül a kannibalizmus, amikor a társaitól előkelően megundorodó Robi halottnak tetteti magát reggeli közben. "

BártendeRóbert pohos testéből jövő nyárig lakmározhatnának, többi tiszta szálka, ez meg csak dagad :)
Talált az erdőben egy csupor mézet és rájár ? :)
Csapos fiú kamikázé erőlködése amivel mindenkit belerángatott a xarba a táskakutatós projektből kifolyólag eredményezte hogy neki nincs helye a Paradicsomban, amúgy is már olyan barna mint egy Kenyai őslakos, túl sok volt a D-ből.

Chuck Νorris 2018.10.06. 16:02:31

vicces, pont az jutott az eszembe este hogy Benit alig láttam az adásban tegnap :)

Lynette21 2018.10.06. 16:14:22

A cím igencsak felreertelmezheto volt szamomra a blogon “kiderultek tukreben”... :) ;) Jot derultem a szemleltes kepeken, koszi! Beni valoban mintha ott se lenne. Kivancsi leszek ez mire lesz eleg tole. A szavazason azert remenykedtem, hogy valamelyik csaj megy haza, en mindig jot derultem Robi nyilatkozatain.

2018.10.06. 16:41:17

@szociál: -ra való tekintettel, nem fogom a sárba tiporni IstaVikit (mint tegnap, bocsi), de a viselkedése lassan "pofon érett"...

"Télleg ez a Beni a többiek farvizén fog eljutni a döntőig ?"
Ha van egy kis esze, eljátssza, hogy ballasztnak jó lesz ő még egy darabig (nem veszélyes senkire). Azután már csak kis szerencse, 1-2 megnyert játék és TOP3 :))))

Köszi Hoppancs jó volt az öfi ! :)))) (a címválasztás *5-ös !)
"Hisz ha elsorvadna a feneke, akkor mit rakna az Instagramra?"
Itt a nagy igazság ! Végre vki ki merte mondani ! Egyre világosabb, hogy Viktória ezt az egészet csakis, kizárólag önreklámozásra használja (brand építés). Magasról tesz a műsor céljaira. Nincs új a nap alatt, ilyet is láttunk már korábban.

Ez a banán-gate full szerkesztőinek tűnik. Egyik-másik azt sem tudta hova nézzen amikor a szövegüket nyomatták...

"Bencus meg akkorát sóhajt (unalmában?), hogy majdnem átfújja a társaságot egy másik szigetre."
Bencust ezzééé is szeresssük, mert néha kiül az arcára, hogy: "Ezek tényleg ennyire gyökerek ???" :))))
Apropó Bencus ! Mintha nem kérdezte volna meg a Bártendert, hogy akar-e szólni az utolsó szó jogán !? Vagy benéztem ?

Kitty-nek is szólni kellene, hogy kapcsoljon, mert baromira más műsort néz...

Fannika akkora fúrógép, hogy vele inkább kőolajat kellene kerestetni...

katalin 2018.10.06. 17:00:34

Viki azonnal feléledt ,amikor kiderült,hogy Szandi lehet a célpont, azonnal elmozdult ,sőt mozgott is,pedig eddig azt hittem,hogy ő is csak egy diszlet a parton. A Robi gyerek szerintem az Antipatikus helyett az Antitaktikus cimet nyerhetné el a végén, de a Dzseremi meg Tamás sem atomfizikus jelöltek. Néhány iq-val több Balázs rendesen meg is szivatta őket.

2018.10.06. 17:33:47

Ajánlom mindenki figyelmébe Sixx műsorát:

hogyvolt.blog.hu/2018/10/06/survivor_kibeszelo_4x01_feri_visszater_es_megmondja_mi_van#comment-form

Sok fel nem tett kérdésre választ kapunk, ezzel szemben sokkal több kérdés is generálódik ! Legalább is szerintem...

Lynette21 2018.10.06. 18:39:12

Nekem peldaul az a nagy kerdes a musorral kapcsolatosan (ami szerintem Sixx szajan is majdnem kicsuszott egyszer-ketszer) illetve itt is felvetodott, hogy mennyire nyul bele a musorba a stab?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.06. 19:48:12

@mentolos lecsó:

Szavazásnál feltette a kérdést Bence hogy van é védettshégih amulett ?
Mert arra nem emlékszem.

