Kampánnyal indítunk, egy ipse, valami Montez áll az emelvényen és az újraválasztásáért szónokol. Persze közben szidja a mutánsokat, itt már csak így lehet választást nyerni. A csürhe lelkesen éljenez, de ez a jelöltünket nem hatja meg, lemegy az emelvényről, és már szidja is a beosztottját, ugyanis személyes sértésnek veszi, hogy nem hozott magával mindenki még egy embert. Épp fejtágítást tart arról, milyen is lenne egy hozzá méltó kampányesemény, amikor a telepatánk, polgári nevén Esme ki nem segíti egy szóval. Montez önelégült mosollyal méri végig a szexi titkárnő szemüvegbe bújt mutánst. Ahogy azt kell, Esme csontig benyal a jelöltnek, és szerintem már vinné is szobára, ha nem szólalna meg a telefonja. Míg ő cseveg, Esmével történik valami, összerándul a fájdalomtól, egy hang visszhangzik a fejében. Eszerint lebukott, és azonnal el kell tűnnie onnan. Montez is épp ekkor értesül róla, hogy a kampánystábba beépült néhány mutáns, akiket épp most fogtak el. De mire visszafordulna Esméhez, annak már hűlt helye. Rohan a tömegben a fejét fogva, miközben az előző hang tovább biztatja és kéri, hogy majd mentse ki őket.

Összegyűlt a francia sereg apraja a királyi udvarban, hisz a díszletek között kevesen férnek el. Szegény Fülöpnek Őszarkeverősége osztja az észt, a lefejezett ló miatt nem kéne rögtön háborúzni! Fülöp rendíthetetlen, és különben is, ő a király, azt tesz amit akar. Beszédet intéz a katonákhoz, mindig az angolok kezdték a hadakozást, de a franciákban mindig méltó ellenfélre találtak és most is felveszik a velük a küzdelmet, mert ez nem csak kötelesség, hanem Isten parancsa is! A katonák éljeneznek, Őszarkeverősége pedig úgy dönt,  ellátogat Oxford grófjához.

Egy napsütéses napon kezdünk, Valerie a kopasz taggal kávézik – mármint nem a neonáci gyerekkel, hanem a politikusnő tanácsadójával, akinek Josef Emmerich a neve –, akkor mégis elfogadta az ajánlatát. Közben Robertünk telefonhívást kap Danieltől, ők még akkor Spanyolországban vannak, most megtudjuk, mi történt Berlinben, amíg ők ettek, száguldoztak meg kinyírtak egy embert.

Viktória éppen a kis Vickyvel próbálna reggelizni, ha fenséges férjura nem venné el az étvágyát a korábbi részben elfogott besurranó kiskölök el nem követett tettei miatti túlzott aggódással: Hogy jutott be? Mi van, ha bántotta volna a kislányunkat? Vagy megkéselt volna minket álmunkban? Az egész palota tiszta káosz egyébként is, koszos, meg a csatornarendszer is ősrégi. Helyben vagyunk, ez Albert vesszőparipája. A királynő folytatva a falatozást, cselekvésre ösztönzi Albertet, ne csak a szád járjon, tegyél akkor valamit. Megengeded, hogy megreformáljam a palota ügyeit? - kérdezi Albi. Feltétlenül, ha ezen múlik a reggeli nyugalmam - válaszolja Viktória. Albi azon nyomban elő is szedi Mr Penget, miért ilyen retkesek az ablakok, hm? Hát, belülről makulátlanok, a külső tisztítás meg az erdőügyi biztos hatásköre - mondja a főkomornyik, miközben a dadus szinte billeg örömében, hogy végre vegzálja valaki Mr Penget, Albert meg szolidan forgatja a szemét ezen a fantasztikus marhaságon. 

A kilencedik rész mindjárt egy jó hangulatú (nem) vacsorával kezdődik, amit Eszter oktrojál a családra, délután ötkor, hogy együtt legyenek, mielőtt Dávid lelépne pultozni. Azt a véleményemet, hogy ennek semmi értelme a gyerekek is osztják, meg egymást is. Dávid szomorúan állapítja meg, hogy őt mindenki utálja, pedig eddig leszarta, Eszter pedig közvetlen közelről hazudja az arcába, hogy „Dehogyis, senki sem utál, világos?”

Dr. Kreziler a hullaházban érdeklődik hasonló módon meggyilkolt fiúk után, ám falakba ütközik: a boncmester csupán a hímringyót látja a Santorelli fiúban, nem a gyermek áldozatot.

Ezalatt Connor százados néhány társa és egy pap (!) kíséretében alaposan elagyabugyálja a Santorelli család fejét, így nyomatékosítva, hogy senki érdeklődővel ne beszéljenek. Ezután visszatér az őrsre, a rendőrfőnökkel kíván szólni. Sara tájékoztatja, hogy ő most nem elérhető, ezért a százados nála hagy üzenetet: az áldozat családja semmi újjal nem tudott szolgálni a nyomozás szempontjából. Ja, legfeljebb pár törött csonttal, ugye. Mondandója végén udvarolni próbál a női alkalmazottnak, de ő észreveszi a vért a kezein, így kénytelen szó nélkül elkullogni.

Ez a rész kicsit olyan, mint a rózsaszínű(!) pecaszékem(?!), amit egy jó haveromtól kaptam, azóta sem tudom, hogy miért; szép, meg minden, de sehova sem illik, a szín még rendben van, de nekem a peca annyi, hogy a pocakos guppit kiszedem a többi közül...ám talán még jó lesz valamire, elraktam. Ez a rész is...jó lehet még valamire (ha Mudd nem csak egyszeri "vendég" volt), és tök jó, hogy van; azt is tudjuk, hogy Mudd majd a jövőben előkerül, nem kevés borsot törve Spock és Kirk orra alá, és azt is gondolhattuk, hogy nem hiába hozta őket össze a sors Lorcával L'Rell hajóján, de valahogy mégis kicsit tölteléknek hat ez a rész...ám lássuk, hogy hogy volt ez!