Ezúttal Mulán múltjának egy szegletébe nyerünk bepillantást. Két évvel ezelőtt járunk, Mulán és a pasija épp a moziból jön ki. Kiderül, hogy ebben a kapcsolatban nem Mulán az érzelgős, és ez nem csak a filmválasztás terén mutatkozik meg. Ezek után nem csodálom, hogy amint meglátta, legszívesebben rávetette volna magát Johnnyra. A srác ennek ellenére össze akar költözni, a lány meg még nem. Erről beszélgetnek, amikor körbeveszi őket néhány nagydarab pasas Mind fekete pólóban van, aminek a közepén vastag fehér kereszt van. Ők a Purgálók, nyilvánvalóan nem igazán vannak oda a mutánsokért. Festékszóróval jól le is fújják Mulán autóját, nem semmi milyen rosszfiúk! Ha a kereket is megrugdossák, akkor nincs mese, ők a legkeményebb macsók a környéken! Mulán persze kiakad, mosogatással és pincérkedéssel szedte össze a verdára valót, és nem tervezte, hogy új designt kap mostanában a kocsi, és most nagyon pipa. Az egyik fickó végre összeszedi magát, és elmondja, nem helyes, hogy Mulán olyan helyekre jár, ahol emberek is vannak. Aztán meg a pasiját kérdezi meg, ő is mutáns-e. A csávó kis híján összeszarja magát félelmében, de azért annyi lélekjelenléte még van, hogy kinyögje, ő ember. Mulán elképed, az arcán tisztán látszik, mit gondol: Hát én akkor mi vagyok, te szerencsétlen? Levelibéka? Sáska? Mindenesetre leáll vele vitatkozni arról, hogy mitől lett ilyen puhapöcs hirtelen, amikor az előbb még össze akart vele költözni. És hogyhogy nem védi meg, akár ő, akár a körülöttük álló tömegből valaki. De nincs segítsége. A tömeg legszívesebben inkább visszaszaladna egy kis popcornért, ha nem félnének, hogy így elszalasztják az ingyen műsort. Ezek után a pasija kislány hangon kéri, hogy meneküljön el. Közben a szószóló behajít egy fáklyát Mulán kocsijába. Mulán meg csalódottan elrohan és nyit egy portált.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.