karoton 2018.10.06. 20:10:45

Megnézve a tegnapit Robi leépülése nagyon gáz volt, én kb. 8 évesen éltem ezt a korszakomat :)
Balázs egyre szimpatikusabb, beleáll a konfliktusokba, de igyekszik az eszét is használni és még ugye nem is olyan élhetetlen mint a másik két srác. Jeremy kicsit elfáradni látszik, Tamás hátbaszúrós szövege nagyon jól leképezte azt az agyi kapacitást, amit eddig is kinéztem belőle :) Nóri arca már kezdi feszíteni a képernyőm kereteit, Fanny szerintem sokkal jobban csinálja, ahogy mindlét oldallal próbál kapcsolatokat építeni. Esztert alig látni, de én mér nem írnám le, kint időnként sokra viszik az ilyen karakterek.
A másik törzsnél Viki hivatalosan is a legalja szintre került nálam, ez egy játék és én is sok mindent bevállalnék a győzelemért, de amit ezen túl jellemileg mutat attól a gyomrom fordul fel... Alexa túltolta a védekezést és a hisztit is, Dávid még mindig nagyon jól mozgatja a szálakat, Vera a törzs Tamása, Bence? meg az Esztere :) Kitty és egyelőre az Újnő is csak a létszámot növeli, Gábor viszont egyre nagyobb kedvenc, a stílusától ugyan kinyílik a bicska a zsebemben, de nagyon jó meglátásai vannak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.06. 20:58:08

@karoton:

Zseremi kész, nem bírja a koplalást szerintem, Tamás meg tiszta ideg hogy Balázs teli bendővel tolja, ezek meg 10 napja éheznek, detto BártendeRobi is ezért akarta kipaterolni a "farkas"embert :)
De ez már a múlt.

bElannaTorres 2018.10.06. 21:57:11

@karoton: nekem Eszter taktikus, Balázzsal is érkezése óta próbált barátkozni. vannak Balázsnak előnyei, sportos, meg végre lett normális tábor neki hála, de nem hiszem hogy bárki is kedvelné őt most a liláknál.
nem is értettem miért áll bele a konfliktusokba mindenkivel szemben, most Robi nem zuhan meg ő ment volna.

@szociál: jeremy nagyon éhes, ő még zölden is meg fogja enni azt a banánt :D :D

Sir Gombóc 2018.10.06. 22:20:12

@bElannaTorres: én azt nem értem, minek szedik le zölden banánt, nem jobb lenne megvárni, míg megérik? Nem kell a fél világon át szállítani, ami ezt indokolná..

bElannaTorres 2018.10.07. 09:24:01

@Sir Gombóc: alexandra kitalálta hogyha becsomagolják hamarabb beérik, de ami már kevésbé zöld azt így is megeszegeti egyik másik :D

doktor faktor 2018.10.07. 09:30:40

@Sir Gombóc: Mert akkor nem egy het alatt erne be, mint beburkolva, hevenyeszett gyorserlelessel, hanem ket honap mulva. A fan becsomagolni kicsit bonyi lenne, meg akkor amugy siman csak megrohadna.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.07. 10:42:15

@bElannaTorres:

igen, kiderült az előzetesből hogy csere lesz, csórók mennek a burzsujok szigetére, Zseremi lelegeli a pálmafát :)

bElannaTorres 2018.10.07. 12:49:07

@szociál: lehet kicsit előrébb vették a cserét, mert féltek hogy jeremy meg Tamást feladja :D
Vikivel nem tudom mi lesz odaát, már itt is éhezik :)))

karoton 2018.10.07. 13:09:34

@bElannaTorres: Eszterben a néhányszor pár másodperc alapján amíg a két hét alatt hallhattuk, lehet akár több is, de lehet, hogy szép csendben kiesik és ezért nem is "építették fel" a karakterét a szerkik.
Balázs "beleállásai" a pozícióharcról szóltak. Már a bejövetelénél próbálták a fiúk a falka utolsó helyére rakni, de elég sikeresen kilépett ebből a szerepből. Az már jó kérdés, mennyire bölcs dolog a lányokkal is konfrontálódni, a szavazata talán segít rajta, főleg ha Jeremy leépülése folytatódik.

bElannaTorres 2018.10.07. 17:04:43

@karoton: nem látom annyira csöndesnek mint minden mindegy Benit, vagy kitty, vagy esztit. Lehet jobban figyelek rá, mert szimpatikus ahogy játszik. Fiúk közt annyi konfliktus volt most, mint a múltkoriban nóri, a bolond lány, meg Anita között, a “nagy taktikusokat “ :D csak később láttuk, lehet most is így lesz

mézescsók 2018.10.08. 03:31:40

@bElannaTorres: Beni nagyon jól tette, hogy nem szólalt meg a nagy banán-gate kapcsán, mert így senki mellett sem kötelezte el magát. Egyébként a vita alatt a feje kész tanulmány volt és én úgy láttam, hogy jól szórakozik.
Tulajdonképpen hány banán hiányzott? Mert balhé úgy kezdődött, hogy három-négy valahogy nincs ott, ahol lennie kéne. Utána jegyezte meg valaki, hogy most látta Vikit banánt eszegetni és az nem négy. Azért mindet nem kéne Alexandra sarának betudni.
Kifejezetten kárörvendek azon, hogy Viki, aki eddig mindig kihúzta magát a teendőkből (nem az első párbaj volt a kerekes-labdás, amit nem vállalt) és taktikusan ugyan, de gerinctelenül Szandra ellen fordította a közhangulatot, szóval hogy most ez a Viki vagy hazamenekül, vagy éhezni fog, de nagyon.
Egyébként honnan tudták, hogy pont ez után a törzsi gyűlés után lesz helycsere? Mert a szerszámokat nyilván nem a szél fújta el véletlenül, pont most.

2018.10.08. 08:30:19

@mézescsók: levelet kaptak a cseréről, benne volt az előzetesben

Berborosz 2018.10.08. 08:41:49

@mézescsók: Örülök, hogy te is észrevetted: Viki gerinctelensége nagyon is kellett a banán-gate -hez. Talán ezt a játékosok is észreveszik majd, és nem csak Szandit büntetik.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.08. 11:23:48

Mi lesz a Mabamba csapattal fireman Róbert nélkül ?
Ez a kérdés .
Anélkül ,aki a tüzet feltalálta, aki nélkül a földön még mindig sötétség lenne, mi lesz a lilákkal ??? :)

mézescsók 2018.10.08. 19:03:51

@mentolos lecsó: Ja?! Kösz.
@Berborosz: Ha nem jönnek rá, akkor megérdemlik. Hogy mennyire gerinctelen, az-e egyáltalán vagy ezt csak a játéka (ha lehet beszélni esetében játékról) része, nem tudom, hogy hogyan értékelik. Viszont ha az nem világosodik meg nekik, hogy a csapatjátékokból rendre kihúzza, magát, hogy tipikusan az az eset, akit állandóan bátorítgatni, segíteni kell, hogy egyfolytában sápítozik, hogy valami baja mindig van, stb., akkor ld. az első mondatomat. És az a röhej, hogy ezzel elég sokáig eljuthat, mert tartalék kiszavazható figurának mindig jónak fogják tartani, meg alkalmi szövetségesnek. Azért reménykedem benne, hogy a jelenlegi spártai körülmények miatt feladja. (Itt nincs titokban megehető banán!)

Sanda.Ipse 2018.10.08. 19:10:17

@mézescsók:
Dög unalomba fullad a műsor, ha csak a békés emberkék maradnak benn.

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:16:01

12nap után szembesültem a ténnyel hogy emese nevü játékos is játszik :)

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:17:49

nehéz a sárgáknak hogy vikit is huzni kell :)

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:22:50

hu de bonyolult feladvány volt :)

perszepolisz 2018.10.08. 19:25:40

Az vol t a legszebb, hogy amikor kirakták, az egyik még integetett, hogy nem jó. :DD

perszepolisz 2018.10.08. 19:25:40

Az vol t a legszebb, hogy amikor kirakták, az egyik még integetett, hogy nem jó. :DD

Sanda.Ipse 2018.10.08. 19:45:25

@Chuck Νorris:
Nem játszik, de jelen van. Nem 12 napja, kb 5:)

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:49:05

kittyke is roppant szimpatikus nöszemély :)

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:49:54

@Sanda.Ipse: ja már rájöttem, el is gondoilkodtam én nem figyelek e, vagy ennyire észrevétlen e a csaj :)

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:51:35

@perszepolisz: ja mondták is hogy ez nem jo mert 16, komoly koponyák vannak a liláknál

Chuck Νorris 2018.10.08. 19:59:01

én egy szappanért le se hajolnék :)

Chuck Νorris 2018.10.08. 20:01:12

nem zehetek rola de mindig kiszurom hogy vmelyik csajnak mekkora bele van :D

mézescsók 2018.10.08. 20:17:31

@Sanda.Ipse: Hát, nem tudom. Egyszer ki kéne próbálni.
Vikit nem azért nem kedvelem, mert nem a "békés" formáját hozta.

doktor faktor 2018.10.08. 20:38:17

Mondjuk bennem azert megkerdojelezodott, hogy oke volt-e, hogy Bence raszolt az agyhalottakra, hogy a feladatban nem szerepel szorzas, hanem osszeadni kell (amikor amugy is elonyuk volt). Ha valakik ennyire hulye, hogy mind ennyire banalisan felreertelmezi a feladatot ,akkor annak miert segitenek? Eleve nagy elonyuk volt, enelkul konkretan nyert volna a masik csapat, kb tizenot masodperccel lettek kesobb leszen es ok meg tudtak kulonboztetni a + es x jeleket.

perszepolisz 2018.10.08. 20:59:34

@doktor faktor: Viszont a Gagamba csapat, akikor odaért a táblához már láthatta a másik csapat valamennyire kész tábláját és hogy így mit is kell csinálni. Sőt nem elképzelhetetlen, hogy a nem játszó játékosok tudtak segíteni, mert már tudták mi a feladat.
Nem is ez a lényeg, hanem: 12 napja éhező emberek, hogy nem zabálták be ezonnal a csirke szárnyakat ott helyben? Meddig tart a visszaút ilyenkor?

Columbo Kutyája 2018.10.08. 22:06:55

@doktor faktor: Őszintén szólva amikor megláttam a táblát akkor átlósan nekem is szorzásnak tűnt a feladat.Nagyon nem volt egyértelmű a jel.

Costanza 2018.10.09. 04:54:45

Kis tarsadalmi korkep. De gaz ez az egesz musor, de leginkabb a szereplok es beteg lelkivilaguk, illetve vilagrol alkotott kepuk. Az egy db laza fazont kikozositettek egybol, marad a primitivkedes es abuzalas. Szanalmas, de leginkabb nincs benne semmi elvezheto. Nem is ertem minek megvenni egy ilyen formatumot, amikor trash-realityt csinalnak belole vadparasztek, mondjuk a castingon keresztul a szerkesztesen/instrualason/belenyulason at minden teren ultragaz.

AcidJazz 2018.10.09. 07:09:39

@Costanza: Erre különösen jó példa amikor kihirdették, hogy tábort kell cserélniük és azonnal kijött belőlük az utolsó tapló paraszt. Komolyan gondolkodtam, hogy belebaszok valamit a tv-be. Az a kis nyamvadt Eszti lány különösen a legalja. Kurvára nem tett hozzá semmit eddig a mozihoz, de most azonnal kijött a valódi énje.

csillagporszem 2018.10.09. 08:13:32

Én pár napja kezdtem el nézni a műsort, köszönhetően sixx-nek meg az interjújának, ami meghozta a kedvemet.
Jó is volt az első 10 nap, főleg darálva, de az utolsó rész után csappant a lelkesedés. Sajnálom, hogy Robit dobták ki. Vicces volt, egy színfolt az amúgy nagyon semmilyen társaságban. Nóri fejétől de főleg a felsőbbrendűségétől rosszul vagyok és attól is mennyire becsicskulnak és nem szólnak neki hogy elcseszted a játékot és legközelebb ilyen ügyességire ne te jelentkezz. Most a lila csapatban szimpatikus embert találni nagyon nehéz. Átkerültek a gazdag szigetre, de ezekután annak fogok drukkolni hogy ők szívjanak továbbra is és potyogjanak ki. Tamás nagy csalódás. Szimpibb volt míg nem beszélt sokat. Ez a tegnapi dugjunk el mindent akció nekem sok volt, de főleg miatta, mert nem gondoltam hogy ekkora bunkó lehet ő is. Balázs az elején bejött, de most kezd belőle is sok lenni. Bàr lehet csak azért haragszom rá, mert helyette esett ki Robi :D
Mondjuk a sárgák se sokkal jobbak. Annyival jobb a helyzet, hogy az ottaniak közül Dávid és Vera karaktere bejön, legalább nekik tudok drukkolni.
Lényeg a lényeg, szuperek a hogyvolt-írók mert leírva sokkal jobbnak tűntek az epizódok mint megnézve

csillagporszem 2018.10.09. 08:16:23

@csillagporszem: mármint olvasva érdekesebbnek tűntek az epizódok hogyvolt-ok alapján. Remélem nem fognak minden érdekes karaktert kidobni mert akkor leül a műsor teljesen. Emeséért nem lenne kár, nem sok vizet zavart eddig :)

Timi1983 2018.10.09. 08:22:23

Én se Vikit, se Alexandrat nem kedvelem kulonosebben, de azt nem ertem h miert Alexandeat vedi mindenki. Szerintem egy bebukott tsktika volz. Nyilvan nem véletlenül lapitott. Az "elfelejtettem" meg nagyon gyenge hazugság volt.

Berborosz 2018.10.09. 09:34:09

@Timi1983: Miért, Alexandra mit tehetett volna azon a bizonyos beszélgetésen? Mondhatta volna, hogy én tudom, ki ette meg a banánt. Tehát bemárthatta volna Vikit.

bElannaTorres 2018.10.09. 10:48:10

@csillagporszem: ha belegondolsz ők eddig csak szívtak (a lilák) éheztek, első három nap rizs sem volt, sorban vesztettek, sok volt a feszültség a kiszavazások miatt, míg a másik csapat unalmában már egy darab banánból csinált ügyet.

Costanza 2018.10.09. 21:51:58

@AcidJazz: en is csak neztem, de leginkabb azt nem ertem hogy mi bajuk van, miert ilyen megkeseredett aljadek mind huszevesen basszus es mi lesz veluk kesobb? Sorolni se tudom melyik a gazabb nincs is kedvem nezni tobbet, mert ez igy nem fun
süti beállítások módosítása